Vízesés a város szélén
Solymár külterületén, a település házaitól alig pár méterre csobog a Budai-hegység legnagyobb vízesése. A romantikus patakvölgy közkedvelt kirándulóútján elérjük a solymári vár romjait is, melynek tornya szép kilátást tartogat.
Az elmúlt napok halmozódó feladatai miatt már kezdtek elhatalmasodni rajtam a kimozdulás elvonási tünetei. Mivel elfoglaltságaim miatt a családomat is hanyagolni kényszerültem, úgy döntöttem, hogy a hétvégén pótolom a hiányosságaimat. Olyan kirándulást kellett tervezni, amit az összeverbuvált kis csapatunk minden tagja feltehetőleg élvezni fog. Könnyen járható, érdemi szintkülönbség nélküli, de annál látványosabb helyet kellett keresnem. Nemcsak a kényelmesen megtehető távolságot kellett szem előtt tartanom, hanem azt is, hogy végig lekössem a fiatalok figyelmét. Így esett a választás a Budapest közeli Solymárra, ahol a Jegenye-völgy ígéretes helynek bizonyult.


Kirándulásunkat a solymári vár középkori romjánál indítottuk. A Mátyás-dombon megépült erőd felújított maradványai 2013 nyara óta hivatalos nyitvatartási rend szerint látogathatók. Az előzőleg szabadon bejárható területet ma már csak jelképes belépődíj megváltása ellenében nézhetjük meg. Miután felkapaszkodtunk a rövidke, meredek emelkedőn, feltűnt a lentről is látható nagy fatorony. Rögtön meg is rohamoztuk a kilátót, melynek tágas emeletéről minden irányban a budai hegyek vonulatai láthatók.




Az első oklevelek tanúsága szerint Nagy Lajos uralkodása idején a Lackfi család dúsgazdag tagjai építették meg a kis kővárat, mely a későbbiekben Luxemburgi Zsigmond feleségének a birtoka lett. Egy 1400 körüli feljegyzés szerint rövid ideig még Hunyadi János is uralta, majd Mátyás király adományozta tovább. A mohácsi csata pusztításai a környéket sem kímélték, a vár teljes pusztulása pedig Buda megszállása után következett be. Maradványait a később letelepülő svábok elhordták, így a 19. századra már nyoma sem volt az egykori épületnek. A hetvenes években kezdődött feltárás után nyerte el a mai formáját. A részletes kutatások ellenére történetének máig vannak homályos pontjai.


Hogy a kamaszok türelmét ne feszítsük túl a történelmi események taglalásával, inkább a vár további részleteit térképeztük fel. Az udvar kútja és annak madárcsőr alakú vízkifolyója a továbbiakban is élénken tartotta a figyelmet. Miután még egyszer megcsodáltuk az Öregtorony pazar kilátását, tovább indultunk a zöld jelzésen. Egy hatalmas szántó, majd egy sárgálló repceföld mentén sétáltunk fel az Alsó-Patak-hegyre, ahonnan visszatekintve a magunk mögött hagyott vár tornya köszönt ránk.




A májusi napsütésben megszaporáztuk a léptünket, majd hamarosan betérhettünk a fák árnyékába. Ismét egy jobbkanyar következett, ahol már a zöld kereszten folytattuk az utat. Minden körülmény ideális volt, kellemes erdei hűvös váltotta a mező tikkasztó melegét. Könnyűszerrel ereszkedtünk le a szelíd lejtőn, majd néhány perc múlva nagy, háromszög alakú tisztássá tágult a völgy. A kedvező fekvésű rét nemcsak a turisták kedvence, de a községi majálisok hivatalos színtere is.


Mivel most is meglehetősen nagy tömeg népesítette be, nem időztünk sokáig, hanem követtük a víz hangját. Ha kisebb körtúrára vágyunk, akkor nyugodtan térjünk rá a patak mentén vezető, jelzetlen útra, mert akkor a vár felé kanyarodhatunk vissza. A Felső-Patak-hegyet északról szegélyező Őz-völgy betorkollásánál találjuk Solymár egyik legszebbnek mondott természeti értékét, a Rózsika-forrást.


Az egész évben népszerű kirándulóhely télen is látogatott, annak ellenére, hogy vize gyakran elapad, környéke viszont veszélyesen jeges. Elnevezésével kapcsolatban több teória született, melyek közül számomra a szegény gyerekeket kirándultató, Rózsika nevű munkásnő története a legszimpatikusabb. A forráson ábrázolt korsós nőalak Rumán Sándor szobrászművész domborműve. A forrásvíz sajnos nem minősül ivóvíznek, erre tábla is figyelmeztet. Közelébe 2016-ban az olajipari természetbarátok emlékkövet állítottak az általuk ültetett tölgyfa mellé, korábbi elnökük emlékére.
A továbbiakban az Alsó-Jegenye-völgy mélyén csordogáló, tiszta vizű Paprikás-patak kísért minket. A Hármashatár-hegy lábánál összegyűlő víz Solymár határában szurdokszerű völgyben kanyarog. A Les-hegyet és az Alsó-Patak-hegyet megkerülő vízfolyás felett több ponton fahidak ívelnek át, melyek még izgalmasabbá teszik a vadregényes tájat. A Jegenye-völgy mentén felbukkanó másik érdekesség a környező hegytömbök kőzeteinek felszínre kerülése. A Pap-hegy nyugati lábánál régen ipari célra is fejtettek mészkövet, de mára csak az egykori bányák maradványait szemlélhetjük meg a gyerekek nagy örömére.




Az időjárás viszontagságainak köszönhetően lepusztult, fehéren világító dolomitfalat a turisták is előszeretettel koptatják. A fiatalok különösen élvezik a meredeken csúszkálás élményét. A völgyet a Felső-Patak-hegy lábánál homokkőpad keresztezi, ennek köszönhető a legnagyobb látványosság, a vízesés. A két, egymás felett zúgó kaszkád megközelítése a csúszós oldalfal miatt nem éppen egyszerű, de két kamasz fiút biztosan nem lehet visszatartani. Főleg a kisebb vízesés mellett fedezhetjük fel egy félkör alakú téglafal maradványát. Az ívelt völgyzáró gátat fürdő építése céljából emelték, eddigi tudomásom szerint a törökök. Tévedésemet utána olvasva hamar kiigazítottam.


1929-ben egy solymári körzeti orvos kezdeményezett strandfürdő-építést a völgyben. Az elkészült medencét kabinsor és gyalogút tette kényelmesebbé. Az egykori Sziklafürdő vize azonban csak a nyári kánikula mellett melegedett kellemesre. A II. világháborúban tönkrement fürdőt nem állították helyre. Az árnyas szurdok mélyén sétálva biztosan nem az jut elsőként eszünkbe, hogy egykoron vidám fürdőzőktől volt hangos a part.
A felső, ötméteresnek mondott vízesés a Budai-hegység legnagyobbika. Jobban megközelíthető, mint alsóbb társa. Felülről csodálva a lezúduló víz egy csillogó tavacskába gyűlik. Szemmértékre kisebb ugyan, mint öt méter, de vonzereje vitathatatlan. A gyerekeket itt sem érdekelte a kiépített út, bátran ereszkedtek le a sziklák közé. Ilyenkor tavasszal a vízhozam szerencsére kisebb, mint hóolvadáskor, ezért száraz bakanccsal úsztuk meg a patakmedri kitérőt. Egyetlen indokot tudtam csak felhozni, hogy tovább csaljam őket vizes játszóterétől, és ez a korgó gyomruk volt. Pár percnyi séta után már ki is bukkantunk a város forgatagába, hirtelen magunk mögött hagyva a természet csendjét.


Előre gondolkodtunk, és az egyik autót a Hidegkúti út benzinkútjánál hagytuk, így az elfáradt aprónép további megerőltetés nélkül siethetett a megérdemelt ebédre. Mivel a másik autó a várnál maradt, mi elégedetten sétáltunk vissza a Rózsika és Mátyás Király úton.
A tervet teljesítettük: sikerült pár órát a szabadban tölteni, és a család számára is tartalmas programmal szolgáltunk.
Szöveg és fotók: dr. Kocsis Tünde
Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

Thaiföld két keréken - sátorral a mérgeskígyók földjén
Kalandos utazás Thaiföldön, bringával és gyalogosan, dzsungeltúrával és egy néhány napos kényszerpihenővel megspékelve.

Rejtett gyöngyszem bújik meg Albertirsa határában: a Dolina-völgy
Pest vármegye déli részén találunk egy aprócska, helyi jelentőségű védett területet. A Dolina-völgyet különleges élővilága emeli ki az alföldi faunából. Az alig 37 hektáros liget és vonzáskörzete nem csak a helyiek kedvelt kirándulóhelye, de a teljesítménytúrázók is felfedezték maguknak.
→ Tovább
Három tó túrája - a Menguszfalvi-völgy szépségei
Fiatalként, hegymászóként szerettem meg a Magas-Tátrát, nagyon. Most öregedő bakancsos turistaként tértem vissza, és ismét is elvarázsolt vad szépsége, egyedisége. Különösen igaz ez a túránk második napján felkeresett Menguszfalvi-völgyre.
→ Tovább