Végig a Pireneusok hírhedt útján: „Mindig is a mászósabb túrák érdekeltek"
Hogyan jut el valaki egy játéktól odáig, hogy 42 napig gyalogoljon a Pireneusok hegyei között? Molnár Berta Európa egyik legnehezebb túraútvonalát, a HRP-t csinálta végig egyhuzamban, sátrazva és bivakházakban éjszakázva. Vele beszélgettünk.
„Építész vagyok, városi közlekedéssel foglalkozom, ez a háttér” – meséli magáról Molnár Berta, aki 2024 nyarán végigcsinálta a Haute Randonnée Pyrénéenne-t (HRP-t), a Pireneusokat hosszában, a Földközi-tengertől az Atlanti-óceánig átszelő túraútvonalat. „2020-ban kezdtem el túrázni, 2021-ben mászni, és mindig is azok a túrák érdekeltek, amik mászósak. E szerint választottam célpontokat, például a Tour de Mont Blanc-t, az Alta Via 1-2-t és most a HRP-t. Ez a túrázós múltam, és persze itthon is túrázom, amikor csak ráérek."
Turista Magazin: 2020-ban kezdtél túrázni. Sokan kezdték akkor a Covid-járvány, a bezártság miatt, nálad is ez volt az ok?
Molnár Berta: Nem igazán. A Kamaraerdő mellett laktunk gyerekkoromban, sokat jártunk az erdőbe már akkor is. A szüleim szerettek horgászni, ahol vadkempingeztünk, szóval ezeket gyerekkoromból hozom.
A mászás úgy kezdett érdekelni, hogy az egyik kedvenc játékom, a Fallout: New Vegas kiegészítője a Zion Nemzeti Parkban játszódott, és nagyon megtetszett a táj.
Ennek hatására elkezdtem Youtube-videókat nézni kanyoningról, mászásról, hosszútávú túrázásról, rátaláltam a Hayduke trailre, aztán emiatt nekiálltam mászni és túrázni.
Hogy esett a választás a HRP-re?
Minden utamon teszteltem valamit. Először az Alta Via 1-et csináltam meg, ahol még menedékházakban aludtam. Akkor próbáltam ki, tudok-e túrázni nehéz terepen több napon át. Utána következett a Tour de Mont Blanc, amit már sátorral csináltam, és általában 30 kilométert és kb. 2000 szintet, tehát nagy távokat mentem minden nap. Az Alta Via 2-t idén csináltam, az még egy fokkal nehezebb terep a korábbiaknál, havas volt az időjárás, részben mégis sátraztunk. A HRP-ben az volt az új, hogy nem csak nehéz, de hosszú is. Az útikönyv szerint 45 nap, ezt akartam tartani. Kíváncsi voltam, hogyan hat rám mentálisan az egyedüllét, és hogy ennyi időre kiszakadok az életemből. Hogy vajon szeretek-e ilyen sokáig gyalogolni, hogy bírja a fizikai terhelést a testem?
„Amikor végigértem rajta, az fogalmazódott meg bennem, hogy van benne egy fokozatosság. Lankásabb tájon indul, középen rendesen bedurvul, és amikor már eléggé kikészültél, megint egyre könnyebbé válik a terep. Kulturálisan is változatos: elindulsz Baszkföldről, gyalogolsz Franciaország és Spanyolország határán, érinted Andorrát, végül kikötsz Katalóniában.
És nemcsak a domborzat, a növényzet is változik: a vége felé napokig gesztenyeerdőkben mentünk, aztán teljesen mediterránná, kopárrá vált a táj. Baszkföldön nagyon csapadékos a klíma, mindent növényzet borít, rengeteg a páfrány, az útvonal középső szakaszán pedig folyamatosan sziklás terepen vagy. Szerintem pont az a jó a HRP-ben, hogy az elején felkészít a nehezére, és mire odaérsz, ahol elkezd bedurvulni, mentálisan hozzászoksz ahhoz, hogy mi fog következni."
Hogyan tudtad ezt összeegyeztetni a munkáddal?
Amikor elkezdtem a jelenlegi munkahelyemen dolgozni, jeleztem, hogy vannak ilyen terveim, és néha egy-két hónapra fizetés nélküli szabadságra mennék. Jó fejek voltak, elengedtek.
Honnan szereztél információkat a felkészülés során?
A Cicerone útikönyvet használtam, abban minden benne van. A Facebook-csoportokban pedig az emberek folyamatosan posztolják, melyik hágón mekkora a hó, milyen felszerelést kell vinni, melyik boltok vannak éppen nyitva, hol lehet gázt kapni. Csináltam előre egy Excel-t, amiben fel volt bontva napokra, hogy hol fogok aludni, mekkorák a távok és a szintek, hol tudok bevásárolni, és akkor látom előre, hogy hány napra kell kaját vennem.
Miből állt a felkészülés a túrára? Említetted az Alta Viát, amin két hetet gyalogoltál, de mentálisan hogyan edzetted rá magad?
Túl sok aggódással. Előtte mindig rettentően túlaggódom a dolgot, és persze, amikor megcsináltam, akkor úgy érzem, hogy nem is volt olyan nehéz.
Leginkább a tervezéssel tudom magam megnyugtatni.
Az volt egy kimondatlan félelmem, hogy csalódott leszek, ha a könnyebb utat kell választanom, és hogy meg merek-e majd hozni egy ilyen döntést? A büszkeségemet bántotta volna. Talán mentális felkészülésnek mondható, hogy mire a HRP-nek nekivágtam, az Alta Via miatt a nehéz, kitett, meredek, tériszonyos szituációk kevésbé ráztak meg, mert hozzászoktam, és tudtam, hogy nap mint nap ez lesz a feladat.
Mit vártál a HRP-től?
Azért járok a hegyekbe, mert ez egy másik világ, ami gyönyörű és elkápráztat. Ezekből a túrákból egész évben lehet táplálkozni, amikor visszagondolok rájuk, vagy visszanézek egy-egy képet vagy videót.
Nagy projektként is áthatja az életemet: el kell kezdeni felépíteni az állóképességet, el kell kezdeni tervezni a logisztikát.
Aztán elmegyek túrázni, és a túra végén már azt nézem, hogy hova megyek legközelebb. Most is vannak ötleteim, hogy hogyan tudom azokat a képességeket építgetni magamban, amik a későbbi, nehezebb túrákhoz szükségesek. Szóval ez egy ilyen hosszútávú projekt, ami kb. egész évben szórakoztat.
Van ennek a sornak a végén valami, egy nagy végcél?
A listám folyamatosan növekszik, de nincs olyan konkrét cél, hogy mondjuk nyolcezrest akarok mászni vagy hasonló. Egy-egy tájba szoktam beleszeretni, és akkor az felkerül a listámra.
Minden éjjel sátraztál, vagy egyéb szálláslehetőségeket is igénybe vettél?
A Cicerone útikönyv szakaszolása alapján mentem, ami általában egy-egy turistaház mellett javasol vadkempinget, de nem mindenhol van erre lehetőség. Többnyire sátorban, házak közelében aludtam, viszont ahol voltak bivakházak, ahol nincsen személyzet, azokat nagyon szívesen használtam. Építészként imádom a kis, hegyi házikókat. Volt néhány nap, amikor hőemelkedésem volt, akkor az egyik napon bevonultam az egyik turistaházba melegedni, és ott is aludtam. Az jól jött, másnapra jobban voltam.
A HRP-t a legvadabb útvonalnak tartják a Pireneusokban, de szinte minden napra jut valami építmény, amiben az ember aludhat.
Egyedül vágtál neki, aztán mégis találtál egy társat.
Próbáltam útitársakat találni itthon, Facebook-csoportokban, az nem sikerült. Volt egy francia srác, akivel tudtam, hogy együtt indulunk el, és aki a HRP első felét akarta teljesíteni, de ő lesérült útközben. Közben a második napon csatlakozott hozzánk egy másik francia srác, akivel végül teljesítettem. Ő elég ügyes mászó, azt hiszem, a mászóválogatottnak is tagja volt korábban, a könnyebb szakaszokon kicsit unatkozott is.
Tehát előre annyit tudtam, hogy az elején lesz társam, de úgy voltam vele, hogy a legbarátságosabb időablakot választottam, amikor a hó nagyja már leolvadt, és valószínűleg sokan fognak nekiindulni, talán találok valakit. De ott volt lehetőségként, hogy útközben csatlakozok valakihez, aki a GR10-et vagy 11-et csinálja, és áttérek arra.
Milyen a közösségi élet a HRP-n?
Az útvonal sok helyen keresztezi a GR10-et és 11-et, vagy azzal közös ösvényen vezet, ott több ember van. A HRP-nek nagyon sokan csak egy-egy szakaszát járják végig. Olyan 10-15 emberrel találkoztunk, aki a HRP-t csinálta. 90%-ban franciák túráznak, ezért jobban tudsz kapcsolódni, ha van francia nyelvtudásod. Nekem előny és hátrány is volt egyben a francia útitárs, mert egyrészt bármit le tudott nekem fordítani, viszont a franciáknak azért van egy olyan szokása, hogy ha nem muszáj, akkor nem beszélnek angolul. Nagyobb társaságban így nem igazán tudtam beszélgetésekhez csatlakozni.
Ezek szerint benne volt a fejedben lehetőség, hogy válts más útvonalra, ha nem jön be a HRP.
Igen, tényleg nem voltam biztos benne, hogy élvezni fogom a gyaloglást kb. 40 napon keresztül. De vannak útközben jó boulderező helyek, és az is egy opció volt, hogy néhány hetet boulderezek vagy a tengerparton pihenek. Aztán nem untam meg a túrát, és ez a legpozitívabb tapasztalás, hogy úgy csináltam végig, hogy egyszer sem merült fel bennem, hogy abba kéne hagyni. Végig élveztem, és pont jó volt így. 42 nap lett a vége, ebből 2 pihenő volt.
Milyen a HRP ösvénye?
Nagyon ritka az olyan nap, amin ne találkoznál olyan szakasszal, ahol tényleg komolyan megsérülhetsz. Nagyon sziklás a terep.
A középső heteknek szinte minden napjára jut szakasz, ahol gyakorlatilag órákon keresztül, nagyon lassan haladva mászol.
Lehet, hogy már csak 3 kilométer van hátra, de az lehet, hogy fél nap. Talán túlzok, de sokszor éreztük ezt. Nem az van, hogy sétálsz és nézed a fákat, hanem csőlátással a lábad elé figyelsz, mert nagyon sokat kell azzal foglalkozni, hogy hova lépsz.
A koncentráció, az útkeresés, a „hogyan másszak fel vagy le?” szituációk mentálisan nagyon lefárasztottak. A „csak meg ne sérüljek” is állandóan ott volt a fejemben. Vannak szakaszok, ahol nincs ösvény, csak kőrakások, még GPS-es navigációs óra mellett is oda kellett figyelni, hogy merre vezet pontosan az út.
Milyen felszerelés kell egy ilyen magashegyi vándorláshoz?
A felszerelésem a számokat nézve nem lett ultrakönnyű, de erre törekedtem. A hátizsákom 10-11 kiló volt hat napi kajával. Ha ez egy 80 kilós férfi hátán van, az egészen más, mint amikor rajtam, ez az én testsúlyomnak kb. a 20%-a, tehát viszonylag nehéz. Fontos, hogy olyan felszerelést vigyél magaddal, amiben megbízol, amit már kipróbáltál. Volt egy váltásruhám, mert szeretem azt az illúziót fenntartani, hogy ami tegnap volt rajtam, az tisztább.
Ami nekem nélkülözhetetlen, az a túrabot. Volt nálam hómacska a havas hágók miatt, de ezt hazaküldtem, amikor túljutottam rajtuk. Jól jött a lázcsillapító, mert lebetegedtem, és a varrókészlet is, mert a hátizsákom elszakadt. A cipőmhöz pedig a pillanatragasztó, amikor elkezdte elengedni magát. Az alap cuccokat vittem magammal, de talán túl sok higiéniával kapcsolatos dolgot cipeltem. A hajmosás nekem egy fontos komfort volt, amit aztán az ember nyilván elenged egy idő után. Például nem biztos, hogy hajkondicionálóra tényleg akkora szükségem volt, azt városokban is meg lehetett volna venni. Az ebook reader volt a „luxus” a zsákomban, rajta volt az útikönyv, és mivel esténként erre általában volt 2-3 órám, útközben két és fél könyvet kiolvastam.
Ételt beszerezni nehéz volt?
2-4-6 naponta lehet valamilyen településen ételt venni.
6 kilót fogytam a 2 túra (az Alta Via, majd a HRP) során,
pedig igyekeztem sajttal és szalámival a súlyukhoz képest kalóriadús ételeket cipelni. A HRP közben kétszer volt a zsákomban hatnapi étel, ilyenkor a hágók is nehezebbek, a térdnek sem jó, de valószínűleg szándékom ellenére kevesebbet vittem, mint ami ideális lett volna. Legközelebb előrepostázok magamnak dehidratált ételeket, a következő projekt, hogy ilyeneket csináljak magamnak. Útközben a menedékházakban egy-egy rántottát, tortilla de patatast, forrócsokit vettem, amikor láttam, hogy túlságosan vékony vagyok. Kicsit ijesztő volt a fogyás.
Egy ilyen túrára, mint a HRP, fel lehet készülni hazai terepen, vagy ehhez mindenképpen komolyabb tapasztalatok kellenek?
Szerintem nem árt, hogyha az ember fölmegy néhány olyan sziklás hágóra, ami Magyarországon nincs. Állóképességben fel lehet készülni, de szerintem ki kell próbálni a magashegyi terepet, és hozzá kell szokni a kitettséghez, mert itthon ilyennel nem találkozol. Ha mondjuk kiveszel több hét szabit, elindulsz, és közben jössz rá, hogy nem bírod mentálisan ezt a fajta terepet, az nem szerencsés.
Mi volt a legextrémebb időjárási körülmény, amivel találkoztál?
Általában elég jó időnk volt, az utolsó napunkon volt nagyon-nagyon erős szél. Hajnalban felébredtünk, még sötétben össze is pakoltunk, mert nem volt értelme tovább szenvedni a sátorban. A magashegységi részeken a szemetet nem dobhatod ki a turistaházban sem, magaddal kell vinned. Egy zárható zacskóba gyűjtöttem mindent, amit a településeken dobtam ki. Utolsó este a szélvihar kikapta a sátram előteréből, és elvitte valahova messzire, úgyhogy nem sikerült végig követni a „leave no trace” elvet.
Az persze rendszeres volt, hogy a délutáni zivatarokhoz alkalmazkodva terveztük a napunkat, illetve néha mentünk dupla, vagy másfél távokat, ha láttuk, hogy a következő nap nagyon esős lesz. Ez a rugalmasság, alkalmazkodás, hogy előre kell gondolkodni, nagyon izgalmas része egy hosszútávú túrának.
Megvan már a következő nagyobb terved?
Eddig olyan túrákra indultam, amiken jó idő volt, de most már jó lenne megtapasztalni hidegebb, elhagyatottabb környezetet is. Ezért két útvonalat néztem ki jövőre: Skóciában a Cape Wrath Trailt, ami a West Highland Way-nek gyakorlatilag az északi folytatása. Ezen is vannak menedékházak és települések, de ritkábban, mint a HRP-n. A másik a Sarek Nemzeti Park Svédországban. Úgyhogy ilyen északi és vadabb jellegű túrákat nézegetek. Egyébként meg az Alta Viákat szeretném majd a következő években folytatni, azokért nagyon odavagyok.
A Haute Randonnée Pyrénéenne (HRP) a Pireneusokban kanyarog 800 kilométer hosszan az Atlanti-óceánt és a Földközi-tengert között, nagyjából a francia és a spanyol határt mentén, és Andorrán is áthalad. A legtöbben nyugatról keletre teljesítik átlagosan 45 nap alatt, amely során mintegy 52 ezernyi szintet kell legyűrni a sok helyen jelzetlen ösvényen.
Molnár Berta Instagramját itt tudjátok megnézni, a túráról készült Youtube-videót pedig itt láthatjátok. A HRP-re vitt felszerelését részletesen átböngészni itt lehet.
Ha hosszútávú túrát teljesítesz távol Magyarországtól, és beszámolnál a tapasztalataidról, a külföldi vándortúrákat teljesítő magyarokat bemutató Thru-hike rovatunkban a helyed! Keresd a szerkesztőséget a domsodi.aron@termeszetjaro.hu e-mail-címen, és felvesszük veled a kapcsolatot.
A thru-hiking kifejezésnek nincs pontos magyar megfelelője, előre kijelölt, hosszútávú útvonalak egyben, megszakítás nélkül történő teljesítését jelenti. Thru-hike blogunkban bármilyen külföldi, többnapos túra végigjárását szívesen bemutatjuk a segítségetekkel, a fotóitok felhasználásával.
Via Francigena: És a végén vízzé válik a test
2024.09.03.Ha azt gondoljuk, hogy Olaszországban mindig süt a nap, akkor tévedünk. Ha még azt is gondoljuk mellé, hogy az írek már igazán hozzáedződtek a vízben gazdag időjáráshoz, és meg se kottyan nekik némi csapadék, akkor újfent tévedünk. Ilyen tévedések nyomán kerültem egy kivételesen szürke reggel egy kopott neonfénnyel megvilágított kávézóba Tony és Fergal mellé Vetrallában.
→ Tovább
Via Francigena: A „ciao” szó varázsereje
2024.08.06.Reggel fél 8-kor még mélyen alszik Radicofani, de a nap már finoman ébresztgeti az utcákat, és olvasztja a csokoládét a teraszon felejtett croissantban. Egy csapat biciklis ül le mellettem, ráérősen koffein- és cukorlöketet vesznek magukhoz, mielőtt nekiindulnak a vasárnapi etapnak. Radicofani-Firenze. Szép táv – bólogatok –, nem lehet majd lazsálni, hagyom, hogy meséljék, merről jöttek és hová tartanak. Egy capuccinónyi találkozás, nem kevés. Majd a fejemre kapom a kalapom, „ciao-ciao” intünk egymásnak az olaszokkal, és azonnal még egy kicsikét szebb lesz a világ. Próbáljátok ki, a ciao szónak varázsereje van.
→ Tovább
Sósivatagtól az esőerdőig – Bringával Dél-Amerikában
2024.07.24.Miért indul neki valaki nyolc hónapnyi tekergésnek bringával a legvadabb kontinensen, Dél-Amerikában? Rengetegszer hallottam ezt a kérdést, de bennem már csak Bolíviában, a harmadik nap reggelén merült fel először. Elállt az eső és a sátor cipzárját kihúzva csak azt láttam, hogy három fekete bika bámul velem szembe, azt várva, mikor kezdem már kirázni a vizet a piros ponyvából.
→ Tovább
