Korán reggel, autóbusszal indultam Miskolcról Rudabányára, ahová egy kazincbarcikai gyors átszállást követően érkeztem meg. Az egykor virágzó bányászváros központjából a zöld jelzésen rögtön a hegyek felé vettem az irányt. A város határát elérve a Kápolna-hegy oldalában letértem a jelzett útról a felhagyott vasércbánya irányába. Az Andrássy bányarész mellett elhaladva hamar elértem a Rudabánya bányatavát, túrám egyik fő célpontját.

1 / 7

Meglepődtem, mennyire tiszta és türkizkék a tó vize, és a tükörsima vízfelületen milyen erősen tükröződik a felette magasodó bányafal, és a területet visszahódító növények. Bár nagyon csábító, vizében fürdeni tilos. Ottjártamkor is voltak, akik ezzel próbálkoztak, de mivel bányató, gyorsan mélyül és sziklás a medre. A legnagyobb mélysége közel 60 méter, ezzel hazánk legmélyebb állóvizének számít. A terület azonban nemcsak erről ismert. Az itt felfedezett, több millió éves, ősi főemlősfajtól származó ősmaradványok, a Rudapithecus hungaricus leletek szintén híressé tették e vidéket, melyekről a tó túloldalán létrehozott látványtár nyújt bővebb tájékoztatást. A tó partján két, betonból készült kilátót is találunk, ahonnan magasabbról is megcsodálhatjuk ezt a gyönyörű tájat.

2 / 7

Miután megörökítettem új élményeim, elindultam következő úti célom felé. Visszakapaszkodtam a zöld jelzésre, ami egy hosszabb szakaszon a bányához tartozó széles, forgalomtól elzárt, aszfaltos úton haladt. Rövid idő után letértem a keleti irányba leágazó zöld kereszt jelzésre, amely Szuhogyra tart. A jelzések kicsit kopottak, de követhetők, ennek ellenére úgy tűnik, ritkán járnak erre túrázók, az ösvényt lassan teljesen eltünteti a természet. A nyitottabb részeken sokszor nyom nélkül, derékig érő fűben vitt az út, vagy a bokorerdőben, erdőben kellett az ágak között bújkálni, míg végül ki nem értem a Szuhogyot Felsőtelekessel összekötő műútra. Itt északnyugatnak vettem az irányt egy rövid ideig, amíg egy éles jobbkanyarban egyenesen továbbhaladva rátértem a zöld romjelzésre, amely az egykori Csorba-kő várának maradványaihoz vezetett. Nem sok maradt az egykor dicső várból, néhány, erdő által benőtt kőhalom csupán, amelyek alig emelkednek a föld fölé. Fénykorában nagy stratégiai jelentőségű, főúri központ volt, egykor pénzhamisító műhely is működött benne.

3 / 7

Gyors fotózást követően indultam is tovább, a zöld romjelzésen visszatértem a műútra és azon folytattam utamat, amíg a Telekesi-kápolna mellett újra visszatértem a zöld jelzésre. Északkeleti irányba haladtam, kezdetben mezőgazdasági területek mellett, majd kisebb réteken, erdőfoltokon átjutva beértem az erdő sűrűjébe. Az út jól jelzett volt, de kevésbé kitaposott, így hiába voltak a jelzések néhány 10 méterre egymástól, volt olyan sűrűbb erdőrész, ahol a vaddisznók feltúrták az utat, és erősen keresni kellett a jelzést, hogy merre visz tovább. Végül persze sikerült megtalálni, és az Ardai-völgybe érve ereszkedtem le a Telekes-patak vadregényes szurdokvölgyébe. A völgy felső szakaszán még csordogált a patak, de kicsivel lejjebb már teljesen száraz volt a meder.

4 / 7

Keskeny gyalogúton folytattam utam a patak mentén, hol az egyik oldalán, hol a másikon, míg az egyre szűkülő és sziklásodó völgyben el nem értem az Ördög-gát-lyuk barlangját. Jellegzetes, tojás alakú bejárata van, és egykoron az ősember is menedéket talált benne. Továbbhaladva hamarosan megérkeztem túrám második fő célpontjához, az Ördög-gáthoz. Ez egy hatalmas sziklatömb, széle taréjszerű, amely a víz útjában áll - már amikor folyik a mederben. Az év nagy részében ugyanis száraz a völgy ezen része, ami nemcsak a szárazabb időjárásnak köszönhető, hanem az Ördög-gáttól feljebb, a patak medrében, a kövek között megbúvó kis víznyelőnek is, ami elnyeli a kis vízhozamú patak vizét.

5 / 7

Csapadékosabb időjárás vagy a téli hóolvadás következtében megáradó patak vizét azonban már nem képes elnyelni, így a víz az Ördög-gát szikláin keresztül vízesésként zúdul le. Régen a patak, megkerülve az Ördög-gátat, egy hurkot leírva folyt, de az évezredek során átvágta magát a sziklatömbön, szárazon hagyva a kanyarulatot (Keringő). A nyárias időben ezúttal nem tudtam megcsodálni a vízesést, ahogy erre számítani is lehetett, de a sziklaképződmény így is lenyűgöző és felejthetetlen látványt nyújtott.

6 / 7

Egy hosszabb pihenő, fotózás és kalóriapótlás után újra úton voltam, és a Telekes-völgy kivételes növényvilágát is volt szerencsém megcsodálni. Nagy meglepetésemre turbánliliomokra bukkantam, melyek a szokatlanul meleg időjárás miatt korábban kezdtek virítani. Mindig nagy élmény a szabad természetben ilyen ritka és különleges virágokat látni, mivel sajnos kevés ma már az olyan hely, ahol előfordulnak. Az élményt csak a szúnyogok és egyéb rovarok túlzott jelenléte árnyékolta be kissé.

7 / 7

Lejjebb érve a kicsit kiszélesedő szurdokban, ahol a zöld jelzés becsatlakozik a piros jelzésbe, ott követve azt délkeleti irányba, elhagytam a Telekes-völgyet. Szalonnáig már a piros jelzést követtem, elegyes erdőben, ahonnan helyenként némi kilátás nyílt keleti irányban a körülöttem elterülő tájra. Szalonnára érve egy közkútnál felfrissítve magam, rövid várakozást követően buszra szálltam, és hazafelé indultam egy igazán fárasztó és élménydús túrával a hátam mögött.

Szöveg és fotó: Breitenbach Viktor

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!