Zempléni kalandok és Regéc – Boldogkőváralja a kéken
Idén megint megrendezték azt a terepfutó versenyt, ahol két éve – gyönyörű környezetben – egy nagyon jót futottam. Ez adta az apropóját annak, hogy megint elutaztunk Boldogkőváraljára, és ha már olyan messzire mentünk, csináltunk egy családi hosszú hétvégét a futóversenyből, természetesen egy kis kékkel fűszerezve.
A futóverseny egy szombati napon volt, így pénteken érkeztünk meg a szállásunkra, a jól bejáratott Mandalaházba, hogy időben ott tudjunk lenni a szombat reggel 9 órai rajtnál. Szombat reggel Hanna gondoskodott arról, hogy ne kelljen az ébresztőórára kelni, de a fiúk kicsit lustálkodtak még, így Gáborral hármasban mentünk fel a várba – míg Gábor apukája a szálláson maradt a srácokkal. A Panoráma trail keretében terveztem most is, hogy futok 45 kilométert a regéci váron át Füzér várába, hegyen-völgyön, árkon-bokron, csodaszép őszi színkavalkádban a Zemplénben.
A futást nagyon élveztem, 30 km-ig igazi örömfutás volt. Utána tudtam, hogy nehéz lesz – és az is volt –, ahogy elhagytam Telkibányát, és csak másztam, másztam egyre feljebb egy vízmosásban, ami tele volt kidőlt fákkal, már nagyon vártam, hogy Hollóházán elfuthassak a Kéktúra-emlékmű mellett, mert tudtam, hogy onnan már „csak” 4 km Füzér vára. Erre az utolsó 4 km-re meg is táltosodtam, és hatalmas örömmel futottam át a felvonóhídon, ami a várba vezet. Szép nap volt, és jó élmény volt bebizonyítani magamnak, hogy a 14 hónapos Hanna mellett is fel tudtam készülni erre a terepmaratonra. Ehhez nagyban hozzájárultak a hordozós túrák, azért azzal is jó kis állóképességet lehet szerezni, úgy gondolom!
A vasárnapot lazábbra vettük. Amikor úgy istenigazából jártuk a kéket, biztos, hogy minden nap kéktúráztunk volna. Most, hogy már „csak” a gyerekek kedvéért járjuk az utat, sokkal lazábbak vagyunk, több egyéb látnivaló felkeresésével is töltjük az időt, nem csak a szigorú értelemben vett kéket járjuk. Így a vasárnapi pihenőnapon felkerestük a füzérradványi Károlyi-kastélyt, amit nem régen adtak át a felújítást követően. Sejtettük, hogy sokan lesznek, de mivel a hétfő szünnap volt, muszáj volt vasárnap menni. Autó volt bőven a parkolóban, de a tömeg valahogy mégis eloszlott a nagy területen.
Kicsit várnunk kellett, hogy a múzeum részre bemehessünk, pont azért, hogy ne legyen bent a termekben tumultus, és ez jó is volt így! Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy nem az a „csak nézni szabad, és tilos bármihez is hozzáérni” múzeum volt, hanem épp ellenkezőleg: az első teremben szólt a biztonsági őr, hogy nyugodtan leülhetünk a kandalló előtt a bőrkanapéra, meg lehet fogni a telefont és felvenni, ami olykor-olykor csörög. A fiúk ezt nagyon élvezték, mert különböző történetek mentek a telefonban, ami csörgéssel hívta fel magára a figyelmet.
Ezen felül voltak gyerekek számára is megfogdosni való tárgyak, pl. fából készült kis autó, ami egy kastélymakett előtt kapott helyett, ott lehetett tologatni, a sorompóját felemelni. Vagy éppen be lehetett öltözni szállodai londinernek, és egy halom bőrönddel fotózkodni. Nem az a szokványos múzeum volt, és kifejezetten gyerekbarát volt! A kastély parkja pedig hatalmas és csodaszép, ott is sétáltunk a múzeumlátogatás után.
Innen a füzéri várba tértünk vissza, mert szombaton a verseny után későn tudtak csak értem jönni a többiek, így nem volt már idő felmenni, és töviről hegyire megnézni a kiállítást. Ezt szombaton pótoltuk, és örömmel láttuk, hogy a két év alatt, mióta legutóbb itt jártunk, egy újabb felújított épületszárnyat adtak át. A fiúk érdeklődve nézték végig a szobákat, a panoráma fentről a várból pedig most is csodálatos volt! Fent néztük meg a naplementét is, aztán a vár tövében levő játszótéren már korom sötétben hintalovaztak a fiúk.
Hétfőre tartogattuk a nehezebb napot, amikor is az Országos Kéktúra Regéc – Boldogkőváralja szakaszát jártuk be. A reggelivel szokásosan túlzottan komótosan végeztünk, így dél volt, mire Regécen parkoltunk. Pecsételtünk a faluközpontban a látogatóközpontban, és mivel nagyon keskeny az út, itt gondoltuk hagyni az egyik autót, a másikkal Gábor apukája visszament a várlátogatás után a szállásunkra, mert ő nem akart 18 km-t gyalogolni. Ám a látogatóközpontban nem díjazták ezt az ötletet, így kénytelenek voltunk pecsételés után kocsiba ülni, és keresni valami más parkolóhelyet. Ez sikerült szerencsére, így Gábor apukáját később értük utol, mert ő kocsival felment egy erdei parkolóba a várhoz közelebb, hogy 75 évesen ne kelljen mind a 3-4 km-t hegymenetben kutyagolnia.
Mikor felértünk a várhoz, szusszantunk egyet a büfénél. Gyönyörűen sütött a nap, hamisítatlan őszi idő volt. Hanna is nagyon élvezte, hogy szabadlábon jöhet-mehet, mi sem éreztük még azt, hogy feltétlenül indulnunk kellene, noha még 14 km várt ránk.
Egy negyedórás tárlatvezetéssel lehetett megnézni az új szobákat, ami a fiúkat is nagyon érdekelte. Felmentünk a kilátótoronyba is, aztán az időt elnézve összekaptuk magunkat, és elköszöntünk Papitól, megkezdtük a kéktúránkat – délután 2 óra magasságában…
Mogyoróskára egészen hamar leértünk, útközben Hanna baba el is aludt. A fiúk fogták Gábor kezét, hallgatták apa érdekes történeteit, és vidáman galoppíroztak mellette. Mogyoróskán átrobogtunk, Hanna sajnos fel is ébredt, majd bevetettük magunkat az Arkáig tartó erdőbe, a patakot kerülgetve hol jobbról, hol balról.
Minden olyan idilli volt, csakhogy már 4 óra volt, és még mindig csak a túra kb. felénél tartottunk. Tudtuk, hogy a végén egészen biztosan sötét lesz, de szerettünk volna Arkáig nagyjából világosban eljutni, hogy az aszfaltúton kelljen már csak lemenni akkor, amikor sötét lesz.
Szedtük a sátorfánkat, és folytattuk az utat a patak mellett. Jó hosszú volt, sokkal hosszabb, mint két nappal korábban felfelé futva. A gyerekeknek felváltva meséltünk, aztán mikor Barnus 10 km környékén közölte, hogy ő fáradt, cselhez folyamodtunk: megígértem neki, hogy ha nyafogás nélkül lejön Boldogkőváraljára, akkor neki adom az emlékérmet, amit a regéci várban vettünk. Valami csoda folytán innen esze ágában sem volt panaszkodni, sőt, olyan jókedvűen jött végig, hogy én is meglepődtem! Ezek szerint tényleg fejben dől el (sok)minden.
Az utolsó patakátkelések már félhomályban voltak, de ott még nem kapcsoltunk fejlámpát, még lehetett annyit látni. Azt beszéltük meg a srácokkal, hogy ha elérjük Arkát, kapnak egy kis „csúcsnyeremény” gumicukrot, és felvehetik a fejlámpáikat. Már nagyon várták, hogy beérjünk a faluba, így az első ház előtt meg is álltunk.
A falun hamar végigmentünk, itt már teljesen sötét volt. Hanna jókedvűen kommentálta az eseményeket a hátamról babanyelven, a fiúk is vígan szedték a lábaikat. Barnus szülinapi kívánságára horgolt denevér, illetve Nimród tavalyi szülinapi horgolt rókája is velünk jöttek végig, előbbi Barnus kezében utazott, olykor-olykor belekóstolva az avarba, vagy épp az ösvénybe, utóbbi pedig Nimród pulcsijának zsebéből figyelte az utat.
A denevérnek még egy sálja is volt, hogy ne fázzon, és épp Arka után 100 méterrel tűnt fel Barnusnak, hogy Hugó, a denevér elhagyta a nyakmelegítőjét. Kicsit visszamentünk, aztán visszalapoztam a fényképezőgépen a képeket, hogy lássuk, amikor még megvolt, és meg kellett állapítanom, hogy Arkán veszett nyoma, mert a gumicukrozáskor még a denevér nyakában volt. Gondoltuk, majd túra után visszajövünk, körülnézünk. Így folytattuk az utat Boldogkőváraljára.
Papi kicsit elénk sétált a faluban, Barnus a végén még szaladt is, mikor meglátta. Semmi nyoma nem volt a fáradtságnak, pedig a maga 5 évével eddig ez volt a leghosszabb kirándulása, ami egész pontosan 18,2 km lett.
Papi lecsóval várt minket a szálláson, ami iszonyatosan jólesett, mert azért hűvös lett már a végére, így csak asztalhoz kellett ülnünk, és ehettük is a meleg vacsorát. Az esti altatás után Gáborral felmentünk még Arkára, és két fejlámpával végigsétáltuk a falut, de Hugó sálja sajnos nem lett meg. Aztán visszaautóztunk Regécre az otthagyott kocsiért, így kicsit hosszú volt a nap, de megérte!
Kedd volt az utolsó napunk, így a reggeli összepakolás után tettünk még gyalog egy szép kört fel a boldogkői várba. A kék várrom jelzésen mentünk fel a faluból, jó meredeken, de nagyon szép ez az útvonal is! Aztán végigjártuk a várat töviről hegyire, megvizsgáltunk minden termet, gyönyörködtünk a kilátásban, Nimróddal pedig háromszor kellett végignézni a különböző csatákat bemutató terepasztalt, és mesélni a hozzájuk kapcsolódó történelmi eseményekről.
Ebben a várban is volt igazán gyerekbarát rész: egy fatrónra fel lehetett ülni, a fakoronát a fejükre engedni, vagy éppen középkori gyerekjátékokkal ismerkedni. Örülök, hogy már a múzeumokban is gondolnak a kisebbekre, hogy ők is az életkoruknak megfelelő élményekkel gazdagodva mehessenek haza! Az autókhoz vissza a kék sáv jelzésen sétáltunk, így egy szép kör lett az utolsó napi várlátogatásból is.
Az Országos Kéktúrán Kétbodonytól Becskéig, sok gombával
2024.10.15.Miután beköszöntött az ősz, mi is túrabakancsot húztunk, hogy hozzátegyünk pár újabb kilométert a családi kéktúra-teljesítéshez. Egyelőre csak nekem van jelvényem, a fiúknak önjáró módban még nincsen meg az egész OKT, csak a gyerektáv. Lassacskán haladunk, közel sem olyan intenzitással, mint amikor még hordozva róttam velük az erdőt, de előbb-utóbb így is meglesz mind az 1172 km.
→ Tovább
Két Kéktúra a Balaton-felvidéken kilátóban alvással
2024.10.04.A gyerekekkel még sosem aludtunk szabad ég alatt. Viszont már évek óta terveztük, hogy fent alszunk a Csóványoson a kilátóban. Eddig nem jött össze. Idén pedig elcseréltük a Börzsöny tetejét a Badacsony tetejére! Mivel a kint alvás még a hidegfront betörése előtt volt, nyitott tetejű kilátót kerestünk, hogy esélyünk legyen az augusztusi csillaghullásból látni valamennyit.
→ Tovább
Székelyföldi kalandjaink folytatódnak
2024.09.23.Egy felejthetetlen hetet töltöttünk Kirulyfürdő mellett egy kulcsosházban két másik családdal, összesen 11 gyerekkel. Természetesen a hét második felében sem maradtak ki a túrák!
→ Tovább
