A túrám Nagykovácsi központjából indult, a falu főterén alig néhányan mozogtak ezen a hétfő reggelen. Ahogy a szép főteret, a környező hegyeket és a templom kőkerítésének karácsonyi díszítését nézegettem, végre egy kicsit megéreztem valamit a közelgő karácsony hangulatából.

Ahogy a település neve is utal rá, a középkorban a királyi fegyverkovácsok laktak itt, a monda szerint Mátyás király Fekete seregének lovait is itt patkolták. Később a török uralmat követően a falut német telepesek népesítettek be. A településről a 2. világháborút követően a sváb lakosságot kitelepítették, de az Ófalu még ma is őrzi sváb vonásait. Például a jellegzetes parasztházakat, amelyek a föléjük magasodó fenyők mellett apró kis mesebeli házikóknak tűnnek.

A főtér uralkodó épülete a hatalmas, 1746-ban felszentelt katolikus plébániatemplom. A barokk műemlék templom mellett álló plébánia egyik különlegessége, hogy falában római sírköveket látni. A köveket 1842-ben a Nagy-Szénás déli lábánál találták szőlőtelepítés során, majd az akkori plébános befalaztatta azokat az épületbe.

Őszből a télbe

Nagykovácsiból a piros jelzésen indultam fel a Nagy-szénásra, ahogy magam mögött hagytam a házakat, egyre gyakrabban pillantottam hátra, mert a kilátás egyre pazarabb volt. De nemcsak a hátam mögött, előttem is egyre szebb lett a táj, és egyre fehérebb. Vastag zúzmararéteg ült a fákon, a bokrokon, volt ahol a zúzmara áttetsző jégkarmokként kapaszkodott az ágakba.

Ahogy felértem a Nagy-szénás tetejére, gyönyörű tájkép tárult elém, bár november utolsó napja volt, a kép már a telet idézte. Vagy inkább az ősz és a tél találkozását. A hegyoldalak és a fák egyes helyeken fehérek voltak, máshol a gyep sápadt zöldje látszott, különösen szembetűnő volt a különbség a napsütötte déli és az északi lejtők között.

Ráadásként a kilátás is nagyon jó volt. Délre a budai hegyek magasodtak, északra már a Pilis magaslatai látszottak, lent Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Piliscsaba sorakoztak egymás után. Egy jó darabig elácsorogtam fenn, megreggeliztem, ittam egy meleg teát, nem nagyon akaródzott lemenni. Ráadásul teljesen egyedül voltam fenn, így az élmény még magával ragadóbb volt.

Hollók, cinegék, süvöltők

Lefelé a piros jelzésen indultam tovább, elhaladtam a turistaház emlékműve mellett, a körülötte álló matuzsálemi korú tölgyek és bükkök szépségét a zúzmara még inkább kiemelte.

A piros jelzésen haladva a meredek lejtőkön meggyűlt a bajom a fagyott földdel, a csúszós avarral, a Hosszú-árokban ráadásul a meredek falú, mélybe vágódott patakvölgy mellett halad az ösvény, téli viszonyok között figyelni kell a lépésekre.

Ahogy egyre lejjebb értem, fokozatosan enyhült az idő, engedett a fagy, eltűnt a zúzmara és visszatért az ősz. A fák lombja már lehullott, de a bükkök rozsdavörös levelei még kapaszkodtak a fákon. Az erdő madarai szokatlanul aktívak voltak, mindenfelől élénk csivitelés hallatszott. Próbáltam beazonosítani az ismerős hangokat. Széncinegéket, süvöltőket hallottam, egy fekete harkály és egy csapat fenyőrigó is átrepült a fák fölött, és persze, a téli erdők elmaradhatatlan hangulatfelelősei, a hollók is belekárogtak a csivitelésbe.

Pillantás az Ördög-toronyra

A Hosszú-árokból kiérve már Pilisszentiván mellett jártam, átpörgettem magam a fokozottan védett területet védő kerítés erdei forgóajtóján. Ehhez hasonló átjárót én máshol még nem láttam, nagyon menő, szerintem.

Ezután hosszan kellett a vadkerítés mellett haladnom, a homokos szekérút a kiskunsági gyaloglásokat idézte fel bennem. Épp azon gondolkoztam, vajon meddig tart még ez a szakasz, amikor megpillantottam Pilisszentiván egyik jelképét, az Ördög-tornyot. Igaz, pont szembe sütött a nap, és a sziklatoronynak leginkább csak a sziluettje látszott, de így is impozáns volt. A jellegzetes formájú, 25 méter magas sziklatömb dolomitja hévizes tevékenység hatására kovásodott, ennek köszönhetően keményebb lett, és jobban ellen tudott állni a külső erők pusztításának, mint a környezete, amit a szél és a csapadék az idők során teljesen lehordott.

Az Ördög-torony fokozottan védett területen fekszik, része a Szénások Európai Diplomás Területnek. Az Európai Diploma az egyik legrangosabb díj, amit európai védett területek kaphatnak. Az itteni értékes növény-és állatvilág megóvása érdekében ezért csak a jelzett turistautakon lehet haladni, a toronyhoz nem vezet ilyen, így azt innen a pirosról csodálhatjuk csak. De tavasszal a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szokott szakvezetéses túrákat szervezni a területen, ezek érintik az Ördög-tornyot és a szintén nagyon értékes, fokozottan védett Borbás-gerincet is, ami szintén nem látogatható önállóan.

Képkő az erdőben

A véghajrában a piros jelzés belefut a Pilisszentiván határában kialakított Jági-tanösvénybe. Elhaladtam a tanösvény névadója, a Jági-tó mellett. Bár a tanösvényen többször jártam már, télen, jéghártyával a vízfelszínen még nem láttam a tavat. A tanösvényt most nem jártam be, de a túra zárásaként szerettem volna megnézni az utolsó állomást, amit nagyon szeretek, egy régi képkövet az erdőben.

A képkövek a sváb falvakra jellemző kőoszlopok, melyeknek a tetején egy kis fülkeszerű mélyedésben egy festett kép van, alatta pedig egy idézet áll, a kő készíttetőjének vagy annak a nevével, akinek állították. A képköveket emlékhelyként vagy imádkozó helyként használták. Van olyan oszlop, amit egy villámsújtotta ember emlékére állítottak, egy másik egy olyan emberre emlékezik, akire ráborult a szekere, de régen, ha valakit a határban ért a vihar, egy ilyen képkő mellett imádkozott a vihar mielőbbi elvonulásáért.

Beérve a faluba, véletlenül ráakadtam egy másik képkőre is, a Fehér-hegy lábánál. A faluban összesen kilenc ilyen oszlop van, ezek egy részét korábban már megkerestem, de ez az egy valahogy akkor kimaradt. A Jági tanösvény végigjárása ezúttal kimaradt, de ide akár kisebb gyerekekkel is érdemes eljönni, ráadásul nemrég a tanösvény megújult, és egy szuper kilátóponttal is gazdagodott.

A cikk 2020 decemberében jelent meg először.