„A kövek beszélnek” – így szól az egyik, mozaikból kirakott felirat a Bory-várban. Egészen biztos, hogy nincs olyan ember, akinek ne lódulna meg a fantáziája a szín- és a növénykavalkád, a szobrok és a kivételes építészeti megoldások sokasága láttán, az árkádok alatt sétálva vagy a tornyok tetejéről körbepillantva. Nekünk azonban most még ennél is különlegesebb élményben lehetett részünk: az építő dédunokájával jártuk körbe a Bory Jenő teremtette mesevilágot, hogy együtt bírjuk szóra a vár köveit.
Nem most voltunk először a székesfehérvári Mária-völgyben, de előző látogatásunkkor egyedül, vezető nélkül fedeztük fel a vár zegzugait. Már ez is nagy élmény volt, hiszen minden ki- vagy beszögellésben, olykor a fejünk felett vagy a lábunk alatt is találtunk valami érdekeset, hol egy viccesen morcos szoborfej, hol egy apró mozaik, hol pedig Borynének, az építő feleségének az arca bukkant fel előttünk. Azzal is tisztában voltunk, hogy a vár a szerelemnek és a művészetnek állít emléket, illetve hogy Bory Jenő 1923-tól tulajdonképpen a haláláig, 1959-ig dolgozott rajta, a saját kezével emelte és folyamatosan bővítgette a várat. Persze, azt is tudtuk, hogy a vár kövei „beszélnek”, de ezek a mesék inkább csak a fantáziánkban léteztek, egészen a mostani látogatásig. Ágoston Noémi, Bory Jenő dédunokája fogadott minket a várban, aki olyan titkok és történetek tudója, amelyekről még sosem hallottunk.
Mi köze Ferenc Ferdinándnak a Bory-várhoz?
Közvetlenül valójában semmi, közvetve viszont az ellene elkövetett merénylet mégis ösztönözhette a vár megépítését. Bory Jenő ugyanis Szarajevóban volt pihenőn az I. világháború során, és még azon melegében elnyerte a megbízást, hogy tervezzen a meggyilkolt osztrák főherceg emlékére egy monumentális templomot, mellé pedig egy otthont, amelyet Zsófiáról, a feleségéről neveztek volna el. Úgy volt, hogy a háború után megkezdődik a nagy építkezés, de mivel a Monarchia szétesett, Szarajevó már egyáltalán nem akart megemlékezni a merényletről. Borynak viszont ekkorra benne volt a kezében egy ilyen nagy volumenű alkotás, és talán ez sarkallhatta arra, hogy belekezdjen a vár építésébe.
Meg persze a szerelem, mert Jenő tényleg odáig volt a feleségéért. Mielőtt körbejárnánk az épületet, érdemes elolvasni a nemrégiben felállított táblák szövegét. Az egyiken a vár történetéről olvashatunk, van egy térkép, és iderakták azt az írást is, amely Bory Jenőtől származik, és a házaspár megismerkedésének történetét írja le.
Jenő első pillantásra beleszeretett Komócsin Ilonába, ahogy meglátta Székely Bertalan mintarajziskolájában.
Ilona és az őhozzá írt szerelmes versek lépten-nyomon felbukkannak a várban
Borynak építészmérnöki és szobrászművészi végzettsége is volt, tanított a Magyar Képzőművészeti Főiskolán és a Műegyetemen is. A két világháború között hatalmas népszerűségnek örvendett, akkoriban ontotta magából a szobrokat. Jelenleg nincs kész a vár udvarára tervezett utolsó információs tábla, amelyen egy nagy térkép lesz, rajta bejelölve Bory összes műve, amelyek nemcsak Magyarországon, de Szlovákiában, Szlovéniában, illetve Bosznia-Hercegovinában is megtalálhatók: köztéri szobrok, hősi emlékművek, síremlékek. Ha Bory Jenőről beszélünk, egy dolgot semmiképp sem hagyhatunk ki, mégpedig azt, hogy volt egy nagyon fontos tulajdonsága: csillapíthatatlan kísérletező kedvvel bírt. Enélkül biztosan nem állna ma a vár.
A kiállításon nemcsak Bory és a felesége, hanem más kortárs művészek festményei is megtalálhatók
Fantáziavilág betonból
Amikor 1912-ben Bory megvásárolta a fehérvári telket, csak egy présház állt rajta borospincével, szőlővel és gyümölcsfákkal. A háború után a szobrász megrendelései megszaporodtak, a jövedelméből így jutott arra is, hogy szépen apránként, mindenféle előzetes terv vagy koncepció nélkül, mindig kicsit hozzáépítsen a várhoz, csinosítgassa, díszítgesse. Így lett lassanként a pincétől a legmagasabb torony tetejéig számítva körülbelül 30 méter magas az épület, amelyből nem hiányozhatott a hatalmas műterem (jelenleg kiállítás), a hitvesi kápolna és a romantikus árkádsor sem.
Ahol csak lehetett, Bory Jenő betont használt, ami abban a korban még nem igazán volt divat. Mondta is, hogy beton nélkül nem létezne a vár, és tényleg: az ablakkeretek, az oszlopok, a lépcsők, a medencék, a domborművek, a korlátok, a virágtartó edények, az épületdíszek zöme betonból készült. Ágoston Noémi elmeséli, hogy Jenő nem teljesen egyedül, hanem a család és két állandó segítő közreműködésével építette a várat, még az ő apukája is részt vett a háború utáni helyreállításban kisgyerekként.
A fantáziát és a játékosságot lépten-nyomon tetten érhetjük a várban.
Dekorációként például használtak csigát, kagylót, tengeri szivacsot, színes köveket, érméket, kerámiát, de láthatunk falból kikandikáló ágyúgolyót és sok helyen apró mozaikokat.
A szobrokat pedig egyszerűen lehetetlenség összeszámolni. A nagy részük gipsz, a végleges darabok modelljei voltak. A kert kialakításáért Boryné felelt. Állítólag most is pont úgy fest, olyan változatos és látványos, ahogyan ő megálmodta. A vár hangulatának esszenciáját adják a sok helyen felbukkanó, őhozzá írt szerelmes versek, a róla mintázott szobrok, festmények.
A II. világháborúban a pincerendszer már a fenti udvar közepéig ért. Ott húzta meg magát a család és a környékbeliek a bombázások alatt. Hogy ne fagyjanak meg, egy kályhát is levittek, amelynek a csövét kidugták egy kürtőn. A felszálló füstöt meglátta egy orosz felderítő kiskatona, fel is mászott a vár egyik tornyába, de szerencsétlenségére később érkező társai németnek hitték, így lelőtték. A katona a torony alá zuhant, ennek helyét ma is őrzi egy nagy jelölés, sírköve pedig a kertben látható.
Az egész épületet egy elefánt tartja a hátán, ami logikus, hiszen az állat pont a vár közepén helyezkedik el a róla elnevezett elefántudvarban, és egy oszlop nehézkedik rá. A látogatók Bory idejében egészen méltatlan módon bántak vele. A vár egykori gazdája ugyanis azt találta ki, azzal fogja megelőzni a falak összefirkálását, hogy felajánlja a vendégeknek: az elefántra írhatnak. Még egy játékot is kitalált hozzá az unokáinak, akiknek az volt a feladatuk, hogy megszámolják, hány név van az elefánt fenekén. Időnként Bory lepucolta az állatot. Per pillanat egyetlen felirat sem éktelenkedik rajta, ahogy egyébként az egész vár nagyon rendezett, látható rongálásnak meglepő módon még a rejtettebb zugokban sincs semmi nyoma.
Szerencsére az oroszok imádják a romantikát
Az, hogy a vár Bory Jenőé maradhatott a II. világháború után, egy orosz parancsnoknak köszönhető. A háború alatt Székesfehérvár, mint katonai szempontból fontos város, sokszor cserélt gazdát. Utolsóként egy szovjet városparancsnok foglalta el, aki nagyon jóban lett Bory Jenővel. Később is megfigyelték, hogy az orosz emberekben van egy erős, romantika iránti vágy, és imádják ezt a helyet – meséli a vezetőnk, hozzátéve: a parancsnokot lenyűgözte az épület, állítólag még azt is mondta, hogy a Bory-vár egy olyan hely, ahol a magyar kultúra összemérhető a szovjettel.
Amikor elment, megadta Jenőnek a címét, azzal, hogy ha bármi problémája lesz, forduljon hozzá. Bory meg is kereste, amikor úgy volt, hogy államosítják a várat. A városparancsnok el tudta intézni, hogy a család megtartsa az épületet, viszont megszabták nekik, hogy múzeumként kell üzemeltetniük, rettentő alacsony belépődíjjal, hogy meg ne gazdagodjanak belőle. Biztos, ami biztos, Borytól még a nyugdíját is elvették, amelyet csak könyörgőlevelek árán kapott vissza. Természetesen a háború után a vár erőteljesen felújításra szorult, az újraépítésével, pofozgatásával Bory egészen a haláláig foglalkozott.
A művész nem passzolt az új rendszerbe, így nem is igen bombázták munkaajánlatokkal, pedig nagyon igyekezett szegény. Egyszer kapott egy megbízást, a szovjet hősi temető főbejáratának két oldalára kellett elkészítenie egy-egy vörös katonát mintázó szobrot (amelyek kicsinyített mását láthatjuk a várban). A kész művek nem nyerték el a pártfunkcionáriusok tetszését, úgy vélték, tiszteletlenség, hogy nem daliás, erős embereket ábrázolnak, hanem olyanokat, akik kis termetűek, és lóg rajtuk a kabát. Jenő hiába védekezett, hogy ő nem tiszteletlen, ez csak a valóság – a háború végére megtermett férfiember már régen nem volt életben, a fiatalokat sorozták be.
Egy nem mindennapi családi örökség
A rendszerváltáskor már finoman szólva is ütött-kopott állapotban volt a vár, potyogott a vakolat, a szobrok, korlátok repedeztek, az épület egyes részei beáztak. Ekkor hozták létre az alapítványt, és Noémi édesapja, Ágoston Béla volt az, aki kijárta, hogy támogatásokat kapjanak, majd később pályázott értük, ugyanakkor rengeteg kétkezi munkát végzett, felújított, betonozott.
Ma is a család működteti a várat. Minden szezon elején és végén összegyűlnek, hogy megnézzék, mi az, ami javításra szorul. Bory Jenőnek és feleségének három gyermeke volt, és azóta már két új generáció született, így rengetegen vannak, de mindannyian a szívükön viselik a vár sorsát. A pénztárazást – tél kivételével – közösen csinálják, kilenc hetente ér körbe a vetésforgó, mert minden Bory-ág három-három hétre van beosztva. Előfordul, hogy egy nagymama, máskor egy egyetemista fogadja a látogatókat, éppen ki a soros, illetve hogyan ér rá. Nem is a spórolás miatt van ez így, hanem inkább hagyományból – tudom meg Noémitől. Azt mondja, a családtagok jelen akarnak lenni, és közösen szeretnének dönteni az épület ügyeiről. A várban három lakrész is ki van alakítva a család számára.
A tó tündére ölte meg Boryt
Bory nemcsak a beton használata miatt volt úttörő, de amúgy sem zárkózott el az új dolgoktól. Kísérletezett azzal, hogy alumíniumból öntött szobrot, ami nem vált be annyira, feltalált viszont egy anyagot, amely egészen sikeres lett. Ő pirobazaltnak nevezte el, az utókor pedig Bory-bronznak. Azért volt rá szükség, mert a háború után nem volt valódi bronz, és valamivel pótolni kellett, a szobrász pedig azt találta ki, hogy ha terrakottaagyagot mangán-oxiddal dúsít, és ezt kiégeti, a mangán és a füst hatására a szobor fekete lesz, ha pedig ónixkővel megcsiszolgatja, azzal fémes hatást kölcsönöz neki. A képtárban láthatunk is ilyen szobrot.
Bár az egész vár felfogható egy szabadtéri kiállításként, az egykori műteremben felsorakoztatták Bory és Boryné alkotásait, kortársak műveivel együtt. Jenő egyébként festeni nem szeretett annyira, nem tartotta sokra a „pingálmányokat”, a szobrokat sokkal maradandóbbnak vélte.
Végül a szenvedélye okozta a halálát 80 éves korában.
Utolsó munkáját, a tó tündérét – amelynek az alumíniumváltozata ma Agárdon található – télen, a fűtetlen műteremben mintázta meg, ahol megfázott, és tüdőgyulladásban meghalt. Itt ravatalozták fel.
A kiállításon Néró császár babérkoszorús fejszobrával is találkozhatunk, legalábbis a gyanútlan látogató ezt hiheti. Egy családi legenda szerint a mű eredetileg egy kövér fuvarost ábrázol, aki a sódert és a homokot hordta Boryéknak az építkezésekhez. Látogatásait mindig úgy időzítette, hogy ebédidőre essenek, mert tudta, hogy akkor úgyis megkínálják, ő pedig nem fogta vissza magát: mindig kétszer-háromszor szedett. Bory megfaragta a szobrát, és gondolta, meglepi vele. Már majdnem elkészült, amikor megmutatta a fuvarosnak, aki nagyon meghatódott. Úgy volt, hogy néhány nap múlva haza is viheti, de ezt végül nem érte meg, másnap meghalt. Halálra zabálta magát. Bory nem tudta, mit kezdjen a szoborral, végül mentő ötlete támadt, babérkoszorút rakott rá, és kinevezte Nérónak.
Még Mona Lisa is sárgul az irigységtől
A vár leglátványosabb része kétségkívül a Százoszlopos udvar, amely rejtélyesen elbújik a vár utcafrontról látható, legmagasabb része mögött, úgyhogy aki az épület első felében még nem ámult eleget, annak itt biztosan leesik az álla. Egy folyosó fut körbe, fent a magyar történelem kiemelkedő alakjai sorakoznak méltóságteljesen, az árkádok alatt pedig olyan szobrok gipszmodelljei, amelyek eredetije valahol megtalálható az országban. A kedvencünk az a gólya, amely egy huszárgyereket lovagoltat a hátán (azokat ugyanis nem a csőrében viszi). Másaival a János-kórház csecsemőosztálya előtt és a székesfehérvári strand gyerekmedencéje mellett is találkozhatunk.
Az udvar közepén békás szökőkút. Innen visszafordulva jól láthatók a lakótorony csúcsai és kupolái, amelyek a családtagokat szimbolizálják: apa és anya, kissé lejjebb az ikerlányok, Ilona és Klára, még lejjebb a fiuk, György. Klára szintén művész volt, ő festette ki a Zászlós torony csipkés lépcsőkorlátját, amely egyike a vár legmegkapóbb látnivalóinak.
A hitvesi szeretet kápolnáját az udvar végén találjuk. Arról árulkodik, hogy Boryéknak azért humoruk is volt, bár magyarázat nélkül talán nehéz lehet értelmezni. A nagy oltárszobor természetesen Ilonát mintázza, a lábát duci angyalka képében a férj, Jenő csókolgatja egy papucsban térdelve, ezzel mutatva, hogy ő nem „papucsférj”, hanem önszántából isteníti a feleségét. A kompozícióra a falfestés tesz rá még egy lapáttal: a felhők között a nagy festőművészek múzsái, többek között Mona Lisa, sárga színben tündökölnek, ami azt hivatott jelezni, hogy még őket is megöli az irigység, ha lenéznek a Földre, és látják, mennyire imádja Bory Jenő a feleségét.
A cikk a Turista Magazin 2020. december-januári számában jelent meg.
Nyitvatartás:
November 1-7.:
hétfőtől vasárnapig minde nap: 9:00-16:00
November 8. - december 23.:
hétköznap: 9:00 - 15:00
hétvégén: 9:00 - 16:00
December 24. - január 7.:
zárva
Január 8. - március 13.:
hétköznap: 9:00 - 15:00
hétvégén: 9:00 - 16:00
Március 14. - október 31.:
hétfőtől vasárnapig mindennap: 9:00 - 17:00
Belépő árak:
Teljesárú: 2000 Ft
Diák és nyugdíjas: 1000 Ft
További infók ide kattintva.
