A záró penzumra nagyjából 18 km távolság maradt kitérőkkel együtt, és ehhez 430 m körüli szintet kellett leküzdenünk a Gerecsében. Ez így egy átlagos túranapnak számít, és ez alkalommal még a kellemetlen meglepetések is elkerültek, de az elmúlt napok özönvíz-szerű esői azért jó nagy dagonyát varázsoltak a Gerecsébe is, ami kissé nehezítette a haladásunk, de már volt ilyenben részünk bőséggel.

Azért a végére még maradt egy nem várt feketeleves, ugyanis az utolsó letörés Lábatlan előtt, az Öreghegyi út, murvás, zúzalékos csíkja nem mindennapi meredekségű. Az egész csak pár száz lépés, de az micsoda lépés! Főnek egyszerűbb a kapaszkodás, csak szuflával kell bírni, de lenek bíz nem egyszerű a haladás, nem elég a térdpróbáló meredély, a leszórt kisebb-nagyobb köveken bizony nagyon kell figyelni, nehogy ficam legyen a vége. Ha ezt tudom, felmerült volna bennem, hogy a szomszédos aszfaltozott utcán kerülve érünk be a város központjába. Mindegy, leértünk épségben, de a rozogább térdűeknek ajánlom a kerülőt!

Ahhoz azonban, hogy ide eljussunk, történt még egy, s más ezen a napon. Mindjárt a logisztikával elmolyoltam egy jó darabig, ugyanis szombat lévén kevés olyan járatot találtam, amivel korán reggel el lehetett volna érni Héreget. Az egyetlen szóba jöhető, Tatabányáról induló járatnak viszont volt egy rizikós, 0 perces átszállási ideje. Nem akartunk kockáztatni, ezért a hosszú tárgyalások végén arra jutottunk, hogy elmegyünk gépesített járművünkkel Héregre, és majd a túra végén ide érkezünk tömegközlekedve, ugyanis a délutáni időszakban egész normális volt a járatsűrűség. Na, itt megint bebizonyosodott, hogy ember tervez, Isten végez! Ugyanis az első járat, ami elvitt volna bennünket a vármegyeszékhelyre, útközben lerobbant, mi pedig csak vártunk Piszke lakótelepnél, csak vártunk. Infó akkor jött először, mikor begurult a győri gyorsjárat. Ekkor tudtuk meg a nagyon kedves sofőrtől, hogy a busz lerobbant, mentesítő nincs.

Gyorsan újraterveztem, amiben a készséges pilóta is segített, és abban maradtunk, hogy elmegyünk ezzel a gyorsított járattal Almásfüzitőig, ahonnan pedig elég sűrűen van vonatjárat Tatabányára. A vége az lett, hogy a megyeszékhelyre akkor értünk, amikor az eredeti járat is begördült volna. Most szerencsénk volt, hisz ebben a régióban legendásan jó a tömegközlekedés, de mi lett volna, ha ez az Alföld délkeleti részén, vagy a Cserehátban történik? Lett volna anyázás bizonyosan!

Nyugodalmas, kora reggeli utunk volt Héregig, ahol a „Héreg felső” nevű buszmegállónál léptem a fékbe, hisz legutóbb idáig jutottunk. Kényelmes cihelődés után sétatempóval ismerkedtünk a takaros faluval. A gondozott, csillogó-villogó porták szemet gyönyörködtető látványát sajnos egy-két elhanyagolt, szemetes ingatlan látványa árnyalta, pedig szemmel láthatóan ezekben is laktak, gazdálkodtak. Térképeink jeleztek útközben egy Rákóczi-kutat és egy Molnár Tamás-kutat, melyeket bőszen kerestük. Eltelt bizony jó pár perc, mire a tantusz csörgött, és rájöttünk, hogy ezek nem források, hanem az út melletti közkutakat nevezték el így.

2 / 39

Mire felocsúdtunk volna, máris a Kajmát lábánál lévő emlékparkban toporogtunk és olvasgattuk az információs táblákat. Az egyik padon megtartottuk szokásos túraindító szeánszunkat, a kupicákba ezúttal Irsai Olivér párlat került, majd békebeli stílusban tettünk pár törzskörzést, nyújtást. Ezúttal tényleg nem volt nézőközönség, talán ha pár mókus és madárka figyelt minket a korai órán. Majd fejet hajtottunk a térség egyik leghíresebb szülöttének, Magyary Zoltánnak (Tata, 1888 – Héreg, 1945) az emlékműve előtt.

A háború poklának végnapjaiban (1945. március 24.) az átvonuló orosz horda atrocitásinak hatására az önkéntes halált választották a kínszenvedés helyett.

3 / 39

Szomorú gondolatokkal léptünk be a sorompóval elzárt Gyertyános erdejébe és léptünk a tettek mezejére. Már az első lépések után felmértük, hogy nem lesz sétagalopp a mai menet, hisz az elmúlt napok özönvíz-szerű esői rendesen feláztatták a Gerecsét is, és bizony lehetett küzdeni rendesen a sárdagasztás művészetével. Ráadásul a terep sem volt a legegyszerűbb, hisz mire felérünk a kicsivel több mint 3 km-re lévő Gerecse-oldal nyergébe, bizony több mint 220 m szintet is le kell tudnunk.

Kedvesemnek ez ujjgyakorlat, simán ugorja ezeket a távokat és szinteket. Szerénységem azonban más falat, én vagyok a gyenge keresztmetszet. De ma vagy jobb napot fogtam ki, vagy az erőnlétem lépett egy szintet, hiszen ha egyszer fogyott el a szufla. Kaptam is vállveregetést jutalom gyanánt! Az igazság az lehet, hogy ez egy kellemes vonalvezetésű, széles sétaút, gyakorlópálya, melyen csak alig van pár meredekebb emelkedő.

Hatalmas gyertyánok, tölgyek alatt cuppogtunk a megkapóan hangulatos, magashegységi legelőkre emlékeztető Király-kúti rétig, melyet térdig érő vizes fűben, csalánosban szeltünk át. Örültünk is, hogy vizes volt a fű, hisz a nedvesség enyhítette a csaláncsípések okozta bizsergést, hiszen idei első rövidnadrágos túránkat abszolváltuk ma.

7 / 39

Átérve az egyedi hangulatú Királykút-forráshoz, elvégeztem a szokásos forrásprocedúrát, és pózoltam egy új pólóban, melyet kedves turistabarátaimtól kaptam nem oly régen, egy jeles nap alkalmából. A forrás környéki padokon azért fújtunk egyet, frissítettünk, beállítottuk koffeinszintünket. A téglaboltozatos foglalatú, romantikus helyen eredő forrást, melyet a legenda az errefelé szívesen vadászgató Mátyás királyhoz köt, sokszor a Gerecse legszebb forrásaként említik. Újabb rét következett, kis emelkedő, és máris a remek bivakhelyként is funkcionáló esőbeállót vizuáltuk.

Kapcsolódó cikkek

Jelvényszerző túrák, amelyekkel kikerülheted a legpopulárisabb kirándulóhelyeket

Tovább

Fel a Somlyóra!

Tovább

Beszámolók szerint a forrás és a környező rét népszerű piknikező- és kirándulóhely, de a mai delikvensek ezen a korai órán még nem érkeztek meg, az itt alvók meg már útra kelhettek, így nagy nyugalmat árasztott a hely, senki és semmi nem zavarta elmerengő gondolatainkat. Újabb kapaszkodásba kezdtünk a továbbra is megkapó erdőben az első utunkba eső kapuig, mely lánccal volt beakasztva, de hogy ki vagy mi elől, az számomra rejtély maradt, mert a láncot csak úgy lehetett visszaakasztani, hogy a két kapuszárny között vagy méteres lyuk tátongott.

Ezen a szakaszon hol teljesen összezárt felettünk az erdő, hol nyíltabb lett a terep, és megcsodálhattuk a Nagy- Gerecsén trónoló tévéadó fémes részein megcsillanó napsugarak pompás fényjátékát. Újabb kapuk következtek, és csak azt vettük észre, hogy felértünk a nyeregbe és beléptünk a Kis-Gerecsébe, melyről egy jól járható szekérúton rongyolhattunk le.

10 / 39

Életem párjának több sem kellett, a virágzó medvehagymák tömkelege által borított erdősávok között bekapcsolta az utánégetőket, és felkiáltott: „égjen a zsír”! Trappoltunk ezerrel, orrunkban a mindent átható, jellegzetes medvehagyma-illattal. Zörgést hallottam, félreugrottunk egy terepjáró elől, melyben egy erdész tartott az erdei utakon Tardos felé. megállt, és nagyon kedvesen felajánlotta, hogy elvisz minket Puszatmarótig, de ezt köszönettel elutasítottuk, hiszen akkor miért is túrázunk?

Ismerős helyre érkeztünk, elértük az OKT kék sávját! Itt találkoztunk az első sporttárssal, aki a Lábatlan-Tatabánya teljesítménytúrán járt. Érdekes, hogy az ikonikus Kinizsi 100-zal egy napon szerveznek más teljesítménytúrát is a környékre. Váltottunk pár szót, de aztán sietve tovább is állt Balázs, nehogy elveszítse az előnyét az utána érkezőkkel szemben. Továbbra is gyorsjárásban haladtunk a kék-piros fonódó jelzésen, miközben egymás után kapaszkodtak a teljesítők velünk szemben. Nem akartam megakasztani a lendületüket, csak intettünk, köszöntünk nekik, hadd haladjanak.

12 / 39

A talán egykor szebb napokat látott Rancs fogadó semmit sem változott utolsó ittjártunk óta, csak még nagyobb lett a gaz és az elhanyagoltság. Innét már csak pár lépés választott el Pusztamarót történelmi emlékhelyéig, ahol szomorú eseményekre emlékezhet az idetévedő vándor. Legelőször a hatalmas esőbeállót, pihenőt vettük célba, és az egyik padnál újfent beállítottuk koffeinszintünket, majd pótoltuk energia- és folyadékveszteségeinket, miközben sorravettük a hely történetét.

13 / 39

Az egykoron cselédek lakta hegyi telep elődje a középkori Marót falu volt, melyről először a 14. század 30-as éveiben olvashatunk megsárgult okleveleken. Ekkoriban a templomos lovagok rendházat, majd Mátyás korában annak sógora, az esztergomi érsek reneszánsz vadászkastélyt építtetett ezen a helyen. Ezekről a tényekről elsősorban Bél Mátyástól olvashatunk. A Mohácson elszenvedett lesújtó vereség után az oszmánok elől menekülő vert sereg és a lakosság Pusztamaróton hevenyészett sánccal megerősített szekérvárat alakított ki. Innét kitörve a magyar vitézek érzékeny veszteségeket okoztak a törököknek, kiknek fővezére ezen éktelen haragra gerjedt és 16 000 fős, több száz ágyúval erősített sereget vezényelt a hegyek közé, hogy elpusztítsák és felégessék a tábort.

Dobozy Mihály legendája is itt zajlott le, mely szerint az asszonyát üldöző törökök elől azt lovára kapta, és hogy ne kerüljön az oszmánok háremébe, inkább leszúrta a nejét. Tovább küzdve a törökkel azonban ő is elesett a csatában.

14 / 39

Ennek a szomorú eseménynek az alkalmából állították 2003-ban az egyedi emlékművet, mely a fertőhomoki Kovács György szobrászművész alkotása. A 20. sz. elején megépült Süttő-Pusztamarót kisvasút megszűntéig (70-es évek) lakott hely volt. A szegényes infrastuktúra miatt azonban a lakók egymás után elköltöztek, az egykori településre a hatalmas fenyőfa alatt lévő kicsiny temető emlékezteti az erre járót. Sajnos évről-évre kevesebb a gondozott sír. Az elnéptelenedés után előbb úttörőtábor, majd a Sólyomfészek ifjúsági tábor kapott helyet a jobb sorsra érdemes, csodálatos természeti környezetben található helyen.

Eközben a frissítéssel is végeztünk, következtek a kötelező fotók, megcsodáltuk ebből a szögből a TV-tornyot, majd elvégeztük az adminisztrációt, és a nagy fenyő melletti információs táblán lakó OKT-pecséttel igazoltuk ittjártunkat.

15 / 39

Ténferegtünk még egy cseppet a hatalmas, gondozott réten, és a változatosság kedvéért újra kapaszkodásba kezdtünk. Itt volt csak igazi, agyagos dagonya... Kettőt előre léptünk, egyet hátracsúsztunk. Élvezetes volt a haladás! Pár száz méter felfele csúszkálás után a Maróti-hegyen érzékeny búcsút vettünk a kék sávtól és tovább folytattuk a kapaszkodást az 526 méter magas Nagy-Eménkes oldalán, melynek nagyjából a válláig másztunk fel, ahol benyomtuk a szokásos csúcscsokikat és csúcsgumicukrokat.

Emelkedés közben tettünk egy rövid kitérőt a Förtési Cikis-barlanghoz, a Förtési Csontos-barlanghoz, valamint a Förtési Gázos-zsombolyhoz. Ez utóbbi bejárását, megismerését nagyban nehezíti az alsó szakaszában felgyülemlő szén-dioxid, olykor életveszélyessé téve a leszállást. Ahogy átbuktunk a Nagy-Eménkes vállán a változatosság kedvéért a néhol meredek lejtőn folytattuk a csúszkálást. Jellegtelenebb, de vadregényes erdőben vezetett az utunk, miközben először a térképeink jelölte Kokas-tanya, majd a szágódói vadászkastély hűlt helyét kerestük nagy szorgalommal. Aztán kitértünk több csalódást jelentő kilátópontra, melyet applikációink ajánlottak a figyelmünkbe.

17 / 39

Kapcsolódó cikkek

Térképezd fel a Gerecse kevésbé ismert részeit

Tovább

​Gerecsei sasbércek nyomában

Tovább

Az egykori életre elvadult környezetben lévő gyümölcsfák, elsősorban szilvafák emlékeztettek. A Kakasorrától azonban nagyon megváltozott minden, nyíltabb terepre értünk, és az erősen tűző nap ellen hamar előkerültek a napszemcsik, légióssapkák. A talaj is jóval dagonyásabb lett, de az igazi bosszúság a nagyon gyenge jelzettség volt. Több száz méteren keresztül nem volt látható jel, sok esetben nem egyértelmű útkereszteződésekben sem volt útbaigazítás. Az egész KDP-n nem kellett ennyiszer használni a GPS-es térképet. Egész Lábatlan határáig, az Öreg-hegyig minősíthetetlen a jelzettség, ráférne már erre a szakaszra a felújítás! Nekünk nem okozott nehézséget a helyes út megtalálása, de kevésbé felkészült társaink bizony kevereghetnek egy kiadósat.

Közben elhaladtunk az értelmezhetetlen jelképrendszerű Képes-fa mellett. A hatalmas famatuzsálemek törzsére szentképeket helyeztek, és a környékükön kiépített pihenőhelyek a zarándokok megpihenését szolgálták, valamint imahelyként funkcionáltak. Láttunk már sok ilyen szakrális helyet, de az itt lévő pingálmányok megzavartak, nem tudtuk eldönteni, melyik felekezetet szolgálják.

27 / 39

Hatalmas mélyútban ereszkedtünk tovább, az útviszonyok is megszelídültek és egyszer csak kiléptünk az erdőből. Szőlőmellék, Kanberek nevű helyeken haladtunk tovább, a táj is egyre jobban kinyílt, egyre több hegy tárult elénk, majd a Duna völgye is feltűnt,

Majd 300 km óta vártunk erre a látványra!

30 / 39

Hamarosan beértünk az Öreghegy parcellái, házai közé és jött a már említett esztelen meredély, mely jól kikészítette a térdeinket. Valóságos felüdülés volt elérni az aszfaltozott utcákat. Pár pillantás Lábatlan Városházára, a bányászmúlt emlékeire, és megrohamoztuk az információs táblát, melynél beütöttük igazolófüzeteinkbe az utolsó KDP-s pecséteket. Betértünk a Holcim Lábatlani Cementgyári Látogatóközpontban lévő cukrászdába, ahol fenséges francia krémessel és Sacher-tortával előjutalmaztuk magunkat, melyek mellé még egy-egy 0/0-s Soproni Radler is lecsusszant.

A középkori gyökerű Piszke, túránk végcélja 1950-től Lábatlan szerves része, jelentős ipari település. Mi a település megismerését más alkalomra halasztottuk, most csak leslattyogtunk a megáradt Duna partjára, melynek vizébe ki ki ízlése szerint gázolt bele lemosni a bakancsát. Még pár emlékfotó, és legyalogoltuk a KDP hátrelévő részét Piszke vasútállomásig, majd onnét Piszke lakótelep buszmegállóig, ahonnan a már elmesélt kalandok után értünk vissza autónkhoz Héregre.

38 / 39

Mivel még bőven volt vissza a napból, elautóztunk Tatára egy városnézésre, és megjutalmaztuk magunkat az egyik tóparti vendéglőben egy mozgalomzáró fenséges vacsorával. Hazaérve azonban még várt egy jutalom ránk, stílusosan etyeki proseccóval koccintottunk a sikeres teljesítésre.