A kastély, amely nyomokban Beethovent tartalmaz

A martonvásári Brunszvik-kastély, azaz maga az építmény valójában egészen átlagos a kategóriájában: szép, szép, de semmi kirívót nem látni rajta. Óriási parkja viszont annál megkapóbb, és ha még Beethovent és a „halhatatlan kedvest” is odaképzeljük, a legkevésbé sem szokványos történetek bontakoznak ki előttünk. Nem is csoda, hogy a kastélyban máig éltetik a Beethoven-kultuszt. A parkban rendszeresen tartanak hangversenyeket, az épületben pedig múzeumot rendeztek be a német zeneszerző tiszteletére. Pedig ő legfeljebb háromszor járhatott a kastélyban, az időpontok is nehezen rekonstruálhatók és kétségesek, az viszont bizonyos, hogy barátság fűzte a Brunszvikokhoz, sőt, egynémely családtaggal gyengéd viszonyt is ápolt.

Az ismeretség 1799-ben köttetett, amikor özvegy Brunszvik Antalné két gyermekével, a 24 éves Terézzel és a 21 éves Jozefinnel Bécsbe látogatott. Az asszony felkérte az akkor 29 éves Beethovent, akinek egy közös barátjuk mutatta be, hogy tanítsa zongorázni a lányokat. Bár a zeneszerző alapvetően úgy tartotta, tanítson az, aki nem tud komponálni, mégis elvállalta a feladatot, és 16 napig oktatta a két Brunszvik lányt. A döntés végeredményben gyümölcsözőnek bizonyult: később megismerkedett a testvérükkel, Ferenccel is, aki jó barátja és mecénása lett. Neki ajánlotta az Appassionatát, amit állítólag a martonvásári kastély parkjában fejezett be. A legenda szerint a szigeten, egy nagy fekete nyár alatt.

Kúriaként kezdte, volt hadikórház is

A magyarországi grófi családok közül, ellentétben mondjuk a Festeticsekkel vagy a Nádasdyakkal, a Brunszvikok nevével viszonylag ritkán találkozhatunk. A címet Mária Teréziától kapták a martonvásári birtokkal együtt, ahol 1785-ben emeltek barokk kúriát. Persze az évszázadok alatt számos alkalommal végeztek bővítést és átalakítást az épületen, ami először klasszicista, majd neogót stíluselemekkel gazdagodott. Mai kinézetét az 1870-es évek második felében nyerte el. A kastélyban a család négy generációja élt, majd az építmény Habsburg-Lotaringiai József Károly főherceghez került, aki később Dreher Antal sörgyárosnak adta el. 1945-ben hadikórházként funkcionált az épület, 49-től napjainkig pedig a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontjának (illetve jogelődjeinek) ad otthont. A kastély ezen része sajnos nem látogatható.

A múzeumban Beethoven magyarországi kötődései kapják a fő hangsúlyt, és bemutatják a Brunszvik családot is, amelynek négy generációja élt itt. Teréz, akit sokáig Beethoven szerelmének tartottak, igazán sokoldalú karakter: amellett, hogy vonzódott a művészetekhez - rajzolt, festett, szavalt, zongorázott, verseket írt német nyelven -, ő hozta létre 1828-ban a Monarchia első óvodáját, amit akkoriban kisdedóvónak hívtak, és ahol a mai megszokással ellentétben még férfiak vigyáztak a csemetékre. Teréz - unokahúgát, Teleki Blankát segítve - az első magyar nőnevelő intézet megalapításában is részt vett. Még egy apró érdekesség: állítólag Magyarországon őelőtte senki nem állított karácsonyfát, így ebben szintén úttörőnek bizonyult. Az időpont 1824, a helyszín azonban nem tisztázott, egyes források Martonvásárt, míg mások Aszódot vagy éppen Pestet említik. Teréz munkásságával és az óvodapedagógia fejlődésével egyébként a szomszédos Óvodamúzeumban ismerkedhetsz meg jobban.

Csak nemrég derült fény arra, hogy Beethoven valójában nem Terézzel, hanem Jozefinnel bonyolódott szerelmi kapcsolatba. A lány sorsa korántsem irigylésre méltó: fiatalon hozzákényszerült egy nála jóval idősebb férfihoz, Joseph Deym grófhoz, aki néhány évvel ezután meghalt tüdővészben. Jozefin ekkor sem lehetett szabad, bár Beethovennel kölcsönösen szerették egymást, a zeneszerző polgári származása miatt nem házasodhattak össze. A második férje végül az észt Stackelberg gróf lett, de mellette sem volt boldog, és komoly anyagi gondokkal is küszködtek. Jozefin 42 évesen halt meg idegláz következtében.

Az idézet Beethoven rejtélyes leveléből származik, címzettjének kilétét a mai napig homály fedi. Feltételezhető, hogy az írás Jozefinnek szól, de a zenetörténészek szerint még legalább két másik hölgy is szóba jöhet: Antonie Brenato, egy frankfurti kereskedő felesége, illetve a Brunszvik lányok unokatestvére, Giulietta Guicciardi. Neki ajánlotta a zeneszerző a Holdfényszonáta című művét. A lány állítólag meglehetősen kacér volt, és bár egy ideig játszadozott Beethovennel, végül egy grófhoz ment feleségül. A halhatatlan kedveshez szóló legendás levél másolata a martonvásári kiállítás részét képezi, mellette elolvasható a magyar fordítás is.

Nemcsak a kottáit, de a haját is őrzik

Zenekedvelők számára különösen érdekesek lehetnek a múzeumban kiállított kották, a 19. századi hangszerek, de a korabeli miliőt megidéző szoba is hangulatos. Ebben a teremben tartják azt a medált, amibe Beethoven hajszálait foglalták bele - kissé bizarr látványt nyújt. Egy helyen kibontották a falat, így megtekinthetők a monogrammal ellátott téglák, amelyeket a család saját téglaégető műhelyében gyártottak. A jelölések alapján lehet beazonosítani, hogy a kastély mely részét mikor építették.

A mai napig vitatkoznak arról, megismerkedett-e végül a két zeneszerző, vagy sem. A múzeum legnagyobb termének sarkában felállított szobron remekül meg lehet figyelni a jellegzetes testtartást.

Az egyik legszebb angolkert

Nehéz elképzelni, hogy amikor 1783-ban Brunszvik Antal megkapta a martonvásári birtokot, egy nagy, vizes pusztaság terült el a gyönyörű angolpark helyén. A területen egy ház, néhány pásztorviskó és egy fa állt - derül ki Teréz visszaemlékezéséből. Az abban az időben 100 (most csaknem 70) hektáros kertet Brunszvik Ferenc pofoztatta ki. Tájépítésze az a Heinrich Nebbien volt, akihez a Városliget kialakítása is köthető. A vízrendezés és a mocsárlecsapolás után égerest, törpe mandulást telepítettek, és többek között platánokat, később pedig egzotikus fafajokat ültettek. Az 1820-as években kihelyezett kőpadok, a háromívű kőhíd és a vörösmárvány kút a mai napig látható a parkban.

A második világháború alatt a terület óriási károkat szenvedett. 1949-ben kezdődött a helyreállítása, 53-ban pedig természetvédelmi területté nyilvánították, és ma bátran kijelenthetjük, hogy a Brunszvik-kastélyt körülölelő park az egyik legszebb a maga nemében Magyarországon. Számos különleges fafaj megtalálható itt a vöröslevelű japán juhartól kezdve a páfrányfenyőn keresztül a tulipánfáig, a különleges mocsárciprus pedig a hely egyik büszkesége. A festői képbe jól illeszkedik a nagy halastó a rajta átívelő híddal és közepén a szigettel, ahol hangversenyeket tartanak. Az énekes- és vízimadarak, mókusok, nyestek, sünök és mocsári teknősök mellett néha-néha vidrával is lehet találkozni. Ha nyitott szemmel jársz, olyan érdekességekre is rábukkanhatsz, mint a kastély közelében álló kőoroszlán. Ez a szobor arra a pályázatra készült, amit a Lánchídhoz írtak ki 1850-ben; a nyertes alkotás végül Marschalkó Jánosé lett, az ismeretlen művész kreálta szomorú ábrázatú, kevésbé tekintélyt parancsoló oroszlán pedig most a Brunszvik-kastély épületét őrzi.

A cikk megjelent a Turista Magazin 2016. októberi számában.

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.