Tavaszköszöntő túra a Karancs-Medvesen
A Salgótarján körül húzódó pazar hegyvidékek legszebb bércein vezető Karancs-Medves-túrákon minden évben részt veszek valamelyik távon.
Azon kívül, hogy feleségemmel terveztem ezt a túrát, még egy dolog motivált abban, hogy ezúttal a 35 km-es klasszikus táv helyett a 20-ason induljunk, mégpedig az, hogy Boszorkány-kőtől lefelé az egykori fogaskerekű kisvasút nyomvonalán halad ez a túra, érdekelt, hogy mi látható még Magyarország első fogaskerekű kisvasútjának emlékeiből.
Az évszázados bükkösben, gyönyörű környezetben fekvő eresztvényi szállásunkon ébredtünk, majd egy nagyon bőséges, finom reggeli után ezúttal a Galcsik fogadónál kezdtük a napi menetet. A nevezés hamar megvolt, kedves, barátságos rendezők, igényes itiner, és már indulhattunk is. Irány a Kálvária-domb!
Az 1930-ban épült, történelmi hangulatot árasztó salgótarjáni kálvária évről évre egyre szépül. Az előző rendszerben csupán a gaz lepte be, a Nagy-Magyarországot formázó barlang el volt falazva, jóformán tiltott zóna volt, bezzeg a fölötte emelkedő egykori Partizán-emlékmű...
Az idők változnak, a partizánok eltűntek, Nagy-Magyarország barlang ismét kibontva, és helyreállítva. Érdemes megtekinteni, akár csupán csak egy városnéző séta keretében is ezt a gyönyörű emlékművet.
Felfelé kapaszkodva jobbról, balról pihenőpadok, mindegyiken felirat, kibékülős, romantikázós, kávézós, vagy éppen szelfizős pad, jókedvre derítő, vidám kis attrakciók, nem kerül sokba, mégis milyen ötletes!
A Kálvária tetején ellenőrző pont fogad, itt eddig nem volt, de sokan levágnak egy picit mindjárt az elején, ezért indokolt lett. Pár száz méterrel utána, már a gerincúton haladva jöttek is szembe olyanok, akik későn értesültek a csalfa kis pont létezéséről.
A csodálatosan szép Czeberna-völgyig a sárga sáv jelzésen, a Bányász-körúton együtt haladunk a 35-ös és az 50-es mezőnnyel, ezt az utat jól ismerem, eddig mindig mikor eljöttem, a 35 kilométeren indultam. A Czeberna-völgy ellenőrző pontjánál három táv három felé indul, mi a 20-ason jobbra el, a rettegett Karancs-hegy aljában, a Gyopár-forrás völgyében, a Kercseg laposa felé. Elmélázva nézek el balra, a 35-ös táblácskára, melyen indulva a meseszép Czeberna-völgyben kapaszkodik a sárga sáv fel a Karancsra. Annyira nem hiányzik, mert a Karancs-kaptató turistatizedelő 45 fokos emelkedőjére nagyon élesen emlékszem, úgy kiveszi az ember zsírját, hogy a Karancson, kb. 9 kilométernél azt hiszi, hogy Somoskőújfaluig nem bír lemenni, nemhogy a célig még több mint 25 kilométert!
Gyönyörű patakmederben, árnyas erdőben haladunk, míg egy csodás tisztáshoz nem érünk. A Gyopár-forrás mesebelien szép rétjét hétvégi, piknikezős turistáknak találták ki, pihenőpadok, szalonnasütők mindenfelé, ha felnézünk, akkor a 727 méter magas Karancs egyre inkább visszaerdősülő, egykori kőbányája köszön vissza ránk.
A Kercseg-laposnál kinyílik a táj, nem bírunk betelni a zöldellő réten álló magányos fa, és a mögötte emelkedő Salgó várának csodás panorámájával!
Somoskőújfalu határában egy gyönyörű bernáthegyi kutya fogad, majd a virágba borult utcákon kényelmes tempóban haladunk a Határ büfé felé, amely újabb ellenőrző pontot jelent.
Útközben egyszer csak vékonyka kis hang szólít meg minket balról: Tetszenek kérni limonádét?
Egy ház kapujában három kisgyermek ül, hevenyészett kis asztal, rajta poharak, limonádé, pár csoki, egy keksz, focis kártyák, megindító volt látni, hogy a gyerekek szinte mindenüket kihozták ide egy kis pénz reményében.
Annyit iszom a 25 forintért árult limonádéból, amennyit csak tudok, egyébként nagyon finom volt, veszünk csokit, és még egy Tottis focis kártyára is szert tettem. (Őt legalább láttam élőben is gólt rúgni, még 2005-ben.) Egy kis fagyira valót is hagytunk nekik, az egyik kis gyerek már szaladt is befelé:Anya, anya!
Ilyenkor el lehet gondolkozni azon, ki, mit nevez szegénységnek, és picit visszarendeződik az ember értékrendje a normális kerékvágásba.
Az évről évre egyre elhanyagoltabbnak tűnő Határ büfé után az egykori kőszállító kisvasút szépen kiegyenlített töltésén, szinte szintben haladtunk Eresztvény felé, majd a nagyon szép állapotban megmaradt, ma is autók, traktorok járta kisvasúti alagút után enyhén emelkedve, de továbbra is a töltésen haladva értünk fel Eresztvénybe.
Eresztvény mára turistaközponttá avanzsált. Az egykori Napsugár étterem a Novohrad-Nógrád Geopark fogadóépülete lett, a mellette lévő játszótér, gyermekeim régi kedvence szépen karbantartva, megújulva a tarjániak kedvelt pihenőhelye.
A lelkes ZUTÉ-s pontőrök csurgatós-zsíros kenyeres, szalonnasütős majálissá varázsolták az ellenőrző pontot, nagyon hangulatos volt, jól sikerült a vendéglátás nekik ezúttal is. Kellett is az energia, mert a Salgó várának 625 méter magas csúcsa várt ránk. Gyönyörű bükkös öregerdőben kapaszkodtunk egyre felfelé, jól ismert úton, meg-megállva, szusszanva, gyakori pihenőkkel, de a vártnál lényegesen jobban haladva.
A vár és annak panorámája megunhatatlan, kötelező jelleggel fotóztam párat, beszélgettem picit az ismerős pontőrökkel, majd irány a Boszorkány-kő.
A Boszorkány-kő ereszkedője (emelkedője) a brutális, a már-már szinte járhatatlan kategóriába tartozik, fától fáig, egymásba kapaszkodva ereszkedtünk lefelé, majd a piros sáv jelzést elérve az egykori kőszállító kisvasút régi töltésén immár széles, enyhén ereszkedő szintútra fordultunk.
A piros jelzésen Ponyipusztánál pontőrök, majd nagy sajnálatomra elhagyja az ösvény a kisvasút egykori vonalát, és egy erdei, nem túl látványos ösvényen halad a Gedőc-tető csillagvizsgálója felé. A régi csillagvizsgáló épülete megvan, itt tanultam meg egykoron, amit a csillagokról tudok (jó keveset, de azt mind). A pontőrök azt nem tudják megmondani, hogy üzemel-e, de szerintem már nem.
Már csak az ereszkedés maradt vissza Salgótarján központjáig, amely egy kevésbé látványos úton, gazos erdőben vezet, majd városhatárt érve hamarosan visszaértünk a Galcsik fogadóba, a rajt és cél helyszínére.
Pár kedves szó, szép kitűző és egy szép túranap után jóleső fáradtsággal a lábakban elégedetten indultunk haza.
Szöveg és fotó: Konfár Tibor
Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
Örményország keleten innen, nyugaton túl
„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ TovábbEgy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ TovábbDolomitok – a túrázók paradicsoma
Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.
→ Tovább