Till Anilla nyáron egyvégtében végigjárta az Országos Kékkör 2550 kilométerét. Egy héttel a célba érés után beszélgettünk vele élete eddigi legnagyobb kihívásáról.
Anilla május végén indult el Budapestről, a Hármashatár-hegyről, majd 72 nappal és 2550 kilométerrel később, július 29-én érkezett vissza Budapestre. Mielőtt azonban igazán visszatért volna régi életébe, adott még magának egy hetet az Ozora fesztiválon, ami nemcsak ajándék volt saját maga számára a túra teljesítéséért, de kellemes átmenetet is jelentett a kékkörön tett nagy kaland és a hétköznapok valósága között.
Az El Caminótól a kéktúráig
A 28 éves pásztói lánynak nem ez volt az első hosszú távú túrája. 2019-ben teljesítette az El Caminót, de akkor még egyáltalán nem jutott eszébe, hogy a hosszú távú túrázás hamarosan a szenvedélye lesz. Aztán egyik nyár jött a másik után, ő pedig minden évben azt érezte, hogy újra szeretne egy nagy túrát teljesíteni. 2020-ban – az El Caminóhoz hasonlóan – egyedül végigjárta az Esztergomból Máriagyűdre vezető 431 km-es Magyar Zarándokutat. 2021-ben mesterképzésen tanult Svédországban, így adta magát az ország leghíresebb túraútvonala a Kungsleden, amit már holland párjával teljesített. A 443 km-es Királyok útja számos természetvédelmi területen halad át, és az Északi-sarkkört is átlépi. 2022-ben pedig Hollandia kéktúráját, a 498 km-es Pieterpadot járták be 17 nap alatt.
Tavaly nyáron már eljátszottam a gondolattal, hogy szeretném egyben teljesíteni az Országos Kékkört, de tudtam azt is; ahhoz, hogy ez sikerüljön, a csillagok együttállása is kell
– meséli Anilla, aki jelenleg a Corvinus Egyetem PhD-hallgatója. „Már év közben úgy kellett alakítanom a dolgaimat, hogy ez összejöhessen, így többek között ki kellett találnom azt, hogy a másodéves komplex vizsgámat a doktori iskolában hogyan teszem le nyáron. Végül az Alföldi Kéktúra idején vizsgáztam úgy, hogy egy barátnőm este Berettyóújfaluból elhozott Budapestre, másnap reggel levizsgáztam, aztán visszazötyögtem vonattal, 11-re visszaértem Berettyóújfaluba, és utána teljesítettem az aznapi adagot. Így egyetlen napon sem maradt ki túra.”
Lencsés bolognai és egyéb praktikus dolgok
A szervezést is jóval a túra megkezdése előtt el kellett kezdenie. A legnagyobb kihívást a szállások megszervezése jelentette. „Ez szerintem sokkal nehezebb volt, mint maga a túra” – mondja nevetve. „Ki kellett találnom, hogy hol fogok sátrazni, és hol tudok szállást foglalni, de úgy kellett kalkulálni, hogy a napi távok se túl rövidek, se túl hosszúak ne legyenek. És mindezt 72 napra. Volt egy nagy táblázatom, ezt vittem magammal, de az induláskor csak az első két hétre voltak meg a szállásaim, aztán folyamatosan szerveztem azokat. Így is volt azonban olyan, hogy aznap foglaltam, mert a környékbeliek javasolták, hogy ne sátrazzak ott. Ezért változtattam a terven, és inkább foglaltam szállást.”
A korábbi túrák során Anilla már szerzett némi rutint a csomagolásban, így emiatt nem aggódott. „Szerintem kényelmes mennyiséget cipeltem magammal. Például pólóból három volt nálam, két túrázós, és egy, amit zuhanyzás után vettem fel. Bakancsból kettőt használtam el, mindegyik 2000 km után adta meg magát. Egyikben még a Pieterpad benne volt, és az itt 500 km után tönkrement. A túra vége felé aztán egyre kisebb lett a táskám, mert akkor már nem sátraztam, ez azért is volt jó, mert a kékkör végére én is 7 kilóval könnyebb lettem.”
A tájékozódással nem volt gondja, nagy eltévedései nem voltak, maximum néhány perces kitérők csak. „Útközben a Természetjáró applikációját használtam, anélkül jóval nehezebb dolgom lett volna, főleg az Alföldön, ahol több szakaszon elég hiányosak a jelzések.”
Mivel évek óta vegán, így az étkezés megszervezésében is volt némi kihívás. „Ahol volt bolt vagy étterem, mindig találtam valami opciót, de az is igaz, hogy a túra alatt nem volt túl változatos az étrendem.” A menüben gyakran szerepelt például zöldséges pástétom, kuszkusz, tészta valamilyen szósszal, gyümölcsök, zöldségek, a főzni való konzervek között is van olyan, amit vegánként megehet. A szállásokon főzött is magának egyszerűbb dolgokat, például lencsés bolognait, aminek a hozzávalóit a legtöbb boltban meg lehet venni.
Nem félsz?
A leggyakoribb kérdés, amit fel szoktak tenni neki az az, hogy nőként nem fél-e egyedül túrázni. Ő pedig erre el szokta mondani, hogy de, igen, fél, sok mindentől, ez azonban nem tartja vissza attól, hogy elinduljon. Aggódott például amiatt, hogy milyen lesz először egyedül sátrazni az erdőben, vagy mi lesz, ha ráesteledik valahol a határban. „Egyszer nem értem időben oda a szállásra, és rám sötétedett az Alföldön. Ettől eléggé tartottam korábban, de amikor megtörtént, rájöttem, hogy ez nem is olyan vészes, hisz a fejlámpámmal jól tudtam tájékozódni. Ahogy telt az idő, egyre kevésbé stresszeltem ilyen dolgok miatt, és egyre rutinosabb lettem. Volt olyan is, amikor délután fél 4-ig nem találtam boltot, és nem tudtam enni, de akkor már ez sem stresszelt, úgy voltam vele, hogy legrosszabb esetben valakitől kérek enni.”
Saját biztonsága érdekében több óvintézkedést is tett. A túra alatt rendszeresen posztolt közösségi felületein, ahol több ezren követik őt. „Az Instagramon – bár úgy tűnhetett – hogy élőben közvetítettem, valójában 7-14 napos késéssel tettem ki a képeket és a videókat. Mikor például Nyíregyházáról posztoltam, én már Szegednél jártam. Erről csak a legvégén beszéltem a követőimnek, de persze a családtagjaim, a barátaim, akikkel rendszeresen beszéltem telefonon, tudták, hogy hol vagyok.”
Ahogy sok kéktúrázó, ő is tartott a kóbor kutyáktól, de sem azokkal, sem medvével nem találkozott, vaddisznókkal viszont többször is összefutott, de ilyenkor szerencsére mindenki ment a maga dolgára. Mivel egyedül túrázott, sok állatot látott, például őzeket, szarvasokat, sok-sok madarat, szalamandrákat, ami nagy élményt jelentett számára.
Ha egy hétig tudsz menni, akkor bármeddig tudsz
Azt mondják a hosszú távú túrázók, hogy az első hét tartogatja a legnagyobb kihívásokat. Ezt Anilla is megerősíti, az első napokban ő is küzdött némi izomlázzal.
Naponta átlagban 35-36 km-t mentem, de a túra harmadik harmadában már volt olyan nap, amikor 56 km-t tettem meg, és három nap alatt összejött 150 km.
Ez nagyon sok, de ekkorra már a szervezet hozzászokik a terheléshez, az izomzat pedig megerősödik.” Erre egyébként van is egy angol kifejezés a „trail legs”, ami erre az állapotra utal, amit a hosszú távú túrázók egy-két hónap alatt érnek el, és ilyenkor szuperhősöket megszégyenítő teljesítményre képesek.
Anilla számára nemcsak fizikailag, de mentálisan is az elején volt a legnehezebb, de persze közben is akadtak azért mélypontok. „Emlékszem, az ötödik napon lehettem, amikor néztem a táblázatomat, és nem tudtam felfogni, hogy még 67 ugyanilyen nap van hátra. Stresszelt az is, hogy hosszú ideig most én leszek a felelős mindenért, hogy egyedül rajtam múlik, hogy odaérek-e valahová időben, lesz-e szállásom.”
De ahogy teltek a napok, egyre rutinosabbá váltam.
Anilla szerint sokat segíthet, ha az ember előre gyakorolja a meditációt, a tudatos gondolkodást, ami jól jöhet a nehéz pillanatokban. „Ahogy az életben, úgy egy túrán is vannak mélypontok. Ilyenkor az a legjobb, ha az ember elmegy aludni, de az is segít, ha megéli a mélypontokat, ad magának egy negyedórát, és hagyja, hogy kijöjjenek ezek az érzések. Sokan félnek attól is, hogy ilyen hosszan egyedül legyenek, hogy hetekig-hónapokig nem lesz senki, aki segítsen. Egy ilyen élmény azonban rengeteg önbizalmat ad.”
Tájak és emberek
Egy hosszú túrán nemcsak önmagával, hanem az országgal is találkozik az ember. „Sok olyan település van, ahová egyébként nem jutottam volna el, és ez a túra adott egy képet számomra a magyar vidékről. Sokszor beszélgettem emberekkel, kocsmákban, buszmegállóban, de olyan is volt, aki behívott a konyhájába egy kávéra. Az mindig jó beszélgetésindító, ha egyedül túrázik az ember, sokan kíváncsiak arra, milyen élményeim vannak.”
Anillának volt egy meglepő és váratlan találkozása is, az Őrségben, Kercaszomor határában ugyanis véletlenül összefutott a kéktúra „sztárjaival”, Soós Feri bácsival és Forint kutyával. „Először a kutyát láttam meg, és nagyon ismerős lett, aztán felnéztem, és rájöttem, hogy kik ők. Feri bácsi épp egy rádióinterjúról tartott gyalog haza. Aztán egy-másfél órát együtt mentünk, ő mesélt az erdőről, a falujáról, és megbeszéltük a kéktúrás élményeinket is. Nem tudom, hogy mennyi esély volt arra, hogy összefussunk.”
A szép, a kedves és a nehéz
Anilla a Hármashatár-hegyről indult, először teljesítette az Országos Kéktúra (OKT) keleti felét, majd jött az Alföld, a Dél-Dunántúl, és a végére az OKT dunántúli szakasza. „Nekem nagyon jó volt ez az irány, mert nagyon szép volt a kezdés, első este Dobogókőre értem, majd jött a Börzsöny. Szintén jó volt, hogy az Alföld volt a közepe, nekem az nehéz lett volna a végére, a dél-dunántúli szakasz már felüdülés volt, és a végére megint egy nagyon szép rész maradt.”
„Nagyon szép tájakon halad keresztül, vannak benne kihívások, de nem megugorhatatlanok, ráadásul ez pont egy olyan hossz, 540 km, amit két-három hét alatt lehet teljesíteni annak is, akinek nincs sok tapasztalata.”
A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra volt a szívéhez legközelebb álló szakasz.
A kedvenc tájait hosszan sorolja, Zemplén, Balaton-felvidék, Őrség, Zselic, Dobogókő környéke. Az alföldi részből Gemenc volt a kedvence, a Mátra meg egyébként is közel áll a szívéhez, mert onnan származik. Mentálisan a legnagyobb kihívást az Alföld jelentette számára, ahol bizony akadtak nehéz napjai. „Voltak számomra nehezen befogadható szakaszok, amikor az ember csak gyalogol, gyalogol végig a gáton, és mintha semmi nem történne közben.”
Stresszkezelés természetesen
Anilla PhD-hallgatóként a fenntarthatóság kommunikációjával foglalkozik, így a kékkörön szerzett tapasztalatait és élményeit a munkájában is kamatoztatni tudja majd, de a túrának számos pozitív hatása van életének egyéb területeire is.
„Sok minden történt velem a túra előtt, és nagyjából tíz napig tartott, amíg minden olyasmit átgondoltam, amire korábban nem volt időm. Aztán egyszer csak ültem, azt éreztem, hogy most már mindent végiggondoltam, amit akartam, és ekkor eljött egy kellemes, nyugodt állapot.
Ilyenkor, amikor nincs túlpörögve az agy, a kihívásokat is jobban, kiegyensúlyozottabban tudja az ember kezelni.
Emellett szinte teljesen megszűnt minden stresszem, ami nem történt meg velem évek óta. És ennek egyéb egészségügyi vonatkozásai is vannak, a kéktúra alatt ugyanis teljesen megszűnt a stressz miatti fülzúgásom és fejfájásom is. Ezt jó lenne valahogy megőrizni. Ahhoz, hogy ezt megtarthassam hosszú távon, szükség van változásokra az életemben, ami lehet, hogy karrierváltással, karrierátformálással fog járni. Úgy érzem, hogy nem tudok, és nem is akarok visszamenni abba, ami előtte volt, amikor napi tíz órát ültem a számítógép előtt. Sokkal jobban éreztem magam tíz óra túrázás közben, mint a számítógép előtt ülve. Olyasmit szeretnék, ami a kettőt ötvözi.”
A túra alatt Anilláék filmet is forgattak, ami még készül, és egyelőre 2550 munkacímen fut. „Egy filmes barátom készíti, és leginkább a túra alatti mentális utazásról szól. Ősz végére tervezzük a bemutatót, és úgy tűnik, hogy van rá érdeklődés. A film egyébként mindenképpen elkészült volna, akkor is, ha nem tudok végigmenni, de persze nagyon örülök annak, hogy végül az lesz benne, hogy sikerült.”
Emellett, ahogy a korábbi túráin, most is készít videós élménybeszámolókat. A kisfilmek hamarosan felkerülnek a YouTube-csatornájára, amit itt tudtok elérni.
És hogy mit hoz a jövő? Izgalmas kihívások és változások várnak rá, amelynek természetesen egy újabb hosszú távú túra is a része lesz. Erről azonban egyelőre csak annyit szeretne elárulni, hogy ismét a messzi észak felé veszi majd az irányt.
Szívből gratulálunk Anillának ehhez a fantasztikus teljesítményhez!
Korábbi túráiról és az Országos Kékkörön szerzett élményeiről és tapasztalatairól itt, itt és itt olvashattok.
