Hogy miért maradt ki eddig a repertoárunkból a Bükk varázslatos sziklaformációja? Talán pontosan azért, mert a hegység említésére még a csapból is a Bél-kő folyik. Nagyot hibáztunk, mert a hófehér mészkőcsúcsok, a holdbéli fennsík és a panoráma felejthetetlen volt.
A Bükk-fennsíkot ölelő sziklacsúcsok, a „kövek vonulata” jellegzetes, meghatározó arculatot kölcsönöznek a hegység déli peremének. A letarolt tetejű Bél-kő és a szomszédos Őr-kő Bélapátfalva irányából közelíthető meg. A 800-900-as csúcsok meghódítása megéri a fáradságot, mert lenyűgöző panorámával szolgálnak.
1908-ban, egy osztrák nagyiparos alapított itt cementgyárat, jogot szerezve a környék szénkészletének kitermelésére. Sajnos a munkálatok olyan eredményesek voltak, hogy a Bél-kő oldalában működő bányafal veszélyessé vált, ezért a fejtést a hegygerinc tetején folytatták. 2002-ben a gyár ugyan bezárt, de addigra a hegytetőt legyalulták. A megmaradt élőhely egyedi növénytársulása és állatvilága tette szükségessé védetté nyilvánítását 2008-ban. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által létrehozott hétállomásos tanösvény betekintést enged a hegység földtörténetébe, kialakulásába, élővilágába és a környék kultúrtörténetébe. Most saját szemünkkel is láthattuk a Bél-kő sokoldalúságát.
Bélapátfalván nem lehet eltévedni, a főútról tábla jelzi az apátság irányát. Ellentétben sok másik, frekventáltan látogatott kirándulóhellyel, az autóval érkezőknek nem jelent gondot a szabályos parkolás. A Bél-kő magasba meredő, hatalmas sziklafalának árnyékában húzódik meg a román stílusban épített, majd gótikusan átépített apátsági templom.
A robusztus, vastag falak, az apró ablakok tükrözik a kor építészetének jegyeit. A 20 középkori magyar monostor közül ez az egy maradt meg eredeti formájában. Építészeti vagy különösebb művészettörténeti ismeretek nélkül is szembetűnő a torony hiánya, mely a ciszterciekre jellemző vonás. Harangja a nyeregtető és a gótikus rózsaablak között helyezkedik el. (Aki belülről is meg akarja csodálni, az indulás előtt mindenképpen tájékozódjon a nyitvatartási időről.)
A templom kertjében fakadó Háromkút forrás zubogó vízéből érdemes feltankolni, mert a kopár sziklák között árnyékot adó menedékre nem lelünk. A kiépített parkoló okozta kellemes első benyomás a későbbiekben is maradandó, az útvonal mindvégig rendezett, a kirándulók tájékoztatását és kényelmét szolgálja. A Kéktúra Bél-kő oldal állomását elhagyva, a tanösvény útvonalára tértünk. A hegy szoknyáján szerpentinező aszfalt nem a legalkalmasabb terep a gyalogláshoz, de így akár babakocsival, családosan is teljesíthető.
A sorompót szép, szálas bükkerdő követi, kellemes útvonalat biztosítva az egyre kopárabb, napsütötte emelkedő előtt. A jósolt két órás feljutási időt jelentősen növelheti, ha az összes olvasnivalót átböngésszük, ne adj isten meg is pihenünk vagy teszünk egy-egy kisebb kitérőt. Mi a Bél-kővel csak ismerkedő, kezdő turisták módjára, kissé visszafogottan vágtunk neki a felfedezésnek. A tanösvény útvonalát a szabályok szerint betartva, a nyomvonalról le nem térve szemléltük a sziklaparadicsom hivatalos arcát.
Később a leírásokat olvasgatva derült ki számomra, hogy a látogatóknak van egy (jó értelemben) lazább, bevállalósabb csoportja is, akik bátrabban merészkednek az eldugottabb régiókba, megismerve ezáltal a Bél-kő rejtettebb oldalát is. A Simon vára alatt, a János-hegy kanyarulatánál fordul át először az út a hegy másik oldalára, majd kesztyűujjszerűen tesz ismételt kitérőket a Vasbánya-oldalon, illetve a Szász-bércen. A Szársomlyón megismert „ördögszántás” kifejezést itt csak fel kellett elevenítenünk.
A mészkőhegység felszínén a szénsavassá váló csapadékvíz által létrehozott jellegzetes formákat, az úgynevezett karrmezőt a délkeleti oldalon keressük. A Palabánya állomás beugrójában tudatosult először a bányászat negatív hatása, miközben a hegybe vájt óriási mélyedéseket tanulmányoztuk. A hatalmas kőfolyás sem a természet műve, hanem a bányarobbantások eredménye. A Szász-bércen bonyolódó geológiai ismeretek, a „bazaltvulkanizmus nyomán keletkezett párnaláva” alaposabb megismerése helyett a Kékesre nyíló panorámát csodáltuk.
Hátunk mögött hagyva a kb. 5 kilométeres tanösvény nagyobbik hányadát, elértük a holdbéli táj szintjét, ahol továbbindulás előtt muszáj volt egy kis kitérőt tennünk. 815 méteren, a kilátóban teljes rálátást kapunk a legyalult platóra, melynek káprázatos látványától feledjük az emberi kéz egykori romboló munkáját. Miután megcsodáltuk a panorámát, a sárga háromszög jelzést követve vágtunk át a Bél-kő-nyakon. Megkerülve a Messzelátót (845 m), az Ördög-hegy oldalában a kék jelzésen jutottunk el az Őr-kő-nyeregig.
Az Őrkő kulcsosház falán szembesültünk azzal a ténnyel, hogy farkasok és hiúzok élőhelyén járunk. A meglepő információ adta löket erejével szaladtunk fel a következő kőre, ahol újabb leírhatatlan látványban volt részünk. Úgy éreztük, hogy az egész Bükk a lábunk előtt hever, rálátást nyújtva a Pes-kőre, valamint a Három-kőre.
Hatalmas élménnyel gazdagabban indultunk visszafelé ugyanazt az útvonalat választva. Eredeti tervünk alapján a Kéken szerettünk volna leereszkedni a Lakvölgyi-tóhoz, de a Bél-kő sziklafennsíkja erősebben vonzott vissza. A lefelé vezető utolsó órácskában, korgó gyomrunk emlékeztetett a Szomjas Csukára, és arra a híres tárkonyos malaclevesre, amit a magazin oldalán egy túratárs ajánlott az erre járóknak. Sem a Bél-kő, sem a vendéglő nem okozott csalódást.
Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
Kapcsolódó cikkeink:
Mészkő, agyagpala, párnaláva - Bél-kői tanösvény
