Mind kultúrtörténeti, mind természeti szempontból egyedülálló hely a Budapest szívében zöld folyosóként végighúzódó Felsőrákosi-rétek, amely 2014. január 1-én kapott természetvédelmi oltalmat, s ahol a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja már 2015-ben 12 táblából álló tanösvényt létesített. A közel 2 kilométeres körtúrán a védett terület és közvetlen környezetének legérdekesebb tájait lehet bebarangolni. Rövidsége, megközelíthetősége és gazdag látnivalói miatt kitűnő program családoknak és iskolás csoportoknak egyaránt. Valóban jó lenne, ha egyre többen látogatnák értő szemmel és vigyázó léptekkel e mesevilágot a város közepén (merthogy a főváros mértani közepe légvonalban ide nagyon közel, Kőbányán található), a természetvédelem ugyanis már heroikus munkát végzett itt, s talán a terület turisztikai felértékelődése segítene még inkább megóvni a különös és szép élőhelyet a továbbiakban is.

 

Lenne rá szükség! A Túzok utca elején ugyan a természetvédelmi terület határát jelző tábla fogad, s nem sokára el is érjük a tekintélyes töltés között csordogáló Rákos-patakot. De a hídon átkelve bal kéz felől nem találunk mást, mint az első tábla hűlt helyét: a vandalizmus semmit nem kímél. De ne adjuk fel ily könnyedén! Nem adták fel a természetvédők sem, habár egykor a környék a kábelégetés egyik fővárosi központja volt állítólag, minden bizonnyal volt tehát honnan szemetet gyűjteni…

 

 

Az MME honlapjáról letölthető egy térkép, amely segítségével könnyen követhetjük a tanösvényt a hiányzó táblák ellenére is. Első lépésként a patak túloldalán futó szekérutat kövessük balra. Kb. 150 méter után jobb kéz felől eltűnik az erdő, és egy gyönyörű mező kísér minket tovább. Ezen a ponton egy alig kivehető mezei út fordul jobbra (itt volt a második tábla, a helye még látható), erre térjünk rá és keresztezzük a rétet. A rét túloldalán, a fás részen pedig a harmadik tábla szintén hűlt helye fogad, itt forduljunk ismét derékszögben jobbra a jobban követhető földútra.

 

 

Ne csüggedjünk, inkább gyönyörködjünk a laikus szemmel is szép tájban! Hamarosan visszatérünk a Túzok utca folytatásába (tehát egy C betűt írtunk le eddigi utunk során), ahol minden bizonnyal Budapest egyik legfurcsább kereszteződésébe botlunk: két, egymást keresztező földút, pompás rétek, s két új utcanévtábla. A sajátos látványosság mellett itt tudásunkat is csiszolhatjuk, hiszen az itt valóban megtalálható 4-es számú táblán képet kapunk a Felsőrákosi-rétek gazdag állatvilágáról.

 

 

Megtudhatjuk például azt, hogy Richard Ebner osztrák biológus 1910-ben éppen itt, a Rákos-patak mentén fedezte fel Budapesten először a magyar tarszát, hazánk fokozottan védett, bennszülött, maradvány szöcskefaját. Az izgalmas a dologban az, hogy ezt követően évtizedekig folyt a kutatás a területen a faj után, amit végül csak 2003-ban sikerült ismét megpillantani. Már csak ennél fogva is országos szintű feladatnak tűnik a Felsőrákosi-rétek megőrzése, nem is beszélve arról, mennyit ér egy ilyen zöld folyosó egy parkokban nem bővelkedő városban.

Természetvédők körében azonban a Felsőrákosi-rétek leginkább a rákosi viperáról ismert. A faj felfedezése önmagában is kultúrtörténeti érdekesség, hiszen neves biológusunk, Hermann Ottó innen fogott „keresztes viperákat” mutatott be 1892-ben a Királyi Magyar Természettudományi Társulat kongresszusán. Méhely Lajos biológus volt az, aki utánajárt e különös keresztes viperák történetének, s fedezte fel a rákosi viperát. Hogy miért keresztelték később parlagi viperának ezt a kisebb termetű, egyedülálló fajt, holott parlagföldeken nem is él, az derüljön ki mindenki számára a Rákosi-réteken!

 

Pont, ahol elhaladtunk, a Túzok utca mentén rengeteg kisebb, négyzet alakú gödröt láthatunk: ezek ún. piócás gödrök voltak, amelyben régebbi korok fontos „gyógyszerét”, az orvosi piócát tenyésztették. Mivel a gödrök tavasszal gyakran megtelnek vízzel, így manapság a kétéltűek fontos élőhelyeinek számítanak ezek a mesterséges gödrök. A terület sokszínűsége egy kis séta során is szembeötlő, különösen pár lépésre a forgalmas Keresztúri úttól és a környező ipartelepektől: rövidke sétánk során mi például több vadkacsával, azaz tőkés récével, egy fölöttünk kőröző egerészölyvvel is találkoztunk, sőt, egy őzikét is láttunk beugrani a bozótba. De él itt mocsári teknős, mogyorós pele, sün, és előfordul mezei nyúl, vörös róka, sőt, vaddisznó is.

 

Utunkat egyenesen folytatva jobbra a Fővárosi Kertészet ültetvényeit, balra egy elkerített legelőt láthatunk, s hamarosan elérjük a terület „főútját”, a Lovasvölgyi utcát. Itt már-már szürreális a hangulat: a legelésző lovak mellett csendes birkabégetés és kotkodálás fogad, s a zömében szépen karbantartott kertek között alig tűnik fel egy-egy udvar, tele lommal. A tanösvény a Lovasvölgyi utcán balra kanyarodik, s tesz egy nagyobb kitérőt a mátyásföldi repülőtér sarkáig, majd ugyanide tér vissza, s innen folytatódik egyenesen tovább, hogy egy nagyjából hasonló nagyságú kört (C betűt) leírva térjen vissza a patakparton a kiindulási ponthoz.

 

Mi innen a bringázásra összpontosítottunk, meg a patakparton sétáltatott barátságos kutyákra, de kultúrtörténeti érdekességként érdemes hozzátenni, hogy a Rákos-patakon egykoron több tucat vízmalom munkálkodott, bár sajnos ezekből hírmondó sem maradt mára. Annál több található azonban mind a védett területen, de különösen a tágabb környéken (Pesti határút) a Pest határát egykoron jelölő látványos határkövekből. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy valaha itt tartották az országgyűléseket.

Ha a gyerkőcökkel való kirándulás ismertetője - mint ahogy hiszünk ebben -, hogy megtanuljuk szűkebb környezetünket (újra) felfedezni, akkor a Felsőrákosi-rétek tökéletes helyszín egy kis felfedezésre és rácsodálkozásra, hogy mi mindent is találunk szeretett fővárosunk környékén!

 

A tanösvény útvonala (Forrás: MME)

 

Szöveg és fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc