Kaposvártól, pontosabban a Kapos folyótól délre húzódik lágy hajlataival, illatos erdeivel egy barátságos dombság, a Zselic. Ideális túrakerékpáros vidék, de most egy bakancsos túrám élményét osztom meg.

Szállásunk a szép környezetű, barátságos falucskában, Terecsenyben, a Zrínyi „természetbarát kulcsosházban” volt, innen indultunk körtúrára. (Ehhez kellett némi bátorság, mert egész éjjel szakadt az eső.) Én túravezetőként már elsőre a kör(túra) négyszögesítést próbáltam megoldani, mert azonnal az ellenkező irányban indultam el. Szerencsére pár száz méter után rájöttem, és már fordultunk is vissza, hogy a bakancsunkra eddig felszedett sarat visszavigyük származási helyére.

Zrínyi kulcsosház

1 / 11

Fotó: Németh Imre

Kapcsolódó cikkek

Új kilátó a Zselic legmagasabb pontján

Tovább

Pazar tóparti lazulás és az elképesztő zselici égbolt – Felfedeztük Kaposvár környékét

Tovább

A szép fekvésű, csendes falucska még aludt, mozdulatlan volt, mikor a főutcán jó irányba fordultunk. Némi felfelé caplatás után már sínen voltunk. Pontosabban töltésen. Még pontosabban a Kaposvár-Szigetvár között 1976-ban felszámolt normál nyomtávú vasútvonal egykori pályáján. Ami ugye alig variálja az emelkedőket, lejtőket, így gyakorlatilag szintben haladt. De ennek eleinte nem tudtunk örülni, mert hirtelen hatalmas záport kaptunk a nyakunkba.

A volt vasúti megálló

2 / 11

Fotó: Németh Imre

Ám ekkorra már az egykori állomásépületekből kialakított vendégháznál voltunk, ahol tető alá tudtunk húzódni a zivatar elvonultáig. (Ha nem indultam volna egyből rossz irányba, akkor ezt az égi áldást fedél nélkül kellett volna átvészelnünk.)

Az egykori vasút nyomvonalán

3 / 11

Fotó: Németh Imre

Sajnos nagyon gyakran a lábunk alá is kellett nézni, mert hatalmas tócsák, sárfürdők nehezítették a haladásunkat. Nem hittem, hogy valaha is örülni fogok egy aszfaltos útnak, de ez megtörtént. Sajnos nem sokáig élvezhettük, mert a piros sávról átváltottunk a piros kereszt jelűre. Nem kellett volna! Felfelé a napsütötte déli oldal még csak istenes volt a sárdagasztás szempontjából, de „átbillenve” az északi, kevésbé kiszáradt útszakaszra, néha azt éreztük meg-meg csúszva, hogy itt négy láb is kevés lenne, nem hogy kettő.

Halastó

4 / 11

Fotó: Németh Imre

Mire bejött jobbról a „Zselici Csühögő” (kisvasút) vágánya, addigra stabilabbak lettek a lépéseink, és újra tudtunk gyönyörködni a táj békés szépségében: az erdők övezte hatalmas rét harmóniájában. Mikor ráfordultunk a Sasréthez vezető platánsor hatalmas méretű fái övezte útra, megnyugodtunk: közel az étterem, az ebéd. De előbb hosszadalmas bakancspucolás várt ránk.

5 / 11

Fotó: Németh Imre

Sasrét egy nagyon szép, szeretnivaló turistaközpont. Szinte mindene van, ami egy tartalmas nap, hétvége eltöltéséhez szükséges: kisvasút járat, ide futó turistautak, tanító tanösvények, erdei iskola, vadászkastély, szállás, étterem, hatalmas rét, játszótér, tavacska, sziget, tűzrakóhelyek, szabadtéri edzőterem, WC.

Sas-réti vadászház

6 / 11

Fotó: Németh Imre

A Zselici kisvasút

7 / 11

Fotó: Németh Imre

A déli pihenő után bemelegítésként az erdei iskolánál induló, az ősbükkösbe vezető Kikerics-tanösvényt fedeztük fel. Hasznos ismertető táblák, őserdő jellegű vadon, szép környezetű forrás, hatalmas és tekintélyes tölgyek, hársak és bükkök nyűgöztek le itt minket a rövid körsétán.

8 / 11

Fotó: Németh Imre

Ezután indult az igazi kaland: irány Németlukafa! Már amennyit találunk belőle. Ugyanis a Dunántúl utolsó üveghutájának bezárása után gyorsan elnéptelenedett a település, a szorgos sváb lakosság Terecseny-pusztára települt át, sorsára hagyva az épületeket, utakat. Így ma már a falucskának csak híre-hamva maradt. Sokáig széles, kényelmes „országúton” haladtunk beszélgetve, szarvasokat figyelve, s túl is mentünk a helyes lefordulás pontján. A korrigálás után egy eléggé elhagyott, benőtt úton jutottunk el a település elfeledett, elhanyagolt temetőjéig, ahol kaszálni lehetett (kellett) volna a csalánt. Ezért kevés sírt leltünk fel, a sok dudva között, de azok annál beszédesebbek voltak.

Németlukafa elhagyott temetője

9 / 11

Fotó: Németh Imre

Továbbra is jelzetlen ösvényeken haladtunk, rövidítve vágtunk át a hazafelé vezető kék kereszt útjára. A változatos útvonal (fenyves, szántóföld, tölgyes, csenderes, tarvágás, pocsolyák…) miatt, és

de csak sokadik próbálkozásra tudtunk járható utat találni a nagyon sűrű aljnövényzetű hársas erdőben.

Tüzes liliom

10 / 11

Fotó: Németh Imre

A kék keresztet megtalálva örömmel ültünk le szusszanni egyet a tarvágás tuskóin. Az öröm nem az erdőirtásnak szólt, hanem annak, hogy most már visszafelé, „hazafelé” fordult utunk. Innen szép erdők és kevésbé tetsző irtások váltakoztak hazáig. Legtöbbször az Európában is egyedülálló ezüsthársas-bükkös társulás, vagy az ezüsthársas-cseres tölgyes erdeiben vitt utunk.

Ezüsthársas tarvágás nyomai

11 / 11

Fotó: Németh Imre

Tényleg igaz lehet a mondás: „Nem az erdő van Somogyban, Somogy van az erdőben”. Igaz, a turistaút Somogy és Baranya vármegye határán tekergett. Vadnyom rengeteg volt mindenfelé, bakancsnyom elvétve. Egész nap két túrázóval találkoztunk. Pedig e vidék többet érdemel törődésből és turistából is. Mert a Zselic zseniális.