A Garamba könnyű beleszeretni

Fülledt nyári napokon kevés jobb dolog van annál, mint vízközelben lenni, evezni egy folyón, élvezni a nyugalmat, miközben a természet szépségein legelteted a szemed. Megnéztük, mit tartogat számunkra a Garam alsó szakasza és festői torkolata: Kéméndtől Zebegényig eveztünk.

Szöveg:
Fotó:
Magócsi Márton
2023. július 28.

Fülledt nyári napokon kevés jobb dolog van annál, mint vízközelben lenni, evezni egy folyón, élvezni a nyugalmat, miközben a természet szépségein legelteted a szemed. Megnéztük, mit tartogat számunkra a Garam alsó szakasza és festői torkolata: Kéméndtől Zebegényig eveztünk.

Eldöntöttük, elmegyünk evezni oda, ahova nem – vagy csak ritkán – szoktak ellátogatni a hazai vízitúrázók. A másik fő szempontunk az volt, hogy egy kellemeset evezzünk nyugodt, szép természeti környezetben, a túra pedig utazással együtt beleférjen egy napba. Így esett a választásunk a Garam alsó szakaszára, folytatásként pedig a Dunára Zebegényig.

A magyar–szlovák határhoz közeli, Garam menti Kéméndnél (szlovákul: Kamenín), egy kényelmes, sóderes partszakaszon tettük vízre a kenut.

A folyó ezen a részen csendes, de a sodrás azért elég jó, lehet haladni lendületesen.

Már az első pár evezőcsapás után beszippantott a folyó és a táj. A part mentén zöld növényzet burjánzik, a távolban hápogó, fütyülő, krákogó madárhangok zsivaja hallatszik. Az égbolt szürkéllett. A felhők összetorlódtak és alacsonyan ültek meg, eltakarva a napot.

Az idegen csónak láttán, jöttünkre szürke gémek röppentek fel egy kis időre, majd kecsesen, néma szárnycsapásokkal újra leszálltak pár száz méterrel odébb egy fa ágára. A gém türelmes, magányos vadász, addig áll egy helyben, amíg el nem kapja a zsákmányt. Kócsagok figyelik minden mozdulatunkat, s amint feléjük fordulunk, már mennek is tova.

Az egyetlen „komolyabb” zúgó ezen a szakaszon Kéméndtől mintegy 5 kilométerre, Garamkövesd (szlovákul: Kamenica nad Hronom) előtt található, és már több száz méterről hallatszik.

A rohanó víz morajlása félelmetesebb, mint maga a keresztgát. Némi odafigyeléssel azonban könnyűszerrel hajózható. Nem kell megijedni tőle: no para, no borulás. Középen, illetve kissé a folyó jobb partja felé húzódva sikerült áttörnünk a hullámokat, és biztonságos le tudtunk jönni. Az adrenalinlöket után sebesebben csorogtunk le a folyón, elhaladva egy-két remek táborozó- és horgászhely mellett.

Egy csepp vadság

Amit feltétlen érdemes tudni a Garamról (szlovákul: Hron, németül: Gran), hogy – a Vág után – 289 kilométeres hosszával Szlovákia második leghosszabb folyója. Az Alacsony-Tátrában, a Király-hegy tövében, Garamfő (szlovákul: Telgárt) község határában ered, majd közel 300 kilométeren keresztül kanyarog hegyes-völgyes vidékeken, mígnem Párkány mellett, Esztergommal szemben fut bele a Dunába.

Végig nagyon változatos táj kíséri a folyót, nem lehet rajta unatkozni.

Kezdeti, felső szakaszán a vadvízi evezés szerelmesei találnak maguknak izgalmas részeket, de az alsó szakasz is tartogat meglepetéseket: néhány kisebb hullámokat keltő zúgó teszi mozgalmassá az utat.

A Kéméndtől induló, Zebegényig tartó vízitúránk során, ha szeretnénk betérni egy vendéglátóhelyre vagy egy élelmiszerboltba „feltankolni”, az első és egyetlen lehetőség Garamkövesdnél adódik, ahol a vasúti hídnál köthetünk ki. Innenkörülbelül 1 kilométeres gyaloglással elérhetjük a község központját, ahol bolt, vendéglő és kocsma is várja a felfrissülni vágyó túrázókat. Egyébként, ha ezzel nem kívánunk élni, akkor jobban tesszük, ha megfelelő mennyiségű szendvicset és vizet viszünk magunkkal, mert útközben nem tudunk ivóvizet vételezni. De innen már közel van a Garam torkolata. A vasúti híd után mintegy 5-600 méterrel kiérünk a Dunára, ami katartikus élményt nyújt. Az összeszűkülő, kanyargósan vadregényes Garam egyszer csak vesz egy lendületet, kiszélesedik, elterpeszkedik, és Esztergomnál a Dunába torkollik.

Nagyra nem nőtt, de sportos

A Garam játékos folyó, néhol felgyorsul a sodrása, a sebessé váló vízen hajónkkal ilyenkor könnyedén siklunk, majd amikor lelassul, erősebben evezhetünk vagy csordogálhatunk a folyón, hogy ellazulva csodáljuk a part menti ártéri erdők szinte érintetlen növény- és állatvilágát.

Mellbevágó a látvány, ahogy a Garam-torkolatnál kitágul a tér, a távolba nyújtózó vízen ott tükröződik az egész égbolt és az összes felhő.

Pazar a panoráma: szemben feltűnik a Visegrádi-hegység, jobbra Esztergom a bazilikával, balra tekintve a Helembai-hegység (szlovákul: Burda) festői sziklaormai meredeznek.

A Garam-torkolat után is szép, rendezett partvonal mentén evezhetünk. Ahogy kiszélesedik a folyó, a levegőt olyan nehéz pára üli meg, hogy lélegezni is nehezünkre esik. De ez a kis kellemetlenség simán feledhető, mert a Dunát kísérő, dimbes-dombos táj gyönyörű keretet nyújt a túrához.

A Helemba-sziget vadregényes partjainál érdemes kikötni és megpihenni.

Ennek a kis földdarabnak az az érdekessége, hogy nevét a közeli szlovákiai Helemba községről kapta, de közigazgatásilag Esztergomhoz tartozik, földrajzilag pedig a Visegrádi-hegység északnyugati nyúlványa, a Szamár-hegy és a Börzsöny Szlovákiába került része (Helembai-hegység) közötti Duna-szakaszon helyezkedik el. A vízről jól látszik a szigettel szemben található Hideglelős kereszt, amely a Hosszú-hegy tetején, egy kiugró szikláról tekint le a kanyargó folyóra.

A Helemba-szigettől alig pár száz méterre, az Ipoly torkolatának közelében a Helembai-zátonyhoz érünk. Az apró kavicsos szigetkén sirályok csapata tanyázik, ebből is látszik, hogy kedvelt madárpihenőnek számít. Egy faágakból összeállított, sátorszerű építmény jelzi, hogy a madarakon kívül az ember is megvetette itt a lábát.

Mi sem tudtunk ellenállni a „partra szállásnak”, a kulisszák fantasztikusak voltak: kristálytiszta, áttetsző víz, fehér kavicsos part kagylókkal a Duna kellős közepén, körülöttünk pedig erdővel borított hegyek hullámzottak, amíg a szem ellátott.

Nehéz volt elszakadni a romantikus hangulatú kis zátonytól, de indulnunk kellett, mert az alig 2 kilométerre lévő zebegényi parton már vártak ránk a kenukölcsönzőnél.

Így a közel 24 kilométeres és 5 órás Garam–Duna-evezésbe most ennyi fért. Ha van még időnk, úszkálhattunk volna az Ipoly torkolatánál, elevezhettünk volna a Pilismaróti-öbölhöz vagy benézhettünk volna a Búbánat-völgybe, de ideje volt elindulni hazafelé. A Garamnak, azt hiszem, nagy kedvelőjévé váltam, szeptemberben, ha minden jól megy, visszamegyünk, hogy majd a jóval vadabb felső szakaszt vegyük górcső alá.

A cikk a Turista Magazin 2022. július-augusztusi számában jelent meg.

Cikkajánló