A csend világa a város nyüzsgő utcái alatt - a Tapolcai-tavasbarlang

 

A természetvédelmi törvény a barlangok mindegyikét országos jelentőségű védett természeti értékké nyilvánította, de - különleges földtani tudományos jelentőségük vagy akár az ott előforduló élőlényközösségek miatt - ezek között is vannak olyan járatrendszerek, amelyek fokozott védelem alatt állnak. Ezek egyike a Tapolcai-tavasbarlang, amely egy uniós pályázatnak köszönhetően jelentősen megújult.

 

Hazánk első, villanyvilágítással ellátott barlangja

 

A tavasbarlang felfedezését két iparosnak köszönhetjük: a múlt század elején Tóth Pál pékmester megbízást adott Németh Ferenc kútásónak, aki 1903-ban végül nem vizet talált, hanem egy robbantást követően egy sötét üregre figyelt fel 14 méter mélységben. A minden bizonnyal izgatott felfedezők - kiegészülve pl. Berger Károly későbbi barlangigazgatóval és Keszler Aladár építésszel - némi kúszást követően egy tágasabb terembe értek, ám az álluk valószínűleg akkor esett le igazán, amikor annak végén a fáklyák fénye egy föld alatti tó vízén csillant meg. A szenzációs felfedezésről táviratban értesített világhírű geológus, id. Lóczy Lajos (akiről a későbbiekben elnevezték az említett termet) gyakorlott barlangászokat kért fel a további kutatásokra, sőt Myskovszky Emil bányamérnök később szakmai leírást is készített az idővel már kb. 100 méter hosszúságban megismert járatokról.

 

 

Először csupán 1910-ben vetette fel Vastagh János nyugalmazott tanár a turisztikai bemutatás ötletét (érdekesség, hogy ekkor elsősorban a felszín alatti fürdőzés gondolata vetődött fel). A képviselő-testület által létrehozott Barlangfeltáró Társulat Keszler tervei alapján megkezdte az eredeti, ekkor még az utcáról nyíló lejárat építését, és a látogathatóvá tétel érdekében nagy mennyiségű törmeléket is felszínre hoztak. Végül 1912. május 5-én megnyitották hazánk első villanyvilágítással ellátott barlangját. A turisztikai hasznosítás mellett a kutatások sem álltak le, így az évek során újabb és újabb szakaszok váltak ismertté. A tavakat elválasztó törmelékek eltávolításával 1938-tól már csónakázni is lehetett a barlangban, sőt egy 25 méter hosszúságú mesterséges táró hajtásával azt a körjáratot is kialakították, amelynek köszönhetően immáron nem csupán oda-vissza irányban lehetett a vízen közlekedni.

 

A II. világháború idején óvóhelyként is szolgált a barlang. Ezt követően csupán 1951-ben nyitott ki ismét, majd tíz évvel később elkészült a ma is látható fogadóépület, a látogatottság pedig rekordokat döntött: 1973-ban 216 ezer látogató csónakázott a föld alatt. A közelben működő bauxitbányák - jelentős hozamú felszíni patakokat tápláló - karsztvízkiemelése miatt a 1970-es, 1980-as évekre csökkenni kezdett a barlangi víz szintje, végül néhány évnyi „száraz” működést követően a barlangot 1987-ben bezárták. 1989-től a Bakonyi Bauxitbánya Kft. kapta meg a hasznosítás jogát 15 évre, és a következő évben ismét megnyílt a barlang. Eleinte továbbra is csupán gyalogosan lehetett körbejárni a korábbi csónakázó körjáratot, de a vízkiemelés megszüntetésének és a Malom-tó gátja rekonstrukciójának köszönhetően 1998-ra visszatért a víz a turisták által látogatott járatokba is! 2004-től kezdődően az átlagosan évi 100 ezer látogatót vonzó természeti látványosság visszakerült a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság hasznosításába. A tavasbarlang kutatása jelenleg is folyik, a közeli Kórház-Berger-barlangrendszer felé vezető összeköttetést speciálisan képzett búvárok próbálják megtalálni.

 

A látogatóközpont bejárata 

 

10 kilométeres barlangjárat

 

Egész Tapolca egy „ementáli sajtra”, azaz rövidebb-hosszabb barlangjáratokat rejtő kőzetre épült: a város házai és utcái alatt eddig több mint 10 km-nyi barlangjáratot tártak fel a kutatók! A tavasbarlang kőzettömegét a Szarmata-tenger üledékeiből képződött mészkő- és márgarétegek alkotják, amelyek között vékony (1-2 centiméteres) agyagcsík-közbetelepüléseket is találunk. A felszínhez közel (3-8 m) inkább a vizet kevéssé áteresztő márga, lejjebb (kb. 12 méteres mélységig) homokos/agyagos mészkő, legalul pedig jól átkristályosodott mészkő a jellemző. A barlang számos terme úgy alakult ki, hogy az eredetileg felül elhelyezkedő kőzettömbök az agyagcsíkok mentén leomlottak.

 

A tavasbarlang vízutánpótlása két úton történik, ami egyben magyarázatot ad a járatok kialakulására is. A „fiatal” szarmata mészkő a 210-230 millió éve képződött felső triász dolomitra támaszkodik, amelyből hideg karsztvizek érkeznek a Tapolcai-medence térségébe. Ugyanez a dolomit a felszín alatt több száz méterrel lejjebb is megtalálható, ahol az oda lejutó víz kb. 40 °C-ra felmelegszik, majd repedéseken keresztül feláramlik. E két forrásból származó, egymással keveredve immár 18-20 °C-os víz alakította ki a járatokat (ún. keveredési korrózió). A számos forrásszájon - a jégkorszakok óta - feltörő víz összefolyva a Tapolca-patakot táplálja. Az 1930-as években medrét a felső szakaszon duzzasztással szélesítették ki. Így jött létre maga a Malom-tó, és a duzzasztás következtében csónakázhatóvá vált a tavasbarlang.

 

Barlangi képződményeket, kiválásokat alig találunk. Jellegzetes hévizes kiválásként érdemes megemlíteni a többnyire a járatok főtéjén előforduló, néhány cm hosszúságú, fenyőágas-pamacsos megjelenésű aragonitot, illetve a falakon előforduló, 1-2 mm-es kalcitkristályokat. Mindkettő a barlang 18-20 ÂşC-os, 100% relatív páratartalmú levegőjének aeroszoljából válik ki többnyire azokon a helyeken, ahol a légáramlás hirtelen iránytörést szenved.

 

A város házai és utcái alatt eddig több mint 10 km-nyi barlangjáratot tártak fel a kutatók

 

 

Még több élmény: a látogatóközpont

 

Tavaly év elején adták át a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontot, amely 10 teremben mutatja be a barlangok világát. Lehet csónakázni, a gyerekek kúszóbarlangban tehetik próbára az ügyességüket, van 3D vetítőterem és a látogatók betekintést nyerhetnek a cseppkövek világába is. 

 

A cikk a Turista Magazin 2013. májusi számában jelent meg.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Kristályvilág és lávabarlang - Megnyílt Tapolca látogatóközpontja

Öt unaloműző barlang, amit az ősember is nagyon csípett