Túránk első kilométerein a Berettyó jobb partján haladunk, a Berettyó-Kálló köze kistájának peremén, majd Hencidánál keresztezzük a folyót, és a Bihari-síkra érkezünk. Létavértes előtt jutunk el az Érmelléki löszös hátra, végül a Debrecen melletti, már évek óta zárva tartó Halápi csárdánál, a Dél-Nyírségben fejezzük be az utunkat.
Berettyóújfalu
A városközpontot elkerüli az Alföldi Kéktúra nyomvonala, amely a település mellett vezet a Berettyó gátján - itt található egyébként a vasútállomás is -, de érdemes egy rövid kitérőt tenni ebbe a kedves kisvárosba. Itt csupán egyetlen műemlékre a Berettyóújfalu határában, a 42-es főúttól pár száz lépésnyire álló herpályi templomromra szeretném felhívni a figyelmet. A magányos téglatorony az egykori Herpály nevű település 12. században, román stílusban épült monostorának maradványa, amely egyben Hajdú-Bihar megye legrégebbi építménye. Feltehetően a johannita lovagrend építette a monostort, amely a tatárjárás alatt megrongálódott. A ciszterciek állították helyre, majd használták tovább a monostort. Későbbi sorsáról nem sokat tudunk, a török korban néptelenedhetett el. A feljegyzések szerint a 19. század elején még mindkét templomtorony állt, de az északit elbontották, anyagát többek között a város református templomába is beépítették. A maradványok a II. világháborút is megsínylették. A romok konzerválására az 1970-es években került sor.
A herpályi templomrom, a hajdani Szent Pál prépostsági templom maradványai Berettyóújfalu határában
Nagykereki, Bocskai-kastély
A Nagykereki Bocskai-kastély a 16. században előbb Báthori Istváné, majd Bocskaié, annak halála után pedig Báthori Gáboré lett
Nagykerekiben egy nagyon szép, klasszicista stílusban épült kúria mellett visz el az utunk. A neobarokk részleteket is rejtő épület 1850-ben épült a középkorban itt állott vár helyébe, amelynek többek között Bocskai István is az ura volt. A várat még az Ártándyak építtették az 1440-es években, Bocskai István pedig felesége, Hagymássy Katalin révén szerezte meg azt. Ő fejlesztette az erősséget egy akkoriban korszerű, komoly várrá, amely még a császáriak 1604-es ostromának is ellen tudott állni. Bocskai örökös nélküli halála után unokaöccséé, Báthori Gábor erdélyi fejedelemé lett. Jelenleg Bocskai István életéről tekinthető meg egy kiállítás a kúriában, érdemes felkeresnünk, és megpihenni a falak között, vagy letelepedni az árnyas kastélypark egyik pihenőpadjára. A régi várra csupán a meghagyott, illetve a kastély sarkába beépített délkeleti saroktorony emlékeztet.
Homokdombok között
Nagyjából Létavértes után lesz szembeötlő vándorlásunk során a táj fokozatos változása. Az eddigi túráinkon megszokott árnyékmentes rónaságot, az itt kanyargó folyók végtelennek tűnő töltéseit mostanra már magunk mögött hagytuk, a kopár síkságot egyre erdősebb táj váltja fel. Az eddigi poros utak helyett löszös, homokos földutakon járunk, bakancsunkban sokszor bokáig süllyedünk bennük. Megérkeztünk tehát az Érmelléki löszös hátra, a füves és beerdősített homokdombok világába. Egészen 2015-ig aszfalton haladt az Alföldi Kéktúra Álmosd felé egy óriási kitérőt téve, de egy útvonal-változtatásnak köszönhetően komoly betekintést kaphatunk a homokpusztagyepek és homoki legelők világába. Utunk során felváltva haladunk legelőkön és akácosokban, sokszor találkozunk birkanyájakkal. A buckaközi mélyedésekben gyakoriak a láp- és mocsárrétek, lápmaradványok is. Készüljünk fel arra, hogy a több tucatnyi homokhalom megmászása bizony jelentős szintemelkedést jelent majd.
Az erdős puszták tavai
Fancsika III. víztározó
A Vekeri-tó pihenőközpontját (kemping, büfé, vendéglő) elhagyva ismét változik a táj. Az erdőben sással, náddal benőtt tavak tűnnek fel, ezeket a környékbeli patakok vizének felduzzasztásával hozták létre a múlt század hetvenes, nyolcvanas éveiben. Kialakításuk célja az volt, hogy az egyre növekvő lélekszámú debreceni lakosság számára egy olyan pihenőövezetet létesítsenek, ahol a kikapcsolódni, szórakozni vágyó emberek mindent megtalálnak, ami a felüdülésükhöz szükséges. Sajnos az építés óta eltelt időben sok minden megsemmisült, a kilátótól kezdve a tóparti úttörőtáborig, de az emberek igényei is megváltoztak az utóbbi évtizedekben. A tavakat manapság már csak a horgászok használják, lassan belepi őket a sás, a nád, nem is nevezhetők már tavaknak. Ezeknek az úgynevezett létesített vizes élőhelyeknek a vízszintje az időjárástól függően rendkívül változó, a 2015-ös évben gyakorlatilag kiszáradtak, most, a 2016-os, meglehetősen csapadékos év nyarának végén a többségükben találunk valamennyi vizet. Szinte már teljesen belesimultak a tájba, csak a gátjaik emlékeztetnek mesterséges mivoltukra. Utunk során több víztárolót is érintünk, elsőnek a Mézeshegyi-tavat, majd a Fancsika-tavak következnek, végül a Bodzás-víztározó mellett haladunk el.
Fokozott rendőri ellenőrzések a határ mentén
Ezen a túraszakaszon többször is megközelítjük a magyar-román határt, ezért készüljünk fel arra, hogy a rendőrök megállíthatnak bennünket igazoltatás céljából. Utam során háromszor történt meg ez velem, mindhárom alkalommal kedvesek, segítőkészek voltak a rend őrei. Első alkalommal Kismarján futottam össze velük, ekkor alaposabban is kikérdeztek, hogy honnan, merre megyek, persze ismerték ők is a Kéket. Másnap kora reggel Pocsaj határában a földekre igyekvők néztek migránsnak, és értesítették a rendőröket, ekkor már ismerősként üdvözöltek az előző napi egyenruhások kollégái, hiszen kaptak érkezésemről egy „fülest”. Ugyanez történt aztán később, Cserekerten is. Fogadjuk el azt, hogy ők az országot, tehát közvetve minket is védenek azzal, hogy ellenőrzik az adott területen felbukkanó ismeretleneket, és működjünk együtt velük.
Kattints a térképre a nagyításért!
Pecsételőpontok: Berettyóújfalu, Hencida, Nagykereki, Kismarja, Pocsaj, Cserekert, Létavértes, Álmosd (ezt a pecsétet most az erdőben találjuk), Kepecstag, Vekeri-tó, Bánk, volt Halápi csárda. Az Alföldi Kéktúra álmosdi pecsételőhelye a közeljövőben megszűnik.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2016. októberi számában.
Kapcsolódó cikkeink:
