Persze amíg a víz a karsztban bújik, addig az ördög a részletekben: hogyan is lehet mindezt összeszervezni egy túrába, amelyet a gyereklábak is bírnak, s főleg a Bükkaljáról, ahol nyaraltunk? Pontosan melyik töbör, melyik forrás, melyik víznyelőbarlang legyen a túra célpontja? Van-e a búvópatakban és a visszafolyóban nyáron víz? És ha már a fennsíkon elnyelődik a víz, miért van viszonylag magasan mégis patak, ami aztán utána ismét eltűnik? Egyszóval egy hasonló túrára nem árt kicsit felkészülni, információt gyűjteni a Bükk csodálatos karsztformáiról, amelyek közül szerintem az egyik legérdekesebb, egész évben megtapasztalható látnivaló egy visszafolyó felkeresése: ahol a patak egyszerűen egy látványos víznyelőn keresztük befolyik a hegybe, és eltűnik a víznyelőbarlangban. Ez valami olyan elementáris látvány, amelyet feltétlenül meg akartam mutatni a gyerekeimnek.

5 / 5

Fotó: Farkas Péter / MTSZ

Első földrajzóra: a karszt keletkezése

Gyorsan rájöttem, hogy ezt a tervemet a déli oldalról inkább több, külön túrában tudom megvalósítani, ha nem akarok túl sokat autózni. Ezek közül az első, mintegy 10,5 kilométer hosszú túránk a Nagy-mezőre és a Három-kőre vezetett a Felsőtárkány-Répáshuta országút mellett fekvő János-rét parkolójából. Ez a túra arról szólt, hogy mi az a mészkő, hogyan keletkezett és mi történik vele, ha találkozik a vízzel, illetve a benne oldott szénsavval. Egyszóval a karsztosodás folyamatát mutattuk meg a felszíni karsztosodás révén létrejött karrmezők és a Nagy-mező töbreinek példáján.

A Három-kő a Tar-kőről nézve

3 / 5

Fotó: Farkas Péter / MTSZ

A túrát a Három-kő felkeresésével kezdtük, amely mondjuk a karrmezők szempontjából nem a legjobb választás, de a jelenség népi elnevezése, az ördögszántás, meg persze a hozzá kapcsolódó legenda nagyon is tetszett a gyerekeknek. És persze nem mellesleg ott volt az ország legnagyobb összefüggő és legmagasabban fekvő karsztvidékének egyik ikonikus pontja, maga a Három-kő. Itt azokat a hatalmas erőket magyaráztuk el, klasszikusan egy póló meggyűrésével, amelyek képesek voltak egész hegyláncokat kialakítani, hiszen a Bükk-fennsík híres „kövei” ott alakultak ki, ahol a szinte függőlegesen álló, kiemelt mészkőrétegek alól a sokkal gyorsabban aprózódó és málló palarétegek már lepusztultak.

A "bükki kövek" tetején

4 / 5

Fotó: Farkas Péter / MTSZ

Aztán jött a Nagy-mező keresztezésével a Bükk-fennsík, amelynek nagy része a kiválóan karsztosodó triász mészkőből épül fel, s amelyről a mészkőt fedő málladéktakaró már nagyrészt lehordódott, ezért a karsztosodás legjellegzetesebb formái, a töbrök figyelhetők meg, illetve a barlangképződés magyarázható el. Az elég fárasztó napot a Kis-Kőháti-zsomboly felkeresésével zártuk.

Kapcsolódó cikkek

Lenyűgöző rónaság a Bükk-fennsík szívében: a Nagy-mező

Tovább

Pazar sziklakilátók a Bükk-fennsík peremén: a Tar-kő és a Három-kő

Tovább

70 év után újra megvizsgálták az egyik leghíresebb ősemberbarlangot – videó

Tovább

Barangolás a Bükk-fennsíkon

Tovább

Második földrajzóra: a rejtélyes visszafolyók és a víz útja a barlangokon át

A Pénzpataki-víznyelőbarlang bejárata

2 / 5

Fotó: Szigeti Ferenc Albert

A Bükk-fennsík egyes részein megmaradt a málladéktakaró, az itt lehulló csapadék jelentős része nem szivárog a mélybe, hanem felszíni vízfolyásokban (ún. búvópatakokban) gyűlik össze és ún. vakvölgyeket alkot. Azért hívják így ezeket a nem túl hosszú völgyeket, illetve a benne futó patakokat, mert ahol a víz eléri a mészkövet, ott látványos víznyelőkön (ezek az ún. visszafolyók) keresztül a föld alá bukik és a víznyelőkből nyíló barlangokon keresztül halad tovább a karsztforrások irányába. Ilyen például a Csipkéskúti-víznyelőbarlang is, amely egy szakadéktöbör meredek oldalú, sziklafalakkal határolt aljában nyílik, és ilyen a Répáshuta mellett található Pénzpataki-víznyelőbarlang is, amely könnyű megközelíthetősége miatt második túránk célpontja volt. A csipkéskúti Visszafolyó látványosabb, a Pénzpataki-víznyelőbarlang viszont nagyon mély (146 méteres mélységével hazánk 13. legmélyebb és 13. legnagyobb függőleges kiterjedésű barlangja), bár ez a felszínről értelemszerűen nem látszik. Ugyanakkor a nyomjelzéses mérések kimutatták, hogy az itt elnyelt víz megjelenik a regionális ivóvízellátásba bekapcsolt Szinva-forrásban is, több száz méterrel a barlang nyílása alatt. A terv és a látvány egyértelműen bejött, a gyerekek percekig csak bámulták a sötét lyukba folyó patakot.

Harmadik földrajzóra: a rombarlangok és az ősember

A Balla-barlang tekintélyes szádája

1 / 5

Fotó: Szigeti Ferenc Albert

Nyilván számos földrajzórát lehetne még szervezni ebben a tematikában a csodálatos Bükkben, például a Miskolc melletti látogatható barlangok felkeresésével, vagy a Szinva-forrás megcsodálásával. Idő hiányában nekünk utolsó utunk az egyik kevésbé ismert, de nagyon is látványos ősemberbarlanghoz, a Répáshuta felett nyíló Balla-barlanghoz vezetett. A hatalmas szádával rendelkező, 54 méter hosszú, átlagosan 6 méter magas, tekintélyes barlangcsarnokot persze imádták a gyerekek. Simán eljátszottak benne egy bő órát is. Amúgy a látványos és fokozottan védett barlang arról nevezetes, hogy Magyarországon innen került ki először őskori embermaradvány, egészen pontosan 1909-ben Hillebrand Jenő találta meg itt egy kb. 12.000 évvel ezelőtt élt gyermek csontvázát. És nem utolsósorban a Balla-barlang egy jellegzetes, egykori forrásbarlang, amelyet valaha az egyik tetőközeli víznyelő, vagy zsomboly táplálhatott. Ennek elmagyarázása azonban már nem ment át, a barlangi játék a gyerekeknél mindent vitt. Egy következő bükki kiránduláson itt fogjuk folytatni!