A Bakonyerdő Zirci-medence és Móri-árok közti részét Keleti-Bakonyként ismerjük, legmagasabb pontja az Öreg-Futóné (574 m). Forrásokban, vízfolyásokban szegénynek mondható a terület, viszont rengeteg természeti értéket, csodát rejtenek a mély völgyek, szurdokok, sziklás részek. Érdemes megemlíteni a Gaja-szurdokot, a Római-fürdőt, a Vár-völgyet, a Tűzköves-árkot, a Csór fölötti horgokat, az Alba Regia-barlangot és persze a fő attrakciót, a Burok-völgyet. Épített emlékei közül a legismertebbek a tési szélmalmok, a Puszta-Palota (Bátorkő-vára), a Thury vár, az Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastély és a Károlyi-kastély.

Már a reggel is zaklatottan indult, hisz elnéztem a reggeli busz indulását, így mindjárt B tervet kellett eszkábálni, és fél órával későbbre toltuk az indulást. Igen ám, de nem számoltam a 8-as főúton zajló építkezéssel, mely a reggeli csúcsforgalmat jelentősen megakasztja. Máris a C terv lépett érvénybe: a buszt elérni vajmi kevés esélyünk maradt, nem volt más választás, minthogy a járat elé megyünk, így arra nem a Királynék városában, hanem Kádártán szálltunk fel. A Bakony fővárosának szélén szálltunk át a Bakonynánára tartó járatra, ahova már erősen szemerkélő esőben érkeztünk meg, élénk széllel kísérve. Rögtön meg is tartottuk szokásos induló szeánszunkat, csak most a folyékony télikabát mellé sapkát, kesztyűt és esőkabátot is kellett öltenünk.

1 / 24

Fotó: Soós Margit

Kapcsolódó cikkek

Felfedeztük hazánk legvarázslatosabb tőzikés erdejét a bakonyi Gyilkos-tónál

Tovább

Gaja-szurdok, amelyet a panorámákért is érdemes felkeresni

Tovább

Miután izmaink pár lépés után bemelegedtek, magasabb fokozatba kapcsolva rongyoltunk a néptelen faluban. Ripsz-ropsz és máris az OKT pecsételőhelyén toporogtunk, hogy érvényesítsük itinerjeinket. Eltöprengtünk a „merre továbbon”, eljátszottunk a gondolattal, hogy a Kéken megyünk el a Római-fürdőig, de maradt az eredeti terv és a kék kereszten erős emelkedővel szerpentineztünk el a piros sávig.

3 / 24

Fotó: Soós Margit

A Közép-Dunántúli Piros a Római-fürdő fölötti murvás úton vezet, így most megismerhettük a szurdokot felülnézetből is, bár elég korlátozottan lehet látni a völgyet, ami a vegetáció kifejlődésével szinte a nullával lesz egyenlő. Viszont több helyen is le lehet ereszkedni a patakhoz, ahol jelzetlen ösvényeken kalandos utat tehetünk a szurdok kevésbé járt oldalán.

4 / 24

Fotó: Soós Margit

Csapatunkból ezt csak a fiatalok tették meg. Elmondásuk szerint volt pár bevállalósabb szakasz, elsősorban Savanyú Jóska barlangjának környékén. Mi öregesen bandukoltunk volna a széles dózerúton, ha állandó túratársamra, kedvesemre nem ragad át a fiúk tempója, most az átlagtól is gyorsabb ütemet diktált. Szerencsémre hamar elértük a Zsidó-hegyi geológiai alapszelvényt, ahol megállásra kényszerültünk. A Vadalmás-forrás letérésénél a titánok újból csatlakoztak hozzánk, utána már csak azt vettük észre, hogy a völgytalpban elértük a Csepegő-árkot, melyen ez alkalommal száraz lábbal sikerült átkelnünk, hisz a mederben még csak tócsák sem voltak.

Zsidó-hegyi geológiai alapszelvény

8 / 24

Fotó: Soós Margit

A Zsidó-hegyi útbevágás hazánk globális jelentőségű földtani alapszelvényeinek egyike. A feltárásban a késő kréta mészkőformációra éles határral márgaformációs kőzetek települnek. Az alapszelvény a Bakony-Balaton Geopark területén található. 2015-ben a Verga Zrt. és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság közös beruházásának eredményeként esőbeállót, pihenőhelyet alakítottak ki. 2020-ban az agrárminiszter rendeletével a természeti emlék természetvédelmi oltalomban részesült.

A Csepegő-árok a Tési-fennsík területének felszíni vízfeleslegét gyűjti össze, és időszakos vízfolyásként vizét a Gaja-patakba szállítja. Az árok oldalában több időszakos forrás is található. Figyelmesen szemlélve a sok kőtörmelék, szikla azt jelzi, hogy olvadáskor, zivatarok idején nagy vízhozamú az árok.

14 / 24

Fotó: Soós Margit

Rövid szusszanást tartottunk az egyre jobban rákezdő esőben és az erősödő szélben, mielőtt neki vágtunk a Vadalmás hosszú, erős kaptatójának. A hegyen több helyen is jelentős tarvágás volt, az erdészeti utakat lánctalpas dózerek járták, így a lánctalp nyomokban kellett előrébb jutnunk. A Vadalmás névhez elvileg vadalmafa is társulna, de ezekből egy árva darabot sem láttunk, ellenben sok termetes bükk, cser és tölgy mellett haladtunk el, már ahol nem a tarvágás nyomain bukdácsoltunk. Kipilledve értük el a Tési-fennsíkot, ahol aztán rögtön szembesültünk vele, hogy miért is ide építettek szélmalmokat. Nagyon erős (lehetett 50-60 km/h-s) széllökések fogadtak bennünket, és a hőmérséklet sem volt acélos, az okosok 0 fokot mutattak.

A faluban a meghatározó állattenyésztés mellett már a 19. sz. végén jelentős kisiparos réteg alakul ki. Asztalosok, csizmadiák, takácsok, bognárok, cipészek, ácsok, kőművesek, kovácsok és molnármesterek alkották az iparosok csoportját. A molnármesterek Tés jelképeinek, a hatlapátos szélmalmoknak a vitorlájába fogták be a friss bakonyi szelet.

18 / 24

Fotó: Soós Margit

Tésre beérve letértünk a bélyegző helyre, majd a szélmalmokat kerestük fel árkon-bokron keresztül, mert a különben nagyon jó fej kovács ma morózus hangulatban volt, és még azt sem engedte meg a pandémiára hivatkozva, hogy a telkén felmenjünk a malmokhoz. Itt aztán a Delta felvezető képsorába csöppentünk, csak a hó helyett eső esett. Hősiesen, Don Quijotésan küzdöttünk a lapátokkal, élveztük a helyzetet. Első feleségemmel elénekeltük egyik legkedvesebb számunkat, előbb Michel Legrand-tól franciául (Les Moulins de mon coeur) majd magyarul Payer Öcsitől (Szélmalom). Könny szökött szemünkbe, na, ez most nem a széltől, talán még egy csók is elcsattant. Csattogtak a gépek, pózoltunk, csúcscsoki is került elő.

Az ipartörténeti emlékű szélmalmokból egykoron négy volt a fennsíkon. A Rotter és Vaszlav malmok teljes egészében az enyészeté lettek, már nyomaik sem lelhetők fel.

20 / 24

Fotó: Soós Margit

Az Ozi-malmot 1924-ben építette Ozi János asztalosmester. Az addigi technikának megfelelően ez a malom is forgatható, zsindelyes tetővel épült, így bármikor szélirányba lehetett állítani. A malomban az őrlést egy pár kő végezte. Bár ma is látogatható, de a szerkezetei nem működőképesek. Ellentétben az 1840-ben épített Helt-malommal, mely ma is az. Ezt a malmot 1840-ben építette Pircher János malomács. Az őrlést 2 pár kő végezte, teljesítménye a napi 4 mázsát is elérte. A Helt-malom egyben a Dunántúl utolsó működőképes szélmalma is. A malmok a Táncsics u. 20 alatt működő kovácsmúzeum portáján át közelíthetőek meg a legkönnyebben. Egész évben látogathatóak.

22 / 24

Fotó: Soós Margit

Visszatérőben aztán a helyzet tovább romlott, az eső még jobban rákezdett, egyre mogorvább felhők gomolyogtak. Valaki felvetette, hogyan tovább? Megnéztem a menetrendet, fertályóra múlva indult a déli busz Várpalotára. Feltettem a kérdést: menjünk vele? Mindenki csak sumákolt, nem merték vállalni a döntést, én megtettem. Megyünk a busszal! Bár a mondás úgy tartja, akkor kell menni ha jólesik, de a mai körülmények abnormálisak voltak, és az út további, jelentős része is kitett részeken vezetett volna, ahonnan a szél talán még fel is kapta volna a könnyebb súlyú versenyzőket, bár ez nem ránk vonatkozik.

23 / 24

Fotó: Soós Margit

A buszra várva előkerült a kis lapos, az oportó snapsszal, a szerencsésebbek most is kaphattak egy kupicával, hogy átmelegedjen szívünk-lelkünk. Várpalotai és veszprémi átszállással jutottunk vissza az autóhoz, és hazafele fordítottuk a kormányt. Otthon már várt az útközben megrendelt étel, és rendhagyóan egy üveg pezsgővel jutalmaztuk magunkat ezután a kurtán-furcsán véget ért túra után.