Az erdőkben élő fák kapcsolatban vannak és kommunikálnak egymással, de ha szükség van rá, gyógyítják is egymást. Suzanne Simard évtizedek óta kutatja a fák kommunikációját, szerinte az erdők sok szempontból hasonlítanak az emberi társadalmakhoz, épp ezért, ha megértjük az erdő működését, abból mi is tanulhatunk.
A kanadai Brit Columbia Egyetem tanára, Suzanne Simard több mint 30 éve kutatja az erdőket és a fák kommunikációját. Könyve, A bölcs erdő titkai nemrégiben magyarul is megjelent.
„Mikor ezt a könyvet írtam, én magam is úgy éreztem, hogy gyógyító hatással van rám az, hogy ezzel foglalkozom” – mondta a kutató egy interjúban. „Amit a fáktól tanultam, az a saját problémáim kezelésében is segített, de az erdők abban is a segítségünkre lehetnek, hogy hogyan gyógyítsuk meg saját társadalmunkat. Az erdőktől, a fáktól annyi mindent kapunk. Ha elveszítjük őket, rengeteg mást is vesztünk, és mi magunk is elveszünk.”
Ez a könyv nem arról szól, hogy hogyan menthetjük meg a fákat, sokkal inkább arról, hogy ők hogyan menthetnek meg minket.
Favágó családból az erdők kutatója
Simard családja generációk óta favágással foglalkozott. Ez persze akkoriban még egész mást jelentett, mint manapság. Ők szálaló üzemmódban termelték ki a fákat, vagyis egy adott területen csak néhány fát emeltek az erdőből, nem vágták ki egyszerre az egészet, és hagyták, hogy az erdő természetes úton újuljon meg. A fákat a hegyi folyókon úsztatták le, ami, ahogy az alábbi videó képein is látszik (3.00 perctől), egyáltalán nem volt veszélytelen. A favágók vadvízi tutajosként lovagolták meg a sebes folyókat és próbálták helyes irányban terelni a hatalmas fatörzseket.
Suzanne Simard imádta ezt az életet, és már gyerekként eldöntötte, hogy ő is fákkal, erdőkkel akar foglalkozni. Erdésznek tanult, és az erdők működésének titkait akarta kutatni, szeretett volna rájönni arra, honnan származik az erdők ereje, a regenerációs képessége, hogyan képes a természet meggyógyítani önmagát.
Az anyafa-projekt
Simard egyetemi évei alatt egy fakitermelő vállalatnál volt gyakorlaton, ahol az ültetvények egészségére kellett figyelnie. Ott vette észre, hogy míg a természetes újulat magoncai szépen növekednek, addig a közeli ültetvény sorban álló kis fenyői egytől-egyig el vannak sárgulva. Próbált magyarázatot találni erre a furcsaságra, és akkor terelődött a figyelme a fiatal kis fák gyökerein tekergő gombafonalakra. Az ültetvények magoncainál ugyanis ezek teljesen hiányoztak.
Későbbi kutatásai is erre a területre fókuszáltak, a változó klíma és az erdők jövője miatti aggodalom pedig még inkább elkötelezetté tette abban, hogy megértse az erdők működését, és ezáltal segíthessen azoknak a változó körülményekhez való alkalmazkodásban.
Aztán lépésről lépésre, egyik nyomról a másikra a 90-es évek végén munkája fantasztikus felfedezést hozott, és egészen más megvilágításban tekintett az erdőkre.
Simard ugyanis rájött, hogy az erdő nem egymás mellett álló fák sokasága, hanem egy összefüggő, komplex rendszer, amelynek tagjai szoros kapcsolatban állnak és kommunikálnak egymással.
Az összekötő kapcsot a talajt keresztül-kasul behálózó gombafonalak jelentik, amelyeken keresztül a fák üzeneteket küldenek egymásnak. A fák kémiai jelzőanyagokon keresztül „beszélgetnek”, és a kommunikációs hálózat csomópontjaiban az ún. anyafák állnak. Ezek idős egyedek, olyanok, mint nálunk a szülők, táplálják a fiatalokat, tájékoztató üzeneteket, figyelmeztető jelzéseket küldenek a többieknek, segítik az erdőt, hogy az ellenállóbb és erősebb legyen. Az öreg fák továbbadják bölcsességüket a fiatalabb generációknak, így tudásuk haláluk után is fennmarad és segíti a közösséget. A fák kommunikációjáról és Suzanne Simard kutatásairól ebben a cikkben írtunk részletesen.
Úttörő felfedezés, nyomában kritikusokkal
Simard könyvében mesél arról, milyen fogadtatása és hatása volt felfedezésének a tudományos körökben. A világ legismertebb tudományos lapja, a Nature 1997-ben publikálta Simardék kutatását. Az általuk „fa világhálónak” nevezett rendszer egy csapásra a nemzetközi sajtó érdeklődésének középpontjába került, akkori munkahelyének, a kanadai Erdészeti Hivatalnak az irányelveit viszont nem tudta megváltoztatni.
Simard kutatásainak eredményeire hivatkozva szerette volna elérni, hogy az erdőgazdálkodás során fordítsanak több figyelmet az erdők idős fáira, amelyek az erdő működéséhez és regenerációjához alapvető fontosságúak.
A tanulmány megjelenése után nem sokkal egyre másra jelentek meg kritikák és Simard kutatásait cáfoló szakcikkek, amelyek megkérdőjelezték a felfedezését. „Sokáig tartott, mire megértettem, hogy mi folyik körülöttem, de aztán rájöttem, hogy a brit tudományos vita frontvonalába keveredtem.”
A vita immár arról folyt, hogy az erdő szerkezetét vajon főként a versengés alakítja, vagy a szimbiózisnak, vagyis a kölcsönösen pozitív együttélésnek is van benne szerepe. A vita már korábban is fennállt, ahogy Simard írja könyvében: „Én csak egy fiatal kanadai nő voltam számukra, aki olajat öntött a már régóta lángoló tűzre. Semmit sem tudtam az ő virágos rétjeikről, ők pedig keveset tudtak az én erdőkatedrálisaimról.”
A három nővér
Simardot megviselte a vita, ezért a következő hónapokban visszavonult kicsit, a családjára szeretett volna figyelni, és más, kevésbé zaklatott témával tervezett foglalkozni. Kollégája azonban nem hagyta annyiban, és szép lassan újra nekiláttak a kutatásoknak.
Simard szabadidejében is a növények kapcsolatát kutatta. Otthoni kertjében például ez egyes növényfajokat nem külön ágyásokba ültette, hanem az amerikai indiánok által kifejlesztett „három nővér” technikát alkalmazta. Ennek lényege, hogy a kukoricát, a tököt és a babot együtt, egymás közelében termesztette, hogy az egyes növényfajok serkenthessék egymás fejlődését.
A bab, a gyökerén élő nitrogénkötő baktériumoknak köszönhetően átalakította a nitrogént és a termelt vegyületeket átadta a földnek, amiben a kukorica és a tök is élt. A kukorica cserébe karóként szolgált a babnak, amire az felfuthatott, a tök pedig leveleivel nedvesen tartotta földet és távol tartotta a gyomokat. A kertje pedig szebb volt, mint valaha.
Simard lánya megszületése után folytatta kutatásait és tovább dolgozott azon, hogy az erdészeti munkában is érvényesülhessenek eredményei.
Könyvében feltárul egy vérbeli terepi kutató élete, aki a legjobban azt szereti, amikor az erdőben dolgozhat. Ez a munka azonban nem ritkán komoly kihívásokkal is jár, előfordul, hogy az ember, távol mindentől és mindenkitől, egy hatalmas grizzlymedvével néz farkasszemet, aki bocsát féltve, bármire képes egy betolakodóval szemben. A könyvben végigkövethetjük azt az utat, ami egy fantasztikus tudományos felfedezésig vezet, de mindeközben egy érzékeny nő legbensőbb gondolataiba is beleláthatunk.
Suzanne Simard: A bölcs erdő titkai - Az anyafa felfedezése
