Szilárd szándékosan visszautasítja a természetfotós jelzőt, holott egyedi látásmódjának és terepi technikájának köszönhetően szebbnél szebb pillanatokat tudott megörökíteni.
Morvai Szilárd képeivel a Turista Magazin olvasói is rendszeresen találkozhattak már, legutóbb egy kertjében fészkelő harkálycsalád mindennapjait követte nyomon. A cikk készülése kapcsán beszélgettünk párszor telefonon, és az egyik alkalommal megütötte a fülemet, amikor azt mondta, hogy szerinte maximum 10-12 kép lett „igazán jó”. Szilárdot ismerve tudtam, hogy nem álszerénység van a háttérben, hanem ezt komolyan is gondolja, ezért gyorsan megkértem, hogy mutassa be nekünk természetfotós munkásságának legjavát. Szerencsére nem kellet sokat győzködnöm, ezért most következzék 12 év 12 legjobb fotója, egy kis „eredettörténettel” kiegészítve.
2008-ban kezdődött minden, amikor úgy döntöttem, hogy biciklivel fedezem fel a lakóhelyem közvetlen környezetét.
A bringázások során kiderült hogy mindenhol "képek" vannak, amelyeket ugyan minden természetjáró észrevehet, de megörökítésük már bonyolultabb feladat. Megmutatni másoknak ezeket a rejtőzködő történeteket nagyon jó kihívásnak bizonyult számomra, ezért 2009 karácsonyakor kölcsönkértem egyik barátom fényképezőjét, hogy az út szélén ücsörgő ölyveket lencsevégre kapjam. Amire nem számítottam: december 31-én egy átszíneződő parlagi sast sikerült fotóznom Heves megye és Pest megye határán. Aznap lettem egy kicsit más ember, akkor kapcsolt át bennem egy képzeletbeli kapcsoló.
A tápiószecsői halastavak egyik teleltetője jelentette a fekete gólyák egyetlen táplálék forrását a kiszáradt tórendszeren
Nem lettem természetfotós, sokkal inkább egy természetjáró, aki fényképezőgéppel a kezében célirányosan keres olyan témákat amelyek megmutatásra érdemesek. 2010-től autodidakta módon terveztem fotós helyszíneket, úgy hogy bizonyos feltételeket támasztottam magammal szemben. A képeimet megpróbálom mások képeihez nem hasonlítani. Nincs bennem versenyszellem. Csak saját megfigyelő, tervező és kivitelező munkában fotózom. Önállóan, egyedül, terepjáró használata nélkül, szigorú fotós etikai valamint természetvédelmi szabályokat betartva.
A természetbe semmit nem viszünk és onnan semmit el nem hozunk. Ez volt a mottóm mindig.
Képeimet mobil lesből vagy saját gyártású fix lesből készítem amiket fotózás után az utolsó szögig eltakarítok a tájból. A cserkeléssel készülő képeim száma elenyésző. 2012 óta különös hangsúlyt fektetek arra, hogy ne csak az ábrázolni kívánt állat legyen a képen esztétikus, de lehetőleg a perspektíva a közeg és a fény iránya is megfelelő legyen. Erre a neten kiváló szoftverek állnak rendelkezésre. Terepi tájékozódó képességem gyerekkorom óta meglehetősen fejlett, amit a Google Maps nagyon hatékonyan egészít ki.
A valkói erdő szarvasai 3 km mélyen, egy kiadós hajnali séta után egy apró tisztáson mutatták meg magukat a frissen behavazott tájban
A hiedelmekkel ellentétben a természetfotózás nem drága sport, inkább hasonlít a mérnöki munkához, kíván mérnöki szemléletet a képek létrehozása. Ha például a kívánt kép elkészítéséhez 15 feltételnek kell teljesülnie és csak 14 van meg akkor vagy nem jön létre a kép vagy nem lesz az elvárásoknak megfelelő. Fotós projektjeimre jellemző, hogy a legtöbb esetben egy-egy kép elkészítésére 2-3 hónapot kell szánni, de az sem ritka, hogy egy vagy több év, mire egy kép olyan formában létrejön, ahogyan azt megálmodtam.
Négy hónap megfigyelő, tervező, kivitelező munkájának eredménye a pusztai szél által borzolt rétisas portréfotója.Mínusz 10 fok, erős szél és 36 óra folyamatos ébrenlét tette a képet számomra emlékezetessé
A képeknek a helyszínen is jónak kell lennünk, amit speciális szoftverekkel finomítok. Az utómunka sok esetben szintén több napos munka is lehet. Az átalakítások csak a teljes képterületet érinthetik. A képekről le-, a képekre rámontírozni semmit nem szabad. Ez a hiteles ábrázolás alapfeltétele. Terepi mozgásaim során nem csak a tájat, de a tájban élő embereket is megismerem. Ez nagyon fontos számomra, mert jó tudni azt, kik azok akiknek köszönhetjük, hogy a magyar táj természeti értékekben gazdag, megóvásra, védelemre méltó közeg. Ugyancsak fontos számomra, hogy képeimet kritikus módon válogassam, sajtós vagy netes megosztásra valóban csak az arra érdemes kép kerüljön.
Ha megkérdeznének, hogy hány jó képet készítettem a 12 év alatt a válaszom feltehetően az lenne, hogy nagyjából egy tucatnyit. És ez nem szerénység vagy álszerénység, pusztán csak nagyon szigorú önkritika.
Ez az időszak nem arra tanított meg, hogyan kell nehezen fotózható állatokat, madarakat lefotózni, elsődlegesen inkább nagyon nagy önfegyelemre. Arra, hogy tudjam, mikor mondjam azt magamnak: állj! Ennyi volt. Fegyelmezettnek lenni fontosabb mint jó képeket birtokolni. Nem mindenáron kell kép, csak egy bizonyos módon, csak egy bizonyos úton járva van szükségem képekre. Nem szeretem a természetfotós titulust, nem is használom, nem tartom magam természetfotósnak, csak egy átlag természetjárónak, aki opportunista módon néha gépet vesz a kezébe, ha valami érdekes téma szembe jön.
Egy több órás ragadozómadár fészek megfigyelésből hazatérve került lencsevégre a repcén pihenő rozsdás csuk
Szép fényeket és nagy találkozásokat kívánok mindenkinek aki a természetbe vezető utakon indul el, függetlenül attól, hogy távcső vagy fényképezőgép lóg a nyakában!
Morvai Szilárd
A terepi munka legidőigényesebb része a megfigyelés. Hatvanszoros nagyításon a legóvatosabb állatok élete is jól megfigyelhető nagy távolságból, zavarás nélkül
