Taposs

2017. április 20.

Szélben azért kicsit billeg a 400 méteres függőhíd

Átsétáltunk a világ egyik leghosszabb függőhídján, bevettük az 1290-es években épült Ehrenberg várat, és még Európa legmagasabban fekvő erődjét is meglátogattuk.

 

Reggel nyolckor ébredtünk németországi szállásunkon. Az idő kicsit hűvös volt, de semmiképp sem kellemetlen, esőfelhők sem gyülekeztek az égen. Megreggeliztünk, és elindultunk az autóval a tiroli Reutte hegyszoros felé, a Highline 179 nevet viselő függőhídhoz.

 


A hidat 2014-ben adták át a nagyközönségnek. Általánosságban a függőhidak között nem, de saját kategóriájában - gyalogos tibeti függőhíd - elvileg a máig épült leghosszabb darab, a maga 406 méterével. Azért jó időben a kilátás se piskóta a tetejéről, ugyanis 114,6 méter a földtől mért legnagyobb távolsága, jó messzire ellátni róla a környező, akár háromezer méter magas hegyekre, és váratlan izgalmakat is tud okozni, amikor egy-egy nagyobbacska szellő oldalba kapja ezt a fémmonstrumot. Elnevezése az alatta futó Fernstrasse B179 nevű autóútról ered. A hidat rengeteg színes LED-izzóval is ellátták, hogy látványa éjszaka is rabul ejtse az alatta kocsikázókat. A rajta való átkelés persze nem díjtalan, felnőttektől nyolc, gyerekektől öt eurót kérnek egy sétáért.

 


Kényelmes aszfalt, helyenként kavicsos út visz fel a hegyre, sokan babakocsival vágnak neki. Fél órán belül, kényelmes tempóban elértük a hidat, fölötte a romos falú, sokat látott várral. Azért is szerettem volna ide feljönni, hogy meg tudjam, mennyire bírom a magasságot, mert hát lássuk be, hiába mennek át rajta nagycsaládos szülők ötéves gyerekeikkel, azért mégiscsak magasan vagyunk. Ráléptem a hídra, alul rácsszerű vaslapok, mindent látni alatta. Pár lépést előrementem, rögtön láttam magam alatt a fenyők csúcsait, és itt eldőlt, hogy semmi bajom az ilyesfajta magassággal. Elengedtem a korlátot és úgy folytattam az utat. Hirtelen megmozdult alattam a híd, meglepődtem, a korláthoz nyúltam. Persze, hisz ez csak egy nagyobb széllökés, nyilallt a fejembe és folytattam a sétát. Később már teljesen felszabadult voltam, fotóztam, vártam a következő szelet, ami miatt majd ki kell egyensúlyoznom magam. Apuval lőttünk pár szelfit, ilyen helyeken szinte már kötelező, aztán csak bámultam a tájat, az apró kocsikat a talpam alatt, melyek olyan szorgosan menetelnek előre, akár a hangyák.

 

 


Ehrenberg vára 1290-ben épült Reutte hegyére 1100 méteres magasságban. Romos állapotú, de látszik rajta, hogy folyamatosan újítgatják. Több pontjáról gyönyörű kilátás nyílik az alatta elterülő völgyekre, a környező hegyvonulatokra, a Lech folyóra és az alatta függő hídra. A ma látható vár nem az 1290-ben épült eredeti, ugyanis többször lerombolták és újraépítették. Megtekintéséhez belépőjegyet nem kell váltani.
Miután elértük a várat, bejártuk minden kis zeg-zugát, és leültünk piknikezni, közben pedig megbeszéltük a következő programot. Az első terv az volt, hogy autóval megközelítünk egy tőlünk nem olyan messze lévő, már kiszemelt hegyet, és annak erdejében sétálgatunk, vagy a szemközti csúcs tetején álló erődöt, a „Fort Claudia-t“ látogatjuk meg. Utóbbi terv lett a nyerő.

 


Elpakoltuk az élelmet, és elsétáltunk a nem messze lévő táblához, amelyen egy térkép volt. Azt mutatta, hogy két út visz fel a célunkig, egy tizenöt perces meredek ösvény, és egy jól kiépített negyvenöt perces, kavicsos út. Mivel ráértünk, inkább a kényelmes séta mellett döntöttünk, és elindultunk lefelé, oda, ahol a két hegy összeér. Tíz perc alatt meg is találtuk az elágazást, amely most már felfelé vitt lassan, megfontoltan a Fort Claudia erődítményhez.

 


Rengeteg tábla sorakozott az út mellett mindenféle történetekkel, amelyek alapján egy feladatokkal teli kis füzecskét lehetett kitölteni. (A füzet beszerezhető a boltnál.) Volt itt szó aranyszívről, amelyet a hegy egy résében rejtettek el, és csak az arra érdemesek érinthetik meg, ugyanis a bűnösök kezét kígyó harapja le. A sárkányt formáló hegy pedig egykor valódi sárkány volt, de elpusztult és megkövült, hegyvonulatot formázva. Jól elszórakoztunk a sok mesén, és közben észre sem vettük, hogy milyen jól haladunk. Egy erdő mögül kiérve egyszer csak elénk tárult a romos, fémkilátókkal teletűzdelt, tiszteletet parancsoló erőd. Felsétáltunk egy csúcskereszthez és elkészítettük a már-már kötelező csúcsfotót. Kicsit nézelődtünk, elmerengtünk. Utána leültünk egy közelben lévő padra és falatozni kezdtünk.

 

 

Fort Claudia erődjét 1639-ben tervezték Mária Terézia parancsára, és nem sokkal utána meg is építették. Abból a célból emelték, hogy Ehrenberg várának egyetlen gyenge pontját, a mellette lévő magasabb hegyet is megvédjék, így nem lehetett sehonnan leágyúzni, bevenni azt. Az erőd legmagasabb pontja 1741 méteren van, ezzel Ausztria legmagasabban fekvő erődítménye. Falait mészkőből építették. A lakoma után Lackó öcsémmel megostromoltuk a várat. Szinte szaladtunk a falán lévő, kis kilátónak mondható fémkalitkába. Nézelődtünk, aztán körbefutottuk a romokat. Közepén még egy kilátó áll. Arra is felsétáltunk. Az erőd végében szintén egy kilátót láttunk, a harmadikat. Onnan sem látni többet, mint lentről, ám az nem kevés. Tökéletes fotótéma. Látszik a vár és a tibeti híd is egyszerre.

 


Visszafelé benéztünk az épületekbe. A legtöbb üres volt, de az egyikben találtunk egy ládát. Kinyitottam, hatalmas zene, megszólalt egy hang is, a láda pedig tele kincsekkel. Ez lehet a feladatos füzet végállomása. Lefelé jó tempót mentünk, fél órán belül lent voltunk az autónál. Kellemesen elfáradtunk, jólesett az utazás, és az időjárás is kifogástalan volt.

 

Szöveg és fotók: Marosi János