Thru-hike

Miért indul neki valaki nyolc hónapnyi tekergésnek bringával a legvadabb kontinensen, Dél-Amerikában? Rengetegszer hallottam ezt a kérdést, de bennem már csak Bolíviában, a harmadik nap reggelén merült fel először. Elállt az eső és a sátor cipzárját kihúzva csak azt láttam, hogy három fekete bika bámul velem szembe, azt várva, mikor kezdem már kirázni a vizet a piros ponyvából.

„Allora, posso prenotare una camera…?” – ezzel a bátortalan és minden bizonnyal hibásan kiejtett olasz kérdéssel kezdődött az út, ami 300 km gyaloglással később a Vatikánban ért véget. Ekkor még Pesten ültem a hátizsákom mellett, a Google-fordítóra támaszkodva próbáltam szállásokat foglalni. Telefonon. Olaszul. Mert az apácák bizony nem beszélnek angolul és csak elvétve válaszolnak e-mailekre. Így maradt a jó öreg telefon; még el sem indultam, de a Via Francigena máris egyszerre időutazás és kaland.

Kércz Viktornak és Makra Ákosnak sikerült az, ami eddig egy magyarnak sem: déli irányban, egyhuzamban teljesítették a PCT 4270 kilométeres útvonalát az Egyesült Államokban. A vadonban töltött hónapokban találkoztak pumával, összeszedtek néhány komolyabb sérülést, és az egyiküknek még a lábmérete is megnőtt. A két teljesítővel beszélgettünk.

Az Egyesült Államok nyugati hegyláncát hosszában átszelő PCT vége felé közeledik Kércz Viktor és Makra Ákos. A Sierra Nevada hegységen átkelve találkoztak medvével, pumával és csörgőkígyóval, Francis Ford Coppolát viszont inkább kihagyták.

Annak ellenére, hogy ezer méteres magasságig sem emelkedik, a skóciai West Highland Way túraútvonal drámai díszletek között kanyarog a Skót-felföldön. A túrát nemrégiben teljesítő Molnár Barnabás mesélt nekünk a tapasztalatairól.