A Kócs-hegység (Chočské vrchy) minden bizonnyal pályázhatna a Szlovákia legismeretlenebb magas-, azaz 1500 méter feletti csúcsokban tetőző hegysége címre. Pedig az Árva és a Vág völgye, valamint a Liptói-havasok által határolt, zömében mészkőből és dolomitból felépülő hegység fő csúcsát rengetegen látják, még ha nem is ismerik név szerint. A Tátra felé autózva ugyanis Rózsahegyet (Ružomberok) elérve pont velünk szemben magasodik a Nagy-Kócs (Veľký Choč) 1608 méteres, sziklákkal ékesített erdős tömbje. De a Tátra felől Rózsahegy felé autózva is szépen kirajzolódik a hegy tekintélyes sziluettje. Persze a hegység híresebb szomszédjaitól (Kis-Fátra, Alacsony-Tátra, Liptói-havasok) magasságban és kiépítettségben elmarad, talán ezért is kevésbé ismert ez a vonulat.

A három részből felépülő hegység legkeletibb tagjában, a Prószéki-hegyekben található Prószéki-völgy (Prosiecka dolina) és Kvacsányi-völgy (Kvačianská dolina) karsztvilága azonban Szlovákiában nagyon is jól ismert, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a körtúra kezdőpontjában, a Prószék (Prosiek) felett nyíló Prószéki-völgy bejáratában található parkolóban nyár közepén parkolódíjat szednek. Mondjuk, a 2 euró nem egy vészes összeg, cserébe kapunk egy szlovák nyelvű prospektust mindkét völgyről. Sőt, a parkolóban büfé is üzemel!

Mi is, mint valószínűleg a legtöbb kiránduló, a Liptói-víztározónál töltött nyaralás részeként vettük célba a két völgyet egy hűvösebb napon. Bár a körtúra mindkét irányban bejárható, gyerekekkel mindenképpen Prószékről célszerű nekiindulni, hiszen így a Prószéki-völgy létráit felfele másszuk meg. A túra valóban látványos, rengeteg természeti és antropogén látnivalója miatt sok megállóval és egész napos túrával készüljünk!

Nálunk a csapat legfiatalabb, 6 éves – bár már gyakorlott természetjárónak tekinthető – tagja is remekül vett minden akadályt. Arra is ügyeljünk, hogy legalább egy felnőttnek a Kvacsányi-völgyből vagy vissza kell térnie gyalog az autókért a Prószéki-völgy bejáratához (ez további 5,4 km, 210 m fel és 245 m le), vagy ha több autóval érkezünk, akkor célszerű reggel megoldani az egyik autó parkolását a Kvacsányi-völgynél.

Rögtönzött földrajzóra a szurdokba

A túra felettébb izgalmasan kezdődik. A fölöttünk magasodó mészkőhegy (Prosečné) 1372 méter magas tömbjébe bevágódott Prószéki-völgy ugyanis nagyon hirtelen nagyon látványos lesz. Pár percre a parkolótól (K jelzés) már hirtelen előttünk is áll egy szűkület, ahol pallókon tudunk járni az alattunk kristálytiszta vízzel zubogó patak felett, a sziklafalban pedig barlangüregek láthatók. Ez a Kapu (Vráta), ahol a kezdő karsztkutatók számára remek földrajzórát rögtönözhetünk, hiszen a szűk szurdok egy barlang beszakadásával jött létre, amit nem is nehéz elképzelni, különösen, ha hozzávesszük a sziklafalban látható barlangnyílásokat, amelyek egykor oldaljáratok lehettek.

Pár lépéssel fentebb egy lánc segítségével küzdhetjük le a kisebb zúgót, hogy a földrajzórát folytathassuk. A zúgó felett ugyanis a patak egyszer csak eltűnik, innentől kezdve az év nagy részében száraz mederben haladunk. A szurdok felfedezésének mámorában ez csak később tűnik fel, de bizony, a kristálytiszta karsztvíz a zúgó felett található karsztforrásokból ered. Innen felfele csapadékos időszakok felszíni vize folyik csak.

A helyiek a legtöbb sziklát elnevezték természetesen: van itt Medve, Bagoly és a szlovákok nemzeti hősét, Jánosik betyárt is belelátta az élénk népi fantázia valamelyik tekintélyes sziklaformába. A látvány valóban lenyűgöző, de a gyerekek izgatottan várják már a mászást. A várakozás izgalmát aztán végül egy nagy széldöntésben feledteti velük a málnaszüret. A nyár közepén mézédes ínyencség egy kis bozótharcot is megér. A katlan meredek pereme felé haladva aztán egyszer csak óriási szikla tornyosul közvetlenül az út felett, ez a Sólyom-kő (Sokol). Az itt található erdei pihenő mellett tábla jelzi bal kéz felé a kb. 10 perces letérőt a Kócs-hegység legmagasabb (időszakos) vízeséséhez, a Vöröshomok-vízeséshez (Vodopád Červené piesky).

Egy pár méteres, láncokkal biztosított letörésen lemászva már élvezhetjük is a mintegy 15 méteres magasságból alázubogó víz hűvösét, s ki tudja, miért, a gyerekekből automatikusan kitör az emberiségre szerintem egységesen jellemző „a vízesésnél kell egy fotó rólam” életérzés. Úgyhogy a vizes sziklákon egy fél órát egyensúlyozunk, mire mindenkire sor kerül…

A mászás után esik igazán jól az ebéd

Visszatérve a Sólyom-kőhöz tovább folytatjuk utunkat a szurdok leglátványosabb, létrákkal biztosított szakaszán. A 80 méter szintemelkedést 800 méter alatt tesszük meg, miközben egy szakaszon annyira összeszűkül a szurdok, hogy a felnőttek két oldalt át is érik azt. Csapadékos időben ezt a szakaszt szárazon nem ússzuk meg, de ez inkább tavasszal és ősszel jellemző, egy nagy nyári esőt követően nekünk például másnap száraz a meder. A gyerekek nagy izgalomban vannak, hiszen jól emlékeznek a tavalyi túrára a Szlovák-Paradicsomban. Az első létra egy kisebb, kb. 10 méteres leszakadást hidal át, majd rögtön ezután némi sziklamászó tehetségre is szükség van a patakmeder óriási kövein való átjutáshoz.

A gyakorlott szurdokmászó gyerekek méltatlankodnak kissé, hogy csak „ennyi volt”, és valóban, ezt követően még egy kis láncos kapaszkodó vár ránk csupán, és fel is érünk a karsztfennsík szélére, a Szent Szórádról elnevezett elágazáshoz. Szent Szórád egyébként az első magyarországi szentek egyike volt, aki állítólag itt remetéskedett a környéken, majd innen került a Nyitra közeli Zobor hegyre. A vállalkozó kedvűek innen a Z jelzésre jobbra térve fel is kapaszkodhatnak a remek kilátást nyújtó csúcshoz (a Z jelzésen való 8,6 km-es kitérővel Nagyborove után csatlakozunk vissza a körtúrába, miután plusz 540 m szintet pumpáltunk lábainkba).

Mi a gyerekekkel célba vesszük a fennsíkon át kényelmes sétával elérhető Nagyborove (Veľké Borové) települést, ahol egy kedves étterem várja a megfáradt vándorokat rögtön a turistaút mellett.

A faluba érve pedig belebotlunk egy hatalmas juhnyájba, amit tátott szájjal néznek kicsik és nagyok egyaránt. Az árvai gorálok (gurálok) által alapított faluban természetesen a kis vendéglő is a kelendő turisztikai brandnek számító gorál nevet viseli, és még egy kis játszótér is gondoskodik arról, hogy egyértelműen bebizonyosodjon a szülők számára: a gyerekek még nagyon nem fáradtak el.

A Kvacsányi-völgy látványosságai

A pihenőt követően a K jelzésen vesszük célba a Kvacsányi-völgyet. Pontosabban a faluból kivezető évszázados szekérút először a Borovei-völgybe (dolina Borovianky) ereszkedik le meglehetősen látványosan. Látványos maga az évszázadok munkájával kirakott és megerősített út, de a hirtelen szűkülő völgy is. Leereszkedve a völgybe nem akármilyen helyre jutunk ráadásul, ahol megértjük a helyiek nagy igyekezetét az útépítés kapcsán. De mielőtt elérnénk a völgynek a Kvacsányi-völgybe való csatlakozásánál található két műemlék vízimalmot, tehetünk egy száz méteres kitérőt a Ráztocký-vízeséshez (tábla jelzi a jól kitaposott ösvényt). Az internet képei szerint korábban a vízesés mellett egy falétrán fel is lehetett jutni annak tetejére, ez azonban már eltűnt onnan. Nem is baj, a vízesés, mint mindig, lélegzetelállító, s mivel a gyerekeknek muszáj felmászniuk annak oldalába, a felnőttek csendesen élvezhetik a víz zubogásának hangját és a természet roppant erejét.

Az alsó malom működőképes állapotban, zakatolva várja a turistákat, akik ráadásul ingyenesen nézhetik meg a nem akármilyen látványosságot. A malmok korábban nem csupán lisztet őröltek, hanem fafűrészt is tápláltak. Miközben a malom mellett szemtelen kecskék szórakoztatják a gyerekhadat, érdemes a patak túloldalán lecsücsülni, s rácsodálkozni erre az egész Kárpát-medencében egyedi helyszínre, megérezni annak ősiségéből valamit (tényleg olyan hely ez, hogy bármikor, bármilyen beavatkozás nélkül lehetne történelmi filmet rendezni a helyszínen).

A malmoktól a K jelzés egy rövid, de meredek kapaszkodóval éri el a Huty és Kvačany falvak között a szurdok oldalában vezető murvás utat, ahol belecsatlakozik a P jelzésbe (amelyen mi jobbra fordulunk).

Az első kilátót pár lépéssel az elágazást követően meg is találjuk: mintegy 100 méter magasból pillanthatunk le a malmokat őrző sziklavilágra. A látványos köves úton aztán elgondolkodik az ember: miért is van itt egy ilyen jó minőségű, több helyen mesterségesen alakított történelmi út a roppant meredek hegyoldalban? A mai út helyén található ösvényt mindig is használták a környező falvak lakosai az egymás közötti kereskedelemben, de Liptó és Árva között nem ez volt a fő útvonal. Egészen 1849-ig, amikor is az orosz hadsereg ezt az utat használta, mikor osztrák hívásra bevonultak Magyarországra. Ezt követően a helyiek is folyamatosan fejlesztették az utat, amelynek lenyomatai ma is egyértelműen látszanak. A Roháč sziklájánál újabb, természetes kilátópontról élvezhetjük a hatalmas szurdok látványát fentről, de itt élvezhető legjobban a sziklába vájt és robbantott szekérút is.

A folyamatosan lejtő, nagyon hangulatos úton még egy kilátót érintünk, hogy lélegzetelállító magasságból búcsút vegyünk a Kvacsányi-völgyből! Aztán az út szép lassan leereszkedik a patak mellé, és kiérünk a falu feletti parkolóba, ahol megpihenhetünk, és büfét is találunk. Ami nem is jön rosszul, különösen, ha az egyik felnőttnek vissza kell jutnia még az autóért az innen induló S jelzésen. De a hős szülőt se sajnáljuk, főleg, ha szeret túrázni, mert a hegylábon haladó S jelzésről gyönyörű kilátás adódik nemcsak a környező kaszálórétekre, de a festői Liptói-medencére is, méltó díszletet nyújtva e különleges túra zárásához.

A cikk először 2020 augusztusában jelent meg.