Mostani mesém is egy olyan helyről fog szólni, amely mellett mind a régi érában, mind a rendszerváltást követően is több százszor elautóztunk, miközben éppen Szentgotthárdra tartottunk üzleti ügyben, vagy épp a Lajtán túlra igyekeztünk. Tanulságos és szomorú történet következik egy több mint 800 esztendős templomról, mely hosszú évtizedekig viselte a "Magyarország leggyalázottabb temploma" nem épp hízelkedő jelzőt.

Túra a geodéziai tornyok nyomában

Ahhoz, hogy ráleljünk a Felsőrönök fölötti Csókás- hegy oldalában lévő Szent Imre-templomra, a Geodéziai tornyok Magyarországon érintőpontos túramozgalom kellett. Ezek a földmérési tornyok a '70-es és '80-as években épültek szerte az országban 107 helyszínen, zömében nehezen megközelíthető helyeken. A tornyok a földmérési technológia és a műholdas eszközök fejlődésével jelentőségüket vesztették, sorsukra hagyták őket. Némelyikük új funkciót kapott, kilátó, adótorony lett, vagy épp egy csillagvizsgálóhoz tartozik. A többségük azonban az enyészeté lett, csavargók, hontalanok és madarak vették birtokba, a lépcsőket elbontották és elhordták. Ezek következtében mára a gazdátlanná vált tornyok – tisztelet a kivételnek – leromlott állapotúak, környezetük szemetes, dzsungeles.

A tornyok felkeresése másfajta túrázást igényel, a lényeg, hogy egy nap többet is fel tudjunk keresni, ehhez viszont a lehető legközelebb kell hozzájuk eljutni gépesített járművel. Gyalogoltunk már alig pár tíz métert, de volt rá példa, hogy sok- sok kilométert is, mire elértük.

Templom a vasfüggöny tövében

Ezeknek a tornyoknak felkeresését egyesével kell megtervezni. Így értünk el a Csókás-hegyen lévő toronyhoz, mely jóformán a vasfüggöny nyomvonalára épült, közvetlenül a határsávba. Az ide való eljutás tervezésekor akadt meg a szemem a Vas vármegyei értéktárba is felvett Szent Imre-templomon, mely ideális kiinduló pontnak tűnt a torony eléréséhez, de erről majd az írás további részében mesélek, előbb a templom történetét mutatom be.

Felső-Rönökről 1336-ban emlékeznek meg először oklevelekben, birtokosai az évszázadok alatt voltak a Hermániak, Hosszútótiak, Tharródyak, Batthyányok, Czakók, Chutyak. Már a 17. században virágzó település volt, egyházi iratokból tudjuk, hogy már ekkor volt plébániája és iskolája is. Lakóinak száma 1890-re 900 fölé duzzadt, melyből több mint 700 németnek vallotta magát. A II. világégés szörnyűségei majd az azt követő esztelen, dicstelen kitelepítési hullám megtizedelte a lakosságot. Több család Ausztriába menekült a barbár kitelepítés elől, mások a közeli „nagyvárosba", Szentgotthárdra költöztek. A szocialista éra egyik „legnagyobb" eszméjének során 1950-ben Alsó-Rönökkel Rönök néven egyesítik.

Imre herceg kedvenc vadászterülete

A templom névadója Szent István király és felesége, Boldog Gizella első szülött fia, a magyar trón örököse, Imre herceg, akinek a legenda szerint ez a környék volt az egyik legkedvesebb vadászterülete. A herceg 1031-ben a bihari rengetegben halt meg máig vitatott körülmények között, bár hivatalosan vadászbaleset volt, több jel is arra mutat, hogy a nagypolitika áldozata lett, mert szóba jöhetett, mint a Német-római Császárság trónörököse, és ez többek érdekét sértette. VII. Gergely pápa 1083-ban apjával I.Istvánnal és Gellért püspökkel egyetemben szentté avatta. Szent Imre a lelki tisztaság apostola és a magyar ifjúság védőszentje.

Az Árpád korban épült templom pontos keletkezését nem tudjuk, de ami bizonyos, hogy 1452-ben Kelemen volt a plébánosa, 1618-től előbb református, majd evangélikus lelkészek használták a templomot, ami 1652-ben aztán visszakerül a katolikusok kezébe. 1698-ban a Kazó- fél egyházlátogatási jegyzőkönyv így írja le: "a templom a falun kívül áll, kb. 4 stádiumnyi távolságra. A régi katolikusok Isten dicsőségére és Szent Imre Magyarország hercege tiszteletére kelet felé építették. A templom cseréppel fedett, tégla padozatú. Nagyságát tekintve: tágas. Kórusa fából, szószéke kőből készült. Megfelelő ülőhelyekkel van ellátva. Két oltára van, amelyek közül a nagyobbikat valószínűleg 1696-ban állították fel. Ennek közepén a Szentháromság képe látható, felül Szent Imre képével díszítve. A másik oltárt Szent Imre tiszteletére készítették. Mindkét oltárnál misézéshez megfelelő oltárkő van. A szentély bolthajtásos, a többi lécből összeállított kazettás mennyezetű, több színnel festett. Sekrestyéje bolthajtásos, téglaburkolatú, a templomhoz hozzá van építve. A templomnak nincs keresztelőkútja és gyóntatószéke. A templomszentelés napja pünkösd harmadik napján (pünkösdhétfőn) van."

Egy vihar vetett véget a fénykornak

Az ősi templom és környezete az évszázadok folyamán szakrális hellyé, búcsújáró hellyé fejlődött, több feljegyzés tanúskodik róla, hogy az ide látogató betegek csodálatos módon teljesen meggyógyultak. A fénykornak aztán 1898 novemberének utolsó vasárnapja vetett véget, amikor a szentmise alatt a feltámadt viharos szél a templomot megbontotta, fedelét felemelte. A szentbeszéd alatt vakolat és tégladarabok kezdtek hullni, a hívők között pánik tört ki, mely során többen is megsérültek.

A következő napokban az alispán rendeletére a szentgotthárdi főszolgabíróság a templomot bezáratta, a szertatások megtartását abban megtiltotta, az épületet kordonnal elzáratta. Ekkortól a plébános püspöki engedéllyel az iskolában és a templom környékén tarthatott szabadtéri misét.

Ezt követően a használhatatlan templomot lebontották és elkezdték tervezni egy új építését, melynek alapkő letételére 1902. november 9-én, vasárnap délelőtt több mint kétórás istentisztelet keretében történt. Erről a korabeli lapok így számoltak be: "Az ünnepélyes szertartást Baumgarten Ferenc címzetes kanonok és kerületi esperes (királyfalvi plébános) végezte, Bartl József szentimrei plébános segédletével, igen nagyszámú hívő közösség jelenlétében. A leendő főoltár helyén rögtönzött oltár volt fölvirágzott fakereszttel. A szentélyt tűzoltóság állta körül, a talapzaton Baumgarten esperes mondta az ünnepi beszédet. Hangsúlyozta ez alkalom jelentőségét, rendkívüli fontosságát, továbbá elmondta, hogy a templom a vallásalapból épül fel. Köszönetet mondott Széll Kálmán miniszterelnök képviselőnknek és Wlassich Gyula miniszternek, valamint méltatta gróf Kornis Emil nyug. min. tanácsos közbenjárását az ügy érdekében. A szónoklat után a főoltár mögötti alapzatban meghagyott mélyedéshez lépett az esperes, s egy négyszögű kődarabra 5 keresztet karcolt késsel, négyet a felső lapjának négy sarkára, egyet a közepére. Ezután beletett a mélyedésbe egy vasládikát, melyben üvegbe zárva az alapító oklevél és a korabeli pénzek vannak."

Az építési költség mintegy 100 000 koronára rúgott, melyet a valláslap biztosított, a berendezési tárgyakat az egyház fedezte. Tornyában három harang lakik, amelyeket Temesváron készítettek. Az új templom felszentelésére, melynek hossza 35, szélessége pedig 15 méter, 1904 pünkösdjén került sor. A plébános ekkor Bartl József volt, kihez további 4 község tartozott: Borosgödör (ma Inzenhof), Jakabháza, Rábafüzes és Sándorhegy.

39 évig senki nem látogathatta

Ekkor újból virágzott a templom és a szakrális hely, azonban ez nem tarthatott soká, mert a Nagy Háborút lezáró, számunkra szégyenteljes Párizs környéki békediktátum során a Szent Imre-templom hirtelen a határsávban találta magát. Aztán, hogy ez a számára szerencsés, vagy szerencsétlen momentum volt- e, nehéz megmondani. Az biztos, ha a határkijelölő bizottság pár méterrel itt másképp ítél, és a templom a Lajtán túlra kerül, bizony elkerülhette volna a szégyenteljes, szomorú sorsát.

A II. világháború lezárultáig, és még utána pár esztendeig viszonylagos nyugalom volt, hisz a templomot mind magyar, mind osztrák oldalról használhatták a hívek. Aztán az új szovjet típusú rendszer 1946 után fokozatosan elkezdte üldözni a vallásokat, a lelkészeket sorban börtönözték be, és végezték ki őket.

Ez a sors várt volna a Szent Imre-templom utolsó helyben lakó plébánosára Kőmíves Jánosra is, aki 1951. december 9-én élete kockáztatásával az aláaknázott szögesdróton át átszökött Ausztriába.

Kifosztották, elhordták a mozdítható tárgyakat, belsejét illemhelyként, tornyát magaslesként használták, külsejét céltáblának. Körözött bűnösnek kiáltották ki még azt is aki a templomlátogatásnak még csak a gondolatát is ki merte mondani. Az új rendszer a '70-es években odáig ment, hogy elrendelte a templom végleges eltakarítását, de erre szerencsére nem találtak vállalkozót.

„Mentsük meg a Szent Imre templomot!”

A helyre csak különleges engedéllyel lehetett eljutni, ennek ellenére minden eltűnt, a plébánia épületét alapokig elhordták. A templom környékén két temető is volt, de ezeket sem látogathatták a hozzátartozók, az értékes márványfejfák mégis eltűntek. Az osztrák hívek évtizedeken keresztül próbálkoztak, hogy véget vessenek ennek a szégyenteljes állapotnak, de ennek csak az enyhülés eljöttével, amikor megszűnt a műszaki határzár, jött el az ideje 1989 őszén. Ennek legfőbb mozgatója az eisenstadti megyéspüspök, Dr. Stefan László volt, aki tervükhöz könnyen nyerte meg az akkori szombathelyi megyéspüspököt Dr. Konkoly Istvánt. Kiadták a jelszót: "Retten wir Sankt Emerreichskirche!- Mentsük meg a Szent Imre templomot!"

Hamarosan komoly pénzösszeg gyűlt össze mindkét oldalon a hívek adományának köszönhetően, és nekiláttak a templom külső és belső restaurálásához, mellyel visszaadták az épület eredeti pompáját.

A templom újjászentelésére végül 1992. szeptember 20-án került sor az eisenstadti és a szombathelyi megyéspüspökök celebrálása közepette, több mint hatezer hívő jelenlétében. Azóta rendszeresen tartanak benne szentmisét és esküvőket, valamint egyéb egyházi eseményeket. Orgonáját 2004 szeptemberében szentelték fel. Érdekességként elmondható, hogy bár kietlen helyen áll, az ajtaja mindig nyitva van.

Túra a templomtól a toronyig

Megismerve a hely szomorú történetét, fájó szívvel, szorongva néztünk körül, amikor megérkeztünk, de látva a hihetetlen összefogás eredményét és a megújulást, búskomorságunk fokozatosan elmúlt, és élveztük a csendet és a nyugalmat ezen a szent helyen. Körbenéztünk kívül és belül, és elmormoltunk pár imádságot.

Az egyik padnál aztán felkészültünk a túrára, amelynek útvonala a zöld sávon, a magyar- osztrák határon vezet. Aztán egy alkalmas helyen átváltottunk a piros sávra, hogy felérjünk a majd 5 km-re lévő Csókás-hegy 354 m magas csúcsán lévő geodéziai toronyhoz.

Bár az ötlet, illetve az első szakaszok a kétezres évek elején születtek meg, de a túraútvonal a mai napig nem ért el Gyékényesig. Sajnos a kezdeti lendület valahol útközben félresiklott. Az útvonal nyomvonala végig járható, hisz a határsávot a mai napig rendben tartják, de néhol bizony kemény emelkedőket kell leküzdeni miközben ezen az útvonalon túrázunk.

Határon innen és azon túl

Ránk ez most nem volt igaz, hisz majd végig gerincen haladtunk, így csak kisebb, elviselhető emelkedőket kellet letudjunk. Közben élveztük, hogy hol Ausztriában, hol Magyarországon szeltük a métereket. Fotóztunk a határköveknél, sőt még koffeinszintünket is egy ilyen hófehér kockánál állítottuk be.

Egy alkalmas helyen átváltottunk toronyiránt a piros sávra, eközben még az egykori és elhagyott vasfüggöny egy darabját is felismerni véltük. A piros jelzések a Szent Imre Vándorút útvonalát jelzik, melyet 1996-ban a Millecentenárium tiszteletére a Hegyek Vándorai Turista Egyesület alakított ki. Az útvonal Szentgotthárdon indul, a Széll Kálmán téren és 38 km megtételét követően Horvátnádalja vasúti megállóhelynél ér véget. A kiírás céljaként a potentátok az egykor vasfüggöny mögötti területen lévő, Felső-Őrség természeti látnivalóinak megismertetését adták meg. Érdemes szakítani rá időt, hogy végigjárjuk. Gyors lábúaknak egy nap, kényelmesebbeknek pedig két rövidebb túra elegendő a teljesítéshez.

Jókedvűen érkeztünk fel a Csókás- hegy tetején megbúvó geodéziai toronyhoz, mely a sűrű aljnövényzet miatt csak az utolsó métereken került a szemünk látóterébe. Kódkeresés, fotózás, frissítés és indulás vissza, most kicsit hosszabban slattyogtunk a piroson mielőtt visszaváltottunk a zöldre. A Szent Imre templomhoz érve pár zarándokkal találkoztunk, mi kocsiba pattantunk és ha már itt vagyunk felkiáltással átruccantunk Borosgödörbe (Inzenhof), hogy egy kis "nyugati" levegőt szippantsunk. Magyarországra Rábakeresztúron (Heiligenkreuz im Lafnitztal) keresztül értünk vissza, miközben pár lila tehenes csokit és pár flaska osztrák sört vételeztünk egy diszkontban. A napnak azonban még nem volt vége, hisz még csak délelőtt 10 óra volt, a nap további részében még több torony várt ránk, melyek már másik mesékben kerülnek elő.