Három év telt el az eddigi legátfogóbb felújítás bejelentése óta hazánk egyik legforgalmasabb erdei vasútján, mire a hatalmas projekt első eredményei testközelből is láthatóvá válnak. A tekintélyes méretű, közel félszáz járműnek otthont adó telephely épületei nem csak korszerű gépészetet kapnak, de a tároló csarnokok bővítése után valamennyi mozdonynak és kocsinak fedett tárolóhely jut majd.

Az 1920 novemberében átadott pályán három évvel később, még házilag átalakított teherkocsikkal indult el a személyszállítás. Két évvel később, szintén meglévő teherkocsik alapjaira, de már a kényelem előtérbe helyezésével születtek a „kis MÁV-kocsik”, amelyek ma is az állomány legrégibb és talán legismertebb részét adják. A felújítási munkák során az elsők között készültek el, és az elmúlt hetekben már a napi forgalomban is bizonyítottak.

Újmassa, őskohó megálló, ahonnan a népszerű múzeum mellett a környék egyik legvadregényesebb vidékére, a Létrás-tető környékére is elindulhatunk. A járványhelyzet miatt továbbra is érvényesek a korlátozások, így a vonatok az ülőhelyek egy részének üresen hagyásával, és csak nyitott kocsikkal közlekednek.

Az eredeti kocsik mintájára épült „nagy MÁV” nevű személykocsik a „cikkcakkos” üléskiosztás helyett hagyományosabb elrendezésű fapadokat kaptak. A többi járműköz hasonlóan, a felújítás természetesen kiterjedt a fékre, a forgóvázak és kerekek szabályozására, sőt a vázszerkezet anyagvizsgálatára is.

Nem maradtak ki a munkából a nyitott személykocsiknál is régebbi teherkocsik, amelyek a vasút átadása után az első kő- és faanyagszállító szerelvényekben is ott voltak 1920 őszén, a pályafenntartási munkák során pedig ma is pótolhatatlan szerepük van. A felújítás alaposságára jellemző, hogy a járművek új deszkázatára a gyártásuk korában használatos, kézzel festett adattábla és pályaszám került.

A frissen visszatért járművekből álló vonat a Görbe-hídon. A lillafüredi Hámori-tó partján vezető, másfél kilométeres szakaszon sík a pálya, itt a hibridként felújított mozdonyok a Garadna felé is elektromos üzemben haladhatnak. Bár kisebb emelkedők az ellenkező irányban, azaz „lefelé” is akadnak, arrafelé már sosem kell dízelmotort indítaniuk, a fékek egyébként nem kevés energiát igénylő levegő ellátását is tisztán elektromosan biztosítják. Az ehhez szükséges áramot a lejtőn haladó mozdony generátorként működő motorjai termelik, és még az akkuk töltésére is jut belőle.

A nagyobb sorozatban gyártott „Bax”-kocsik az 1940-es évek csúcstechnikáját képviselik, és számos erdei vasúton találkozhatunk velük. Az újjávarázsolásuk az utóbbi években szerencsére már jól ismert munkafolyamat lett a kisvasúti járművekkel foglalkozó műhelyekben. Lillafüreden két ilyen jármű került ismét közel eredeti állapotba, modern világítással és hangosítással is bővítve.

A sík vidéki pályákon elterjedt kis C50 mozdonyok nem voltak elég erősek ahhoz, hogy menetrend szerinti vonatokat továbbítsanak a Szinva-völgy emelkedőin. A felújításuk során azonban az eredetinél több mint kétszer erősebb motort, automata sebességváltót és szinte minden részében új segédberendezéseket is kaptak, így a jövőben már rájuk lehet bízni a kisebb vonatok vontatását.

A felújított C50 mozdonyok átmenő légfékkel felszerelt, hangszigetelt és légkondicionált vezetőállására szinte rá sem lehet ismerni. Az ötvenes években a tervezői valószínűleg álmukban sem gondolták, hogy a célszerszámnak szánt, rendkívül egyszerű felépítésű mozdonyok micsoda karriert futnak majd be a turisztikai célú kisvasutak korában.

A vasút egyik különlegessége a csak itt közlekedő „kassai kocsi”, az 1920-as évek elejéről. Ebből a típusból sajnos egyetlen példány sem maradt fenn, azonban az üzemeltető egy másik projekt keretében, egy miskolci gépgyártó céggel közösen elkészítette a korhű replikáját.

A kocsiban minden részlet a közel száz évvel ezelőtti állapotokat idézi. Az egyedülálló zománcozott táblák ebben az esetben is kézi munkával készültek.

A napi forgalom legfontosabb résztvevői változatlanul az Mk48 mozdonyok. A tíz évvel ezelőtt felújított, lítium-akkukkal és villanymotorokkal kiegészített 2021-es példány sikerének nyomán két példányuk is hasonló, még korszerűbb hibrid hajtásrendszert, valamint "nagyképernyős", modern vezetőállást kapott, immár megtartva az eredeti karosszériát. A képen látható 508-as példány náluk többet őrzött meg muzeális jellegéből, “mindössze” teljes felújítást kapott. A lemezek külső oldalán, azaz vezető és utas szemmel azonban majdnem olyan maradt, mint amikor 1961 tavaszán kigördült a győri Wilhelm Pieck Vagon-és Gépgyárból.

Az vasút régi-új járművein május óta immár bárki utazhat. A járatok a járvány alatti rendkívüli menetrend szerint, munkanapokon 3, munkaszüneti napokon 6 alkalommal indulnak útnak a jól ismert Miskolc-Dorottya utca végállomásról Garadna felé. Az első ütemben felújított 10 járművet az év végéig további 22 példány követi.