Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szerző:
2025. március 17.

Téli csodavilág a Kis-Fátrában

Magyarországon már olyan kevés van az igazi télből, hóból, hogy ezen a télen szerettünk volna látni egy kicsit téliesebb, havasabb tájat. Ehhez a Kis-Fátrát néztük ki magunknak, ahol még nem jártunk, de jókat olvastam róla az utazást megelőzően.

Első nap: Janosik-szurdok

Már az első napot szerettük volna alaposan kihasználni, így korán reggel indultunk Budapestről, egyenesen a Jánosik-szurdokba. Dél körül parkoltunk Terhelyen, a Diery Hotel parkolójában, a szurdok bejáratához közel. Nagyon lelkesek voltunk, mert odafelé már gyönyörű zúzmara szegélyezte utunkat, a Kis-Fátrában pedig hó is volt, és havazott is, amikor megérkeztünk.

A szurdokrendszerből két szurdokot jártunk be egy körtúra keretében: Dolné Diery-n mentünk fel a Podziar rétig, ahol egy kis vendéglátóhely található, visszafelé pedig a Nové Diery-n ereszkedtünk le.

Maga a szurdok csodálatos volt: befagyott vízesésekkel, alattunk zubogó jeges-havas patakkal.

Pallósor segíti a haladást szinte az egész szurdokban, itt-ott hidak ívelnek át a rohanó patak felett. A gyerekeknek is nagyon tetszett a szurdok, a létrás részek különösen nagy kedvencek voltak, olyan volt az egész, mint egy nagy mászóka a játszótéren, csak a sziklák között. Szép fehér hólepel fedte a tájat, a fából ácsolt pallókat is, így szükség volt a hómacskákra – már akinek volt, mert sajnos a gyerekeknek csak ebből tanulva, később szereztük be.

A Podziar réten aranyos kis faházikók voltak, még a tyúkól is stílusos, hegyi faház volt. Ezek egy része vendégházként működik, egyben pedig egy kis étterem található. Meg is örültünk neki a téli hidegben, mert finom meleg, szlovák káposztaleves is kapható volt, ezzel csillapították a gyerek éhségüket, és egy kis maradék csurrant-cseppent nekünk, felnőtteknek is.

Visszafelé a Nové Diery felé mentünk, az étteremben megkérdeztem, mennyire járható ez az út a gyerekekkel (4, 8 és 10 évesek), ott megnyugtattak, hogy nyugodtan nekivághatunk.

Részben csodálatos fenyvesben túráztunk, egy-egy kilátóponton is csodálhattuk a tájat.

A túrát igazából fordítva kellett volna csinálni, de ezt utólag tudtuk meg, viszont visszafelé már egyáltalán nem volt forgalom, szürkületben mentünk, így senki sem jött szembe. Amikor a lefelé vezető létrákhoz értünk, előszedtük Hannának a titokban addig hátizsákban szállított hordozót, mert féltünk, a félhomályban már nem lesz olyan ügyes, mint felfelé. Ő persze mindig nagyon lelkes, ha a hátunkon cipeljük, és hozzánk bújva ölelget, de nekünk azért már sok az a 16 kg, no meg a hosszú, lelógó lábak, így szeretjük arra szoktatni, hogy maga tegye meg az utat a túráinkon.

Hannával a hátunkon hamar leértünk, még pont nem kellett fejlámpát kapcsolni, mert a fehér tájban eleget láttunk. A túra után ettünk egy jót a hotel éttermében, ahol szintén lehetett igazi, szlovák specialitásokat rendelni, mint a halusky, vagy sztrapacska. Koromsötétben értünk hangulatos szállásunkra Szulyóváraljára, egy szép kis gerendaházba, ahol a következő 2 éjszakát töltöttük.

Második nap: Vratna-Chleb

Második nap a Vratna-völgyből felvonóztunk a Vratna-Chleb kabinos felvonó hegyi állomására, ami a Kriván és a Chleb csúcsok közötti nyeregbe repített fel minket. Ez egy buborékos felvonó volt, tehát teljesen zárt. A gyerekek nem túl sűrűn utaznak ilyennel, így fülig ért a szájuk azon a pár perces úton, amíg a hegyi állomásra felrepített minket a felvonó.

Eredetileg egy körtúrát terveztünk, de mivel fent -13 fok, kis szél, és igen változékony, felhős-ködös idő volt, megszavaztuk a gyerekekkel, hogy a csak a Kenyér-csúcsra (Chleb) megyünk oda-vissza. A nagyobbak nagyon-nagyon élvezték, végig hógolyóztak, a 4 éves kislányom viszont panaszkodott a hidegre, és el is fáradt. Neki már hordozót nem vittünk erre a túrára, mert egyébként nem szoktunk, de ezek között a körülmények között megsajnáltam őt. Kilazítottam a túrahátizsákom pántjait, és inkább a hátamra vettem egy sima túrahátizsákban, így már lelkesebben csacsogott a hátamról.

Maga a Chleb (vagy Kenyér-csúcs) bő egy kilométer, jobbára hegymenet után érhető el a felvonótól, a Kis-Fátra gerincén haladva.

Néha kicsit „deltás” volt a táj, széllel, hófúvással, míg máskor pont volt egy lyuk a felhőzetben, és kicsit a szél is alábbhagyott, a nap is kisütött.

A csúcson beálltunk a táblához egy családi csoportképre, egy arra járó túrázót kértünk meg, hogy készítsen rólunk egy fotót. Itt Hanna már nem volt annyira lelkes, fáradt ugyan nem volt, de elkezdett fázni – mert ugye, aki nem mozog…

A fiúknak nagyon tetszett a csúcshódítás, Nimród egy tobozt is odacsempészett valamelyik szikla tövébe, és azt tervezi, hogy amikor legközelebb visszatérünk, itt már egy törpefenyő csemete lesz. Reméljük, így is lesz!

Visszaúton én nagyon szaporáztam a lépteimet, mert Hannát nem akartam megfagyasztani a hátamon. Hamar vissza is értem lefelé kanyarogva a felvonó hegyi állomásához, ahol beültünk az étterembe melegedni, enni-inni. Amíg bent ültünk, a köd kicsit feloszlott, és kibukkant a Kis-Fátra gerince, nagyon szép látvány volt!

Lent a völgyben kinéztünk magunknak egy szánkódombot, így mielőtt visszatértünk a szállásra, egy alapos szánkózást csaptunk a gyerekekkel, akik persze itt egy cseppet sem voltak fáradtak!

Harmadik nap: Szulyó várának romjai

Szulyóvárajla egy szép kis völgyben fekszik, amit sziklák és erdő szegélyez. Harmadik és egyben utolsó napunkon Szulyóváraljáról tettünk egy kört Szulyó várának romjaihoz, ami csodálatos, kúp alakú sziklaformációkra épült a környező sziklák egyikére.

Az útvonal nem annyira könnyű, de a gyerekeknek megint csak olyan, amit nagyon élveznek: számos létra, lánc biztosítja a haladást, és mivel volt egy kis hó/jégréteg, lefelé nagyon sok helyen tudtak a gyerekek fenéken csúszni, így ezt a túrát (is) nagyon élvezték: csupa mászóka és csúszda.

Szulyó várának romjai egy igencsak magas sziklán fekszenek, sajnos már csak egy-egy várfal maradt meg, de nagy, összefüggő épületek nem.

Pusztultában is szép, és érdekes belegondolni, hogy egy ilyen, nehezen megközelíthető helyre anno a középkorban várat építettek. És a panoráma is pazar, ezért is érdemes felmászni a sziklákon!

Lefelé is izgalmas volt az út, keskeny ösvényeken kanyarogtunk, ahol tudtak, a gyerekek popsicsúszkán repesztettek lefelé a hegyoldalon.

A kört egy kb. másfél kilométeres sík túraszakasz zárta, ez már „unalmas” és fárasztó volt a legkisebb aprótalpúnak.

Mi biztosan visszatérünk más évszakban is, mert nagyon megfogott a táj, turistával alig találkoztunk, könnyű volt helyi ételeket találni, sőt, angolul sem beszéltek ezeken a helyeken, ahol jártunk (éljen a Google fordító). Ha kicsit kevésbé népszerű helyre vágyik az ember, jó szívvel ajánlom a Kis-Fátrát (kis)gyerekeseknek is!

Galyatetőről Mátraházáig a Potyautasokkal

Galyatetőről Mátraházáig a Potyautasokkal

2025.02.28.

Régen kéktúráztunk már. A térképet nézegetve a Galyatető-Mátraháza szakaszt szúrtuk ki a még nem teljesített szakaszok közül, ami Budapestről még értelmes idő alatt elérhető, és a két végpont között tömegközlekedés is van.

→ Tovább
Az Országos Kéktúrán Kétbodonytól Becskéig, sok gombával

Az Országos Kéktúrán Kétbodonytól Becskéig, sok gombával

2024.10.15.

Miután beköszöntött az ősz, mi is túrabakancsot húztunk, hogy hozzátegyünk pár újabb kilométert a családi kéktúra-teljesítéshez. Egyelőre csak nekem van jelvényem, a fiúknak önjáró módban még nincsen meg az egész OKT, csak a gyerektáv. Lassacskán haladunk, közel sem olyan intenzitással, mint amikor még hordozva róttam velük az erdőt, de előbb-utóbb így is meglesz mind az 1172 km.

→ Tovább
Két Kéktúra a Balaton-felvidéken kilátóban alvással

Két Kéktúra a Balaton-felvidéken kilátóban alvással

2024.10.04.

A gyerekekkel még sosem aludtunk szabad ég alatt. Viszont már évek óta terveztük, hogy fent alszunk a Csóványoson a kilátóban. Eddig nem jött össze. Idén pedig elcseréltük a Börzsöny tetejét a Badacsony tetejére! Mivel a kint alvás még a hidegfront betörése előtt volt, nyitott tetejű kilátót kerestünk, hogy esélyünk legyen az augusztusi csillaghullásból látni valamennyit.

→ Tovább