A Tihanyi-félsziget az a hely, amit nem tudok megunni, minden évszakban imádom. Ha tehetném, már rég odaköltöztem volna, mert nemcsak gyönyörű és hangulatos, de kis területen változatos természeti és történelmi látnivalóik is várják a túrázókat.
Kisfiunk, Dani hamarosan két és fél éves lesz, s bár egy éve látta már a Balatont, arra természetesen nem emlékszik még, így a tó, és az azzal járó élvezetek, mint láblógatás a 18 fokos vízbe, a megunhatatlan kavicsdobálás, a part mentén úszkáló hattyúk és kacsák, teljesen lenyűgözték. Így amikor vasárnap délelőtt a kikötőtől nem a vízpart, hanem az erdő felé indultunk, mérhetetlenül csalódott lett. Ennek hangot is adott, így túránk első szakaszát változó intenzitású sírás mellett tettük meg. Hiába próbáltuk azzal nyugtatni, hogy a túra végén annyi időt maradunk a tónál, amennyit csak akar, nem segített. De a Tihanyi-félsziget azért is remek hely, mert az egységnyi területre jutó látnivalók mennyisége terén szerintem verhetetlen, így az ilyen típusú konfliktusok is egy-kettőre megoldódnak maguktól. Mire a Barátlakásokhoz értünk Dani is megnyugodott. Útközben két csodaszép és végtelenül türelmes zöld gyík volt segítségünkre, a hajdani szerzetesi cellák pedig végképp elfeledtették keserűségét, még akkor is, ha a „barlangi pók” épp szunyókált, így vele nem tudtunk találkozni.
Szerzetesek a hegyoldalban
A Tihanyi-félszigetet a 18 km-es Lóczy Lajos tanösvény útvonalai hálózzák be, melyek minden látnivalót érintenek. A piros kereszt turistajelzésű sétaút kiindulópontja a Sajkod melletti Apáti-templomromnál van, innen az Apáti-hegyen, a Nyereg-hegyen és a Csúcs-hegyen keresztül a Szarkádi-erdőbe, majd a Gejzír-mező és az Aranyház érintésével az ősközségbe vezet, majd a Kiserdő-tető - Óvár - Barátlakások útvonalon a tihanyi hajóállomásra visz. Mi most a sétaút végét jártuk be, nem először és nem is utoljára, mert minden alkalommal ugyanannyira élvezzük. Első állomásunk a kikötőtől alig húszpercnyire található Barátlakások voltak. A bazalttufába vájt üregekben egykor orosz szerzetesek éltek, akik I. András feleségének, Anasztázia, egykori kijevi nagyfejedelmi hercegnő hívására érkeztek ide. A szerzetesek a személyes életterüket jelentő celláik mellett templomukat is itt alakították ki. A vizet a közelben található Ciprián-forrástól hordták fel. Ma már azonban a forrás vizének minősége korántsem olyan jó, mint volt, így nem iható.
Tihany első lakói
Az erdőből hamarosan kiértünk a gerincre, alattunk a Balaton nyújtózott teljes szépségében, Dani legnagyobb bánatára azonban egy kavicsdobásnyi távolságnál azért „kicsit” messzebbre. Az egyébként is csodaszép látványt még lehetett fokozni, ugyanis az Óvár tetejéről szerintem az ország egyik legszebb panorámája tárul a szemünk elé, az Apáti- és Nyereg-heggyel, a Külső- és Belső-tóval, a Balatonnal. Az Óvár fennsíkján egykor a Balaton-vidék legnagyobb földvára állt. A késő bronzkorban és a kora vaskorban, vagyis úgy 2-3 ezer évvel ezelőtt, évszázadokon át törzsfői székhely lehetett. Utolsó lakói a kelták voltak, akik a rómaiak érkezéséig maradtak itt. Az 1 km hosszú és 400 méter széles fennsíkot egy kb. 1200 méter hosszú sánccal kerítették körbe. A régészeti feltárások során a sáncok által körülfogott területen cölöpházak maradványait tárták fel. Érdekes, hogy több agancsleletet is találtak, egy kelta gödörben például egy teljes szarvascsontváz feküdt, ami valószínűleg áldozati ajándék lehetett. A földvárat a későbbi korok népei is használták, az államalapítás korában a sáncokat megmagasították, és egy árkot is mélyítettek a földvár köré.
Egykor lecsapolták, ma madárparadicsom
A Szélmarta-szikláknál Dani is kikívánkozott a hordozóból, hogy saját kezével tapogathassa meg a fura sziklákat, amelyek számomra leginkább pihenő medvékre emlékeztetnek. A mediterrán hangulatú Kiserdő-tető a Külső- és a Belső-tó között húzódó vulkáni kalderaperem-maradvány, melynek tetejéről nyílik a legjobb kilátás a Külső-tóra, mely az egykor itt működött vulkán kitörési központjában alakult ki. A nádassal borított tó ma fokozotton védett terület, de nem volt ez mindig így. A 19. század elején csatornát ástak a tó és a Balaton közé, hogy levezessék a vizet, és a szárazzá váló területet kaszálóként hasznosítsák. A 20. század végén megindult élőhely-rekonstrukciós munkálatoknak köszönhetően a víz és az élővilág is visszatért. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területeként a tó ma gazdag élővilágnak ad otthont, melynek megóvás érdekében a területre csak engedéllyel lehet belépni, kizárólag természetvédelmi kutatási céllal. A Kiserdő-tetőről azonban távcsővel, de akár szabad szemmel is megfigyelhetjük az itt mozgó madarakat, elsősorban a kócsagokat és a gémféléket.
Az amur felfalt mindent
A Kiserdő-tetőről lejövet szőlőültetvények mellett haladtunk el, és hamarosan kiértünk a Belső-tó partjára. Dani itt már alig tudta nyitva tartani a szemét, és perceken belül el is aludt. Pedig a szürkemarhák és az ürgék még csak ezután következtek. A Belső-tó keletkezéséről megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint ez is egy kráterben alakult ki, más viszont a szél munkájának tulajdonítja létrejöttét. A Külső-tóhoz képest szegényebb élővilággal rendelkezik, ennek egyik oka, hogy a hatvanas években ázsiai növényevő halakat telepítettek a vízbe, az amur és társai pedig szép lassan megettek mindent, ami az útjukba akadt, aztán ők maguk is elpusztultak. Azóta a vízparti növényzet újra kezdi visszahódítani a tavat, amit elsősorban horgászvízként hasznosítanak, de a part egy kijelölt szakaszán kutyastrand is van.
Törpék és óriások
A tópart legcukibb állatai címet kétségkívül a parányi ürgék nyerik el, akik a hatalmas szürkemarhákkal osztoznak közös lakhelyen. Órákat el tudnék itt tölteni a fűben ülve, ürgéket figyelve. A kis állatok ugyanis nem olyan félénkek, mint azt gondolnánk, és elég gyakran kijönnek a lyukból, és ahogy mi őket, ők is ugyanolyan kíváncsisággal néznek bennünket. Olykor azért, füttyentenek egyet-kettőt figyelmeztetésképpen, ilyenkor a félénkebbek azonnal el is tűnnek a föld alatt. A fokozottan védett rágcsálókat 2003-ban telepítették ide. 223 példányt hoztak a szentkirályszabadjai repülőtérről, és hogy az állatok minél hamarabb otthon érezzék magukat, a szakemberek előre készítettek nekik lyukakat. Hogy az ürgék jól érzik itt magukat, mi sem bizonyítja jobban, hogy az állomány azóta is stabil, és jelenleg is 200 körül lehet a számuk. Az ürge a 20. század közepéig gyakori állat volt az országban, sőt kártevőnek tartották és húsa miatt vadásztak is rá. Emiatt illetve élőhelyének zsugorodása miatt aztán annyira megfogyatkozott a számuk, hogy 1982-ben védetté nyilvánították. A faj védelme érdekében országszerte több, a tihanyihoz hasonló áttelepítés is történt repülőterekről, amelyek a rövid füvű gyepekkel megfelelő élőhelyet jelentenének az ürgék számára. A rágcsálók jelenléte azonban a ragadozó madarakat is vonzza, ők pedig veszélyeztetik a repülés biztonságát.
A Belső-tótól több lehetőségünk is van. Tovább haladhatunk a közeli Aranyház gejzírkúpja felé, de a nyári nagy melegben jól eshet a Levendula-ház hűs levegője is, ahol izgalmas kiállítás mutatja be a félsziget múltját és jelenét, és levendulából készült ételeket és italokat is megkóstolhatunk. Mi, felnőttek szívesen mentünk volna még tovább, mégis inkább kikötő felé vettük az irányt, hogy a családi béke érdekében egy kavicsdobálással egybekötött láblógatással zárjuk a tihanyi napunkat.
Kapcsolódó cikkek:
Azt hiszed, mindent tudsz a Balatonról?- kvíz
Most van szükség összefogásra a Balaton-felvidékért
A Badacsony fentről is gyönyörű
