Ha csak tehetem, a leghosszabb távon indulok minden túrán. Így láthatok legtöbbet a környékből, nagyobb a kihívás, és persze enyhébb a fajlagos költség is. Kivételt családtagjaim kedvéért szoktam tenni - így volt ez most is. Kis feleségem is elkísért, szóval, a leghosszabb táv („Nagy kör”) felét, kb. 18 km-t vállaltunk. Itt viszont némi számolgatásra és logisztikára is szükség volt, mivel ez a variáció nem körtúra: Puláról kell eljutni Monostorapátiba. Célszerűbbnek láttam a kocsit a célban letenni (beérkezéskor kellemes érzés tud lenni), és átbuszoztunk a rajtba. Nem kellett messzire menni, a rajtoltatás, kissé nomád módon, a buszmegállóból történt. Sorállás, mivel hogy sokan vagyunk, és ugyanezen okból a nevezési lap is kifogyott. De aztán hamar indulhattunk, egy-egy gyümölcs kíséretében.

1 / 16

Néhány száz méter után elbúcsúzunk az aszfalttól, és hamar a Tálodi erdő remek útjain haladunk előre. Kiváló időjárásban, napsütésben van részünk, bár a szél elég erős. Az erdőben, a fák között azonban nem érezzük, így nem kell erre figyelnünk. Szerencsére van más, amire viszont igen, felbukkannak az első hóvirágok! Itt még csak pár szál, később tengernyi. Mellettünk ott csobog és kanyarog az Eger-víz, később pedig virágzó mogyoróbokrok barkáit csodálhatjuk meg.

2 / 16

Aztán rét balról, ismerős a terep, itt az OKT, Nagyvázsony felől, megjártam már többször. Haladunk rajta kicsit, erdőbe érkezünk újra, és máris a Kinizsi-forrásnál találjuk magunkat. Kód a fán, sorállás érte, egyszerűsítek, hamar lefotózom. Emlékszem a finom vízre, de Jutkát nem tudom meggyőzni, így magam kortyolgatom. Aztán a pár lépésnyire álló Tálodi kolostorromhoz megyünk, megnézni a részletében is impozáns falmaradványt. Környéke most igen rendezett, tiszta, és itt is rengeteg a hóvirág.

3 / 16

4 / 16

Indulás tovább, emelkedő következik a Som-hegy tetejére, jól belátható, egyenes szakasz. Sok túratárs szuszog felfelé. Aztán hosszú, laza, beszélgetős lejtő. Néhol saras, de nem vészes, egy-két szakasznál azért oda kell figyelni, „szélezni”. Kanyarok, többször derékszögben, de ahogy a túra teljes szakaszán, úgy itt is megbízható, igen korrekt szalagozás kísér.

5 / 16

Újabb erdők, madarak dalolnak, és azon kapjuk magunkat, hogy ritkás-ligetes részhez érkezünk. Kiérkezve az erdőből pompás panoráma tárul elénk, egy völgy. Sőt: a Völgy! A túra névadója, ami ma már sokaknak ismerősen hangzik: Művészetek völgye. Balra Vigántpetend, távolabb dombok, hegyek láthatók. Kivehető a „Szputnyik”, vagyis a Távközlési Állomás, aztán Öcs és a rajthelyünk, Pula is.

6 / 16

Vigántpetendre pontban harangszókor érkezünk, jól esik hát az ellenőrző ponton az ellátás. Igen finom a kenyér, jószerivel mindegy is, mit teszek rá… de van választék bőven. Pompás a tea is, szusszanunk egyet, eszünk-iszunk, beszélgetünk. Vera is előbukkan, jó a hangulat a szép tavaszi időben, aztán tovább indulunk (egy szál pólóban folytatom). Elhagyjuk a templomdombot, betérünk balra, mezők között emelkedünk, lassan.

7 / 16

8 / 16

Aztán gyorsabban, közelítjük a mai csúcspontot, a Király-követ. Erdőszélen, majd bent haladunk, többször muszáj visszatekinteni, fotózni, a panoráma lenyűgöz. Majdnem sok is a szalag, kicsit belekavarodunk, de korrigálunk, jöhet a meredek emelkedő. Jutka a térdét fájlalja, megállunk többször is pihentetni. Aztán törünk felfelé, a bazaltsziklák tömbje balról rendkívül impozáns, az út helyenként határozottan meredek. Aztán fent vagyunk, jöhet a pecsét és a müzliszelet. Meg a kilátás, persze, elsősorban az alattunk látható Kapolcsra, de messze szaladhat a tekintet, végig a völgyön.

9 / 16

10 / 16

Ahogy sejtettem is, az ereszkedés még nagyobb kihívás kis feleségem térdének. Többször megállunk, sállal köti be, kicsit jobb így. Aztán enyhül a lejtő, beérkezünk a faluba, ahol zsong az élet. Pillangók előttünk, a fű itt-ott már zöldell kicsit, a patak hangulatos hidak alatt csobog tovább.

11 / 16

Inkább az alsó úton megyünk, ez ismeretlen és csendes is. Aztán a falu vége felé egy tiritarka háznál jobbra fel, és jöhet az utolsó emelkedő. Jutka azonban átgondolja, és nem vállalja be sem ezt, sem a maradék hét kilométert. Aggódik, nehogy komolyabb gond legyen, és visszafordul, a faluba. Nagyon sajnálom, de megértem, és egyetértek a döntésével.

12 / 16

13 / 16

Egyedül veselkedek hát neki a maradék távnak, ami mindjárt itt egy kaptató formájában jelentkezik. Megtévesztő a név: Bondoró alja. Amikor készültem a túrára, láttam már, hogy itt elég sűrűek a szintvonalak. Felérkezve nagy rét fogad, közepén szép tavacskával. Kutyás túratársak veszik körül, az út jobbra halad el, megyünk tovább. Hamarosan papírlap a fán, újabb kóddal, megint csak fotózok.

14 / 16

Itt igen jól futható a terep, nem szeretnék kiesni a tempóból. Főleg, hogy a telefonban Jutka élcelődik (immár a buszmegállóból): melyikünk érkezik előbb a célba? Megteszem, amit lehet, meghúzom az ütemet, nehogy sokat kelljen rám várnia. A terep is segít, kellemes lejtő következik, hosszú szakaszon. Aztán hirtelen vége az erdőnek, és a látvány lélegzetelállító. Előttem a tanúhegyek egy csoportja: szemben a Szent György-hegy, balra a Csobánc sapkája bukkan ki a Boncsos-tető felett, jobbra a Hegyesd. Előtte a Monostorapáti-tó, míg leghátul a Keszthelyi-hegység vonulata vehető ki. Lenyűgöző, de sajnos fényképezni a szemből sütő nap miatt igen nehéz.

15 / 16

Az utolsó kilométereket enyhülő, majd megszűnő lejtő, jól járható utak jellemzik. Megjelenik a civilizáció. Kerítések, szőlők és gyümölcsösök, és persze előttünk a falu. Leérkezek a műútra, a forgalom nem vészes, de a kipufogókat újra szokni kell. Néhány kanyar, rengeteg túratárs, sokakat utolérek újra. A célba érkezés után emléklapot és kitűzőt kapok. Jutka közben Kapolcson egy kellemeset pihent és napozott, szemmel láthatólag nem bánja a kihagyott utolsó kilométereket. Tapolcán remek ebédet csapunk, majd felfedezünk egy kiváló cukrászdát is.

16 / 16

Kattints a térképre a nagyításért!

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!