Általános igazság, hogy minél jobban ismer az ember valamit, annál jobban tud és fog is vigyázni rá. Így van ez hazánk természeti értékeivel is. Vannak azonban olyan helyek, amelyek akkor vannak a legnagyobb biztonságban, ha az ember nem, vagy csak nagyritkán teszi be oda a lábát. A Szénások Európa Diplomás Terület egy ilyen hely.
„Nézd, az ott a gombos varjúköröm, ott meg az István király-szegfű, a sziklarepedésben az a kis sárga pedig a kövér daravirág”- mutatja a szebbnél szebb virágokat Tóthné Becsei Katalin a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, aki kalauzom volt a Szénások szentélyében tett látogatásomkor.
István király-szegfű, egy bájos hegylakó
Csak kapkodom a fejem, azt se tudom, hova nézzek, és legfőképp hová lépjek, merthogy itt a keskeny ösvény mentén is ott sorakoznak a védett, fokozottan védett, jégkorszaki maradványfajok vagy épp a világon csak itt előforduló ritkaságok. Ha képes lennék rá, legszívesebben egy méterrel a felszín felé emelkednék, és onnan, lebegve csodálnám ezt a botanikai csodaszigetet, hogy még véletlenül se tapossak el semmit.
Lábujjhegyen, tágra nyílt szemmel
Pilisszentiván és Nagykovácsi között vagyunk, a Budai Tájvédelmi Körzet északi részén, a Szénások Európai Diplomás Területen, ahová a szabályok szerint csak szakvezetéssel léphet be a látogató. Én is így jöttem május végén, amikor a Szénások legnagyobb értékét és legféltettebb kincsét, a pilisi lent is láthattam.
Pilisi len, szép, különleges és ritka
Amikor Kati megmutatja az első töveket, kicsit meg vagyok illetődve, mintha a hegyek úrnőjéhez jöttem volna látogatóba. Pedig a pilisi lentől a királyi külső a lehető legtávolabb áll, semmi feltűnősködés, halvány sárga kis szirmaival sokkal inkább a visszafogottság, a szerénység jut az eszembe róla. Azon meg külön meglepődöm, hogy kis termete ellenére egy fás szárú törpecserje.
A pilisi len egy törpecserje, és valóban kicsi, 10-25 centis mindössze
De a pilisi len különlegességét nem is a külső megjelenése adja, hanem az, hogy ez a faj a világon kizárólag itt fordul elő. A Szénások dolomitlejtőin élő pár ezer töves állományon kívül sehol máshol nem találkozhatunk vele. És egy ilyen találkozástól szerintem minden természetimádó térde megremeg egy kicsit.
Minden egyes tövet számon tartanak
A pilisi len (Linum dolomiticum) létezéséről 1897-ben szerzett tudomást a világ, amikor a faj első leírója, Borbás Vince bemutatta azt a Természettudományos Társulat ülésén. A neves botanikus azt is tudta, hogy a Szénások dolomit hegyein újonnan talált faj annyira egyedi a hazai flórában, hogy legközelebbi rokona Görögországban él. A pilisi len ősei a Balkán magasabb hegyeiben élnek, és itt, elszigetelve azoktól, az idők során kialakult egy önálló faj.
Akiknek nagy szerepe volt abban, hogy a pilisi len ma is megvan. Borbás Vince botanikus, a felfedező, illetve Karátsonyi Imre gróf, a környék egykori birtokosa, akik már a hivatalos védetté nyilvánítás előtt igyekezett megvédeni a növényt és annak élőhelyét
A hazai természetvédelem alapjait kidolgozó Kaán Károly a harmincas években jelezte, hogy a pilisi len élőhelyét védetté kellene nyilvánítani, de erre csak évtizedekkel később került sor. Ezért is volt különösen fontos a faj jövője szempontjából, hogy a terület akkori birtokosa, Karátsonyi Imre gróf már a terület hivatalos védetté nyilvánítása előtt gondoskodott a pilisi len védelméről.
Idén az esős, hűvös április és május nyomán a pilisi len is később virágzott kicsit a szokásosnál
A Kis-Szénás védetté nyilvánítása 1958-ban történt meg, majd a terület 1978-ban a Budai Tájvédelmi Körzet része lett, 1995-ben pedig elnyerte a kontinens legkiemelkedőbb természeti értékeinek járó Európa Diplomát. Az elismerést tíz évenként hosszabbítják, legutóbb 2020-ban kapta meg a terület újabb tíz évre. A pilisi len 1979-ben kapott védettséget. A fokozottan védett faj természetvédelmi értéke 250 ezer forint.
A kutatók ma is féltve őrzik a pilisi lent, és – ez nem túlzás – minden egyes tövet számon tartanak. Ahogy az Iváni-hegy oldalában haladunk, mindenfelé kék festékponttal megjelölt köveket, fatönköket látok, mint Katitól megtudom, ezek jelzik a kutatók számára azokat a helyeket, ahol érdemes keresni töveket, akkor is, ha virágok nem árulkodnak erről.
A kék jelzések a kutatók számára jelölik azokat a helyeket, ahol korábban már találtak pilisi len töveket
Forró kősivatag és magashegyi lejtő
A Szénások szíve, a Borbás Vince nevét viselő Borbás-gerinc, a pilisi len legfontosabb élőhelye. Itt tárul fel igazán a dolomithegyek élővilágának jellegzetese arca. Kis területről van szó, de elképesztő sokféleséget látni, virágzó növények mindenfelé, és ami első látásra még egy laikusnak is feltűnik, hogy a gerinc két oldalán mennyire más a növényzet, milyen óriási a különbség mindössze pár méteren belül.
A Borbás-gerinc, a pilisi len legfontosabb élőhelye, fokozottan védett terület lévén nem látogatható szabadon. Ide csak szakvezetéses túrákon lehet belépni. Ezen a fotón is látszik, mennyire más a gerinc két oldala
A déli kitettségű oldal kicsit olyan, mint egy kősivatag, ahol nyáron forróság van, talajtakaró szinte semmi, mindehhez még hozzájön a meredek lejtőn meg-meginduló, apróra töredezett dolomit, aminek éles szélei, mint a kés, úgy hasíthatják el a növényeket. Nem is értem, hogy bírja ki ezeket a viszonyokat bármi is. De kibírják, a sárga kövirózsa, a korai kakukkfű vagy az ezüstaszott mellett például olyan fokozottan védett fajok is, mint a magyar gurgolya és az István király-szegfű.
A kopár dolomitlejtőkön is élnek növények, kakukkfüvek, kövirózsák, varjúhájak
Ezzel szemben a gerinc északi oldalán zárt dolomit sziklagyepeket látunk, itt a köves hegyoldalt teljesen beborítja a növénytakaró, május-júniusban ezen az oldalon gyönyörű árvalányhajak hullámzanak a szélben, itt él például a védett borzas vértő és a hangyabogáncs.
A hűvösebb, északi lejtők egészen más képet mutatnak, május végén itt még árvalányhajakat lengetett a szél
Miközben a növényeket és a gyönyörű kilátást nézzük, egy kedves külsejű bogár mászik be a látómezőmbe. Egy sujtár-szerecsenormányos, amelynek fején mintha tényleg ormány nőtt volna. Nem messze tőle egy nem túl szép névvel megáldott másik rovar halad, egy halottbűzű bogár. Nevét onnan kapta, hogy ha veszélyben érzi magát, jellegzetes szagú riasztóanyagot bocsát ki, ami a ravatalozókban érezhető szagra emlékeztet.
A fura nevű sujtár-szerecsenormányos régen gyakori volt a településeken. Ma már nem az
Fenyők vs. őshonos növényzet
Egy ilyen érzékeny és értékes területen különösen fontos, hogy a természetvédelmi problémákat minél gyorsabban és hatékonyabban kezeljék. Vannak persze olyan múltból itt maradt „adottságok”, amelyeknek kezeléséhez idő kell. Ilyenek a fekete fenyők, amelyekkel a sok-sok évtizeddel ezelőtti kopárfásítások során ültették be a hegyoldalakat. A fenyők főként árnyékolással és nehezen lebomló tűavarral „nehezítik meg” a sziklagyepek értékes növényfajainak életét.
A hegyeket borító őshonos erdőket több száz évvel ezelőtt kivágták, helyüket legeltették, ami a vékony talajréteg pusztulásához vezetett. Az eredeti növényzet ilyen körülmények között már nem tudott újra gyökeret verni, ezért a 20-as, majd az 50-es években megkezdték a kopárfásítást, és a hegyeket strapabíró feketefenyővel ültették be, ami segített a talajtakaró újbóli képződésében, de alapvetően meg is változtatta az élőhelyeket.
A nemzetipark-igazgatóság munkatársai fokozatosan próbálják a fenyőket őshonos fafajú erdőkre cserélni, illetve eltávolítják a fiatal fákat a gyepes területekről. Ez azonban nem könnyű, mert például a már magról kikelő csemeték sokszor a meredek lejtőkön kapaszkodnak meg, ahol csak alpintechnikával lehet azokat megközelíteni, hogy megkíméljék a lejtők értékes növényzetét. A növényeket a túlszaporodott vadállománytól is meg kell védeni, de a vadkerítések nemcsak ellenük jelentenek védelmet.
A feketefenyveseket fokozatosan őshonos fafajokra cserélik
Ne akarjunk mindenhol ott lenni
Bár táblák jelzik a fokozottan védett terület határát, és a szabályok értelmében, ahol nincs kijelölt turistaút, oda nem lehet belépni, sajnos ezt nem mindenki tartja be. Vannak olyanok, akik puszta tudatlanságból vagy nemtörődömségből bejárnak a területre, nemcsak gyalogosan, de bringával, sőt quaddal is, és ezzel – talán nem is sejtik— hogy jóvátehetetlen károkat is okozhatnak.
Egyértelmű a kiírás, de sajnos van, akit ez nem tart vissza a belépéstől
Kati mutat egy kis ösvényt, ami a tavalyi karantén időszak alatt keletkezett, és vissza-visszajáró használóinak „köszönhetően” fél méter széles sávban eltűnt innen a növényzet. És itt, ahol nem ritka az, hogy az egy négyzetméternyi területen megtalálható fajok természetvédelmi értéke az egymillió forintot is elérheti, egy ártatlannak tűnő biciklis farolás is olyan sebet okozhat, ami évtizedek alatt áll csak helyre.
Az egyébként is instabil, könnyen aprózódó dolomiton a taposás hatványozottan "nyomot hagy"
Ezért is van az, hogy a Szénások Európa Diplomás Terület csak a kijelölt turistautakon látogatható szabadon, és ezért is lenne fontos, hogy ezt a szabályt mindenki be is tartsa. Csodáljuk távolról ezeket a különleges hegyeket, és használjuk ki az év során azt a néhány alkalmat, amikor vezetett túra keretében el lehet ide jönni egy olyan szakember kíséretében, aki jól ismeri a területet, és tudja, merre lehet menni és hová lehet lépni.
Egyébként pedig ezzel a különleges hellyel közelebbről is megismerkedhetünk a pilisszentiváni Pilisi Len Látogatóközpontban, de kiránduljunk, túrázzunk a környéken, ott, ahol jelenlétünkkel nem okozunk kárt, mint például a Jági, illetve a Nagy-Szénás tanösvényen. A pilisi lenért és a Szénások többi ritka természeti kincséért pedig azzal tehetünk a legtöbbet, ha távolról csodáljuk és vigyázzuk őket.
