Az idén 50 éves Hortobágyi Nemzeti Park értékeit lehetetlen lenne felsorolni, és mi sem teszünk erre kísérletet, viszont szerettünk volna néhányat felcsillantani ezekből a jubileum kapcsán, amelyben a Hortobágy kiváló fotósa, Szilágyi Attila természetvédelmi őr volt segítségünkre.
Hazánk első nemzeti parkját 1972-ban alapították, és az azóta többször kibővített Hortobágyi Nemzeti park területe ma már 82 ezer hektár, ezzel a legnagyobb is Magyarországon. Területének jelentős része szerepel a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek úgynevezett ramsari jegyzékében, de az UNESCO-világörökségi helyszínek listáján is ott van, valamint Nemzetközi Csillagoségbolt-park címmel is büszkélkedik.
A természeti értékek mellett, néprajzi és kultúrtörténeti szempontból is különleges, valamint a nemzeti park munkatársai igyekeznek megőrizni a pásztorhagyományokat is, hiszen a pásztortudomány, a legeltetés fontos része a gyepek természetvédelmi kezelésének. De az általános tudnivalók helyett nézzünk inkább konkrétumokat, mégpedig képek segítségével.
12 fotót kértünk Szilágyi Attila természetfotóstól, a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őrétől, hiszen ki más ismerhetné jobban ezt a helyet, mint az, aki itt nőtt fel, itt él a hortobágyi puszta közepén.
Attilát elsősorban a madarak vonzották be elsőként, így fotóalanyai is zömmel közülük kerülnek ki, de ezt látni is fogjátok képein. Még szerencse, hogy itt dolgozik, a Hortobágy ugyanis ideális ilyen szempontból, hiszen hazánk legtöbb vonuló és fészkelő madarával itt találkozhatunk.
Lássuk tehát a Hortobágy elmúlt egy évét képekben, 12 hónap 12 jellemző vagy épp különleges fotója a csodás Hortobágyról! A galéria az alábbi képre kattintva nyílik.
JANUÁR: Sasharc
Ebben a hónapban tartják a téli sasszinkront hazánkban. A több éve folyó célzott monitoring vizsgálatok alapján látszik, hogy Magyarországon a legtöbb rétisas a Hortobágyon összpontosul ebben az időszakban. Teszik ezt azért, mert manapság már ritkán fagynak be tartósan a vizeink és jelentős mennyiségben vannak áttelelő vízimadár-csapatok (récék, ludak), amely a rétisasok legfőbb tápláléka.