Szendehelytől Alsópetényig
Rockenbauer Pál emlékoszlopánál, a Naszály 652 méteres csúcsán, és vállig érő csalánban is megfordultam ezen a hosszú, de szép szakaszon.
Éjszakára Katalinpuszta végében, a diáktáborban szálltunk meg. A faházak egyike helyett a tanári épületben kaptunk egy szobát. Visszafelé a piros jelzésen indultunk - eleinte nagy gazban, később jól jelzett ösvényen. Azért választottam ezt a jelzést, mert így érintettük a Rockenbauer-kopjafát.
Ezután folytattuk az utunkat a piros jelzésen a domboldalban, amíg az egyik kereszteződésben el nem értünk egy táblához, amin már a kék jelzés is rajta volt. Ez egyben a Gyadai tanösvény útvonala is. Itt tanulhatunk a környék baglyairól, fáiról, a faszén készítéséről. A hol emelkedő, hol lejtő út egyszer csak egy függőhídnál kötött ki. Itt csak rövid pihenőt tartottunk, majd továbbhaladva pár perc után elértük a Sík-kút pihenőhelyét és forrását. Sajnos a vize nem iható.
Ezután folytatódott a hol emelkedő, hol kicsit lejtő szakasz, ami egy jobbkanyar után sziklásabb tájba váltott a hegyoldalban. Rövid pihenőt tettünk a Szinlő-barlangnál, ahol megnéztük a barlang bejáratát, a fölé tornyosuló fákat, és egy táblán a barlanglakó denevérekről is olvashattunk.
A Naszály ugyanis egy mészkőhegy, tele van víznyelőkkel, barlangokkal, karsztosodásokkal. Feljebb, egy kereszteződésben egy tábla a kék háromszög jelzésre invitált. Innen 400 méter kitérő a Látó-hegy. Nem volt kedvem még egy csúcs megmászásához, hisz még előttünk volt a Naszály. A tábla után pár perccel meg is kezdődött a meredek kaptató. Szerencsére csak kb. 500 méter ez a legmeredekebb rész. A csúcsra érve először egy irányjelző táblát találtunk, pár lépéssel feljebb pedig az 1974-ben emelt geodéziai tornyot. A tetejéről remek kilátás nyílt a környékre.
Itt tartottunk egy nagyobb pihenőt, ettünk-ittunk, aztán a hegy túloldalán leereszkedtünk a csúcsról. Nagyon meredeken, eleinte sziklás, később agyagosabb, sarasabb ösvényen ereszkedtünk. Balra többször is gyönyörű kilátás nyílt.
Idővel felbukkant egy nehezen észrevehető tábla a nagy gazban. Itt lehetett meredeken lefelé tartva elérni a Násznép-barlangot. Érdemes megtenni a 250 m kitérőt a kék barlang jelzésen. Visszatértünk a kékre, és ereszkedtünk tovább - most már nem olyan meredekséggel, de továbbra is lejtve. Féltettem a térdeimet, de végül jól bírtam. A barlang után következett még egy sziklás, kopár rész, onnan még szép kilátás nyílt a Naszály körüli lapályra. Ezen a szakaszon rengeteg gombát is láttunk, nyilván az elmúlt hetek esős időjárása miatt.
Lejjebb érve elköszöntünk a zöld kör jelzéstől, innen már nyugisabb rész következett. A következő kereszteződésben a piros jelzéssel futottunk össze az irányjelző táblánál, de csak pár lépés, és már el is tért a piros. Ezután egy egész fiatal, nagyon sűrű szálerdő következett, míg ki nem értünk egy szép búzamezőhöz.
Jobbra bukkantak fel Ősagárd első házai, de a kék még egyenesen megy tovább, átkelve a felsővezetékek alatt. A faluba beérve egy sílécekkel kidekorált ház lepett meg minket. Beljebb egy jó kis pihenőparknál az egyik oldalon játszótér, a másik oldalon padok vártak, itt pár percre le is ültünk pihenni. Beljebb, a buszmegállónál van a bélyegző egy oszlopon. (Pár házzal arrébb van a buszmegálló, ha visszamennél Vác felé.) Innen még el lehet sétálni a templomig, ami előtt a kereszteződésben is van egy bélyegző. Itt elköszöntem túratársamtól, Gyuri innen visszament Budapestre. Még csak délután 4 óra körül járt az idő, így én továbbmentem Felsőpetény felé.
Az utolsó házak elhagyása után hosszan kell haladni a szántóföld mellett. Itt ritkábbak a jelzések, és sok bújik el a magasra nőtt gazban, úgyhogy figyelni kell. De csak végig fel a földek, rétek mentén. Ennek a felső végében tér be az akácerdőbe a kék jelzés, a kihelyezett táblánál. Először csak a sárral kellett megküzdenem Felsőpetényig. A Gál-erdő tábla után kiértem egy nagy rétre, ezen csak végig kell menni egyenesen. Jelzést nincs hova tenni ezen a részen, de csak át kell rajta vágni.
A galamb-hegyi oldalnál le kellett menni egy másik szántó, legelő mentén. Ezután jött a legrosszabb: sár, gaz és csalán, ami helyenként teljesen benőtte az utat. Ez egy nagyon rossz szakasz, figyeld a jelzéseket, és legyen rajtad hosszú nadrág!
Felsőpetény elejére érve már borult volt az ég. Beérve a faluba a kereszteződésnél ki kell térni balra a kék bélyegző jelzésre. A híd utáni boltnál van a bélyegző. Ezután visszamentem a kékre. Az Almássy-kastélyt kihagytam, és az utolsó épületeket elhagyva még átrohantam Alsópetényre. Az út errefelé sokkal jobb volt, lényegében egy szélesebb földút átvisz végig, akácos és vörösfenyős szakaszokon át. Az út megtalálását, megtartását a hosszú kerítések is segítették.
Alsópetény elérését a fekete rackajuhok felbukkanása jelezte. A hatalmas fűzfa után egy (eladó) pálinkafőzdénél kiértem az aszfaltútra. Kisebb emlékművek és a Prónay-kastély után van vendéglátás is. Előbb a Hármaskönyv Fogadó került az utamba, feljebb pedig egy Nemzeti Dohányboltként működő kocsmánál találtam rá az egyik bélyegzőre. A fogadóval szemben, a kis kőhíd utáni buszmegállóból megy Vác felé busz, és a buszmegálló hirdetőtábláján van egy második Kéktúra-bélyegző is. Itt ért véget a túrám.
Szöveg és fotók: Papp Géza - kektura.blog.hu
Az előző szakaszról itt olvashatsz.
Az OKT 18. szakasza:
Zalalövőtől Kustánszegig
Papp Géza, a Kéktúra blog szerzője a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszáról mesél.
→ TovábbKerkakutastól Zalalövőig
Az egyre csökkenő lélekszámú falu fogyatkozó házait és vaníliasárgára kivakolt templomát elhagyva ismét szántóföldek, legelők között találtuk magunkat.
→ TovábbVelemértől Kerkakutasig
Papp Géza, a Kéktúra blog szerzője a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszáról mesél. Élmények és szépségek a csodálatos veleméri templomtól a kerkakutasi naplementéig.
→ Tovább