Szépséges bányasebek – Tóról tóra a Vértesben
A számomra oly csodás Vértes hegység sok mindenről nevezetes, de vizeiről nem. Remélem, csak mostanáig.
Már több gyalogtúrámon bele-bele botlottam az itteni bányatavakba, de most volt először lehetőségem végigjárni az északnyugati Vértes érdekes tavait. Igaz, ez nem egy Finn-tóvidék, de azért akad szépség errefelé is bőven. De, hogyan is keletkeztek a hegység e részén tavak? Nem keletkeztek, csinálták őket! Az emberi tevékenység, bányaművelés révén jöttek létre, nem is olyan régen. Maximum bő száz év a terminus!
Ez a térség bányászati szempontból a pusztavámi szénterület, mely az oroszlányi szénmedence része (volt). Az alapkőzetet a Vértest alkotó karsztosodott triász dolomit és dachsteini mészkő adja, melyre kréta üledék települt. Egy későbbi tengerelöntés révén agyagrétegek adják az eocén kori barnakőszéntelepek alját (feküjét). Ez a vízzáró agyagréteg tartja vissza a külszíni fejtéssel leművelt széntartalmú bányagödrökben összegyűlt felszíni vizeket.
Pusztavám felől indultunk a hegységbe. Az első megállónak tóhoz nem, legfeljebb a szenteltvízhez lehetett köze, mert a vértesszentkereszti bencés apátság romjainál kezdtünk. Sajnos hiába „csengettünk” a kapun lévő kolomppal, nem jutottunk be. A kerítést körbejárva azért megcsodálhattunk pár szép részletet a romjaiban is gyönyörű épületegyüttesből.
A következő látnivaló pár kilométerrel arrébb, egykori bányaépületek mögött jól eldugva rejtőzködött: a Dobai-tó. Előtte egy turistaházhoz hívogató, igencsak megviselt táblácskát is láttunk. A bekerített tó partján sétálva a pocsolyákon már jéghártya, közelükben rengeteg vadnyom. Tehát a kerítés nem akadálya az őzek, szarvasok, vaddisznók bejárásának. A szép fekvésű, kb. 450 x 450 m kiterjedésű, szabálytalan ötszög alakú állóvíz a legnagyobb kiterjedésű errefelé.
Visszafelé a tótól megálltunk egy meddő fotogén látványa miatt: hatalmas eróziós vízmosások díszítették az oldalát. Közelebb menve láttuk, hogy fel is lehet rá sétálni egy rövid szerpentinúton.
A ki nem hagyható következő állomás, a Gerencsérvár, inkább kis lakótorony, vagy nagy vadászház lehetett. Köveinek jó részét mára már széthordták, de a múltról regélő romok így is merengésre késztettek. Az éppen megmaradt várárok, a patakparton lévő Vár-forrás és környezetének felfedezése is bizonyította; megérte a kis kitérő.
Régi kedvencem következett, a Cicahomok. Mennyivel szebb földrajzi név, mint pl. a Lófingató! Ám hiába aranyos a név, e vidék csúnyán magán hordozza a bányaművelés után rekultivált táj összes jegyét: gödrök, dombok, árkok, utak, ösvények, épület- és géproncsok mindenfelé. Az ültetett feketefenyő és a spontán települt nyár- és akácfák sokasága lassan elfedi a rút tájsebeket.
Egy pár száz méteres, meredek úton lesétáltunk a partjára. Megérte! A szemben magasodó három kőzetsávos egykori bányafal és a kristálytiszta, mozdulatlan vizű tó látványa lenyűgöző élmény. Az erdősülő meddőhányó pedig szinte magashegyet idéz. Azért érdemes volt a lábunk alá is nézni is, hiszen nem ritkán tenyérnyi, vastaghéjú „ős osztrigák” kövületei bukkantak ki az agyagos talaj felszínéről.
A következő tó a Horgásztó volt parkolóval, hirdetőtáblával, stégekkel, öreg padokkal, asztalokkal, hidacskákkal, két horgásszal, és vagy két métert alábbszállt vízfelszínnel. Itt kevesebb volt a látnivaló. Reméltem, hal azért akadt a vízben!
A Közép-dunántúli Piros is érinti a Lépakúti-tavat, így ezt a legkönnyebb megtalálni. Az ipari eredetű bányató nagyjából 100 méter hosszú és fele annyi széles.
A betelepített halfajokon kívül (ponty, süllő, kárász, keszeg) folyami rákok, siklók, békák, vadkacsák lakják. Fogtak itt már szerencsés horgászok tíz kiló feletti csukát és pontyot is! Én már csak a békés hangulatért is boldogan üldögélnék órákat a tó partján. A Festékgyári-tó a Lépakúti-tótól negyedóra járásnyira van délkeletre, s bár csak két jelzetlen ösvény vezet hozzá, nem nehéz megtalálni.
A tó leszakadó partjára lejutni csak meredek ösvényen tudtunk, de érdemes. Talán itt éreztük magunkat leginkább elbújva, legközelebb a természethez. Itt volt legsúlyosabb a csend, itt láttuk a legtöbb vadmadarat, és itt volt a legáttetszőbb a tó vize. A közeli, jóval kisebb, de igencsak bájos Csuka-tóra már nem jutott időnk.
Túránkon, egy alig 16 négyzetkilométeres területen, öt csodálatos szépségű tavat érintettünk, amelyek gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is felkereshetők. A közvetlen közelben még vagy ugyanennyi tavacska vár felfedezésre, és kissé távolabb Oroszlány határában, legalább hasonló számban bújnak meg szépséges tavak.
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
Dolomitok – a túrázók paradicsoma
2024.10.15.Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.
→ Tovább
