Nem lettünk készen természetesen, így hajnali 3-ig pakolászunk, én a cuccokat, Molli az uborkákat az arcára. És még reggelre is marad bőven, bikepacking gpx fájl letöltése, thai nyelv a fordítóban stb… Reggel 200E a reptérre, szürke ég, hóesés. A bringalakatot sajnos nem a feladott poggyászba pakolta a három maradék agysejtem és fennakadt a biztonsági ellenőrzésen, láncot nem lehet felvinni. Molli meggyőzött, hogy ne zárjam le egy random korláthoz, mert akkor a repteret is le fogják, engem meg be, így végül leadom megőrzésre.

Chiang Mai- Észak-Thaiföld fontos kulturális központja

1 / 10

Fotó: Heiszig Benedek

Trópusi levegő csípős éjszakákkal

17 óra zavartalan repülőút után érkeztünk meg Bangkok repterére ahol aztán majdnem értelmet nyer a gyenge Ban(g)kok szóvicc, mert a pénzfelvétel tovább tart, mint amennyit összesen aludtunk az elmúlt 73 órában. Az idegösszeroppanás szélén tántorgunk be a vonatba, ahol félálomban csak a végelgyengülés fényre sötétedő fátylán keresztül talál be a megérkezés öröme: enyhe mocsárszag leng a meleg szélben, repeszt alattunk a tuktuk, bubble tea a kézben, ladyboy fogad a recepción… végre itt vagyunk.

Kora esti sétára indulunk, annak ellenére, hogy Bangkok modern város, ez a kerület hozza az igazi harmadik világot: kusza vezetékek, motoralkatrész-hegyek a járdán, az út közepén műanyag gyerekszékeken beszélgető nénik. Majd China Town, ez már nagyon turistás, szép, de mi a szélére igyekszünk, lokál kajáldát és egy brutál csípős tom yum levest keresve. A fél kiló erőspaprika okozta fájdalomra legalább ugyanennyi endorfin kiválasztásával válaszol a szervezetem, zsibbadó szemöldökkel, de boldogan kanalazom a meleg levet.

Időutazás – vasúton

Kisharang és zöld zászló jelzi a vonat indulását az ayutthayai vasútállomáson

2 / 10

Fotó: Heiszig Benedek

Későn ébredve rohanás a vonathoz. A pályaudvarra belépve mintha csak a vasúttörténeti parkba tévedtünk volna, ősrégi szerelvények, egyenruhás vasutasok zászlót lengetve, kisharang jelzi a vonat indulását. A vonat max. sebessége a 3 órás úton egyszer sem haladja meg a 30 km/h-t, talán jobb is. Ayutthayaban folytatódik a nosztalgia élmény, mintha a Gandhi című film díszleteiben járnánk.

Innen tuktukkal zötyögünk a leghíresebb wat-ig, gyönyörű templomkomplexum tele giccsesen beöltözött kínai turistával. Vissza az állomásra, majd beülünk egy autentikusan lepusztult étterembe, olyan a hangulata, mintha csak valami vérhas izolációs laboratóriumot privatizáltak volna. Padthait kérünk, elvileg ez a thai konyha turistáknak kitalált szerethető étele, hát elképzelni se akarom akkor milyen lehet a többi. A szűkös, de silány vacsora után a folyóparti kikötőben nézzük, ahogy úsznak a lótuszlevelek. Szent a béke. Este 9-kor aztán befut a vonat, ami Chiang Mai-ig “repít” minket, ezen töltünk egy végtelen éjszakát, ülő helyzetben, 2 thai öregasszony minimum 20 rücskös lábujjával az auránkban.

A Temu és a Nirvana kapcsolata

Buddhista szerzetestanoncok művirágokat szerelnek egy fára egy csiangmaji templom kertjében

3 / 10

Fotó: Heiszig Benedek

Elgémberedett tagjainkért részben vigasztal, hogy mire felkel a nap, már párás dzsungelben robog a vonat, sőt a nénék is leszállnak, így sietve alusszuk át a maradék két órát. Chiang Mai-ban gyalog indulunk a szállásunk felé, útközben valami marhabelsőségekkel összefőzött vizes tésztát eszünk - természetesen ez is elég csípős, a hatás most sem marad el, így megvan a napi legális dózis. Igazából Thaiföld nem is igazán olcsóbb, mint otthon, hiába 1200 Ft egy tál étel, ha csak 1/3 adag az egész.

Egy szép nagy buddhista templomot látogatunk, a narancsba öltözött szerzetestanoncok épp az udvart seprik és közben szemeteszsákot húznak a fejükre, úgy látszik ingerszegény lehet a környezet, ha már lemondtál minden vágyadról. Persze ebben még azért fejleszteniük kell magukat, Mollira ugyanis nagyon mosolyognak. Egy másik templomnál a monk-ok temus műanyag cseresznyevirágokat drótoznak egy fára, érdekes hogy a végtelen túldíszítés hogy fér össze a megvilágosodással.

Amikor a világi hívságok már nem foglalkoztatnak...

9 / 10

Lázálmok karalábéval

Mi azonban itt még nem mondtunk le semmiről és komoly hiábavalóságokat forgattunk a fejünkben, a következők szerint: két hétre biciklit bérlünk és megpróbáljuk végigtekerni a Lanna Kingdom nevezetű bikepacking utat, ami a Thaiföld északi határán heverő hegyekben kanyarog fel-alá. Irány tehát a bringakölcsönző, a kerékpárok felmálházásával telik a délután, de végül a sátor és a hálózsákok is a helyükre kerülnek. Kicsit mélyvízben kezdünk, hiszen itt a baloldali közlekedés van divatban, Molli pedig legutóbb 10 éves korában biciklizett, akkor is pótkerékkel, de legalább futóhomokban. Minden nehezítő körülmény ellenére ügyesen veszi a forgalmat, 20 km után a város szélén verünk tábort egy folyóparti zsákutcában.

A szubtrópusi klíma ellenére elkél a sátor, a hegyekben éjszaka 10 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet

4 / 10

Fotó: Heiszig Benedek

Molli délutáni hőemelkedése most komoly lázra vált, majdnem 7 órán keresztül szenved kb. 40 fokon, borogatjuk, de csak a gyógyszer használ. A borzalmas éjszaka után a reggel sem ígéretes, a papaya igen, de végül éretlen, gyógyszeres karalábé ízű és Molliban is csak a lázcsillapító tartja a lelket, fél nap függőágyazás után tehát a legközelebbi szállásra megyünk. Alighanem otthonról hozhattuk a vírust, mert másnaptól én is kezdem, egész nap pehelykabátban ülünk a 25 fokban és köhögünk. A remélt egy nap kényszerpihenőből négy lesz, mire gyengén, de boldogan továbbindulunk, Pomelót veszünk útközben, ennek is karalábé íze van, de nem zavaró, mert a fizikai erőnlétünk fordított arányosságot mutat a jókedvünkkel.

A laposabb völgyekben mindenfelé kiterjedt rizsföldek zöldellnek

10 / 10

Fotó: Heiszig Benedek

Zuhatagos folyó mellett hullámzik tovább az út, egyre vadabb dzsungellel kétoldalt. Mivel a völgyben egymást érik a turistacsalogató “elephant sanctuary”-k, az erdei legelőterületekre tartva minden reggel és este végighajtják az elefántokat az úton, ahogy az aszfalton végighullámzik a dagadt hátsójuk, mintha kapitális ráncos gumicukrok lennének. A következő éjszaka az első fél órától eltekintve nem jön álom a szememre, pörög az agyam, a sötétben töltött 10 óra alatt a világ összes gondolata végigfut rajta a buddhista életfilozófia hiányosságaitól az úszóházak statikai ábrázolásáig. Úgy tűnik, még mindig nem gyógyultunk meg teljesen. Kb. 20%-os erőnléttel próbálom megoldani a reggelt, de már a sátor összepakolásától leizzadok, közben elküldök mindenkit melegebb éghajlatra, legfőképp magamat, amiért engedtem a hirtelen ötletnek és nem hoztam pulcsit se, pedig rendesen le tud hűlni erre az éjszaka. Dél körül aztán megérik bennem az elhatározás: a Lanna Kingdom bikepacking kört itt és most feladjuk. Erőnlétünk sehol nincs hozzá, egész nap hőemelkedésem van, az út pedig úgy hullámzik fel-le, mint az említett elefántpopsik. A 10-25 közötti lejtszázalékokkal emelkedő úton bringával küzdeni csak értelmetlen vánszorgás

Elefántokat hajtanak erdei legelőterületeikre

5 / 10

Fotó: Heiszig Benedek

Dzsungeltúra Karácsonyra

Karácsony napja van, erről tanúskodnak a rózsaszín műfenyők a banánfák mellett, ennek ünnepére az estét étteremben töltjük, ahol európai jellegű ehető kaját küldünk elgyötört gyomrunknak. Bejgli sajnos nincs. Másnap félrerakjuk a bringákat és kirándulni indulunk. Egy kis ösvény vezet be a dzsungelbe vízeséseket ígérve, túrabot nélkül azonban nem mozdulunk, így az első fél órát a megfelelő bambuszok kiválasztásával töltjük, hatalmas csokrokban nő mindenütt, a 15 cm-es átmérőt is elérve. A fák itt kisebbek, mint az Amazonas-medencében, de a hegyi esőerdő szerintem továbbra is szebb a síkságinál.

Kilátás a hegytetőről - Észak-Thaiföldön a terepviszonyok nem igazán kedveznek a kerékpáros kalandoknak

6 / 10

Fotó: Heiszig Benedek

Megfürdünk néhány vízesésben, és elbámészkodjuk a napot, már alkonyodik mire a hegy tetejére érve rájövünk: a kinézett visszafelé vezető ösvény szinte nem létezik, benőtte a dzsungel, a behajló növények és magas fű alá vizionált királykobrák miatt elvetjük a kétes kalandot, inkább a hosszabb kocsiúton próbálunk stoppolni. Fél órán keresztül egy autó sem jön le a hegyi falucskából nyílegyenesen ereszkedő meredek földúton. Végre jön valami rozzant pickup, nyikorgó rugók, nyöszörgő fékek, de felkapaszkodunk a platóra 3 thai komámasszony mellé. Jó hangulatban hánykolódunk lefelé, sőt egy gyors kitérővel egészen a sátrunkig visznek minket.

Kapcsolódó cikkek

Csubakka és a fonnyadt uborkák: gyalogszerrel Dél-Jordániában

Tovább

Sósivatagtól az esőerdőig – Bringával Dél-Amerikában

Tovább

Emelkedő utak, csökkenő morál

Egy friss és mézédes kisdinnye a reggeli, aztán nekivágunk az eddigi legkomolyabb meredélynek, olyan 18-20% os lehet az aszfaltút lejtése. Molli a bikepacking szótól a kerék feltalálójáig mindenkit elátkoz, de állja a sarat. Turistás vízeséshez érünk, nem jön be a “ja hogy volt jegypénztár is?” megküzdési stratégiánk, amit a thai nemzetipark őrök kifinomult „héé” ordítással adnak tudtunkra. A vízesés magas, de rengetegen vannak, így odébb vonulunk napozni, a kis folyó homokjában aranypor csillog. További embertelen emelkedőket követően forgalommentes kis falvakon haladunk, majd földútra vált a terep, banánligetek, rizsföldek, rengeteg gurulás és egy mérgeskígyó színesíti a délutánt.

Gyors Google-keresés után kiderül, hogy egy mokaszinkígyóval van dolgunk, a mérge nem annyira feltétlen halálos, így végül mindenki élve távozik a helyszínről, Molli pityereg egy sort, hogy majdnem meghalt. Mármint a kígyó.

A viperafélék családjába tartozó maláj vörösszájú mokaszinkígyó (Calloselasma rhodostoma)

7 / 10

Fotó: Heiszig Benedek

A következő kanyarban elefántokat előzünk, négyen vannak, az egyik még kölyök. A nyakukban ülő srácok kedvesen bemutatót rögtönöznek, a ráncos bőrűek trombitálva üdvözölnek. A kígyós kaland után ma nem erőltetjük a sátrazást, így egy kempingként megjelölt faluszéli helyen egy kedves srác kertjében verjük fel a sátrat 2000 forintért, este sörrel, reggel kávéval kínál.

Molli egy lejtőn visszafordulva túl lassan veszi a rendőrkanyart, és helyben eldől a bringával, ujjnyi horzsolást szerezve a térdére. A harci sebesülés nem segíti az amúgy is lohadó morált, így az ebédre talált fűszeres csirkeleves közepette úgy határozunk, hogy még ma visszaadjuk a bringákat és délre repülünk, ahol egy tetszőleges trópusi szigeten kókuszlevet szürcsölve pihenjük ki az izzasztó emelkedőket.

Sátorhely után nézelődve a Mae Taeng folyócska mentén

8 / 10

Fotó: Heiszig Benedek

Bár a Lanna Kingdom bikepacking kört nem fejeztük be, az út így is bőven tartogatott kalandokat, így ezt a csatát boldogan engedjük el. Talán egyszer még megpróbáljuk majd, de akkor biztosan hozunk pótkereket.