A solymári vár körül barangoltunk, amikor egy szikla tetejéről pazar módon tárult elénk a felhagyott anyagbánya és téglagyár napfényben megcsillanó türkizzöld víztükre. Keletre a gödöllői dombvidék hullámzik a horizonton.

Igazi álombéli, szürreális táj, fehér és vöröses föld meg körülötte mindenféle barázdált, bizarr formájú domborulatok. Akár a Mad Max 3-at is leforgathatták volna itt.

Vannak helyszínek, melyek felülről nézve, olyan benyomást keltenek, akár egy holdbéli táj. Kietlen, csupasz, ahol nem sok minden van, de ahol minden dolog lényegesnek és öröknek látszik. Az emberi méreteket látva érzékelhetjük, hogy a repedések és az árkok valójában milyen mélyek és szélesek.

Az őszi pasztellszínek impresszionista festménnyé változtatják a tájat. A háttérben a solymári vár tornya bújik meg a pilisi hegyek domborulatai előtt.

Vannak azért jó pillanatok az életben, apró, magasztos momentumok, váratlan csodák, amikor az ember fejében elhallgatnak a hangok, és úgy érzi, végre eggyé vált a természettel. Ez egy ilyen pillanat volt.

A változatos formák izgalmas összhatást alkotnak. Többször jártunk itt, de mindig lenyűgözött a szépsége: egyszerre közeli, mégis titokzatosan távoli és örökkévaló. Ki gondolná, hogy ezt a különleges helyet a bányászat idézte elő?

A légi fotó szokatlan és erős perspektíva. Úgy mutatja meg a tájat, ahogy ritkán látjuk, más szemszögből és kiterjedésben. A földi dimenziók megváltoznak, a távolságok átértékelődnek, az emberi alakokat egészen halvány jelzésekké zsugorítja a roppant táj.

A felhagyott külfejtésben nem ritkák a vasas, illetve mangános festésű növénylenyomatok a homokkőben. A csapadékvíz és az erózió által barázdált vidék, melynek felszínét kisebb-nagyobb árkok tagolják, a magasból futurisztikus, valószerűtlen látványt nyújt.

A bányaudvar nyugati részén az erózió érdekes formákat hozott létre, mintha egy ősöreg elefánt bőre borítaná a dombokat.