Akácfaliget övezte magányos templomfal a szántóföld közepén, mely méltóságteljesen viseli magán a múló idő nyomát. Pótharaszt egykor nyüzsgő faluja már nem létezik, de nem tűnt el nyomtalanul, és nem merült feledésbe. Emlékét máig őrzi egyedi hangulatú középkori pusztatemploma Csévharaszt határában.
A pótharaszti templomrom a szántóföldek között, igazából semmi extra, csak egy fal, egy körablakkal. Közelében síremlék, mellette kihelyezett padok sorakoznak. Mégis, ahogy a kis homokhalmon kiemelkedik a sejtelmes akácliget öleléséből, van benne valami fenséges egyszerűség, ahogy konokul dacol az idővel.
A homokkőből álló középkori templomnak ma már csak a nyugati fala áll, felül egy kerek kőkeretes ablakmaradvánnyal, sarkán két átlós irányú támpillérrel
Valami középkori méltóság, ami még most is átszivárog a templomfal repedésein. Körötte pihentető a csend, és marasztaló a táj.
A történeti források szerint a rom a középkori Poltharasztya plébániatemplomának maradványa. A falut legkorábban egy 1280-as oklevél említi. Arra is vannak írott adatok, hogy az 1300-as években kifejezetten gazdag település lehetett, köszönhetően az innen nem messze futó, a középkorban már fő kereskedelmi, marhaszállító útvonalnak számító Kőrösi útnak. A történészek nem tudják megmondani, hogy pontosan mikor pusztulhatott el Pótharaszt és temploma, de a későbbi források alapján a 16. és 17. század fordulójára valószínűsítik az elkerülhetetlen véget. Az elnéptelenedett Pótharasztpuszta és romja ma Csévharaszt község határában fekszik.
A középkori templomból mára már csak az épület 5 méter magas nyugati fala áll, melyen egy körablak található. Szembetűnő a hajó felőli oldalon csatlakozó oldalfalak csekély maradványa.
Az ásatás során előkerült cserepekből valószínűsíthető, hogy az építmény hatszáz évesnél is több lehet.
Sőt, a régészek a falak alatt egy korábbi templom alapjait is feltárták, amelynek köveit valószínűleg az új építésénél felhasználták. A feltételezések szerint a régebbi templom még az Árpád-házi királyok idején, több mint hétszáz évvel ezelőtt épülhetett.
A megmaradt falon csupán egy körablakot láthatunk, melynek tölcsérbélletét középkori téglákból falazták ki
A templom körül már a középkorban temető húzódott, ennek néhány megbolygatott sírját megtalálták a régészek. De a romokat jelenleg is a 20. század eleji környékbeli lakosság sírhantjai veszik körül. A pusztatemplom környékén pár meghatározhatatlan korú kőre és síremléktöredékre mi is rábukkantunk.
A pótharaszti templomromot egy 20. századi temető veszi körbe
Nem mondom, hogy nem borsózott a hátam a gondolattól, hogy sírok halmain sétálok, de az egykori temetőből mára szinte semmi nem érzékelhető, nincsenek fejfák, keresztek, csak egy közös sírkő márványtáblával, melyet a Nyáregyházi Református Egyház és a Csévharaszti Önkormányzat állíttatott az itt nyugvó hallottak emlékére. Faluhelyen kivált, ahol sok cifra kő egyébként sincs nagyon a sírkertekben, egy felhagyott temetőben hamar lesz a földdel egyenlővé minden.
A 20. század elején élt környékbeli lakosok közös síremléke a pusztatemplom mellett
Nem kell sok idő, sokszor elegendő egy emberöltőnyi, és amit az ember elhagyott, azt a természet veszi birtokba.
Érdemes körbesétálni a templomromot, és élvezni a sík vidék látványát, ahonnan roppant tereket be lehet látni. Ez még nem az Alföld végtelen rónasága, itt a látóhatárt füves homokbuckák, -hátak, akácosok, fenyvesek és szántóföldek tarkítják. A pótharaszti pusztatemplom feltöltődésre és elcsendesedésre egyaránt alkalmas hely.
Legegyszerűbben a Pótharaszti-sétaerdő központjától közelíthető meg. Kiindulópontnak azért is remek, mert nemcsak az autónkat hagyhatjuk teljes biztonságban a sétaerdő ingyenes parkolójában, de innen számos túraútvonalon és tanösvényen is elindulhatunk a környék felfedezésére.
A Pótharaszti-sétaerdő központja madártávlatból
A kulturált erdei pihenőhelyen akár egy fél napot is kellemesen eltölthetünk. Van játszótér, szépen rendbe hozott több száz éves erdőőri lak, amely erdészeti múzeumként működik, fedett esőbeálló, kemence, több tűzrakó és bográcsozó hely, asztalok pihenőpadokkal, három tanösvény (Tölgyes-sétakör 650 m, Buckás-sétakör 2200 m, Erdész-sétakör 2600 m), melyek a környező hangulatos erdőkbe vezetnek, és még egy kisebb fakilátó is található a pihenő egyik magaslatán.
Kis fakilátó Balla Károly sírja közelében a Buckás-sétakör mentén
Sőt, a terület gazdái a szép fákkal övezett térre egy kis kultúrát is odacsempésztek, mert az érkezőnek azonnal szemet szúr az egyetlen hatalmas fatörzsből faragott szobor, melyet Bartók Béla Cantata profana – A kilenc csodaszarvas című kórusműve ihletett.
Az egyik szarvas a Kilenc csodaszarvas ihlette szoborból
A sétaerdő parkolójától közel 4 kilométeren keresztül követtük a piros rom jelzést, míg elértünk a pusztatemplomig. Kezdetben aszfaltos úton baktattunk, majd a járás földúttá és homokos ösvénnyé változott, néhol amolyan jó bokáig érő, „alföldi süppedős”-ben vezetett.
Erdők, mezők, szántóföldek mentén vezetett az utunk a piros rom jelzésen a templomromig
Változatos terepen haladtunk végig, a madárzajos vegyes erdőrészlet – bal oldalt akácos, jobb oldalt fenyves – után egy kis rét következett, majd egy újabb égig érő, árnyas fenyvesen vágtunk át, míg egy tágas mezőre nem értünk, ahonnan így lombfakadás előtt már látni lehetett a pusztatemplom romját.
Jó pár percig az érzéki benyomások tehetetlen áldozata vagyok. Zöld fűcsomók a talpam alatt, a mező és az akácliget friss illata, a fülem mellet elhúzó első nyári legyek zümmögése. A levegő megremeg, s a következő pillanatban finom szellő lebben az arcom előtt.
Úgy érzem, a legjobb dolog, ami most velem történhet, hogy itt ücsörgök a napsütésben a pótharaszti templomromnál. Nehezen is szakadok el a helytől.
A visszafelé úton a Balla majornál még letértünk a 19. századi polihisztor időjós és „természetvizsgáló” Balla Károly sírjához. Korában országosan ismert embernek számított. Írt verseket, jogászkodott, a publicisztikával is megpróbálkozott, az 1840-es évektől pedig számos gazdasági, természettudományi és meteorológia témájú cikket publikált országos hírű lapokban, kiadványokban. Munkásságáért 1839-ben az MTA levelező tagjai közé választotta. Jó barátja volt Kazinczy Ferencnek, Kisfaludy Károlynak, Arany Jánosnak, Vörösmarty Mihálynak, akit az 1848–49-es szabadságharc utáni üldöztetések idején Pótharaszton bújtatott Vadász Miklós néven.
Balla Károly 19. századi polihisztor akadémikus sírja, akit az erdészek elsősorban alföldfásítási munkájáért tisztelnek
Pótharaszti birtokán mintagazdaságot alakított ki, és sokat tett a 19. századi pusztaság felszámolásáért. Úttörője volt az alföldi puszták fásításának, Gyáltól Nagykőrösig erdő ültetésével fogta meg a futóhomokot.
Végakarata szerint a szívének igen kedves majorja melletti sírdombon helyezték végső nyugalomra. Emlékét sírhantján álló kőobeliszk őrzi, melyet a sétaerdő központjából, a Buckás-sétakör piros jelzésén is könnyedén elérhetünk.
A cikk először 2020 áprilisában jelent meg.
