És mit csinálsz Nagykőrösön? - kérdezték tőlem páran meglepődve, amikor mondtam, hová készülök január első hetében „turistáskodni”. Az érdeklődés érthető, hisz a város nem tartozik a legismertebb hazai turisztikai célpontok közé, ráadásul a január a lehető legtávolabb esik a főszezontól, amikor még a felkapott helyek is minimumra csavarják a pörgést. Persze, remek lett volna, ha mondjuk, úgy 10 fokkal melegebb van, és jó lett volna látni azt a néhány neves szobrot, amit télire becsomagoltak, ezt leszámítva azonban jó kis napot töltöttem Nagykőrösön.

Csak előre, toronyiránt

Nagykőrös remek célpont azoknak is, akik nem szeretnek túl sokat gyalogolni, itt ugyanis a legfőbb látnivalók a központban vannak, egymáshoz elég közel. Bár, aki hozzám hasonlóan vonattal érkezik, az egy 20-25 perces kis sétával kezdi az ismerkedést, a vasútállomás ugyanis a város szélén található. Eltévedni azonban nem lehet, mert itt tényleg csak toronyiránt kell haladni, a református templom már messziről mutatja a célt.

A központba érdemes a Kossuth és a Rákóczi utcán bejönni, mert szép nagypolgári házakat látni arrafelé, és itt áll a zsinagóga, ami ritka kivételként, ma is eredeti funkcióját tölti be. Ahogy beértem a központba, máris lecövekeltem egy gyönyörű épület, a Postapalota előtt. A város első bérháza 1904 és 1905 között épült, és aljában posta működött. Az épület kupolája és tetőszerkezete 1951. augusztus 4-én leégett, és a kupolát évtizedekig nem tudták visszaállítani, erre csak 2009-ben került sor.

Nem messze innen áll az 1700-as években épült városháza, amelynek közelében 1670-től egy fából készült tűzjelző torony, a strázsatorony állt. Ennek funkcióját 1811-től a városháza tornya vette át. Érdemes megfigyelni a főbejárat feletti erkély kovácsoltvas korlátját. Van rajta egy K betű, amelynek felső része lombkoronát formáz, és a város nevére utal.

Antal Zoltánnal, a helyi múzeum történészével ezen a ponton meg is beszéltük a Kőrös-Körös kérdést, amelyben mindketten érintettek vagyunk, csak a másik oldalról. Mint mondta többen is kérdezték már tőle, hogy hol folyik itt a Körös, azt viszont jóval délebbre kell keresni. Én pedig Körös-partiként számtalanszor találkozom azzal, hogy a Körösöket – talán Nagykőrösre asszociálva – hosszú „ő”-vel írják és mondják, pedig a folyó nevében az „ö” rövid.

Kaszárnyából múzeum

Ahogy mondtam, a legfőbb látnivalókat a városközpontban találjuk, a várossal való elmélyültebb ismerkedést azonban kezdhetjük az Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjtemény épületében is, ahol megismerkedhetünk a város történetével és természetesen Arany János nagykőrösi éveiről is sok érdekességet megtudhatunk.

A kiállítás 2018-ban újult meg, és egészen izgalmas lett. Az épület eredetileg kaszárnya volt, amihez korábban istállók és egyéb épületek is tartoztak. Később a nagykőrösi méntelep költözött ide, majd 1951-től kapott helyet itt a múzeum.

A kiállításon a múzeum történész munkatársa, Gyarmati Andrea vezet végig. A mai kor kívánalmainak megfelelően nemcsak nézelődni lehet itt, de számos interaktív eszközt is kipróbálhatunk. Én is szántok egy kicsit az interaktív ekével és visszapörgetem az idő kerekét, hogy lássam, milyen volt Nagykőrös egykor. A kiállítás helytörténeti részének egyik legfontosabb kiállítási tárgya a 13. századi ludasi kereszt, amelynek „tollkoronás” Krisztusa igazi ritkaságnak számít.

Megtudtam azt is, hogy Nagykőrös a szomszédos Kecskeméttel és Cegléddel együtt a török időkben kivételezett helyzetben volt. A környéken jellemző salétromos talaj ugyanis nagy értéket jelentett a török számára, a salétrom a lőporgyártás alapanyaga, így számukra az volt a legfontosabb, hogy ehhez hozzájussanak, egyébként nem nagyon foglalkoztak a helyi ügyekkel. A salétrom főzéséhez nagy mennyiségben kellett tűzifa, a szállításhoz pedig hordó. Valószínűleg ettől az időszaktól datálható a város környéki erdők pusztulása.

Arany János városa

A kiállítás több teremben foglalkozik Arany János nagykőrösi éveivel. A költő a szabadságharc bukása után nem sokkal, 1851-ben érkezett ide, és 9 évig tanított a református gimnáziumban. A tárlaton több személyes tárgyat is láthatunk, például Arany János híres meggyfából készült sétapálcáját, pipáját, lánya, Juliska karkötőjét, amelynek érdekessége, hogy a szabadságharc érméiből készült.

Láthatunk jó néhányat azokból a könyvekből is, amiket Arany itteni évei alatt olvasott. Hogy mik voltak ezek, azt onnan tudják, hogy a gimnáziumban ma is megvannak még az iskolai könyvtár régi kölcsönzőlapjai. A tárlaton Arany egyik diákjának dolgozat másolatát is láthatjuk, a költő javításaival és megjegyzéseivel.

A kiállítás egy jó kis installációval azt is kiemeli, hogy Arany a legnagyobb szókincsű költőnk volt, egyik kedvenc interaktív eszközöm pedig az, ahol kortárs művészek mesélnek arról, ők hogyan találkoztak Arany művészetével és mit jelent az számukra.

A kiállítást egy vezetőfüzettel is bejárhatjuk, amelynek feladatait jól megoldva, ajándékot kapunk. Aki még több izgalomra vágyik, az kipróbálhatja az Arany János dolgozószobája ihlette szabadulószobát, ahol logikai feladványok megoldásai vezetnek el az ajtót nyitó kulcsig.

A múzeumban tudunk hozzájutni ahhoz a belvárosi sétálófüzethez is, amelynek segítségével bebarangolhatjuk a várost. Én mindenképpen azt javaslom, hogy vagy idegenvezetéssel vagy ezzel a füzettel a kezünkben tegyünk városi sétát, hisz így olyan érdekességekről is hallhatunk, olyan részleteket is felfedezhetünk, amiket egyébként – messziről jött kirándulóként – nem tudnánk. Ráadásul a vezetőfüzetben is vannak feladványok, és ha ezeket megoldjuk, féláron vásárolhatunk belépőt a múzeumba.

Cifrakerttől a Hősök teréig

Mielőtt visszaindulunk a főtér felé, a szomszédos Cifrakertbe is érdemes betérni. Ez volt Nagykőrös első angolparkja, ma is kedvelt találkozóhely, és több nagy városi rendezvényt is tartanak itt. Az út túloldalán találjuk a Csónakázó-tavat, ami még az 1800-as években készült. A méntelep külső lovardájához innen hordták el a földet, a keletkezett mélyedésből lett a tó, ahol a helyiek nyáron csónakáztak, télen korcsolyáztak.

A központ felé sétálva két érdekes épület is utunkba akad. Az egyik a Tímárház, amelynek padlásán egykor a bőröket szárították, a jellegzetes szellőzőnyílások ma is látszanak. A bíróság falán pedig van egy felirat, amit érdemes szemügyre venni. A fekete cirill betűs szöveget 1944 novemberében írta a falra a Vörös Hadsereg egyik tisztje. A felderítő egység az „aknamentesített terület” felirattal jelezte, hogy a csapat biztonsággal áthaladhat itt.

A Hősök terére érve először a hajdani városkapukat jelképező négy boltíves átjárót nézem meg.

A Hősök terén álló stilizált kapukat érdemes közelebbről megnézni, ugyanis az oldalukon található kerámiacsempéken számos érdekességet láthatunk, olvashatunk a város történetéről. Láthatunk itt régi térképeket, címereket, de nagykőrösi szólásokat és helyi kifejezéseket is.

A téren áll Arany Jánost és családját ábrázoló szoborcsoport, amit Szabó György Munkácsy-díjas, nagykőrösi szobrászművész készített a családról készült egyetlen, 1863-ban készült fénykép alapján. Néhány lépésre innen Antal Zoltánnal egy másik szobrot is megnézünk. A nagykőrösi Kossuth szobor érdekessége, hogy míg Kossuth itt cipőben áll, addig a szomszédos Cegléden csizmában, pedig mindkét szobor a környéken tett toborzó körúton járó Kossuthot örökíti meg. A szobrok elkészülte után persze egyből felmerült a kérdés a városlakókban, vajon miért van egyik helyen cipőben, míg a másikon csizmában. A kőrösiek egyből előálltak a válasszal, szerintük azért volt kénytelen Kossuth 1848. szeptember 25-én Nagykőrösön cipőben szónokolni, mert előző nap Cegléden ellopták a csizmáját.

A reformáció városa

Ha körülnézünk a főtéren, a csupa fontos református épületet láthatunk. A templom mellett áll az általános iskola, amelynek épülete volt régen a gimnázium, itt tanított Arany és itt állt az a professzori lakás is, ahol egy ideig a családjával lakott. A református gimnázium hatalmas épülete a századfordulón épült fel, miután a régi épület már szűkösnek bizonyult.

Nagykőrös már a 16. század első felében a reformáció útjára lépett, jelentős református közösség alakult ki.

A szűk lépcsőházban eleinte kacskaringós csigalépcső vezet fel, majd elhaladunk a három nagy harang és a toronyóra mutatóit mozgató szerkezet mellett is. Kísérőm Rácz Péter, a helyi gyülekezet gondnoka, egyébként informatikus, szabadidejében pedig sokat foglalkozik Nagykőrös történetével. Nekem is sok érdekességet mesélt a városról és a templomról. Például azt, hogy a hatalmas orgona miatt meg kellett magasítani a templom falait, hogy a város híres volt az itt termesztett uborkáról, aminek sokáig biztos felvevőpiaca volt a helyi konzervgyár, hogy a nagykőrösi meggynek ma már fesztiválja is van, de Péter megmutatta azt is, hogy a város a falusias jellegű Alszeg, illetve városiasabb Felszeg nevezetű része osztható, a két városrész eltérő arculata a toronyból is jól látható.

Fentről elképesztően jó a kilátás, tiszta időben – ha a Tátra nem is –, de Kecskemét és Cegléd magasabb épületei is látszanak. Én azokat most nem láttam, de a nagykőrösi konzervgyár kéményeit, a város határában elterülő Nagyerdőt, a cserjés-gyepes Gát nevű területrészt és a Kőrös-eret követő erdősávot igen. De érdekes ebből a szemszögből rálátni a szomszédos iskolákra és a városháza épületére is.

Péter még a vasútállomásra tartva megmutatta a Kossuth és a Rákóczi utca szép nagypolgári házait, és az egyik ház falán megtaláltam a hajdani Budai kapu helyét jelző kis táblát is.

Nagykőrös remek úti cél azoknak, akiket érdekel egy alföldi kisváros története, akik szeretnek kevésbé ismert látnivalókat és történeteket felfedezni, és persze azoknak, akik szeretik Arany János verseit és szeretnék közelebbről is megismerni őt, nemcsak mint a nagy költőt, de mint embert is. A város környékén található látnivalókat, mint például a Pálfája erdőt most kihagytam, de tavasszal mindenképpen visszajövök, mert a híres pusztai tölgyeseket nagyon szeretném megnézni és a Kőrös-ér mentén is vár még rám egy biciklitúra.