Még mindig rengeteg tévhit él az emberekben a farkasokkal kapcsolatban. Nem, nem falják fel a kirándulókat, az erdei életközösségekre pedig kifejezetten jó hatással vannak.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság oldalán Bakó Botond gerinces-zoológiai szakreferens arról ír, hogy a sajtóban megjelenő híradások sokszor negatív színben tüntetik fel a farkasokat, összegyűjti a legelterjedtebb tévhiteket, amelyeket igyekszik eloszlatni. „Ősidőktől vetélytársként tekintett az ember erre a nagyragadozóra, és irtotta, vadászta, pusztította, ahol csak érte” – szögezi le már az elején.
A farkasok szaporodása az Északi-középhegységben az 1970-es évektől bizonyított, ekkor még csak néhányan voltak, ma már kissé növekszik a számuk (azaz általánosságban a nagyragadozóké) egész Európában. 2004-ben a Magas-Tátrában, 2014-ben pedig az Alacsony-Tátrában tombolt vihar, az itt élő farkasok kénytelenek voltak új élőhelyek után nézni, így alakult ki az észak-magyarországi farkaspopuláció.
A farkas nyomát főleg nagyobb mérete különbözteti meg a kutyáétól, ahogy ezt szerzőnk aggteleki útján tapasztalta.
A Bükkben élő farkasok néhányszáz négyzetkilométeres territóriumaikat őrizve családokat alkotnak. Létszámuk, falkanagyságuk azonban évről évre változik. A természetvédelmi őrszolgálat nyomokat és kameracsapdás felvételeket gyűjt, és évente akár több száz észlelést rögzít a farkasokról.
Azt mondják, bár rendszeresen van szaporulat, a Bükkben élő egyedek száma nem fog jelentősen változni. Úgy látják, a szaporulat csak mintegy fele éli túl az első két évét a különböző betegségek és a tapasztalatlanság miatt szerzett sérülésekből adódóan. Nem elhanyagolható az sem, hogy az illegális elejtés is károsítja a farkasállományt.
Visszatérve az eredeti kérdésre, hogy örülhetünk-e az ordasok bükki jelenlétének, egyértelműen igen a válasz. E karizmatikus nagyragadozófaj puszta jelenléte is kiemelkedő természetvédelmi értéket jelent, nemzeti büszkeségre is okot ad
– jelenti ki Bakó Botond.
Aztán kitér arra is, hogy a védett területek természetes állapotára mindenképpen pozitívan hat a farkasok jelenléte, segítik a vadgazdálkodást is azáltal, hogy az öregebb, betegebb, lassabb állatokat kapják el (ez a sertéspestis terjedését is gátolja). A növényzet erősödését is segítik a korábban szétlegelt területeken: a farkasok nyomása miatt csökken a patások erdeink természetes felújulását gátló hatása. Új élőhelyek alakulnak ki, otthont adva az őshonos ízeltlábú-, madár- és emlősközösségeknek, és hosszú távon az erdőalkotó növénytársulások állapota is javul.
Tévhit, hogy a nagyragadozók zavarják a vadászható vadfajokat. Kameracsapdás felvételek tanúsítják, hogy például a szarvasok és az őzek sokszor a farkasok után negyed vagy fél órával jelennek meg ugyanazon a helyen. Ugyancsak a felvételekből derül ki, hogy az ember jelenléte sokkal nagyobb – háromszor erősebb – zavarást okoz ezeknek a fajoknak.
Farkasok kameracsapdás felvételen
Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a farkasok nem tekintik zsákmánynak az embert. Ha megérzik a szagát vagy meghallják a hangját, visszahúzódnak, a legtöbbször észre sem vesszük őket. (Persze, vannak kivételes esetek, de probléma még ezekből sem adódott.) Arról nem is beszélve, hogy leginkább az éjszakai órákban aktívak.
