Korán ébredtünk. Kint szikrázó napsütés, de csípős reggel fogadott bennünket. Korai reggeli, kávézás, ahol találkoztunk a fiúkkal. Mi már útra készen álltunk, de ők még a tegnapi „élmények” hatása alatt voltak. Aztán a nap végén még összefutottunk. Miután megmelegítettük mellyünket egy jófajta vajdasági sligóval, beizzítottuk „királyi turistalábainkat”, és megtettük az első lépéseket. Az időjárásnak köszönhetően a Lósi-patak völgye és a Naszály egy része ködben, párában úszott. Ez számunkra tovább fokozta a hegy misztikusságát, viszont remek fotótémát adott. Szendehely lejtős utcáján gyorsan fogytak a méterek, és pillanatokon belül Katalinpusztán találtuk magunkat.

1 / 17

A misztikus Naszály 

Bélyegeznünk ezúttal nem kellett, megállás nélkül haladtunk tovább, átléptünk a patak kicsiny fahídján és ott álltunk a „mumus” lábainál! Eszembe ötlött Alfred Hitchcock remekművének a betétdala: „Ahogy lesz, úgy lesz” és „Indulj-t” vezényeltem. Az első lépések semmi jót nem ígértek, mert a széles, kijárt ösvény meredeken esett neki a hegynek. Ez azonban hamarosan megszűnt, és a még homályos erdőben kényelemes hullámvasutazásba váltott a jól kijárt széles ösvény. Átkeltünk néhány vízmosáson, árkon. Állandó túratársam ütemes tempót diktált, így hamarosan egy széles eróziós árokhoz értünk, mely fölött egy hazai viszonyok közt kuriózumnak számító függőhíd vezetett át.

2 / 17

A hazánkban egyedülálló függőhíd 

A tériszonyosoknak egy kiépített lépcsősor segít kikerülni a hidat. Legendás tériszonyom miatt elgondolkodtam, hogy az alternatívát választom, de egy erélyes felszólítás kedvesemtől - „Na, szedd már a lábad, mert sosem érünk a Naszályra!” - kizökkentett gondolataimból és nekiindultam. Nem is volt rémes, a közepén még pózolni is megálltam. A 2008-ban épített híd állapotát már kissé megviselte az idő, de biztonságosan használható, bár egy-két deszkapótlás ráférne. A hídtól alig fél km-re elértük a Bik-kutat, mely most nem adott friss vizet, így sajátból kellett frissítenünk. Elszomorított a pihenő látványa. Nem értem, ha valaki elcipeli a konzervét, italát az erdő mélyére, az az üres dobozokat miért dobja el? Még akkor is, ha van kihelyezett szemetes.

3 / 17

Rövid pihenő után belevágtunk a csúcsig hátralévő majd öt kilométerbe. Jó darabig kényelmesen haladtunk a Nagy-Szál-erdő hűvösében, aztán egyszer délnek térítettek a jelzések, szigorú emelkedőre váltott az ösvény. Lassultunk, fogcsikorgatva kapaszkodtunk a Naszály oldalában. Ráadásul kedvesemnek cipőt kellett váltani. Először csak ez egyik lábán cserélte le, így rögtön el is neveztük „alacsony, vörös ducinak felemás cipőben”. Ez a poénkodás elterelte a figyelmünket a meredek kapaszkodásról, és már csak akkor eszméltünk, amikor „már a szélső lyukon is fütyültünk”. Ekkor azonban már kezdett engedni a hegy.

4 / 17

Óvatosan a hegyoldalban 

Elértük a pontot, ahol az ösvény visszafordított bennünket nyugatnak, és rézsút hullámvasutazott a Naszály oldalában. Most a sziklás, apró köves keskeny ösvény jól járható volt, de rosszabb körülmények között (eső, hó, stb.) tényleg kemény menet vár itt ránk. Egy rossz lépés, és tíz métereket szánkázhatunk gatyaféken a meredek, sziklás lejtőn. Figyelni most sem ártott, viszont a táj vadsága, szépsége bőven kárpótolt a nehézségekért.

5 / 17

Közel a csúcs 
 

Amikor véget ért ez a szakasz, és felértünk a Naszály nyergébe, valósággal sajnáltuk, hogy el kell hagyni. A nyeregben csodás bükkösben, szintúton értük el a Naszály egyik legismertebb barlangját a Szinlő (Víznyelő)-barlangot, mely egyben fontos denevérlakóhely is. Az 1700 m hosszú, 170 m mély barlang engedéllyel látogatható, csak tapasztalt barlangászoknak.

6 / 17

Tízórai 
 

A barlang után egy kereszteződésben keletnek fordultunk és egy 600 m-es kemény, kanyargós, sziklás emelkedőn értük el a Naszály 652 m-es csúcsát. Pont jókor, mert erőnk is a végét járta. A tetőn egy geodéziai mérőtorony fogadott bennünket, mely a felirat szerint 1974-ben épült. A torony kilátóként is funkcionál, saját felelősségre fel lehet mászni, de mi most a legendás panorámát köszönettel kihagytuk. Nálam ez kérdés sem volt, most azonban a nejem is kihagyta, neki sem kedvencei ezek a tyúklétrás kilátók. Így ettünk egy szenyót, betoltunk egy csúcscsokit, és rövid pihenés után iszkiri.

7 / 17

Panoráma a Kopasz-tetőről 

Felfelé kellemesen csalódtunk, jártunk már nehezebb helyeken, de egyes részei azért igazolják a hírét. Mint említettem, rosszabb körülmények között viszont tényleg félelmetes lehet a rézsútos szakasz. Pár lépés után a szintút meredekké, sziklássá vált, így az ereszkedés sem volt leányálom. Az ilyen köves, sziklás, meredek lejtőkön sokszor még azt a sebességet sem lehet produkálni, mint felfelé. Nekem különösen nehéz a lejtmenet. Egyrészt a testalkatom sem ideális erre, másrészt évekkel ezelőtt volt egy sportbalesetem, melyben szétment az egyik térdem, és terhelésnél bizony sokszor megfájdul, bedagad. Ezért az ilyen meredek lejtőkön sokszor „topogok, mint lúd a jégen”. No de félre a nyavalygással. A nehézségekért bőven kárpótolt a romantikus szakasz, a Kopasz-tetőn pedig a szép kilátás. Felfedezhettük Szendehelyt, Nógrádot, a Börzsönyt, és persze az alattunk elterülő Cserhátat. Jól látszott Ősagárd, Felső-Alsópetény, stb., ahova haladtunk. Szép időben még a Mátra is idelátszik, de ehhez most túl párás volt a levegő.

8 / 17

Nógrád és vidéke a magas-Börzsönnyel 
 

Nemsokára elértük a kék omega jelzést, melyen a Naszály leghíresebb és leglátogatottabb barlangjához, a Násznép-barlanghoz érünk. Ez az ösvény roppant sziklás, meredek, nehezen járható. Mi most nem kívántuk ezt a rövid szakaszt, talán máskor. A barlang a legendák szerint arról kapta a nevét, hogy a közeli Kosdról idemenekült egy egész násznép a török elől, akiknek a gyönyörűséges menyasszony kellett. A több mint 200 m hosszú és 7 m mély barlang szeptember és május között nem látogatható a téli álmot alvó denevérek nyugalmának érdekben. A belső termei le vannak zárva, azok csak engedéllyel látogathatóak.

9 / 17

Kilátás kelet felé, a Cserhátra 

Egy darabig még élvezhettük a fennsík nyújtotta panorámát, aztán a valóságos sziklajárdán újból elnyelt bennünket az erdő. Itt hosszú, meredek ereszkedés kezdődött a Török-rét és az Urasági erdő felé. Egy erdei útkereszteződésben elhagytuk a Naszály határát, és egy ösvényen kapaszkodásba kezdtünk az érthetetlen nevű Farkas-bérc felé. Ez ugyanis egy mezők által körülvett lapos dombhát. A lekaszált réten átmentünk a Barátság-kőolajvezeték fölött, aztán az út is ereszkedni kezdett. A domb tetejéről visszatekintve először pillantottuk meg a Naszály hosszú tömbjét.

10 / 17

A Farkas-bércen

A halvány keréknyomok egy keskeny erdősávba vezettek, melyből egy újabb kopasz dombocskára kapaszkodtunk fel. Azután Ősagárd első házai között trappoltunk. Csentünk egy kis frissítőt az útszéli alma- és szilvafákról, csodáltuk a cserháti házakat, a síléckerítést, és máris dolgunk akadt. Bélyegezni kellett az itinerjeinkbe.

11 / 17

Ősagárd egyik legérdekesebb kerítése

Eltrappoltunk a helyi szellemi élet központjához, de csalódnunk kellett, mert a kocsma már végleg bezárt, a bolt pedig csak nagyon korlátozottan van nyitva. Így a „komplexum” előtt egy pihenőpadon frissítettünk, pihentünk egy keveset. Megnéztük a falu evangélikus templomát, melyet 1785-ben építettek. A településen egykoron királyi agarászok éltek, az ezek által tenyésztett kutyák lettek a falu névadói, az „Ős” nevet a 20. sz. elején ragasztották hozzá. A török időkben elnéptelenedett, majd szlovák telepesek érkeztek, akik hagyományaikat máig megtartották.

12 / 17

13 / 17

 Ősagárd utcája és evangelikus temploma

A templomtól kelet felé egy földúton haladtunk tovább, a falu szélén egy tekintélyes méhes mellett haladtunk el, itt nem árt figyelni! Kaptatásba kezdtünk, ízelítőt kaptunk a legendás cserháti sárból, melynek dagasztása szerencsére rövid ideig tartott. Hatalmas mező mellett törtünk egyre magasabbra, de nagyon jól és könnyen járható volt a szakasz. Többször megálltunk vissza-visszanézni a Naszály tömbjére. Egyszer aztán elnyel bennünket az erdő, ahol szekérúton kezdtünk vándorlásba. A kék keresztnél elfordultunk, még mindig Ősagárd fölött jártunk, az irtásfoltokon itt-ott felfedezhettük a falut.

14 / 17

Visszapillantás a Naszályra 

Néhol széles szekérúton, óriás hagyástölgyek mellett, néhol alig járható ösvényen, gazban értük el a Felsőpetény fölötti kaszálókat, melyeken jelzések hiányában érzésre vágtunk át. Egy hupli után azonban előkerültek a jelek, melyek egy dzsindzsásba hívtak bennünket. Rövid bozótharc után egy újabb kaszáló szélére értünk, innen már látszottak a falu házai is. Hosszú, meredek ereszkedésbe kezdtünk a település irányába, hol réten, hol embermagasságú gazban „Rambóskodtunk”. Élveztük ezt a szakaszt. Óriási művelt területek közt értük el Felsőpetény első házait. Alig léptünk párat és a jelzések a bélyegzőhelyhez és a már itt is bezárt italbolthoz hívtak bennünket. Csak egy gyors frissítést tartottunk, mert szorított az idő. Továbbindultunk Alsópetény felé, közben tárgyaltunk a továbbiakról. Úgy döntöttünk, nem megyünk át Alsópeténybe, mert csak azt a buszt érnénk el, amelyik kerülővel, váci átszállással éri el Szendehelyet.

15 / 17

A távolban Felsőpetény 
 

Így tehát a Kéken elslattyogtunk az egykor szebb napokat látott Almásy-kastélyig, majd vissza a buszmegállóba, ahol felszálltunk a közvetlen szendehelyi járatra. Benyomásaink alapján Felsőpetény egyfajta Csipkerózsika álmát alussza, pedig oklevelek már a 13. században említik. Első birtokosai a Csákok lettek, későbbi földesurai a Petényiek. Később a Török család és Verbőczy Imre birtokolta. A török hódoltság alatt elnéptelenedett, majd szlovák telepesek népesítik be. A község legismertebb épülete a szecessziós Almásy-kastély, mely 1902-ben épült. Falai között tartotta fogva a „népi demokrácia” Mindszenty József hercegprímást, esztergomi érseket 1955 őszétől 1956. október 30-ig. Ekkor egy rétsági páncélos ezred vitte fel a forradalmi fővárosba. A bíboros távozását követően nevelőotthon, gyerekotthon működött a falai közt, amit mára megszüntettek. A kastély és a gyönyörű park állaga azóta romlik, talán nem oly sokára újra gondos kezekbe kerül. Sorsának alakulásáról ellentmondásos híreket, pletykákat hallani.

16 / 17

A felspőetényi Almássy-kastély 

A kastélyhoz egy szép, de roppant elhanyagolt fasoron keresztül gyalogoltunk fel, az elhanyagolt kastélyparkon a sétaút szinte járhatatlan. Szomorú szívvel nézelődtünk, egy olyan helyen jártunk megint, amit érthetetlen okokból hagynak a gazdái pusztulni. Nem is időztünk sokáig, visszaballagtunk a buszmegállóhoz, ahová hamarosan be is állt a járatunk. Útközben Nőtincsen szálltak fel a fiúk, akik Ősagárdon hagyták abba a túrát, onnan egy másik járattal jöttek idáig. Megbeszéltük a tapasztalatokat, élményeket és máris Szendehelyen készülődtünk a leszálláshoz.

17 / 17

A jutalom

Mielőtt elindultunk hazafelé, egy bőséges délutáni ebéddel pótoltuk energiaveszteségeinket. Tartalmas, élményekkel teli két napon vagyunk túl. Közben az OKT egyik ikonikus hegyét is legyűrtük, amelytől mi alaptalanul tartottunk. Bár a hegyeket soha nem szabad lebecsülni! Hazaérve egy üveg 2016-os IKON Cabernet Sauvignonnal jutalmaztuk meg magunkat.

Írta: Soós Lajos
Fotó: Soós Margit

Oszd meg te is a Turista Magazin olvasótáborával a természetjárás közben szerzett élményeidet és fotóidat! A beszámolókat a szerkesztoseg kukac turstamagazin.hu címre várjuk. 

Kapcsolódó cikkeink:

A Naszályban kalandoztak a Bakancslistások

Magyarkút és a Naszály között változott a Kék nyomvonala