Hétvége előtt a túrázók gyakran dilemmába esnek, melyik tájegységet válasszák terepezésük helyszínéül, hosszabb vagy rövidebb távot teljesítsenek, a látnivalóért vagy inkább a sportélményért utazzanak el az ország valamely pontjára. Ráadásul ezeket a szempontokat az utazás (idő/táv) tényezői is befolyásolják, kompromisszumra kényszerítve a tervezőt. Könnyű dolga van annak, aki pontosan tudja mit akar, ugyanakkor hajthatatlan, tehát egy Budapest–Magyarlak közel három órás autóútja sem tántorítja el a kiszemelt céltól, esetünkben egy 40 km-es teljesítménytúra lejárásától. A motiváció persze mindenkiben más volt: az egyikünk elhivatott futógép, a másik megrögzött túragyűjtögető, jómagam pedig a társaság kedvéért vágtam bele a dologba. Utóbbi azt is jelenthetné, hogy én találtam volna közelebbi programot is, amiért nem kell hajnali fél négykor felkelni, de az Őrség tavaszi légkörét, és persze az egész napos beszélgetést így is nagyon élveztem.

Szent Kereszt Felmagasztalása Templom Magyarlakon

1 / 28

Fotó: Lánczi Péter

Túránk kiindulópontja a Rába folyó déli partján fekvő Magyarlak volt, a határ menti Szentgotthárd keleti szomszédja, ahonnan egy békés, dimbes-dombos környéket terveztünk bejárni egy 40 km-es körrel. Csípős szél, télre emlékeztető szürkeség és a Vasi-hegyhát addig számomra monotonnak tűnő vonulata fogadott, amely az Alpokaljának azon kistája, aminek korábbról csak csekély részét ismertem. Ha másra nem, kis mozgásra és beszélgetésre így is jó lesz ez a túra – mondtam álmosan és egykedvűen magamban – miközben Lacival rögtön a rajtot követően a 11 fős hosszútávú mezőny sereghajtóivá váltunk. Mi ugyanis nem rohantunk, nem sportolni érkeztünk, mint autónk 3. utasa, aki már az első métereken lehagyott minket és eltűnt a falu feletti rengetegben.

Néhány lépést követően már mi is csendes, a télből még csak kábán ébredő természetben találtuk magunkat. Átléptünk a Magyarlaki-patak épphogy csörgedező ere felett, majd a Szent-kút forrás merítős foglalásánál ismerkedtünk a helyi történelemmel.

A csodatévő Szent-kútnál

2 / 28

Fotó: Lánczi Péter

Kapunak már nyoma sincs, a forrás vize pedig aligha alkalmas emberi fogyasztásra, így a csodatévő nedűt mi meghagytuk az állatoknak, amelyek közül furamód mi egész nap egyet sem láttunk. Könnyen elképzelhető, hogy túl hangosan csörtettünk az avarban, illetve a világ dolgairól folytatott diskurzusunkra sem voltak kíváncsiak.

A Sáfár-hegy erdejében áll a Mária kegyhely

3 / 28

Fotó: Lánczi Péter

A túra első igazolópontja a 285 méter magas erdővel fedett Sáfár-hegyen álló Mária-kápolna volt. A hegy neve és a kis szentély egy múltba veszett település emlékét adja hírül. A középkor óta egészen a 20. század közepéig lakták a hegyet, utolsó lakója, Molnár (Sáfár) József és fia 1965-ben költöztek be végleg Magyarlakra. A sáfár szó jelentése: anyagi javak felügyelője, ami itt az egykoron környéket uraló ciszterci apátság értékes erdőbirtokainak felügyeletét, más szóval gazdatiszti pozícióját jelentette.

Szálerdőben, a piros jelzésű Mária-út ösvényén értük el a Szőlőhegy történelmében a római korig visszanyúló és ma is művelt környezetét. A településrész határában fára tűzött útjelző először elgondolkodtatott minket: mi köze van az afrikai államnak, Togónak a túrához, a szőlőhöz vagy bármihez? Aztán persze rájöttünk, hogy túlgondoltuk a dolgot: ez csupán egy erőltetett szóvicc a menetiránnyal..

ToGo... Szóval erre kellett menni...

4 / 28

Fotó: Lánczi Péter

A Ciszeter-kilátónál
A közeli Csörötnekhez tartozó Szőlőhegy szalagtelkes, kis házikókkal tűzdelt miliőjét kisvártatva különös építmény sziluettje törte meg. Első pillantásra is feltűnt, hogy a Ciszter névre keresztelt kilátóból nem spórolták ki az anyagot, vaskos szerkezete és 18 méteres magassága uralja a környezetet.

Komplex kilátó a Szőlőhegy házainál

5 / 28

Fotó: Lánczi Péter

A tavaly átadott kilátóból – amely a csörötneki szőlőhegy egyik legmagasabb pontján épült – gyönyörű kilátás nyílik a környező szőlőbirtokokra, a minket körülvevő lankás erdőtájra, a Rábavölgy, Szentgotthárd és Csákánydoroszló közötti szakaszra, továbbá jó időben a határon túli terület nevezetes pontjait is felismerhetjük, mint például a tőlünk északra látszó güssingi várat.

A környéken napjainkban is borkészítéssel foglalkoznak

8 / 28

Fotó: Lánczi Péter

A kilátóhoz egy fogadóépület is tartozik, ahol kisebb kiállításon mutatják be a ciszter gazdálkodás hagyományait és a környék múltját. A vizesblokkal, konyhával ellátott épület megpihenni vágyó turisták fogadására is alkalmas. Utóbbi épületrészt mi zárva találtuk, de a kilátóba bárki szabadon felmehet.

7 / 28

Fotó: Lánczi Péter

Kapcsolódó cikkek

Határ menti barangolás – Szent Imre-vándorút

Tovább

Kvíz: Mennyire vagy otthon az Őrségben?

Tovább

Panorámában az időjárás miatt csak részlegesen gyönyörködhettünk, majd eddigre már bemelegedett lábakkal Rábagyarmat felé vettük az irányt. Akácosok, tölgyesek és fenyvesek, majd tisztások és tarvágások váltakozásában értünk be a faluba, amin különösebb látnivalót nélkülözve, hosszú aszfaltozással trappoltunk át. Itt csupán egy kódisállásos portát láttunk, ami a népi építészet helyi sajátossága. Utunk további részében még szerencsére volt módunk ilyen háromszöges homlokzatú tornácos épületet, azaz kódisállásos házat szemrevételezni, amely háztípus a fedett bejáróban éjszakázó vándorokról kapta a nevét.

Tisztások és hatalmas tarvágások mentén néha nehéz volt követni a pontos útvonalat

9 / 28

Fotó: Lánczi Péter

Sárdagasztós, monoton, zömében nyílt menet várt ránk szinte végig a Rába mentén, ahol a folyót szegélyező szántókon nemrégiben trágyáztak. Az ilyen részeken jó, ha van mellettünk egy társ, akivel eszmét cserélhetünk, elmerülhetünk a világmegváltás szerteágazó témakörében, vagy akár csak korábbi túrák élményeit idézhetjük, mert így sokkal gyorsabban végére jutunk a szagokkal terhelt, sártól ragadós szakasznak. Persze, annyira azért nem volt szörnyű ez a rész: a Szent László-forrást követően több alkalommal is közel kerülünk a Rábához, aminek partjáról kicsit bepillanthatunk a folyó és környezetének tavaszias hangulatába.

Kora tavasszal még mintha a Rába is aludna

14 / 28

Fotó: Lánczi Péter

Hegyhátszentmárton közelében már a Dél-dunántúli Kéktúra jelzéseit követtük az akácosban kanyargó Lugos-patak mentén. A Lugosi-réten maga a túraszervező fogadott minket frissítővel és igazolópecséttel, akitől azt is megtudhattuk, hogy valóban mi vagyunk a 40-es táv utolsói, tehát a „szervizszolgáltatás” már csak kizárólag nekünk volt fenntartva.

A Lugos-réti ellenőrzőpontnál

16 / 28

Fotó: Lánczi Péter

A kanyargós patakot tölgyerdőben követtük Kondorfa irányába. Elhagytuk a leágazó zöld turistajelzést, ami a „világ közepére” vezet, azaz a közeli Ispánkra. A falu ezt a tréfás titulust feltehetően egykoron nehéz megközelíthetősége miatt kapta, illetve mert a templomtoronynak nincsen árnyéka (ugyanis nincs temploma a falunak).

Kondorfa temploma. Ebben a faluban láttuk a legtöbb kódisállásos házat

18 / 28

Fotó: Lánczi Péter

Sajnos nem láttunk bölényeket
Túránk 24. kilométerénél érkeztünk meg Kondorfára, ami a hajdanán itt honos kondormadárról kapta nevét. Hagyományokat méltón őrző fogadó és szállás várja az idelátogatókat, ugyanakkor a népi építészet szép példáit is láthatjuk a faluban, a korábban már említett kódisállásos házak révén. Kondorfa határában egy közel 70 hektáros elzárt terület mellett haladt el a nehezen követhető ösvényünk. A kerítés túloldalán a kiírás szerint bölények legelésztek, de nekünk sajnos ez alkalommal nem volt szerencsénk egyhez sem. Nem sokkal utána az erdő tavaszi némaságát hangos avarcsörgéssel törtük meg, kisebb-nagyobb száraz medreken átkelve, mígnem a Nagy-árok tájánál felhágtunk az Őrség és a Vendvidék határán fekvő kis településre, Farkasfára. Itt már jártunk Lacival, amikor az Őrség-Vendvidék túrán 75 km-et gyalogoltunk le egyben. Nosztalgiából beiktattunk egy kis pihenőt, majd a haranglábáról nevezetes falutól egyre változatosabb erdőben haladtunk tovább a Máriaújfalu szomszédságában elterülő Hársas-tóhoz.

Nyáron a Hársas-tó szuper felfrissülőhely lehet

23 / 28

Fotó: Lánczi Péter

A strandolásra, kikapcsolódásra szolgáló kedves kis duzzasztást egy kényelmes, fenyőerdőben vezető tanösvényen jártuk körbe, és csak ezt követően tértünk be a Szentgotthárdhoz tartozó kis faluba. Ekkor már kissé nyújtott léptekkel haladtunk az aszfalton, a beszélgetés témája is a szálláshelyre, a vacsorára, illetve a sörre terelődött, ami az egész napos testmozgás után mindig jobban szokott csúszni. Délután 5 volt, mire beértünk a célba, és átvettük a teljesítésért járó kitűzőt, ekkorra már azonban semmi más nem járt a fejünkben, csak a fent említett vágyak kielégítése.