Bizonyára sokan ismerik a bükki Kéktúra-élménybeszámolók legnépszerűbb fotótémáját: a védett, hegyi tavat széles sétánnyal, horgászokkal és pihenőhelyekkel. De vajon mi vár a távolabbi partokon, ahova már nem vezet út? Figyelem, a nyugalom helyreállítására alkalmas képek következnek.
Amikor egy tapasztalt látogató átlép az út végi parkolóból a sorompó túloldalára, azaz a modern civilizációból a természetbe, megalapozottan sejtheti, hogy valójában még csak a gépesített turizmus világából lépett be a gyalogosok nem kevésbé zsúfolt területére. Szelfiző párok, horgászok, és piknikezők közt vezet hosszabb-rövidebb út addig a pontig, ahol először érezheti: megérkezett a „természet lágy ölére”, amiből sajnos egyre kevesebb létezik.
A déli part sétányán vezet a Kéktúra ösvénye is
A Kéktúra dédestapolcsányi szakaszának végén, a Bükk legnagyobb tavának partján is hasonló a helyzet, az egyetlen kivétel, hogy itt létezik – tucatnyi másik mellett – egy egyszerű menekülőút, az ülepítő tó töltésén merőlegesen kelet felé, majd be az erdőbe, végig a parton. Célirányosan haladva fel sem tűnik pár száz méter távolság, pedig tulajdonképpen nincs is cél, csak a jó értelemben megtapasztalt magány, az előtérben víztükörrel, széllel bélelve, hegyi panorámával. Mire ezt végiggondolom, rájövök, hogy nem is kell tovább menni, mindez már itt is van körülöttem.
A legnagyobb vízfelület a tó dédestapolcsányi végénél vár
Egy Budapesten töltött hét után ez túlságosan is egyszerű hely, valami nem stimmel. Kellene itt lennie legalább néhány illegális szemétkupacnak, vagy egy táblának, A4-es cetlinek, rajta hosszú szöveggel, 72-es, caps lockkal írt „Tilos!”-lezárással, de sehol semmi. Várjunk csak, szemben, a távolban felbőg egy motor, valaki a sorompót megkerülve behajtott a zárt területre. Zúg a hangja végig a vízparton, hosszú perceken keresztül. Jól van, így már helyben vagyunk, elhiszem, hogy ez így tényleg létezik.
Számtalan pihenő és horgászhely épült a parton
Aki kedvet kapott egy hasonló, vagy épp azonos út bejárásához, a reklám mellett egy rossz (illetve tulajdonképpen jó) hír is várja: egy fokozottan védett természetvédelmi területen, azaz tilosban jár lényegében mindenki, aki leteszi a lábát a nyugati parti sétány aszfaltjáról. Tehát hétvégenként több ezer ember. Sajnos nehéz jó megoldást találni arra helyzetre, amikor ilyen nagyságrendű turizmus egy szinte felbecsülhetetlen értékű természeti kinccsel találkozik, kerítések, belépők, és bármi egyéb kontroll nélkül, hiszen a tó közel tíz kilométer hosszú partvonalát képtelenség őrizni. A felelősségtudat legalább olyan fontos lesz itt, mint az írott szabályok, de ne szaladjunk ennyire előre.
Az Upponyi-hegység kék szeme
A Lázbérci-tó helyén a gát megépítése előtt is a maihoz meglepően hasonló táj fogadta az erre járókat, csak éppen víz helyett a szélben hullámzó kukorica és krumpliföldekkel, méghozzá a legjobbakkal a környéken. Az ötvenes-hatvanas években azonban hasonlóan fontossá vált az ipar is. Húsz év alatt szinte a semmiből felépült Kazincbarcika városa, és az óriási Borsodi Vegyi Kombinát, szükség volt hát sok más mellett tiszta vízre. A város fölött mintegy tizenöt kilométerrel, kicsivel a Csernely- és Bán-patakok összefolyása alatt kínálkozott a legalkalmasabb hely a völgyzáró gát építésére.
Gátőrház és árapasztó műtárgy
A húsz méter magas, homogén földből álló építmény hazánk második legmagasabb gátja a Hasznosi víztározó védműve után, és 1967-re készült el. A mögötte lévő völgyeket két év alatt töltötte meg a két patak, mintegy 6 millió köbméter vízzel; a kialakult tó legnagyobb kiterjedése észak-déli irányban több mint három kilométer, mélysége a gát mögött 17 méter, átlagosan azonban csak 2-3 m.
Csendélet a lázbérci gát tetején
Mindezek mellett a szakemberek előrelátóan számba vették a tó idegenforgalmi szerepét, és a hasonló tavaknál megszokott, egyszerű szűrőrendszer helyett egy több részből álló, mechanikai és vegyi víztisztító rendszert terveztek. Ennek köszönhetően a tó partját nem kellett lezárni a nagyközönség elől, bár a fürdés így sem megengedett, hiszen a vízbe mosódó szúnyogriasztóval és naptejjel még felhígult állapotban is nehéz mit kezdeni az ivóvíz tisztításánál.
Kilátás a lázbérci gátra
A Dédestapolcsány és Uppony közti országút nagyrészt a víz alá került, ezért új út épült 10-20 méterrel magasabban. Ezt azonban már nem közforgalomra szánták, így a szabványosnál jóval szűkebb kanyarokkal, keskeny pályán követheti a hegyoldal vonalát. Néhány évvel később létrejött Lázbérci Tájvédelmi Körzet, hazánk egyik első, hasonló területe, amely széles, háborítatlan védőzónát biztosít a víz körül, ahol nincs helye gépjárműforgalomnak. Ennek ára, hogy a tó északi végénél fekvő Uppony falu zsákutcába került. Az 1960-as években ez nem látszott súlyos kompromisszumnak, hiszen a falu jelentős részben kötődött a virágzó iparú Ózd és Putnok városokhoz, ahonnan most is elérhető.
A Lázbérc és Uppony közti partszakasz a természet csendes otthona
Egy helyszínt persze az azt látogató emberek tesznek teljessé. Ez itt sem volt másként, és a tó hosszú partvonala az évtizedek alatt más és más funkciókat kapott. A legnépszerűbb a tó dédestapolcsányi vége, nemcsak a kirándulók, de a horgászok, és akár egész napos kikapcsolódást keresők közt is. Uppony falu oldalát már leginkább csak kirándulók keresik fel.
A kettő közti út mentén pedig átlagosan alig ötven méterenként sorakoznak a horgászhelyek, alaposan felszabdalva a vízparti erdősávot.
A tó két öblét elválasztó Éles-kő szemből nézve nem is annyira éles gerince
A lázbérci gát a gyorsan megközelíthető panorámájával csábítja az erre járókat, és bár a töltés tetejének útjára ki kellett tenni az „idegeneknek belépni tilos” jelzést, néhány méterre mögötte maga az üzemeltető helyezett ki információs táblákat a helyszín látnivalóiról. A gát és Dédestapolcsány közt húzódó partszakasz a legrövidebb, de a meredeksége miatt szinte megközelíthetetlen: az itteni félsziget, az Éles-kő maradt a természet egyetlen, valóban háborítatlan szeglete.
Tucatnyi hasonló házikó szolgálja az erre járók kényelmét
A harmadik partszakasz a gát és Uppony között a fentiek keveréke, ahol hivatalosan szintén nem lehetne út, valójában viszont három méter széles, két nyomú ösvény vezet a vízpart fölött. A horgászhelyek itt már jóval ritkábbak és csendesebbek, az utolsó kilométer vadregényes hegyei között pedig az út el is kanyarodik a vízparttól, az itteni keskeny, szurdokszerű öblözetet is meghagyva a négylábú, tollas vagy pikkelyes lakók számára.
A vízköz tetején
Az Upponyi-szoros tetején
A tó születése idején a tudományos szempontok 200 méteres tengerszint feletti magasságra jelölték ki a tó vízszintjét, amely így véget ér egy kilométerre Uppony falutól. Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy ha ez a szám csak 2-3 méterrel több lenne, akkor a tó vize elérte volna a környék legmonumentálisabb természeti képződményét, az Upponyi-szoros mélyét is, és egészen egyedülálló módon csillogna a vize a kétszáz méteres hegyoldalak között. Ilyesmi persze nem volt tervben sem akkor, sem manapság, azonban a helyiek által Vízköznek nevezett hegyszoros szerencsére sok víz nélkül is fenséges látvány.
Hangulatos, de pusztuló fenyves a szoros mélyébe vezető gerincen
Kijelölt utakkal ez a terület sincs sűrűn átszőve, de kerülőkkel elérhető rajtuk a szoros mindkét oldala. Az Upponyi István telepről induló kék háromszög jelzésen a déli oldalon lévő Eszkála-tetőre juthatunk fel. Itt széltében korlátozott, függőleges irányban viszont igazán tág és szédítő kilátás vár a szorosra és a Lázbérci-tóra. Még érdekesebb a déli oldal, ahonnan már igazán szélesvásznú panoráma tárul elénk, a távoli Bükk-fennsíktól a tó körüli hegyek végtelennek látszó erdőin át, egészen a távoli Borsodbótáig, és a még messzebb kéklő Mátráig.
A tó látképe a gátról
Bár sportosabb tempóval a Lázbérc, Uppony, Dédestapolcsány túra megjárható 3 óra alatt, valójában, akinek ennyi ideje van a környékre, talán jobban teszi, ha nem tervez nagy távolságokkal. Dédestapolcsány és Lázbérc között ráadásul út is csak nyomokban, védett területen van, tehát egyszerű tókerüléssel nem tervezhetünk – bármi mással azonban igen, amihez szélesvásznú csend és a természet közelsége illik.
A cikk először 2020 augusztusában jelent meg.
