Erre a túrára Bicskét néztük ki logisztikai központnak, de mint tudjuk, ember tervez, Isten végez, így bizony ma volt rögtönzés rendesen. Péntek este szépen kértük a kakast, hogy hajnali ötkor fújjon riadót, de teremtett lelke, nem ellustálkodta a dolgot! Így aztán már hajnalban módosítani kellett a terven, és a későbbi vonatot megcélozni. Rohanó tempóban hajtattunk a Pelsótól Bicskéig, ezúttal ketten: kedvesem és szerénységem, a fiatalok kerékpáros edzést tartottak, laza 120 kilométeren.

Fejér vármegye ötödik legnagyobb városa hatalmas széllel és záporral fogadott, valamint a szörnyű felismeréssel, hogy a pont elért vonat ma műszaki okból kimarad! Igaz, hogy a következő szerelvény fél óra múlva jönne, de az nekünk ma már sok kiesés lett volna. Kattogtak a kerekek, és fél percen belül meglett a B terv, átmegyünk kocsival az öt percre lévő Szárra, és kezdünk! Így mire a vonatunk beér, már majd fel is érünk a Zuppa nyergébe.

1 / 34

A kihalt szári vasúti megállóhelyen az elmaradhatatlan törzskörzéseinket, nyújtásainkat ezúttal csak a szédületes tempóban elrobogó, dupla Búvár vontatta teherszerelvény pilótája jutalmazta egy bő tíz másodperces kürttel és integetéssel. Rövid szerelvényigazítást követően aztán be is üzemeltük magyar királyi kincstári turistalábainkat, és belekezdtünk a mai majd 20 kilométeres gyaloglatba. Bemelegítésként, úgy fél km-en a Csikó-legelő elerdősült szélén vonultunk a roppant forgalmas 1-es főútig, melyen most minden szerzői túlzás nélkül percekig toporogtunk, mire át tudtunk kelni a túloldalára, és egy meredek, de nagyon rövid emelkedőn felkapaszkodva beléphettünk a Zuppa Natura 2000 területére.

Kapcsolódó cikkek

Szentimrevárosi keresztek a Vértestől a Bükkig

Tovább

Kirándulás a Lófingató-hegyre és a nagyegyházi sziklákhoz

Tovább

Kicsit beljebb érve megálljt vezényeltem, és megtartottuk szokásos túraindító szeánszunkat. Ma csak egy centet engedélyeztem magamnak a faeper pálinkából, hisz aránylag rövid távot teszünk meg, de ez a csekély mennyiség azért ki fog párologni, mire újból autóba kell üljünk. Kedvesemnek bőkezűbben is önthettem volna a fémkupicába, de ő szolidáris volt velem, így neki is csak mutatóba került a poharába. Széles, enyhén emelkedő, jó tempóban járható ösvényen emelkedtünk egyre magasabbra, néhol hatalmas sártengereket kerülgetve, vagy éppen menekülőút hiányában átvágva azokon. A Zuppa nyergének elérése előtt ez a szelíd emelkedő kissé begorombult, jól megdolgoztatva elpunnyadt izmainkat.

3 / 34

Elérve a Khrsz jelzést, ösvényt váltottunk, és egy, a Bükköt vagy egyéb magashegységeket idéző karsztbokrok, hófehér mészkősziklák között kapaszkodtunk fel a 384 m magas, kopár sasbércre, a Zuppa-tetőre. A mészkő hőmegtartó- és visszaverő hatásának köszönhetően a kopasz csúcs mikroklímája erősen melegnek mondható, mely az élővilágát is jelentősen befolyásolja. A csúcsról három irányba is csodás panoráma tárul az elé, aki veszi a fáradságot és felkapaszkodik a tetőn lévő hatalmas kereszthez és zászlórúdhoz. Szemünk elé kerül a Zámolyi medence és mögötte a Velencei-hegység ormai, a Vértes markáns vonulatai a Nagy Csákánnyal az élen, de feltűnnek a nagyegyházi hófehér sziklák és a Gerecse nyugati vonulatai is. Az épített látnivalókat pedig Tatabánya, Szárliget és Szár épületei képviselik.

7 / 34

Az orom meghatározó látnivalója a 4 m magas vörösfenyő kereszt, melyet a Szentimrevárosi Egyesület állított a Magyar Vértanúk emlékére 2002-ben. Azonban a kereszt annyira elhasználódott, hogy 2018-ban szükségessé vált a cseréje, ekkor Szárliget polgárai is az egyesület segítségére siettek az újraállításban.

Bő félórát gyönyörködtünk, élveztük a sziklák visszaverte kellemes meleget, mire a távozás mezejére léptünk.

10 / 34

Az ereszkedéshez egy rettentően meredek és csúszós, jelzetlen ösvényt választottunk, hogy elérjük a Közép-Dunántúli Piros jelzését. Bizony az első pár tíz méter meredélyén bemutattunk jó pár lesikló mozdulatot, és becsúszott pár leszúrt Rittberger és dupla Axel is. Viszont amilyen küzdelmes, annyira élvezetes, emlékezetes szakaszon értük el a jelzett útvonalat, melynek remek talaján Első begyújtotta a rakétákat, és csak úgy röpültünk a kereszteződésig, ahol mellénk szegődött az Országos Kéktúra sávja. Hiába teljesítettük már az OKT-t, ez a szakasz új volt nekünk, hisz a bejárásunk óta változtatták meg a kék útvonalát ebben a térségben. Mi még jókora aszfaltkoptatással a Kőrösi Csoma-forrást érintve, a Hajagos oldalában értük el Szárligetet. A fonódó ösvényen kimondottan erős tempóban, jókora szintvesztéssel értük el az M1 alatt kiépített gyalogos- kerékpáros átjárót, melyen átbújva máris Nagyegyháza első utcáján toporogtunk.

14 / 34

Nagyegyháza és Óbarok nevével a 14. sz-ban találkozhatunk, írások szerint a puszták a székesfehérvári kereszteslovagok tulajdonában voltak, majd a Barkó család érdekeltségébe kerültek. 1850-től 1970-ig Felcsúttal alkottak közös igazgatási egységet, majd Bicskéhez csatolták őket. 1999-ben népszavazás útján önállósodott a két település egy közigazgatási egységgé. Nagyegyháza azóta többször próbált meg önállósulni, de a népszavazások rendre eredménytelenek. A település legismertebb látnivalója a Ribli Ilona csellóművész által megálmodott Hangvilla nevű koncerthelyszín, mely egy elhagyott istállóépületből lett kialakítva. Nagyegyházán az eocén program keretében az „elvtársak” szénbányát nyitottak 1981-ben, mely azonban mindössze 8 esztendeig funkcionált.

A környéken több kőbánya is működött/működik, de annalesek bauxitbánya létezését is feljegyezték. A két falu között elterülő hófehér sziklavonulat sokáig tiltott területnek számított, hiszen a sziklafalak peremén a szovjet hadsereg titkos bunkerjai sorakoztak, mely valószínűsíthetően egy tartalék légi irányítási egység állomáshelye volt. Az objektumok ma elhagyatva várják az erre fogékony felfedezők látogatását. A lenyűgöző hófehér sziklasor közül a legnevesebbek az Óbarok fölött tornyosuló Öreg-kőszikla-tető és a Nagyegyháza fölött magasodó egyedi elnevezésű Lófingató-hegy.

16 / 34

Nagyegyháza piciny központjában egy fa harangláb és két emlékmű késztet megállásra. Egyik a rövid, dicstelen emlékű szénbányászatnak, a másik a közelmúlt őrületének, a korona pandémiának „állít emléket”. Innét egy hosszú gesztenyefasoron vonulva hagyjuk el a települést a Csabdiba vezető keskeny aszfaltcsíkon. A csodálatos gesztenyefasor olyan érzést vált ki az emberből, mint amikor beérkezünk Keszthelyre a védett szelidgesztenyék közt. Megnyugvást, békességet sugároznak, és valami megmagyarázhatatlan őserőt teremtenek.

18 / 34

Ha valaki látta ezt a produkciót, bizony szépet mondhatott... Közben több magántó és hatalmas magánterületen lévő parkok mellett haladunk el. A falu határát jelző táblától kapaszkodásra váltottunk, hogy bevegyük magunkat a Kis-Pap-cser hatalmas tölgyesébe, ahol nemsokára a közelmúlt egyik szörnyű tragédiájába botlottunk.

A második világégés folyamán a Gerecse itteni részén tomboltak hazánkban a legvéresebb csaták. Az erdőben húzódó Margit-védvonal ezen pontján 11 hős magyar honvéd vesztette életét a szörnyű vérengzésben, kiknek elhagyott holttestére helybeliek véletlenül találtak rá. Ismertetőjegy, dögcédula hiányában sajnos egyiküket sem tudták beazonosítani. Az ő emlékükre hozták létre 2020-ban helyiek Kovács Ferenc vezetésével ezt a kegyhelyet, melynek eszmeiségére mai idézetünk is utal. Az emlékhelyen egy kis emlékkönyv is található, melybe mi is megörökítettük emlékező gondolatainkat.

19 / 34

A kegyhelyről gyorsított fokozatba kapcsolt állandó túratársam és gyorsan fogytak a méterek az éledező erdőben. Meredeknek mondható ösvényen ereszkedtünk le a Váli-víz meglepően hangulatos völgyébe. Kaszálókon, réteken gyalogoltunk, fölöttünk a hófehér Lófingató-hegy mészkősziklái fokozták hangulatunkat, mely tovább emelkedett, amikor közelebb kerültünk a patakhoz és elnyelt bennünket az erdő. Kisebb-nagyobb huplikon keltünk át a kanyargó vízfolyás mellett, nem egyszer centikre kerülve attól. Egy hatalmas sziklánál éppenhogy csak el tudtunk araszolni a pataktól, magasabb vízállásnál itt a továbbhaladást nem ússzuk meg száraz lábbal.

21 / 34

Óbarok határában egy hajtóvadászatba keveredtünk, mely a Váli-víz túloldalán folyt. A vadászok észrevettek minket, intettek, hogy nyugodtan menjünk tovább, ők ellenkező irányba haladnak, de azért a folyamatos puskaropogás nem volt bizalomgerjesztő. Kedvesen kissé be is pánikolt, alig tudtam erőt önteni belé, de mikor pár száz méter múlva feltűntek Óbarok első épületei, megnyugodott. Meglepően gondozott, szép porták között értük el a buszfordulót, ahol tartottunk egy rövidebb pihenőt, pótoltuk energiaveszteségeinket, mielőtt belevágtunk aznapi teljesítésünk utolsó fázisába.

Életem párjának már napok óta baja volt a csípőjével, melyet a meredek ereszkedés felerősített, ezért nagyon nem estek jól neki az első méterek a továbbinduláskor. Bevallom, szerénységemnek sem okoztak örömöt az első lépések, még érzem az elmúlt hetek tunyaságát, semmittevését. A buszváró után közvetlenül az autópálya hangfogójához kerültünk, amellett emelkedtünk egészen az autópálya alatt áthúzódó alagútig, ahol elvégeztük első igazolásunkat a pecsételőfüzeteinkbe. Az aszfaltos utat nemsokára murvás út váltotta, de az emelkedő nem szűnt meg egy darabig.

29 / 34

Aztán egyszer csak egy fennsíkra értünk, ahol egy hatalmas bánya mellett haladtunk el, na, itt megszűnt a murvás út is, és jó darabig hatalmas szántóföld szélén kutyagoltunk. Aztán jobbról egy kerítés is mellénk szegődött, és a fennsíkról remek kilátás nyílt Bicske városára és a környező medencére. Élménytelen, unalmas majd három kilométer várt ránk a Vörös-oldal és a Jató-dűlő között, mielőtt elnyelt volna bennünket a hangulatos Dobogó-hegy erdeje.

A háromhajós, dolomitból épült templomról nem sokat tudunk, valószínűleg a dunántúli monostortemplomokhoz hasonló céllal építette valamelyik szerzetesrend.

31 / 34

A török háborúkban pusztult el, ekkortól romként ismerjük. Első feltárására, állagmegóvásra az 1970-es években került sor, majd 2000-ben a Millennium tiszteletére újrarenoválták. Csabdi lakói tisztelettel gondozzák, tartják rendben, kis pihenőhelyet és szabadtéri színpadot is kialakítottak körülötte. A templomtól nem messze a domboldalban egy szovjet emlékmű eldugott, megmaradt részei találhatóak. A hatalmas talapzaton valamilyen katonai eszköz, ágyú vagy harckocsi díszeleghetett, mígnem eltüntették róla. Az emlékmű két oldalán egy-egy közös sír található, ahol a cirill betűs felirat szerint 75 szovjet katona alussza örök álmát hazájától távol.

Mikor kiléptünk az erdőből szó szerint földbe gyökerezett a lábunk, ilyen csodára, látképre nem számítottunk, a dimbes-dombos falut csodálatos környezet öleli körbe, és mindezt megkoronázta a romtemplom napsugárban fürdő látványa. Még a szokásos csatakiáltásom is elmaradt, melyet a célhoz érve szoktam elkurjantani, megfogott a látvány. Azért az örömkiáltást a romtemplomot elhagyva eleresztettem, de sokkal diszkrétebben, mint szoktam.

Rövid ereszkedővel értük el Csabdi első utcáját és fordultunk az őskori település centrumának irányába. Csak tőmondatokban a település gazdag múltja: találtak itt Kr. u. 146-ból római elbocsátó dokumentumot, melyet bronzlapra jegyeztek fel. Virágzó település volt a középkorban is, aztán az oszmán hódításkor elpusztult a hozzá tartozó Vasztéllyal egyetemben. Az új telepesek érkeztével felvirágzott a település, de a 20. század derekán újabb szörnyű csapás érte a falut, hisz 1944 karácsonyától frontfalu lett.

Bár Csabdi közel fekszik Bicskéhez, de szombaton elég ritkásak a járatok, ezért tempósan kellett szedjük a lábainkat, hogy a fél hármas buszt elérjük a bélyegzőhelynél. Ám ebben párom a nagymester. Így bő fertályórával előbb már ott toporogtunk a bélyegzőhelynek helyt adó kávézónál, mely persze, hogy zárva tart már régebb óta. Így pecsétnyomás után csak tébláboltunk, mire befutott a járat pár perc késéssel, de így is kellemesen elértük a három előtt pár perccel induló Stadlert, mely 140 kilométeres sebességgel röpített bennünket egy megállót gépesített járművünkhöz.

34 / 34

Hazafele tettünk egy rövid kitérőt, hogy felfedezzük a kéktúra útvonalán, Kőhányáspusztán 2021-ben átadott ökoturisztikai központot, melyet az egykori miniszterelnökről, gróf Esterházy Móricról neveztek el, aki elsőként nyitotta meg a Vértesben lévő birtokait a természetbarátok számára. Bár most csak az éttermet találtuk nyitva, de nem csalódtunk. Kellemes estebéddel jutalmazhattuk meg magunkat a majd 20 km-es túrát követően, mely során 350 méternyi szintet is leküzdöttünk. Már jócskán beesteledett, mire megnyomtuk a kapu távirányítóját, de jó szokásunkhoz híven aznap is megjutalmaztuk magunkat: egy long drink (vodkanarancs) után egy palack száraz tokaji pezsgőt is eldurrantottam.