Tavasz Velemben, hófúvás az Írott-kőn, avagy húsvéti tél az Alpokalján

Mikor két hónappal ezelőtt lefoglaltuk velemi szállásunkat, virágba borulós, madárcsicsergős húsvéti ünnepekre készültünk egy napsütéses tavaszi kéktúrával egybekötve. Álmunkban sem gondoltunk volna egy hófúvásos, hóemberépítős, hógolyózós, csúszkálós, cipőbeázós írott-kői túrára, arra pedig pláne nem, hogy végül egy életre szóló élmény kerekedik belőle!

Négynapos húsvéti hétvégére érkeztünk a velemi Virágos vendégházba, melyet még 2010-ben első kéktúrabejárásunk alkalmával volt szerencsénk megismerni. Az időjárás-előrejelzések nem sok jót ígértek, de ettől nem szoktunk megijedni. Nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista, mondta vala egykoron Rockenbauer Pál, és mi ezúttal is ehhez tartottuk magunkat.

Bár napokig szemerkélt az eső, a kisebb környékbeli sétákban Kőszegen, Cákon, vagy éppen a velemi Szent Vid-kápolnához, mindez egyáltalán nem zavart bennünket, de egy hosszabb túrának azért szerettünk volna egy picivel szebb időben nekivágni. Végül húsvét vasárnapján megszűnt az égi áldás, irány a hegy! Eső tényleg nem volt, cserébe egy teljesen más, szinte hihetetlen világ fogadott minket odafent...

1 / 27

Fotó: Konfár Tibor

A Hörmann-forrásig autóval szerettünk volna felmenni, majd onnan tovább gyalog az Írott-kőre. Az elmúlt években nagyon szépen felújították a Velem felől a forrásnál található autós parkolóig kanyargó erdészeti aszfaltutat, így kényelmesen nézelődve kapaszkodhattunk felfelé.

Az egyre gyakoribbá váló hófoltok láttán kezdtünk gyanút fogni, lehet, hogy mégsem lesz ez egy fáklyás menet, gondoltuk magunkban.

A Hörmann-forrásnál leparkolva néhány centis hópaplan fogadott, téli ruhába öltözött felkészült és tavasziasabb ruhákban pompázó, kevésbé felkészült kirándulókkal, ami közös volt bennük az a vidámság. Mindenkit meglepett, és egyben fel is dobott a húsvéti tél, természetesen minket is!

3 / 27

Fotó: Konfár Tibor

Vastag, latyakos hóban caplatva, jókedvűen vágtunk neki a Kőszegi-hegység legmagasabb csúcsa felé folyamatosan emelkedő, mintegy 2,2 km hosszú, kék jelzésű ösvénynek.

Meseszép fenyvesben, sűrű hóesésben kapaszkodtunk egyre feljebb, az igen gyakori, szusszanásnyi pihenőket hógolyózással dobtuk fel.

Az ügyesebbek ráadásul egyesével fotózgatták Holle anyó dunyhájának sűrűn aláhulló pelyhecskéit. Az olvadozó, jól tapadó hóból remekül lehetett hóembert is építeni, amely végül sokkal inkább hasonlított egy mohácsi busóra, mint egy igazi emberre, de ezt tudjuk be annak, hogy mégiscsak tavasz van. Legalább is odalent.

5 / 27

Fotó: Konfár Tibor

Ahogy egyre feljebb kapaszkodunk, úgy szűnik meg fokozatosan az olvadás a talpunk alatt, a latyakot felváltja a letaposott, vastag hótakaró, a fenyőfákon, és az éppen zöldbe borulni készülő lombhullatók ágain is egyre vastagabb rétegben marad meg a hó. A fiatalok mint a kisgyerekek játszanak, elbújnak a hópaplanba öltözött fák mögé, jól megrázzák az ágaikat, ha valaki odaér, és ha ez nem lenne elég, akkor hógolyózáporral toldják meg a meglepetést. Rég volt ilyen túránk, egyszerűen minden lépését élvezzük. A meglepetésszerű húsvéti tél varázsa felülmúlja minden elképzelésünket, két kilométernyi tömény, vidám élmény az utunk a 884 méter magas Írott-kőig.

10 / 27

Fotó: Konfár Tibor

Kapcsolódó cikkek

Két ország kőtornya – Írott-kő-kilátó

Tovább

Egy darab Alpok a nyugati határszélen

Tovább

Odafent a hegytetőn igazi, decembert idéző, zord tél fogad. A padokon és asztalokon jól látszik, hogy bő tíz centiméter a hóréteg vastagsága, sűrű köd borít mindent, még mindig folyamatosan esik a hó, az orrunkig is alig látunk. A kéktúrás bélyegző ládikájának otthont adó kis faházban egy fiatal pár nyomkodja a füzetbe mosolyogva a plecsnit. Beszédbe elegyedve kiderül, hogy Debrecenből érkeztek, és éppen most fejezték be az Országos Kéktúrát. Gratulálok nekik, és kicsit irigykedem is, ennél érdekesebb, emlékezetesebb befejezés ugyanis szerintem aligha létezik, mint a kissé szürreális húsvéti tél a kéktúra nyugati végpontján, az Írott-kőn.

17 / 27

Fotó: Konfár Tibor

A kilátóba fel lehet kapaszkodni – csak hát most minek –, sokkal érdekesebb az alsó szinten látható, az utóbbi időben kissé rendbe szedett kiállítás a trianoni határokról, a kilátótorony történetéről és az osztrákokkal közös, határokon átnyúló Alpannonia vándorútról. A torony előtti kis tisztáson hóból készült nyulak próbálnak némi húsvéti hangulatot csempészni a zimankós decembert idéző téli időbe, vajmi kevés sikerrel, de próbálkozásnak érdekes.

15 / 27

Fotó: Konfár Tibor

Maga a névadó szikla, az „Írott-kő”, az államhatártól mintegy negyven méterre, osztrák oldalon található, a derék sógoroknak köszönhetően német és magyar felirat is díszíti a rajta elhelyezett kis táblát. A kis helyesírási hibát („Irrott-kő”) a gesztusra való tekintettel elnézzük.

Csurom vizesek vagyunk, és mivel megálltunk, így elkezdtünk fázni is, de valamiért még mindig nem akaródzik lefelé indulni.

Jó itt lenni, jönnek is folyamatosan az emberek, gyalogosok és nagyon bátor kerékpárosok egyaránt.

20 / 27

Fotó: Konfár Tibor

A józan észnek engedve, azért lassan csak nekivágunk a Hörmann-forrás felé ereszkedő ösvénynek. A lefelé vezető út még önfeledtebb játékba torkollik, az immár teljesen átázott, sima talpú, tavaszias cipőkben egymást előzgetve csúszkálnak a lejtőkön kis családom tagjai. Az önfeledt játék ára néhány hóba huppanás, de ez most már belefér, egyre közelebb vagyunk az autónkhoz.

A Hörmann-forrásnál mintegy búcsúzásképpen, még egyszer, talán utoljára, ritkán látható sűrűséggel, hihetetlen méretű pelyhekben elkezd hullani a hó.

A káprázatos jelenség alig pár percig tart, elvarázsolva ülünk be az autóba.

25 / 27

Fotó: Konfár Tibor

Csapzottan, vizesen, de élményekkel telve érünk vissza velemi szállásunkra. A harsogóan zöld füvű kis kertben, a napsugarakkal kacérkodó gyümölcsfák nyiladozó virágait nézegetve szinte hihetetlennek tűnik, hogy alig fél órával ezelőtt még hógolyóztunk, csúszkáltunk és hóembert építettünk az Írott-kő ködbe burkolózott, hópaplanba öltözött, zord téli világában.