A fogadó, ahol Kossuth Lajost letartóztatták

A főváros 12. kerületének peremén áll, bár már erősen rogyadozva, Zugliget egyik legidősebb épülete, a hajdani Istenszeme fogadó, ahonnan 1837 tavaszán Kossuth Lajost börtönbe vitték. Az épület jó ideje üres és elhagyatott, de talán idén végre valami elindul.

Szöveg:
2025. április 9.

A főváros 12. kerületének peremén áll, bár már erősen rogyadozva, Zugliget egyik legidősebb épülete, a hajdani Istenszeme fogadó, ahonnan 1837 tavaszán Kossuth Lajost börtönbe vitték. Az épület jó ideje üres és elhagyatott, de talán idén végre valami elindul.

A Szilassy út 3. szám alatti telken álló épülethez a Fácános tértől néhány perc alatt fölérek. Itt, az erdő szélén már csak néhány ház áll, a hajdani fogadót pedig teljesen körülöleli az erdő. Az épület az útról egyáltalán nem is látszik. Egy kis ösvény vezet a bejárathoz, a régi kerítésen belül emeltek egy mobilkerítést is, hogy az omladozó épülethez ne tudjon senki közel menni. Én is csak innen, a kaputól nézelődöm, és elképzelem, milyen lehetett itt az élet századokkal ezelőtt.

Honnan jött ez a különös név?

Az épületben már a 18. század második felében az Isten szeméhez (zum Auge Gottes) fogadó működött. A fogadó Johann Karl von Stettner Mária Terézia udvari tanácsosának hatalmas, 100 holdas majorságán üzemelt.

Hogy honnan jött a név, azzal kapcsolatban több elképzelés is van. Lehet, hogy a homlokzaton lévő sugaras Isten-szem motívum miatt, de az is lehet, hogy a kertben lévő kis tengerszemre emlékeztető tóról kapta ezt a nevet.

A tó akkoriban még több forrás vizéből táplálkozott, később a közeli Disznófő-forrás vizét is a tóba vezették.

„…kimentem a hegybe”

A fogadó a 19. század első felében kedvelt pihenőhelye lett a Zugligetbe látogatóknak. 1837-ben Kossuth Lajos is úgy tervezte, eltölt itt néhány napot.

Kossuth ezekben az években lett ismert az általa írt Országgyűlési Tudósításoknak köszönhetően, amiben 1832. és 1836. között számolt be az Országgyűlés eseményeiről. Miután a bécsi udvar berekesztette a magyar országgyűlés munkáját, Kossuth nem adta fel, és kicsit másképpen, de folytatta az előző években megkezdett munkáját, és megjelentette a Törvényhatósági Tudósításokat, amelyben az ország különböző részeiből küldött vidéki helyzetjelentéseket tette közzé.

Miközben Kossuth éppen néhány napos pihenőt szeretett volna tartani a budai hegyekben, a bécsi udvar úgy döntött, legfőbb ideje, hogy megszabaduljanak tőle. Kossuth 1837. április végén költözött be az Istenszeme fogadóba, és úgy tervezte az egész májust ott tölti. „ekkor kimentem a hegybe” – írta feljegyzésében.

Hívei megtudták, hogy Kossuthot el akarják fogni, de nem tudták őt értesíteni.

1837. május 5-én éjjel rátörtek a fogadóban a katonák. Kossuthot négy év börtönre ítélték, ahonnan végül 1840. májusában szabadult. Erre az eseményre emlékezve állította fel a Zugligeti Egyesület 1913-ban a Tündérhegyi és Mátyás király út találkozásánál, közel a hajdani Istenszeme fogadóhoz, a főváros első Kossuth-emlékművét.

Fogadóból gyermekotthon

A fogadó több tulajdonosváltással 1880-ig működött. Akkor az épület a Haggenmacher család tulajdona volt már. A sörgyáros bezárta a fogadót, átalakíttatta nyári villának az épületet és gyönyörű parkot alakított ki. A család 1941-ben 32 pesti és egy budai ingatlanért elcserélte a fővárossal a Haggenmacher-villát és parkját.

Az épületben a háború után gyermekotthont alakítottak itt ki, ami egészen 1999-ig működött.

A kertben levő tó is megvolt még jó pár évtizedig, ahová a környékbeliek is jártak telente korcsolyázni. Közben a medret lebetonozták, a Disznófő-forrás vizét pedig a csatornahálózatba vezették, így a tó a 80-as évekre kiszáradt.

Mit hoz a jövő?

Az épület 1999 óta üresen áll, és az állapota egyre romlik. Pedig nagy lehetőségek vannak benne, mert gyönyörű környezetben fekszik. Persze, mikor ezt mondom, akkor nagyvonalúan szemet hunyok a jelenleg körülötte heverő rengeteg szemét fölött. De képzeljük el, hogy szemét nincs, csak odvas keltikék tengere, rügyező fák, daloló madarak és egy nagymúltú épület az erdő közepén.

2022-ben némi remény csillant fel, ugyanis az állam megvásárolta a birtokot és az épületet a fővárostól, azzal a szándékkal, hogy felújítják. A munkálatok azonban azóta sem kezdődtek el.

Az ingatlan végül tavaly ősszel került a 12. kerületi önkormányzat vagyonkezelésébe.

Ahogy azt Kovács Gergely polgármestertől megtudtuk, az önkormányzat mindenképpen szeretné megmenteni a hajdani Istenszeme fogadót, ami a tervek szerint valamilyen közösségi funkciót kap majd. Az állagmegóvás még az idén elkezdődik. Szeretnék az épülethez tartozó, jelenleg körülkerített négy hektáros erdőt is megnyitni a kirándulók előtt.

A tervek között szerepel a kertben levő tó felélesztése is, ennek egyik lehetősége a Disznófő-forrás vizének újbóli idevezetése lenne. A módszer próbája lehet majd egy szintén a kerületben található másik forrással kapcsolatos terv. Egy fenntartható vízgazdálkodási projekt keretében ugyanis szeretnének létrehozni egy kis tavat a Svábhegyen, amit a Városkút forrásvizével táplálnának majd.


Cikkajánló