Nemrég nyilvánították védetté a dunai Táti-szigetcsoportot, melynek egyik legérdekesebb élőlényéről, az élő fosszíliáról, azaz a pajzsosrákról lesz most szó.
Első ránézésre nyilván sokak fejében megfordult: mi fán terem ez a fura valami? A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) hidroökológiai referense, Dr. Tóth Balázs cikkéből kiderül, hogy nem másról van szó, mint a tavaszi pajzsosrákról, ami például a most védetté nyilvánított Táti-szigetek környékén is él. Az apró vízi lények azután jelentek meg, hogy a nemzetipark-igazgatóság elhelyezte a szigetek vízforgalmát és vízellátását javító műtárgyakat. Egy érintett rétet elöntött a Duna 2020 elején, még a téli időszakban, és akkor jelentek meg a különös szerzetek.
A tavaszi pajzsosráknak van egy közeli rokona is, a nyári pajzsosrák. Mindkettőről azt lehet tudni, hogy több mint 250-300 millió éve ugyanabban a formában léteznek, tehát a legősibb fajok közé tartoznak, együtt éltek a dinoszauruszokkal, és élő fosszíliáknak is szokták őket nevezni. A tavaszi 6-7, a nyári pajzsosrák 10 cm, vagy akár annál is nagyobb lehet.
A Közép-Európában elterjedt, mára megritkult állományú tavaszi pajzsosrák a levéllábú rákok közé tartozik. Általában hóolvadás után, tél végén, márciusban lehet vele találkozni, májusra pedig el is tűnik. Az időszakos vizek lakója, ahol a nedves és a száraz időszak váltja egymást. Sikeres fennmaradásához az kell, hogy még az élőhely kiszáradása előtt petét tudjon rakni. Mára az éghajlat változása, élőhelyeinek eltűnése és a vegyszerek élővízbe jutása miatt egyre rosszabb a helyzete, állománya (a nyári pajzsosrákkal együtt) sérülékenynek mondható, bár törvényi védettséget nem élvez. Ragadozó, de növényi táplálékot is fogyaszt. Nagyon érdekesen szaporodik.
Egyivarú és kétivarú nemzedékek váltják egymást. A kétivarú nemzedék ivarosan szaporodik, így biztosítja az állományon belüli változatosságot, míg az egyivarú – nőstény egyedekből álló – nemzedék szűznemzéssel hozza létre utódait, úgynevezett tartós petéket rak le a talajra
– olvasható a DINPI honlapján. Ahhoz, hogy a peték fejlődjenek, ki kell száradniuk, és akár több évtizedet (!) is kibírnak víz nélkül, még az erősebb fagyban is. Ha áradás van és megfelelő a hőmérséklet, kikelnek a kisrákok.
Forrás: Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság/Dr. Tóth Balázs, Wikipédia
