Magyarország madárfaunájának e különleges életmódú, kristálytiszta vizű hegyi patakokhoz kötődő képviselőjét nem könnyű természetes élőhelyén megfigyelni, hiszen az egyik legritkább állandó madarunk, amelynek hazai fészkelőállománya mindössze 1–5 párra tehető. Az évente kétszer költő vízirigó lenyűgöző zsákmányszerző technikájáról ismert: úszik, alábukik, víz alatt gyalogol, hogy betevőjét megszerezze.
A verébalakúak, avagy énekesmadár-alakúak (Passeriformes) rendjének vízirigófélék (Cinclidae) családjába tartozó vízirigó (Cinclus cinclus) Európa-szerte, Kis- és Közép-Ázsiában, valamint Észak-Afrikában, az Atlasz hegységben honos.
Tizennégy alfaját írták le a kutatók, amelyek közül öt a vén kontinensen él.
Nyugat- és Közép-Európában (így Magyarországon is) a Cinclus cinclus aquaticus alfajjal találkozhatunk. Idehaza az utóbbi években a Bükkben, a Tokaji (Zempléni)-hegységben, az Aggteleki-karszton és az Alpokalján költött, de nem fészkelő egyedeket a Fertő tónál és a Keszthelyi-hegységben is megfigyeltek.
Testhossza 17–20 centiméter, rövid farkát gyakorta kissé felcsapja, szárnyai lekerekítettek, tollazata sötétbarna, torka és melle („mellénye”) fehér színű, lábai erősek. Röpte egyenes vonalú, szárnycsapásai gyorsak, messzire hallatszó hívóhangja rövid és éles. A röpképes madarak erősen pneumatizált (üreges, levegőt tartalmazó) csontjaival szemben egyedülállóan tömör csontozattal rendelkezik (ez családjának mind az öt fajára jellemző), erre pedig különleges életmódja miatt van szüksége, ugyanis zömében vízi gerinctelenek – bolharákok, kérész- és szitakötőlárvák, csigák, egyéb rovarok – alkotta táplálékát nemcsak a víz felszínén, hanem a víz alatt úszva, illetve a vízfolyás medrének fenekén sétálva szerzi meg.
Búvárkalandjai során magát lekerekített szárnyaival hajtva halad előre.
Fészkelőterületét nyaranta a hegyvidéki patakok jelentős vízszintcsökkenése vagy kiszáradása, telente pedig befagyása esetén hagyja el. Magyarországon rendszerint csupán pár kilométert tesz meg ilyenkor, hogy megfelelő, bővizű patakos területre leljen, elterjedési területének más részein azonban olykor több száz kilométert is vándorolnia kell a zord időszak beköszöntét követően. Ennél többet sosem utazik, ami szoros összefüggésben áll anatómiájával, hiszen tömör, nehéz csontozata nem is tenné lehetővé a hosszú távú vándorutak sikeres teljesítését.
A vízirigó április és július között általában egyszer, ritkábban kétszer költ. Gömb alakú, fűszálakból, vékony gyökerekből, levelekből és mohából készített fészkét – amelybe egy csőszerű járaton át jut be – általában gyökerek közé, sziklarepedésekben, hidak alatt vagy vízesése mögött helyezi el. Gyakori, hogy éveken át ugyanazt a fészket használja. A 3–6 tojáson csak a tojó kotlik, a 12–18 nap után kikelő fiókák táplálásában ugyanakkor már a hím is részt vesz. Az apróságok 20–24 napos korukban válnak röpképessé.
Akár tíz évig is élhetnek, de hazánkban eddig egy hatéves példány tartja az életkori rekordot.
Hegyi patakjaink vízminőségének védelme, vízmennyiségének megőrzése, valamint a fészkelés zavartalanságának biztosítása elengedhetetlen ahhoz, hogy ez a ritka madárfaj továbbra is része maradjon hazánk madárvilágának. Költőládák kihelyezésével és – a tiszta vizű hegyi patakokon – kiülésre alkalmas kövekkel ellátott zúgók kialakításával elősegíthető e pompás faj megtelepedése.
A vízirigó (Cinclus cinclus) a fokozottan védett állatfajok közé tartozik Magyarországon. Természetvédelmi értéke 500 000 forint egyedenként. E különleges életmódú énekesmadár a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján is szerepel – besorolása LC (Least Concern), azaz „legkevésbé aggasztó helyzetű”.
A vízirigó hívóhangját és lassú énekét ide kattintva tudod meghallgatni.
A cikk a Turista Magazin 2022. júniusi számában jelent meg.
