Zúgott az Imó, csobogott a Fekete-len, avagy forrásparádé a Bükk-fennsík lábánál
Az Imó-kő égbe szökő, hatalmas sziklafalából egy jókora forrásbarlang mélyéről zubogva tör elő a víz, majd látványos kis vízeséseken szalad tova, hogy lent a völgyben kistestvérével, a Fekete-lennel egyesülve érjék el a Tárkányi-patak medrét. Ez a jellemzően a tavaszi hónapokban látható tünemény ezúttal a sok esőnek köszönhetően egy nyár eleji túra legszebb ajándéka lett.
Az Egertől a Miskolc feletti Perecesig kanyargó Bükki Kéktúra a hegység azon szépségeit próbálja meg bemutatni a túrázó közönség számára, melyeket az Országos Kéktúra ösvénye nem érint. A bő 75 kilométeres útvonal első harmadát Egertől a Felsőtárkány közigazgatási határán fekvő Tamás-kútig terveztem bejárni a nyár első, igazán meleg, napsütéses hétvégéjén. A viszonylag eseménytelennek ígérkező, szinte bevezető jellegű túra a működő, és bővizűen zubogó Imó-kői időszakos forrással egy olyan hatalmas meglepetéssel szolgált, amelyért már önmagában érdemes volt elindulni.
A felsőtárkányi várhegy és az Eger városa fölé emelkedő, impozáns Nagy-Eged tömbjének komor, sötét sziluettje uralta a látóhatárt, amikor pirkadatkor Egervár vasúti megállótól nekivágtam a Bükki Kéktúra Tamás-kútig tervezett, 22 kilométeres bevezető etapjának. Az ébredező város csendes kis utcáit magam mögött hagyva hamar elértem a Nagy-Eged szoknyáján szinte a végtelenbe nyúló, remek borokat adó szőlőparcellák hajnali fényben fürdő, rendezett sorait. A szőlők felett a horizonton a Bükk-fennsík kilencszázas kövei sorakoztak, nyugat felé fordulva a távolból pedig a felkelő nap fényével kacérkodó Mátra csúcsai, a Kékes és a Galyatető integettek biztatóan felém. A csendes, nyugodt hajnali miliőben itt is, ott is apró állatok bukkantak fel a közelben, nyuszik szaladgáltak a dűlőutakon, kis rókák kukucskáltak a parcellák közti kaszálókon, őzikék szökkentek tova a szőlők felett húzódó erdők mélye felé. Lassan melegedő, csendes, virágillatú, léleknyugtató, nyári reggel volt, tele aprócska életekkel, élményekkel, tapasztalattal.
Egy erős kaptatóval erdőhatárt érve, majd a Tiba-kút éppen csak csordogáló forrását érintve széles, szintben haladó erdészeti utakon jó tempóban haladtam Felsőtárkány felé. A Bükk nyugati kapujaként ismert, csodás fekvésű kis község harangja éppen nyolcat ütött, amikor a szépen karbantartott futballpálya mellett elhaladva azon morfondíroztam, hogy milyen kitérővel lehetne még kicsit fűszerezni a túra hátralévő 8-9 kilométerét Tamás-kútig.
A kisvasút felújítás miatt nem üzemel, a híresen szép, időszakos forrást, a Vörös-kőt már láttam párszor, legutóbb alig pár hónapja, tavasszal. Marad az Imó-kői időszakos forrás és a Fekete-len, melyeket már régóta szerettem volna felkeresni, de nem feltétlenül így nyár elején, mert bár sok eső esett mostanában, ilyenkor azért kicsi az esélye, hogy működnek.
A Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút sínpárjai mellett bandukolva hamarosan az Egeresvölgy-Varróház kisvasúti megállóhelynél lévő aprócska vadaskertnél csodálhattam a muflonokat, itt egy rövid pihenőt is tartottam. Egy gyors tízórait követően a bekerített részen legelésző kecskék és muflonok kíváncsi tekintetétől kísérve gyönyörű erdei utakon indultam tovább a bővizűen csobogó Vöröskő-patak mentén futó kisvasúti síneken. Mesébe illő szépségű a Vöröskő-patak völgye az aprócska vízesésekkel, és a patakmeder mentén, zöldellő erdők mélyén futó kisvasúti sínpályával. Bár a patakban több volt a víz, mint tavasszal, mikor a Vöröskő-forrás miatt utoljára erre jártunk. Ezúttal a kisvasút jelenlegi végállomásaként szolgáló Stimecz-háznál nem tértem le a forrás völgye felé. Ha ennyi víz van a Vöröskő-patakban, akkor hátha működik az Imó és a Fekete-len is, azokat pedig még sosem láttam. Izgatottan szaporáztam meg lépteimet.
Régebben a kisvasút pályája Stimecz-ház mellett elhaladva lényegesen hosszabban nyúlt be az erdő mélyére, a Bükki Kéktúra jelzései a mára sajnos már elbontott pálya töltésén vezetnek tovább a Bükk-hegység legrégebbi menedékháza, az 1889-ben épült Samassa menedékház felé. Az Egri Kárpát Egyesület gondozásában lévő, Samassa József egri érsekről elnevezett, gyönyörű környezetben fekvő, meglepően jó állapotú ház igazi turistatörténeti emlék. Jelenleg kulcsosházként üzemel, erdei szállásként foglalható.
A Kis-Lamboth-lápa meredek kaptatóján lépésről lépésre meg kellett küzdeni minden méterért, majd a gerincről ereszkedve szinte lezuhan az ember az Imó-kő felé induló Lök-völgy vizenyős talpára. Mivel nem sok vizet láttam a mederben, kissé bátortalanul vágtam neki a pár száz méteres, egyébként jól jelzett kitérőnek.
Ha a Vöröskő-forrás szép, akkor a szinte égig érő, függőlegesen leszakadó pazar sziklafal barlangjából előtörő, bővizűen zuhogó Imó-kői időszakos forrás látványa minimum lenyűgöző. Lenyűgöző, ámulatba ejtő és lelkesítő, bár fotókon visszaadni ezt a hangulatot, elismerem, nagyon nehéz.
Ott állni, nézni a barlangból kiömlő vizet, hallgatni a zúgó csobogást, felnézni a hatalmas sziklafalra – ezek összességében adnak egy olyan élményt, amely magával ragadja az embert.
Percekig csak ámultam és bámultam, csupán két utánam érkező túrázó megjelenése zökkentett vissza a valóságba. Mellém érve ők is mosolyogva ámultak a látványon, alig hittek a szemüknek, mivel csak titokban reménykedtek a forrás működésében.
A 40 méter magas, függőleges falú, ezüstösen-sárgán csillogó Imó-kő régebbi térképeken még Ima-kő néven szerepelt. A legendák szerint a Vörös-kőhöz (Véreskő) hasonlóan ez is pogány áldozóhely lehetett. A sziklafalban tátongó, 85 méter hosszú, 23 méteres mélységben feltárt, átlagosan két méter magas, egy méter széles járatokkal rendelkező forrásbarlangban egy kis barlangi tavacskát képez a kristálytiszta karsztvíz. A Bükk-fennsík töbrei felől érkező utánpótlás víztömege ezt a kis tavat duzzasztva több lépcsőben, gyönyörű vízeséseket alkotva tör ki a barlangból, és igyekszik az erdő mélye felé.
Az Imó-kői időszakos forrásnak nem csupán a látványa, de működésének teljes pompájában a vízhozama is ámulatba ejtő. Az eddig mért legnagyobb kilépő vízmennyiség elérte a 13 ezer litert percenként, ami annyit jelent, hogy egy átlagos közúti tartálykocsit nagyjából két perc alatt képes lenne csordultig tölteni vízzel. Összehasonlításképpen a közeli Vöröskő-forrás vízhozamának maximuma 9000 liter, a Fekete-lené pedig 2700 liter volt.
Az ajándékba kapott nagyszerű élmény hatására jókedvűen indultam tovább. Az utolsó kilométeren a Tamás-kút felé kanyargó széles erdei szekérúton az Imó-kőnél jóval szerényebb képességekkel rendelkező, bájosan csobogó másik kis karsztforrás, a Fekete-len várt még rám. Ezt a sziklák közül előbújó, búvópatakként tovaszaladó, kedves kis vízfolyást sokkal nehezebb megtalálni, mint a látványos zuhatagot alkotó nagyobb testvérét, szerencsére a Bükki Nemzeti Park kihelyezett táblája sokat segít a felfedezésben. A patakmederbe ereszkedve aztán egy szépen kialakított csobogót találunk, amely látványossá teszi az időszakosan felbukkanó Fekete-leni karsztforrás vízhozamát is.
A Tamás-kúti buszmegállóhoz érve, némileg meglepődve állapítottam meg, hogy az ajándékba kapott élményekért bizony utólag is meg kell még dolgoznom, ugyanis a tíz kilométerre lévő Felsőtárkányig semmiféle buszjárat nincsen ezen a napon. A jó kétórás aszfalttaposás alatt volt időm végiggondolni a túra minden egyes pillanatát, és azt is, hogy teljesen mindegy, hogyan jutok vissza az Egerben várakozó autómig, a két időszakos forrás látványa minden lépést megért ezen a szép, kora nyári napon.
Teljesítménytúrázás kutyával
2024.12.04.Négylábú túratársammal idén ősszel a 30 kilométeres Börzsöny vándortúrát, és a könnyed Téli tókerülő 15-ös távját abszolváltuk. Mostanra szokásunk lett felkerekedni és együtt teljesítménytúrázni, így kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból. Az ilyen helyzetekben válnak szorosabbá leginkább a barátságok, s nincs ez másképp a mi kapcsolatunk esetében sem.
→ Tovább
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
