Legnagyobb tavunk déli oldala inkább a vízi örömök miatt van fókuszban, pedig jobbnál jobb kilátókkal vihetünk egy kis változatosságot a nyaralásba.
Évtizedek óta alapvetés, hogy főszezonban Siófoktól egészen Balatonberényig ki lehet rakni a megtelt táblát annyian zsúfolódnak össze a tóparti településeken, és az egész déli part egyetlen gigantikus naptejben úszó stranddá olvad össze. Ezzel persze semmi baj nincs, mindenki ott nyaral, ahol szeretne és tud, a gond, akkor van, ha a jól megérdemelt szabadság alatt rosszra fordul az idő, mert ilyenkor a Balaton déli partja első blikkre nem kecsegtet túl sok alternatív programlehetőséggel, holott egy kis keresgéléssel remek helyeket fedezhetünk fel. A példának okáért most 5+1 olyan kilátót szedtünk össze Zamárditól egészen Fonyódig, amelyeket megéri felkeresni akár a nyaralás alatt is.
1. Tihanyt így még nem láthattad
Szándékosan nem a kilátóként is funkcionáló siófoki víztoronnyal kezdjük listánkat, hiszen az ott magasodik a város kellős közepén, kellő figyelmet kap, ráadásul virtuálisan is körbenézhetünk fentről, ezért ugorjunk is át a szomszédos Zamárdihoz. Itt találjuk a 2000-ben épített Kőhegyi-kilátót, amelynek körteraszáról elképesztő látványba lehet részünk: pont szemben velünk a Tihanyi-félsziget nyújtózkodik felénk a túlpartról, de szép időben szinte az egész Balatont megcsodálhatjuk a mindössze 220 méter magas dombról, ezért ha van távcsövünk, ne hagyjuk otthon. Sajnos a látható hegyek beazonosítását nem segíti információs tábla, piros pont viszont, hogy a fedett kilátó mellett találunk padokat, ivókutat, WC-t, és nem mellesleg egy büfé-borterasz is üzemel az építmény közvetlen szomszédságában.
A kilátót akár autóval is megközelíthetjük, ám a meredek és szűk utcácskák miatt mindenki akkor jár a legjobban, ha inkább gyalog közelíti meg a sárga sáv jelzést követve a Honvéd utca - Fő utca - Római út útvonalon. Még több információt az egész évben látogatható, ingyenes kilátóról és elérhetőségéről ide kattintva érhetsz el a Természetjáró oldalán, ahol nem mellesleg egy remek túraajánlatot is találsz a környék felfedezéséhez.
2. A Balaton legmagasabb épített kilátója
Listánk második helyén a 2016-ban átadott Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpontot ajánljuk, amelynek 25 méteres „árbóca” kilátóként funkcionál. A panoráma tényleg elképesztő fentről, köszönhetően annak, hogy – a mintegy 40 méteres magasparttal együtt – közel 70 méteres magasságból lehet végignézni a Balatonon mindkét irányba, a 29 kilométerre lévő balatonakarattyai magaspartig és a 49 kilométerre lévő Keszthelyig, illetve Fenékpusztáig, ráadásul a nézelődést fixen telepített távcsövek is segítik. Nem árt tudni, hogy II. fokú viharjelzés esetén a kilátótorony nem látogatható, viszont a kiállítás a kávézóval és a panorámaterasszal kedvezményes áron tekinthető meg, így tényleg jó „menekülő program” lehet rossz időben is. A nyitvatartásról és a jegyárakról a hely honlapján érdemes tájékozódni.
3. Elképesztő panoráma egy teraszról
Tavaly tavasszal húztak fel egy kilátóteraszt a Balatonlelle felett „magasodó” alig 300 méter magas Kishegyen, ahol nem mellesleg kialakítottak egy terepfutó és egy terepbringás kört, valamint építettek két játszóteret, tűzrakó helyeket és pihenőpadokat is, így aki egy nagyszabású családi pikniket/bográcsozást/szülinapozást szeretne a környéken tartani, ne is keresgéljen tovább. Bár nem egy klasszikus kilátóról van szó, mégis elképesztő panorámában lehet részünk a mintegy 20 négyzetméteres, fából ácsolt építményről: Fonyód és Balatonboglár dombjai apró kis puklinak látszanak innen, míg a túloldal hegyes és lekopott felszínű tanúhegyei mesébe illően olvadnak bele a párába.
Aki nem szeretne Lelléről felsétálni (kb. fél óra), autóval is felhajthat az amúgy jó minőségű, de egyre keskenyebb aszfaltúton egészen a Szent Donát-kápolnáig, ahol a járgányt hagyva, a sárga sávot kell keresni. Ez a jelzett turistaút a közeli Gyugyig vezet, de a kilátóhoz csak a Kishegy tetejéig kell követnünk.
4. A „boglári Atomium”
A Balatonboglári borvidék központjának egyik legemblematikusabb látnivalója a futurisztikus hatást keltő Gömbkilátó, amely körülbelül félszáz méterrel magasodik az alant elterülő tó tükre fölé. A remekmű 1967 óta dacol az évek múlásával és a turisták hadával a Balaton partján, de valójában 1963-ban építették meg a budapesti Városligetben, ahol az első Budapesti Nemzetközi Vásár legfőbb látványossága lett az Idegenforgalmi Hivatal standjaként. Az idők folyamán kétszer, az 1980-as években és 2008-ban zárták le, illetve újították fel, hogy látogatása biztonságos legyen. A 2002 óta pazar díszkivilágítással büszkélkedő, jelenlegi formájában 2012 óta látogatható építmény szomszédságában egy menő bobpálya és egy kalandpark is várja a nagyérdeműt. A kilátó jelképes belépődíj (felnőtteknek 300, gyerekeknek 250 Ft) ellenében a hét minden napján, nyitvatartási időben látogatható. További információk ide kattintva érhetők el.
5. Az egész tavat beláthatjuk Fonyódról
Fonyód abban a szerencsés helyzetben van, hogy mindkét magaslatán van egy-egy szuper kilátó, ám mi most a kevésbé ismert Sipos-hegyi kilátót ajánljuk, már csak azért is, mert a Várhegyi-kilátó ideiglenesen le van zárva felújítási munkák miatt (tavaly nyáron derült ki, hogy kártevők támadták meg a kilátó faszerkezetét, és emiatt életveszélyessé vált).
A Sipos-hegyi csigalépcsős acéltoronyról annyit érdemes tudni, hogy 1987-ben a Magyar Posta építtette, azért sokáig a környéken lakók csak Postás-kilátóként emlegették. Az adótoronyként is funkcionáló építményt nem a szépségéért kell szeretni, hanem a teraszáról élvezető panorámáért, ugyanis a tavat szinte teljes hosszában megcsodálhatjuk fentről. Kelet felé jól kirajzolódik a vízbe benyúló Tihanyi-félsziget, közepén az apátság tornyaival, míg a nyugati túlvégen a Keszthelyi-öbölbe is belátunk. Az igazi csoda azonban a szemben látható képpel lesz teljes: a Badacsony uralta északi parton sorakoznak a Balaton-felvidék bazalthegyei. A szép kilátásnak ára van: felnőttek 500 forintért, a gyerekek pedig 200 forintért kapaszkodhatnak fel a csigalépcsőn, további információ itt érhető el a két fonyódi kilátóról.
+1. Még egy terasz
Nem tévedés történt, a képen látható objektum nem a listánk 3. elemének a megismétlése, ez ugyanis Szántód felett található, a hasonlóság oka, hogy nagyjából egyszerre építette őket a Sefag Zrt. – részben EU-s támogatásból. Hivatalos neve „Molyhos tölgy” pihenőterasz, és tényleg szép kilátás nyílik róla a környékre, főleg a pont szemben lévő Tihanyi-félszigetre, még annak ellenére is, hogy egy magasfeszültségű vezeték „lóg bele a képbe”. A legnagyobb baja ennek a helynek, hogy egy kőhajításra van az 1. pontban bemutatott Kőhegyi-kilátó, ahonnan sokkal jobb a panoráma. Az erdészet becsületére legyen mondva, hogy egy kis tanösvényt is kialakított a szántóföld mellé telepített terasz környékén, így próbálva növelni a vonzerejét. Ezt a kilátópontot egyébként egy remek kis túrára is felfűzhetjük a Szántód központjából induló sárga jelet követve egészen Zamárdiig.
A cikk 2021 júniusában jelent meg először.