12 ezer kilométert repült egy kis goda, és ezzel nincs egyedül

A szóban forgó hím kis goda, ami a nem túl könnyen megjegyezhető, ám de praktikus 4BBRW nevet kapta, szeptember 16-án kelt útra Alaszka délnyugati részéről, hátán egy műholdas jeladóval. A madár átszelte a Csendes-óceánt, s bár átrepült Pápua Új-Guinea felett, nem szállt le, inkább irányt váltott, majd elindulása után 11 nappal megérkezett Új-Zélandra, egy Auckland közelében fekvő öbölbe. A kis goda ezzel a teljesítménnyel beállította a valaha mért leghosszabb, megállás nélküli repülés távolsági rekordját.

Rekorderek és renitensek

Mindamellett, hogy tényleg elképesztő ez a teljesítmény, nem ez a leghosszabb távolság, amit egy madár a vonulás során megtesz. Az abszolút távolsági rekorderek a sarki csérek, amelyek egy évben kétszer teszik meg az északi és a déli sarkvidék közötti, 20 ezer kilométeres távolságot.

A leszállás nélküli repülés időtartamát tekintve is találni még extrémebb példákat. Az eddigi leghosszabb időtartam, amelyet madaraknál valaha mértek, a nálunk is költő sarlósfecskékhez köthető. Egy Svédország déli részén megjelölt egyed 10 hónapot töltött a levegőben, anélkül, hogy egyszer is leszállt volna. A nem ivarérett albatroszok még ezt is meg tudják fejelni egy kicsit, úgy tartják, hogy ők akár 3-5 évet is eltölthetnek úgy, hogy közben nem szállnak le.

Ha ránézünk a térképre, és megnézzük a kis goda útvonalát, látható, hogy Alaszkától Új-Zélandig nem sok leszállásra alkalmas sziget van. Azt gondolná az ember, hogy ez az Alaszkában költő madár például egy közép-amerikai telelőhellyel sokkal jobban járna, hisz az közelebb is van, ráadásul, ha a partok mentén repül, akkor útközben akkor meg is tudna állni.

– mondja Orbán Zoltán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. „Minden fajnál vannak azonban „kísérletező”, az átlagtól eltérő viselkedésű egyedek, amelyek teljesen más irányokba és helyekre vonulnak.” Erre jó példa az az idén januárban Zoltán és madarásztársa által megfigyelt törpepóling, amely, ahelyett, hogy a fajra jellemző Észak-Ausztrál telelőterületre vonult volna, inkább Nyugat-Hollandiában töltötte a telet.

Vonulás közben azért alszanak kicsit?

A hím kis goda parányi madár, tömege 190-400 gramm között mozog. A hosszú vonulás előtt azonban akár meg is duplázhatja testtömegét, de a repülési hatékonyság érdekében még arra is képes, hogy csökkentse belső szervei méretét. „Különösen a kis- és közepes testű fajokra jellemző a vonulás előtti hiperevés, amikor az egyed a napi alapszükségletnél sokkal több táplálékot vesz magához, a többletet pedig zsír formájában raktározza el a bőre alatt és a belső szervei külső felszínén” – magyarázza Orbán Zoltán. „Ez a zsír képezi a vonulási üzemanyagot, melynek elégetésekor az energia mellett víz is keletkezik. A kutatók az egyes fajok kapcsán jól meg tudják adni, hogy egységnyi zsír elégetésével a madár hány km-t tud megtenni.”

A belső szervek méretcsökkenése pedig valószínűleg azzal van összefüggésben, hogy extrém helyzetben a kevésbé fontos szervek – mint hosszú repüléskor például az ivarszervek vagy éppen a gyomor – vérellátása, és így mérete is csökken.

Hogy ilyen hosszú repülések közben vajon alszanak-e a madarak, ma még a kutatók sem tudják biztosan. „Az alvás rendkívül összetett, és máig nem teljesen értett mechanizmus, ami az emberekben is nagy egyedi varianciát mutat. Azt feltételezik, hogy például a cetekre jellemző fél agyféltekés alvás jellemzi a madarakat is, és a madaraknál, az emlősöktől eltérően, az izomtónusvesztést okozó REM-alvás csak másodpercekig tart, és ez is elegendő számukra.”

A kis goda nálunk is feltűnik olykor

A kis goda Észak-Skandináviától keletre, Alaszkáig, tengerpartokon, tundrán, lápokon fészkel. Az Eurázsia nyugati részén költő madarak Dél-Európa és Afrika partjainál töltik a telet, a keleti madarak Délkelet-Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon telelnek.

A faj az 1980-as évektől rendszeresen, bár kis számban megfigyelt őszi és tavaszi átvonuló Magyarország vizes, tocsogós élőhelyein. Elsősorban az Alföldön, de az ország egész területén feltűnhet.

Különleges vonulási teljesítményért a nálunk költő madaraknak sem kell a szomszédba menni.

– mondja Orbán Zoltán. „Fecskéink napi szinten több mint 1000 kilométert is megtesznek, és ezt a sebességet képesek napokon át tartani. Egy parányi, 10 grammos nádiposzáta, a hiperevéssel megduplázott testtömegével, a Földközi-tengert „toronyiránt” átrepülve, egy hét alatt képes az 5-6 000 kilométerre levő Közép-Afrikába jutni.”

A hazai madárfajok közül egyébként a leghosszabb vonulási útvonalat bejáró fajok Dél-Afrikában telelnek. Ide tartozik például a fehér gólya, a füsti fecske, a kék vércse, a szalakóta vagy a haris.