A behavazott Orfű hegyeivel, tavaival, patakjaival mesébe illő látványt nyújtott.

Fúrótoronyból kilátó

Félnapos túrámat a Balázs-hegyen kezdtem. Hétfő reggel nyolc óra előtt, ahogy az orfűi elágazás felől a kilátó felé tartottam, sehol senkit nem láttam. Nem mondom, hogy az elmúlt év konstans izolációja után ne hiányozna már a társaság, de azért reggel, egyedül baktatni a havas tájban, amikor csak a hó ropogását hallani, az azért még mindig nagyon jó érzés.

A kilátón se járt előttem még más az éjszakai havazás óta, a lépcsőket szűz hó borította. A nap még csak most kezdett kibújni a hegyek mögül, szemben a hóval borított rétek, erdők, háztetők mozaikja által körbeölelt Pécsi-tó látszott.

Az eredetileg fúrótoronyként funkcionáló kilátót 2001-ben állították fel a 320 méter magas hegyen. 1975-tól itt egy fakilátó állt, de 1987-ben leégett. Eredetileg úgy terveztem, hogy a sárga háromszög jelzésen megyek le a Sárkány-kútig, de egy itt lakó úr azt tanácsolta, a havas, sáros körülmények miatt szerinte inkább menjek egy kevésbé meredek úton.

Ahogy javasolta, a kilátótól elindultam toronyiránt egyenesen az erdő felé, ahol egy jelöletlen kis ösvényen mentem tovább, amely egy idő után beletorkollott a kék kör jelzésbe és a Pécsi-tó partjáig vitt. Az ösvényen csak egy lábnyom jött velem végig, valakié, aki ezt az útvonalat ma reggel már előttem bejárta, csak éppen fordítva, a tótól a kilátóig.

Sárkány a hegyoldalban

A Pécsi-tó partján is csendes volt minden, egyetlen futóval találkoztam csak. Legutóbb pár éve nyáron jártam itt, az akkori, júliusi nyüzsgést nem annyira szerettem, ez a januári csend sokkal inkább kedvemre való volt.

Következő célpontom a Balázs-hegy északkeleti oldalában található Sárkány-kút volt, amelyhez épp a buszmegállótól indul fel az út. A meredek kapaszkodón, a hóval borított sárban nem is volt olyan egyszerű felmászni. A sárga kör jelzés jobbra halad tovább, a Sárkány-kúthoz azonban balra kell fordulni és a sárga sárkány jelzést követni.

A meredek sziklafal aljában fakadó időszakos karsztforrás meglehetősen szeszélyes vízjárású, hol elapad, hol nagy erővel tör ki, és ilyenkor messze hangzó morgó hangot hallat. A forrás mellett régen állt egy szobor is, Melocco Miklós sárkány szobra, de sajnos valaki összetörte azt, így ma már csak régi képeken lelhető fel.

Tavak és falvak

A Sárkány-kút után az Orfűi-tónál folytattam túrámat, ahová egy régi szép nyár miatt mindig örömmel jövök. A tó most is szép volt és mozdulatlan víztükrével inkább tűnt festménynek, mint valóságnak.

A négy tóból álló Orfűi-tórendszert a közelben fakadó Vízfő-forrástól induló Orfűi-patak felduzzasztásával alakították ki, elsősorban idegenforgalmi céllal. A legkisebb és elsőként létrehozott Orfűi-tó 1962-ben készült el, rá négy évre megszületett a tórendszer legnagyobb tava, a Pécsi-tó, majd ezt követte a Herman Ottó-tó és 1970-ben a Kovácsszénájai-tó. A jelenlegi Orfű település a tavak partján fekvő kis falvak összeolvadásával született meg, 1969-től szép sorban Orfűhöz csatolták Mecsekrákost, Mecsekszakállt, Tekerest és Bánost.

Orfű mostani központja Mecsekrákos, itt találhatók a fontosabb intézmények, illetve itt áll a szép, paplakkal egybe épített, Szent Márton tiszteletére felszentelt kápolna. 2016-ban készült el a Pécsi-tó csücskében a Medvehagyma Ház különleges épülete, amelynek kiállítását most természetesen nem tudtam megnézni, de legközelebb, remélem, már lesz rá lehetőségem. Talán épp a medvehagyma-szezon idején.

Szegedi barlangászok a Mecsekben

Az Orfűi-tó délkeleti végének közelében meglehetősen összesűrűsödtek a látnivalók. Itt találjuk többek között a tavakat is tápláló Vízfő-forrást, itt áll a barlangászok kutatóbázisa, az alpesi jellegű Mecsek Háza. Az 2007-ben elkészült épületet a Szegedi Karszt-és Barlangkutató Egyesület építtette.

Az egyesület tagjai a 90-es évek második felében, még szegedi egyetemistaként kezdtek kutatásokat az Orfű melletti Szuadó-völgyben és kezdték meg a Vízfő-forrás mögött húzódó több kilométeres barlangrendszer feltárását. A néhány fős baráti társaság később több tucatnyi taggal bíró lelkes barlangász csapattá alakult, rendszeres nyári kutatótáborokkal. Mára a Mecsek Háza a hazai barlangi turizmus egyik központja lett, ahol overallos barlangász túráktól kezdve föld alatti földrajzórákon át a felszíni túrákig számos programot kínálnak.

A "Mecsek Angkor"-ja

A ház mellett fakad a Barlangkutatók-forrása, az itt útnak induló kis patak mellett haladtam tovább én is az erdőben, a nemrég elkészült, új Vízfő tanösvény irányába.

Szinte napra pontosan egy éve adták át az új tanösvényt a Mecsek Háza és a Malommúzeum között. Ez utóbbi helyen van az indítótábla, de én most fordított irányban jártam be az útvonalat.

A tanösvénytől pár méterre találjuk a magát a névadó Vízfő-forrást, amely a Mecsek legnagyobb vízhozamú forrása. Fokozottan védett forrásbarlangja a Mecsek harmadik leghosszabb barlangja, hossza a 2016-ban elkészült barlangtérképek alapján hossza 371 méter volt.

A barlang lezárt bejárata egy tízméteres sziklafal aljában nyílik, ezen a mesterséges kapun át jön a felszínre a forrás vize. A víz korábbi felszínre bukkanása egy földcsuszamlás miatt eltömődött, de helyét ma is jelöli egy elképesztő építmény.

A "Mecsek Angkor"-ja – ezt az egyik tanösvény táblán olvastam, de ahogy megláttam a fák között álló különös építményt, magam is találónak gondoltam az elnevezést. Az erdőben álló hatalmas betontulipán egy egykori forrásház. A Vízfő-forrás ugyanis korábban az innen 20 kilométerre fekvő Komló városát látta el ivóvízzel.

A Csete György terve alapján készült, 1974-ben átadott építmény a magyar organikus építészet ikonikus, szakmai körökben világszerte ismert darabja. A vasbeton tulipán alsó szintjén transzformátorállomás és műszaki helyiségek helyezkednek el, a faszerkezetű emeleti építményben barlangkutató pihenő található. A forrásnak már egy ideje nincs szerepe Komló vízellátásában, a Forrásház is elvesztette eredeti funkcióját, de ahogy egy helyi úrtól megtudtam, vannak tervek az épülettel, így remélhetőleg nem lesz az enyészeté.

Pallókon az égerek között

A tanösvény egy része egy pallósoron vezet keresztül a nagy kanyarulatokat leíró Orfű-patak mellett. A táblákon a patakvölgy élővilágáról olvashatunk, például a vízfolyást követő mézgás égerekről, amelyek légzőgyökereiknek és a rajta élő sugárgombáknak köszönhetően magas vízállásnál is megélnek. Bár most nem volt víz a pallók alatt, a patak a medrében kanyargott, de a terület az év során időszakosan víz alá szokott kerülni.

A tanösvény után érdemes a Malommúzeum épületeit is megnézni, amelyek között van vízimalom, szárazmalom, papírmalom is. Századokkal ezelőtt az Orfű-patak mentén több vízimalom is működött, ezek egyike látható még itt. A szárazmalmot a közeli Mekényesről telepítették át ide, a papírmalomban pedig ma is készül még merített papír.

Szezonban tartanak itt szakvezetéseket, ilyenkor be is lehet menni a malomépületekbe, ahol régi eszközöket, gépeket is láthatunk, sőt időnként a malmok is őrölnek. Most csak egy sétára volt lehetőségem, de a régi malmok nagy rajongójaként ez is nagyon jó program volt.

A cikk először 2021. januárjában jelent meg.