Az ismert fotográfus, Burger Barna, hajdani, gyermekkori álmát váltotta valóra, amikor végigjárta a mára már klasszikussá vált Országos Kéktúrát (OKT). A vándorláson készült fotóit és a hozzájuk fűződő sajátos, „burgeres” gondolatait könyv formájában nyújtja most át a természetjárás szerelmeseinek. December elején megjelenő albuma kapcsán beszélgettünk vele.
Honnan jött az ötlet, hogy végigjárd az OKT-t?
Burger Barna: Gyermekkoromban többször is láttam Rockenbauer Pál Másfélmillió lépés Magyarországon című filmjét a „Kékről”, s az alapélményemmé vált. Arról álmodoztam, ha felnövök, egyszer én is megcsinálom a nagy túrát. Később, amikor az erdőket kezdtem járni, néha belekezdtem, majd abbahagytam, ahogy az élet sodra diktálta, habár magát a túrázást soha nem adtam fel. Kapcsolatba kerültem a Magyar Természetjáró Szövetséggel (MTSZ), s az ő bátorításukkal és támogatásukkal vágtam neki az előző évben, hogy megvalósítsam ezt a dédelgetett álmot.
Miért választottad az Országos Kékkör hosszabb és nehezebb északi szakaszát a rövidebb dél-dunántúli vagy az alföldi helyett?
Mert ez az alap. Ez a hagyomány, hisz a nagy elődök is itt kezdték, és ezért számomra egyfajta zarándokút jellege is volt. Nem utolsósorban pedig ezzel voltam adósa magamnak évtizedekkel korábbról.
"Vannak olyan útelágazások, ahol bárhová is indulsz, jó irányba lépsz"
Alkalmanként hány kilométert tettél meg?
Tereptől függően naponta 20 és 40 km között teljesítettem, heti két-három napon keresztül, ahogy a munkám engedte. Volt, hogy a hétfő és a kedd az úté volt, a szerda a munkáé, majd a csütörtök és a péntek ismét az ösvényen talált. A több mint 1100 kilométert 2013 májusának végén kezdtem, s idén, november elején fejeztem be.
Mi volt a legmeghatározóbb élményed a túra alatt?
Nehéz ezt elmondani egy rövid beszélgetés során. A hosszú, magányos gyaloglások mindegyike meghatározó élmény egy bizonyos értelemben, de a legfontosabb élmény maga a „Kék” - úgy egyben, ahogy van. Amikor az ember távol van megszokott környezetétől, mindent másképpen lát. A természetközeliség alapállapot, mégis olyan létezés, amely csak keveseknek adatik meg. Könyvemben a magam szubjektív tapasztalataira alapozva éppen erről szeretnék beszélni.
Néhány OKT-fotóddal már találkoztunk a Turista Magazinban. Azok szinte szöveg nélkül is meséltek.
Nézd, én fotós vagyok, s nyilván képekbe öntve látom a világot körülöttem. Az objektív lencséje a kifejezőeszközöm. Remélem, nem vesztettem el a rácsodálkozás képességét. Beutaztam szinte az egész világot, láttam és fotóztam sok szép tájat. Azt hiszem, mára megértettem, hogy amikor a természetet járom, s alig találkozom emberrel, az élmény belülről tükröződik vissza, az komponálja meg a felvételt. Ezt az élményt szeretném megosztani másokkal.
"Arról álmodoztam, ha felnövök, egyszer én is megcsinálom a nagy túrát"
Ez a vándorút megváltoztatta a véleményed a bakancsos túrázásról?
Természetesen! Sokkal nagyobb tiszteletet érzek a „műfaj” iránt. De ha már itt tartunk, a Kék az életszemléletemet is megváltoztatta. Volt időm elgondolkodni az életemről, a döntéseimről, s lehetőségem támadt arra, hogy újragondoljam az értékrendemet az életben. Hogy értsd, miről beszélek: amikor nekiindultam a vándorútnak, egy lakásban éltünk a XIII. kerületben, ma már vidéken, a Pilisben lakom egy családi házban. Egyszerűen rájöttem, értelmetlen volt úgy élnünk, ahogy azt korábban tettük. Itt karnyújtásnyira vagyunk az erdőktől, a hegyektől. S mindezt annak a másfél évnek köszönhetem, amelyet az úton töltöttem, amikor megértettem, napról napra megtanultam, mit jelent a természethez közel lenni.
Az MTSZ jelenleg is folytatja az Országos Kékkör turistaútjainak, jelzéseinek és információs tábláinak felújítását. Az utad során mit tapasztaltál ezekkel kapcsolatban?
Amikor elindultam, eleinte még a régi állapotokkal találkoztam. Megesett, hogy 12 kilométeren egyetlen kék sávjelzést találtam. Helyenként egyenesen szörnyű állapotban voltak az útvonalhoz tartozó tereptárgyak: némelyik ösvény úgy be volt nőve aljnövényzettel, hogy könnyű volt eltévedni. A Zempléni-hegységben órákig kerestem, merre kell haladnom. Ám ahogy telt az idő, szembetűnő lett a változás. Megjelentek a látótávolságban lévő turistajelzések, egyszerűbbé vált a tájékozódás. A felújított szakaszokon össze sem lehet hasonlítani a régi és az új állapotot.
Mi a célod a könyvvel?
Ha csupán néhányan elindulnak a Kéken azon képek és gondolatok nyomán, amelyeket én is „ajándékba” kaptam ettől az egyedi úttól, akkor már elértem azt, amit akartam.
"Tizenkét tematikus fejezetben mesélek a Kékről, az én sajátos eszközeimmel"
Milyen koncepció alapján válogattad ki a képanyagot?
Ez a könyv tulajdonképpen egy szubjektív napló a Kékről. Amikor elindultam, fogalmam sem volt, hogyan kell egy ilyesfajta „útikönyvet” összehozni. Mint kiderült, a könyv íratta saját magát, s ma már tudom, ennek így kellett lennie. Tizenkét tematikus fejezetben mesélek a Kékről, az én sajátos eszközeimmel. Természetesen volt egy tervezési periódus attól a pillanattól kezdve, amikor a gondolat megszületett bennem. Mindent egybevéve három évvel ezelőtt kezdtem a tervezést. Rengeteget köszönhetek a Rockenbauer-stáb tagjainak is - a segítségük nélkül sokkal nehezebben gyürkőztem volna meg a magamra vállalt feladattal. S köszönettel tartozom az MTSZ-nek is, amiért végig támogatott, mögöttem állt.
Kinek ajánlod a december első hetében megjelenő könyved?
Bakancsosoknak és otthon ülőknek, városiaknak és a vidéket járóknak. Bárkinek, aki gondolkodni akar erről a gyönyörű országról, bárkinek, aki látni akarja tájaink sokféle arcát. Magyaroknak és nem utolsósorban nem magyaroknak is, vagyis mindenkinek, aki fel akarja fedezni ezt a hazát - és saját magát.
Burger Barna Kékvándor című könyvének bemutatójáról bővebben itt tájékozódhatsz.
A könyv megvásárolható az Írók boltjában az Andrássy úton, és az MTSZ központjában a Károly krt. 11-ben.
Ára 9800 Ft
Az erdélyi Kárpátok könnyen elérhető "sűrítménye" a Pádis-fennsík.
Hallottál már a déli határ mellett húzódó magyar Maginot-vonalról?
Szigetvárat nem csak egyszer ostromolták meg, de csak egyszer sikerült bevenni.
